Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-05 / 254. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 5. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Szlovákia az elkövetkező években is az egyik leggyorsabban növekvő gazdasággal büszkélkedhet Derűlátóbb uniós előrejelzés Az árak stagnálásának köszönhetően jelentősen megugrott a hazai kereslet (Miroslava Cibulková felvétele) Pozsony. Gyorsuló gazdasági növekedés, egyre kevesebb állástalan, stagnáló árak - ez vár Szlovákiára az elkövetkező években az Európai Bizottság szerint, amely tegnap tette közzé legfrissebb prognózisát az Európai Unióról és az egyes tagállamairól. Szlovákia számára az orosz-ukrán konfliktus sem tartogat komolyabb kockázatokat. ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Bizottság (EB) legújabb előrejelzése szerint a szlovák gazdaság teljesítménye idén 2,4 százalékkal nő, 0,2 százalékkal gyorsabban, mint amivel a tavaszi előrejelzésben számoltak. A jövő évi növekedéssel kapcsolatban már kevésbé derűlátók az uniós elemzők: 2015-re tavasszal még 3,1 százalékos növekedéssel számoltak, amit mostanra 2,5 százalékra csökkentettek. Persze, így sincs mire panaszkodnia az országnak, hiszen ha beválik az EB előrejelzése, Szlovákia jövőre az Európai Unió kilencedik leggyorsabban növekvő gazdaságával büszkélkedhet, 2016-ra pedig akár már a negyedik is lehet. Európa behúzza a féket „A korábbi évekkel ellentétben, amikor a szlovák gazdaság motorjának a kivitel számított, az elkövetkező években ezt a szerepet a hazai kereslet veheti át” - olvasható az EB előrejelzéshez fűzött kommentárjában. Erre valószínűleg szükség is lesz, hiszen az Európai Bizottság a korábban vártnál lassabb növekedést vár az EU-ban és az eurózónában is. A bruttó hazai termék (GDP) növekedése az EU-ban várhatóan 1,3 százalék, az euróövezetben pedig 0,8 százalék lesz a 2014-es év egészét tekintve. A jövő év folyamán a javuló külföldi és belföldi kereslet hatására a növekedés várhatóan lassan megerősödik, így eléri az 1,5 százalékot, illetve az 1,1 százalékot. A szlovák gazdaság szempontjából kiemelkedő fontosságú Németországban idén 1,3 százalékkal bővül a gazdaság, és bár jövőre ez a növekedés 1,1 százalékra mérséklődik, 2016-ban várhatóan már 1,8%-os lesz. Brüsszel szerint a magyar gazdaság is lefékez: a GDP idén még 3,2 százalékkal bővül, jövőre a növekedés 2,5 százalékra, majd 2016-ban 2 százalékra lassul. A Bizottság értékelése szerint a 2013 második negyedéve óta tapasztalható gazdasági fellendülés továbbra is ingatag lábakon áll, és számos tagállamban még mindig nagyon gyenge a gazdasági növekedés. A tavaszi szinthez képest megcsappant a bizalom, ami a fokozódó geopolitikai kockázatokat és a borúsabb világgazdasági kilátásokat tükrözi. A hazai kereslet lehet a mentőöv Szlovákia mérvadó kereskedelmi partnereinek a lassulását figyelembe véve, nem csoda, hogy a gazdaság motorjának a szerepét lassan a hazai kereslet veszi át. Ez utóbbi az elmúlt három évben Szlovákiában folyamatosan csökkent, az idei évtől azonban elkezdett nőni, és ez a trend az elkövetkező években is folytatódhat. Mindez elsősorban a munkanélküliek számának a fokozatos csökkenésével magyarázható, miközben az árak továbbra sem nőnek nagyobb mértékben. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint az Európai Bizottság rendszeresen megjelenő előrejelzése azért fontos, mert Brüsszel ez alapján ítéli meg egy adott ország kilátásait, és ezek fényében értékeli, Szlovákia gazdasága Mutató GDP-növekedés 1 vl 2'5 3,3 Munkanélküliség 13,4 12,8 12,1 Infláció-0,1 0,7 1,4 GDP-arányos államadósság 54,1 54,9 54,7 Államháztartási hiány Li_ 2,6 2,3 Az adatok százalékban vannak feltüntetve. • (Forrás: Európai Bizottság) hogy mennyire képes megfelelni az uniós költségvetési és államadósság-szabályoknak. Az Európai Bizottság szerint a szlovák kormánynak az elkövetkező időszakban sikerül a GDP 55%-a alatt tartani az államadósságot, az államháztartási hiány pedig nem haladja meg a 3%-ot. A Moody’s is derűlátó Pozitív előrejelzést tett közzé Szlovákiával kapcsolatban a Moody’s Investors Service is. A világ legnagyobb hitelminősítője szerint a belpolitikai stabilitásnak, a jól teljesítő bank- rendszernek, valamint a korábban végrehajtott szerkezeti reformoknak köszönhetően alacsony a szlovák gazdaság kitettsége, így az orosz-ukrán konfliktus sem tartogat komolyabb kockázatokat az ország számára. A hitelminősítő megjegyzi ugyan, hogy a szlovák munkajogi szabályok egyre rugalmatlanabbak, és gondot okozhat a lakosság elöregedése is, az elkövetkező időszakban azonban folytatódik Szlovákia makrogazdasági és jövedelmi felzárkózása az Európai Unió többi gazdaságához. A hitel- minősítő is arra számít, hogy a növekvő lendületű hazai kereslet ellensúlyozza a kivitel alacsonyabb hozzájárulását a növekedéshez. (SITA, MTI, mi) Tíz éve a munkaerő szempontjából Szlovákia a 16. legvonzóbb ország volt, ma már csak a 35. Egyre drágábbak vagyunk a külföldi cégeknek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A munkaerőre fordított költségek növekedése, a rugalmatlan munkajogi szabályok és a szakképzett munkaerő hiánya miatt mára Szlovákia lett régiónk egyik legkevésbé vonzó országa a külföldi cégek számára - derül ki az A.T. Kearney nemzetközi tanácsadó cég legfrissebb elemzéséből, melyben az országokat a Globális Szolgáltatás-kihelyezési Index (Global Services Location Index- GSLI) alapján rangsorolja. Globális szolgáltatás-kihelyezésről akkor beszélünk, ha egy vállalat az addig általa végzett valamelyik tevékenységét átadja egy, az adott tevékenységre szakosodott külföldi vállalatnak, és a jövőben azt a tevékenységet - díjazás ellenében - ez a másik vállalat látja el. A GSLI a világ 51 legtőkevonzóbb országát rangsorolja a tevékenységek lehetséges kihelyezése szempontjából (informatika, szolgáltatások és támogatás, ügyfélkapcsolati központok). A rangsort meghatározó számítási paraméterek három nagyobb csoportba sorolhatók: a pénzügyi teljesítmény, a megfelelő munkaerő megléte és az üzleti környezet. Szlovákia, régiónk többi országához hasonlóan, éveken át a nyugati, távoli kiszervezési (úgynevezett off shore) üzletek első számú célpontja volt, ám a bérinfláció megdrágította a beruházásokat. Míg 2005-ben a munkaerő szempontjából Szlovákia a 16. legattraktívabb ország volt az A.T. Kearney 51 országot vizsgáló listáján, mára a 35. helyre esett vissza. Szlovákiát így megelőzi Lengyelország (11.), Románia (18.), Magyar- ország (31.) és Csehország (33.) is, régiónkból egyedül a 41. helyen szereplő Ukrajnát sikerül leköröznie. Az első három helyezett, India, Kína és Malajzia egyedülálló adottságainak köszönhetően továbbra is jelentős előnnyel vezet a világ országai előtt. (TASR, mi) Tizen osztoznak 5,6 milliard euros vagyonon A leggazdagabb szlovákok ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Továbbra is a vág- sellyei Duslo vegyi üzemet és a Hospodárske noviny gazdasági napilapot is magában foglaló Agrofert cégcsoport tulajdonosa, az időközben cseh pénzügyminiszternek kinevezett Andrej Babiš a leggazdagabb szlovák - legalábbis a Forbes magazin szlovák mutációja szerint, amely idén is közzétette a leggazdagabb szlovákiai vállalkozók toplistáját. A listavezető Babiš jól fialtatta a pénzét, hiszen a tavalyi 1,54 milliárd eu- róval szemben idén már 2,04 milliárd eurós vagyont tudhat magáénak. A lista második helyén a HB Reavis Group ingatlantársaság tulajdonosa, Ivan Chrenko található, 650 millió eurós vagyonnal. A HB Reavis Group nevéhez fűződik például a Bratislava Business Center és az Apollo Business Center irodaházak, valamint az Aupark bevásárló- központ építése. A listára felkerültek a legnagyobb pénzügyi cápák is. Rögtön a harmadik helyen találjuk Jaroslav Haščákot, a Penta társtulajdonosát, akinek nevét a fél ország a Gorilla-botránnyal kapcsolatban ismerhette meg. Haščák vagyona 500 mü- lió eurót tesz ki. A sorban egy Andrej Babiš egy év alatt 500 millió euróval növelte a vagyonát (Somogyi Tibor felvétele) újabb Penta-alapító, Martin Kúšik következik, 440 millió euróval, majd a J&T pénzügyi csoport három társtulajdonosa, Jozef és Patrik Tkáč 380 millió, valamint Ivan Jakabovič 365 millió eurós vagyonnal. A vírusirtó programjairól ismert Eset szoftverfejlesztő társaság három alapítója, Miroslav Trnka (360 mü- lió euró), Peter Paško (340 millió euró) és Rudolf Hrubý (340 millió euró) is felkerült a listára. AsortViliam Pančík, a HB Reavis társtulajdonosa zárja, 210 millió euróval. Juraj Porubský, a Forbes Slovensko főszerkesztője szerint a listán szereplő 10 multimilliomos összvagyona a tavalyi 5,1 milliárd euróról idén 5,6 müliárd euróra nőtt. (mi, SITA) GAZDASÁGI HÍRMORZSA Nem korlátozzák a bevásárlást Budapest. Meglepetést keltett a magyar gazdasági tárcánál az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló ötlet „újrafelmelegítése” - reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kisebbik magyar kormánypárt, a KDNP azon javaslatára, amely szerint jövő márciustól vasárnaponként nem tarthatnának nyitva a bevásárlóközpontok. ,Emikor minden ötödik ember vasárnap intézi a vásárlást, azt nem bölcs dolog korlátozni. A minisztérium szerint Magyarország nem olyan gazdag ország, ahol a legfontosabb probléma az, hogy vasárnap nyitva van-e valami vagy nincs” - nyilatkozta Varga. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM I Angol font 0,7819 Lengyel zloty 4,2248 El Cseh korona 27,788 Magyar forint 309,08 D Horvát kuna 7,6635 Q Román lej 4,4198 El Japán jen 141,96 Q Svájci frank 1,2055 n Kanadai dollár 1,4286 USA-dollár 1,2514 D VÉTELELADÁS BANK I DOLLÁR I CSEH KORONA I FORINT Sberbank 1,29-1,21 28,64-26,97 323,17-295,33 OTP Bank 1,30-1,19 29,02-26,57 322,65-295,45 Postabank 1,29-1,20 28,78-26,83Szí. Takarékpénztár 1,29-1,21 28,57-26,98 323,20-295,37 Tatra banka 1,29-1,21 28,63-26,96 321,81-297,35 ČSOB 1,28-1,22 28,52-27,10Általános Hitelbank 1,29-1,21 28,64-26,97 323,15-295,32 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A tartalomból: • A hosszú tél a testet és a lelket is megviseli A masszázsok fajtái Megújító téli wellness nxmm mytrn a November7-én ... keresse kedvenc napilaiával eí