Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-20 / 266. szám, csütörtök
www.ujszo.com UTAZAS ■ 2014. NOVEMBER 20. 171 Januárban érdemes repülni, mert olcsó Januárban folytatódott a repülőjegy árak csökkenése, továbbra is rendkívül olcsón utazhatunk Európán belül, de a távolabbi célpontokra is lényegesen kedvezőbb áron juthatunk el, mint azt ilyenkor, főszezonban megszokhattuk. A januári árakat tartalmazó táblázatból kiderül, hogy most 9 olyan népszerű célállomás van, ahova 100 euróig foglalhatunk repülőjegyet. A legolcsóbb Brüsszel, ahova már 31 euróért is eljuthatunk, de Londonba is kedvező áron foglalhatunk, most 59 euró egy retúr jegy, januári indulásra. Madrid, Amszterdam, Barcelona, München, Berlin, Róma, Koppenhága és Párizs - ezek azok a városok, ahova még 100 euró alatti áron vásárolhatunk repülőjegyet. A távolabbi célállomások közül kiemelkedik Dubaj, ahova most már 309 euróért juthatunk el. Ez az ár már a budapesti árversenynek köszönhető, a három nagy légitársaság is valóságos árháborút indított. Az Emirates, a Qatar Airways és a Turkish Airlines is egymás alá licitál az árak tekintetében, és ez nekünk utasoknak kedvező, hiszen olyan célállomásokra is olcsón juthatunk el, amelyek ilyenkor, főszezonban lényegesen drágábbak OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA - 2015 JANUÁR város légitársaság indulás átszállás nap/éj j ára különbség trend Amszterdam KLM Budapest nincs 4/3 100 €-47 € y Bangkok Qatar Airways Budapest Doha 7/6 467 €-39 € y Barcelona Vueling Bécs nincs 4/3 105 6-32 € y Berlin Airberlin Budapest nincs 4/3 88 € 5 € A Brüsszel Ryanair Budapest nincs 4/3 31 €-4€ * v Delhi Qatar Airways Budapest Doha 7/6 430 €-23 € y Dubaj Qatar Airways Budapest Doha 5/4 309 €-36 € y Edinburgh Air France Budapest Párizs 3/4 167 €-30 € y Isztambul Pegasus Airlines Budapest nincs 4/3 109 €-32 € y Kuala Lumpur Qatar Airways Budapest Doha 7/6 453 €-17 € y Koppenhága Noryeqian Budapest nincs 4/3 75 €-27 € y Lisszabon Air France Budapest nincs 4/3 159 €-22 € y London Wizzair Budapest nincs 4/3 59 €-22 € y Madrid Ryanair Budapest nincs 4/3 68 €-26 € y Miami TAP Portugal Budapest Lisszabon 8/7 534 €-30 € y München FlyNiki Bécs nincs 4/3 98 €-7 € y New York TAP Portugal . Budapest Lisszabon 6/5 478 € 06 <> Párizs easyjet Budapest nincs 4/3 80 €-4« y Phuket Qatar Airways Budapest Doha 8/7 647« 41 € A Peking Emirates Budapest Dubaj 8/7 448 €-1 € y Rio de Janeiro TAP Portugal Budapest Lisszabon 8/7 736 € 151 € A Róma Alitalia Bécs nincs 4/3 100 € 1 € A Melbourne KLM/Air France Budapest Amszterdam, Kuala Lumpur 8/7 1 178 € 204 6 A Tokió Qatar Airways Budapest Doha 8/7 513 6-5 € y San Francisco Delta Budapest Amszterdam, Atlanta 6/5 655 € 0€ <> Sydney KLM/Air France Budapest Amszterdam, Kuala Lumpur 10/8 1 208 € 225 € A Az árak minden adót és illetéket magukba foglalnak. Repülési időszak: 2015, január 10-24. Fapados társaság esetében az ár egy poggyász díját, valamint a kötelező illetékeket is tartalmazza. A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek. A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is. » Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyűjtőoldalak. Síli^rr w Az amerikai vámok közül New York 500 € alá csökkent. A távolabbi célállomások közül kiemelkedik Dubaj, ahova most már 309 euróért juthatunk el (Képarchívum) szoktak lenni - ilyen Bangkok, Phuket, Peking, Tokió vagy Kuala Lumpur. Az amerikai városok közül 500 euró alá ment New York, de aki Miamiban szeretne téli nyaralást, annak sem kell 534 eurónál többet fizetni. Jelentősen emelkedtek viszont az ausztráliai jegyárak novemberhez képest, ismét 1200 euró a legolcsóbb jegy. Londoni indulással ennél lényegesen olcsóbban, 700-800 euróért is foglalhatunk. Szabó László UTAZÁSI HÍREK Ilyen az Air France Avro RJ85-ÖS gépe (Képarchívum) » Megrepedt a szélvédő a tenger fölött Az Air France Dublinből Párizsba tartó járata kényszerleszállást hajtott végre Birminghamben, mert menet közben megrepedt a repülőgép szélvédője. A szélvédő nem sokkal azután repedt meg, hogy az Avro RJ85 típusú Air France gép elhagyta a dublini repülőteret. Menetrend szerint vasárnap este kellett volna a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre érkeznie. A pilóta 18 óra 30 perckor észlelte a problémát. Miután a repülő átszelte az ír-tengert, Wales fölött útirányt változtatott, majd West Midlands fölött cirkált, míg engedélyt nem kapott, hogy leszálljon a birminghami repülőtéren. Leszállás után a gépet megvizsgálták, és megjavították a hibát. Az AF1117-es járat 86 utasa késő este folytathatta útját a francia fővárosba. A Ryanair gépe (Képarchívum) » Oxigén kellett az utasoknak Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair gépe Bergamóban. Senki sem sérült meg. A Ryanair Boeing 737-800-a típusú gépre London Stansted repülőteréről Palermóba tartott, amikor Genftől 28 kilométerre nyomásprobléma lépett fel a fedélzeten. Több utasnak oxigénre volt szüksége. A repülő 37 ezer láb (11 277 méter) magasságról azonnal 18 000 lábra (5486 méter) ereszkedett, és fél órával később kényszerleszállást hajtott végre az olaszországi Bergamo repülőterén. Az utasokat egy másik gép vitte Palermóba csaknem négy óra késéssel - írja az Aviation Herald. (Origio, MTI) Wellness élmények várnak rád Hajdúszoboszlón Az őszi és téli hónapokban is kiváló választás Hajdúszoboszló, hiszen megtapasztalhatod a gyógyító víz erejét a fürdőzés által, testileg- lelkileg feltöltődhetsz a wellness kezelések közben. Gondolataidban te is gyakran felidézed a szép nyári napok emlékét? Hát igen a nyár gyorsan elrepült, de ne bánkódj, hiszen az őszi, téli napok idején is felejthetetlen élmények várnak Hajdúszoboszlón. PIHENJ ÉS GYÓGYULJ ECY HELYEN, A SZÁLLÁSHELYEDEN Egyedi hajdúszoboszlói szolgáltatás, hogy a legtöbb helyi szállodában házon belül is fürödhetsz az áldásos hajdúszoboszlói gyógyvízben és igénybe veheted a kiváló gyógy és wellness kezeléseket. A kihelyezett gyógy terápiákon orvosi felügyelet is biztosított. A szállodák kínálatában speciális wellness kezelést is igénybe vehetsz, van itt például halpedikűr, alvásprogram, szinkron és páros masszázs is. « Tudtad, hogy a hajdúszoboszlói hotelek közül 13 szállodában házon belül is lehet gyógykezeléseket igénybe venni? WELLNESS ÉLMÉNYEK HÁZON BELÜL Az őszi időszak kiválóan alkalmas a testi-lelki feltöltődésre, a megfelelő wellness szolgáltatások igénybevételével. A legtöbb hajdúszoboszlói szálloda wellness részlegén változatos masszázs és szauna kínálat áll a vendégek rendelkezésére. A kellemes kikapcsolódás mellett az egészségmegőrzés is kiemelten fontos, így a legtöbb szálláshelyen biztosított a menü étkezés keretében az egészséges és akár a speciális étrend is. • Tudtad, hogy a hajdúszoboszlói hotelek közül 9 szálloda wellness részlegén található fedett élménymedence? FITNESS-WELLNESS PROGRAMOK A magyar fürdőváros Hajdúszoboszló fő attrakciója Európa legnagyobb fürdőkomplexum, ahol a fedett élményfürdő az Aqua-Palace szolgáltatásai között, mindenki megtalálhatja egyedi igényeinek megfelelő fitness vagy wellness programot, mely kiválóan kiegészíti a háromszintes komplexumban való fürdőzést, szaunázást. A hajdúszoboszlói Aqua-Palace szolgáltatás kínálata három generáció számára egyaránt kínál lehetőségeket a feltöltődéshez, kikapcsolódáshoz. « Tudtad, hogy az Aqua-Palace fedett élményfürdő 15.000 m2-en váija vendégeit egész évben? www.hajduszoboszlo.hu A mellékletet szerkeszti: Szabó László, Laci.Szabo@ujszo.com. Levélcím: Új Szó - Utazás, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.