Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-22 / 268. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 22. Vélemény és háttér 7 Évszázados kérdés, hogy régiónk a legkeletibb Nyugat, vagy valami egészen más Közép-Európa lelkiismerete Miközben Ukrajnában még mindig nem hallgattak el a fegyverek - és a jelek szerint egy darabig nem is fognak tovább zajlik a küzdelem Közép- Európa lelkiismeretéért. RAVASZ ÁBEL Nem kevesebbről van szó, mint a régió jövőjének kollektív „kitalálásáról”. A különböző játékosok próbálnak a saját lehetőségeik és érdekeik szerint hatni arra, hogy mit gondolnak a régió országainak lakói, hiszen végül a közvélemény alakulása dönti el, hogy milyen irányba indulnak az érintett országok kormányai. Közép-Európa persze megfoghatatlan fogalom, tucatnyi módon lehet definiálni, de leginkább talán úgy, mint a Nyugat és a Kelet közötti európai ütközőzónát. Az elmúlt évtizedben úgy tűnt, hogy a régió ütköző szerepe a múlté, vagy legalábbis hamarosan az lesz: Szlovákiának például már csak egy rövid ukrán határszakasza van, máshol mindenütt az EU- val határos. A cseheknek meg ennyi nem uniós határuk sincs, csatlakoztak az EU által minden irányból körülzárt országok elit klubjához. De a mostani események ismét értelmessé tették a Közép-Európa kategóriát, és átformálták határait. A régióba véleményem szerint ma azok az országok tartoznak, ahol a Nyugat (mint EU) és a Kelet (mint Oroszország), na meg ezek szövetségesei és helyi követői feszülnek egymásnak az országok orientációjáért folytatott harcban. Ezek közé az országok közé ma véleményem szerint elsősorban Ukrajna, Moldova, Szerbia, Bosznia, Magyarország, Szlovákia és Csehország tartoznak (kiegészülve a jóval keletebbre fekvő Örményországgal), miközben az egyébként geográfiailag és történetileg hasonló helyzetben lévő Lengyelország és a Baltikum antikommuniz- musa mára az orosz nyomás alatt kemény Putyin-ellenes- séggé konvertálódott, a játék pedig ott ezzel el is dőlt. Miközben a térségünkben kevés kivétellel 1945 óta tartó béke is veszélybe került - Ukrajnában már harcolnak, de Moldova és a szerb érdekszféra (Koszovó, boszniai Szerb Köztársaság) sincs ebben a tekintetben biztonságban - a vetélkedés nagy része inkább a közvéleményért és a gazdasági dominanciáért zajlik. De korántsem arról van szó, hogy az embereket pusztán manipulálják: persze ez is benne van. De amikor a lakosság egyik vagy másik orientációjú csoportjai utcára vonulnak, tiltakoznak, véleményt nyilvánítanak, nemcsak arról van szó hogy valaki használja őket, hanem arról is, hogy nagyon sokan érzik: a változás a levegőben van. Bár a párhuzam felszínes, a 2011-es Arab Tavasz esetében is az országaik jövőjéről mást-mást gondoló csoportok közötti ellentétek eszkalálódását láttuk, és ezeket a csoportokat szponzorálták aztán mindenféle gazdasági és politikai érdek- csoportok. Persze Közép-Euró- pában nem jön Tavasz vagy Tél, vagy bármi más: a demokratikus intézményrendszerek itt sokkal erősebbek, és a konfliktusokat ezen belül oldják meg az országok és lakosaik. De az biztos, hogy ennek a közös gondolkodásnak, ennek a feszült időszaknak a végeredménye fontos lesz az egész régió szempontjából: a ’90-es évek végének Európa-párti konszenzusa kerül most megvitatásra a legkülönbözőbb eszközökkel, és a kialakuló új konszenzus végleges választ adhat arra az évszázados kérdésre is, hogy Közép-Európa a legkeletibb Nyugat, vagy valami egészen más. (Peter Gossónyi rajza) Nem borutáló, borúlátó - azt mondtam. Kifogástalan melankóliával tudsz a pohár fenekére nézni. JEGYZET Érvényesülés PUHA JÓZSEF B A Petőfi rádió csokorba kötötte a magyar zenetörténet leg- j óbb ötven nagylemezét, minden albumnak egyórás műsort szentel. A lista szubjektív, a műsorok viszont - az előadókkal és a többi megszólalóval - izgalmasak, tanulságosak. Képet adnak az adott korról és nem utolsósorban a zenészekről. Egyikük 1982 végén kivált egy sztárzenekarból, hogy saját együttest alapítson, amely a következő szűk egy évtized meghatározó bandája volt. Egyikkorongja szerepel a listán. A zenész elmondta, hogy a lemezgyárban nagyon mérgesek voltak rá, amiért cserben hagyta társait. A vállalat mindenható ura azzal zsarolta, ha nem megy vissza, búcsút inthet a karrierjének. Állítólag nem kedvelte hősünket. Mégis elment alakuló zenekara első koncertjére, amely botrányba fulladt. Másnap a nagyúr mégis behívatta, lemezszerződést ajánlott neki, s elindulhatott az együttes csodás karrierje. Mondják, hogy az idő megszépíti az emlékeket. De ennyire? Ez hihetetlen történet. Gondolom, azok sem hiszik el, akiknek fogalmuk sincs az akkori zenei állapotokról. Miért nem lehet bevallani, hogy dörgölőztem, nyaltam, mindent megtettem azért, hogy a felszínen maradhassak? Megértenénk, hiszen aki nem ezt tette, elbukott, mint például Cserháti Zsuzsa, aki a magyar könnyűzene egyik száműzöttje lett. Manapság sem mindig elég a tehetség az érvényesüléshez. A háttér és a testi adottságok olykor fontosabbak. Szinte minden munkahelyen találunk olyan személyt, aki csak úgy van, valakinek a valakije vagy a főnök szeretője. Múltkor a bankban egy húszas éveiben járó hölgyjóformán minden művelethez segítséget kért a kollégájától. Amikor magunkra maradtunk a segítőjével, az megjegyezte, hogy a kislány harmadik éve dolgozik ott, de még mindig nem boldogul egyedül. Rákérdeztem, miért nem küldik el. Ó lesz az utolsó - válaszolta cinikusan. Egy ismerősömnek pár éve tömeges elbocsátás során felmondtak egy mamutcégnél. Csodálkozott is mindenki, hiszen vezető kávéfőző volt. Egyébként meg fontos emberek ágyába járt. Amolyan munkahelyi kéjhölgy, és ezt vállalja is. Évvégén szűnt meg a munkaviszonya, december közepén kivette maradék szabadságát, januárban külföldön pihent, költötte a busás végldelégítést, február 1-től pedig visszahívták, mert-láss csodát - felszabadult egy hely. Ugyanarra a posztra került, csak a szerződése változott. A rüfkét mégis többre tartom, mint a rádióban nyilatkozó zenészt. Mert nem köntörfa- laz, vállalja önmagát. VENDÉGKOMMENTÁR Önkontroll, kedveseim! KISS TIBOR NOÉ A magyarországi tüntetések kapcsán a legérdekesebb fejlemény, hogy noha a tüntetések tematikája azonos a baloldali-liberális ellenzék (és a hozzá kötődő véleményformáló értelmiségiek) által napirenden tartott ügyekkel (trafikügyek, stadionépítések, paksi szerződés, kitiltási botrány, oktatás- politikai ámokfutás), az elvileg „baráti” oldalról is többen feltűnő tanácstalansággal, sértettséggel és ellenszenvvel kezelték a „közfelháborodás napján” történteket. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a tüntetők valójában az ellenzéki pártok számára jelentenek konkurenciát. A tüntetések tétje lassan nem az Orbán-kormány megbuktatása lesz (aki ezt várja, illúziókban ringatja magát). Nem véletlenül hangzik el egyre gyakrabban, hogy az emberek az „elmúlt 25 évvel” szeretnének leszámolni - az elmúlt 25 év meghatározó liberális szereplőinek mostani reakciói alapján egyébként teljes joggal. Az emberek most unták meg, hogy a politikai elit gyámkodik felettük, hogy a politikusok megállás nélkül hazudoznak, hogy az ország belefullad a korrupcióba. A tüntetőket most Orbán, Szijjártó, Lázár és a többiek arroganciája vitte az utcára, de a politikától távol maradók nem véletlenül tettek magasról a „baloldali összefogásra”, amelynek (nyelvileg és ideológiailag egyébként szabályos) világmagyarázata jó ideje nem érdekli őket. Ezúttal is lépten-nyomon azzal a leereszkedő hangvétellel találkozunk, amely miatt sokak zsebében évek óta kinyílik a bicska. Nem kell ahhoz tartalomelemzés, hogy lássuk: az említett politikai-értelmiségi garnitúra számos értelmező szövegéből üvölt az elitista gőg. Hogy a felszólalók közül többeket az indulat vezetett? Hogy nem csomagolták be eléggé a mondandójukat? Persze, hogy nem: a hétfő a „közfelháborodás napja” volt, „népmozgalmi” aktus, annak minden esetlenségével és nyersességével, fiatalos hévvel, túlzásokkal. A szónoklatok színvonala lehetett volna magasabb, a demagógia kevesebb, de az elvárások is irreálisak voltak. Elég csak rákattintani a Galamus-csoport oldalára: Mihancsik Zsófia stilisztikai tanácsai szerint nem érdemes valakit „háromszor is elküldeni a pi... .a”, majd rögtön üzen is a „mesterkélt”, „szerepmázas” szónokoknak: „Önkontroll, kedveseim!” (vö. „leereszkedő hangvétel”). Nála csak Herényi Károly jobb, aki arra buzdít, hogy a „szegény Kiss Péter” és Navracsics Tibor választókerületében sorra kerülő időközi választáson „ki kell kényszeríteni a teljes ellenzéki összefogást”, mert itt „kezdődhet érdemben a kétharmad lebontása”. Nem, kedves Herényi Károly, kedves Galamus-hívők, kedves mindenki, aki Kuncze Gáborral együtt sértve érzi magát. Nem az a kérdés, hogy négy év vagy huszonöt - a tüntetők is tudják, hogy az elmúlt négy évnél nincs lejjebb. S már rég nem az a kérdés, hogy miként lehetne elvtelen alkukkal és kamarillapolitikával legalább technikailag kikényszeríteni a kétharmad lebontását. Ez maximum a DK-Együtt-MSZP politikusai és talpnyalói számára létkérdés. Valódi változás csak akkor történhet Magyarországon, ha a politika végre visszanyeri eredeti jelentését (azaz, hogy a közügyeket az állampolgárok együtt vitatják meg a lehető legtöbb színtéren), és az emberekben kifejlődik az a demokratikus attitűd és civil kurázsi, ami a rendszerváltás összes eredménye ellenére sem vált meghatározó értékké, s ami védetté tehetné őket a hatalmi túlkapásokkal szemben. Ehhez új mentalitásra, új gondolatokra, új szereplőkre van szükség. És legfőképpen időre. Akik most az utcákra vonultak, minden amatörizmusuk és radikalizmusuk ellenére hitelesen állnak ki önmagukért, s valamiféle önszerveződést próbálnak létrehozni. Ez kudarcot is vallhat, de akár ki is fejlődhet belőle politikai program, egységes politikai cselekvés (Várady Zsolt iwiw- alapító felbukkanása jó jel, s egyben szimbólum: a tüntetők sokkal jobban értik azt a világot, amelyben élünk, mint a politikai osztály bármely szereplője). A „közfelháborodókkal” szembeni fanyalgás, a baloldaliliberális politikai elit tagjainak sértődöttsége árulkodó: a századik pofontól sem józanodtak ki, még mindig nem értik meg az emberek üzeneteit. A tömegek szavazata jól jönne, de amikor az emberek a saját véleményüket artikulálják (radikálisan, fésületlenül), akkor befogják az orrukat, lenézik és újra kioktatják őket a demokratikus minimumról meg arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen (vö. „elitista gőg”)? Másfelől a dolgok ezzel kerültek végleg a helyükre a „tömeg” és a „rendszerváltó értelmiség” viszonyában. A reakciók utólag is igazolják a választópolgárok bölcsességét, akik immár nem tőlük várják, hogy megvédje őket a Fidesz önkényuralmi húzásaitól. Ideje volna venni az adást. A szerző magyarországi publicista
