Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-19 / 265. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 19. Régiósport 19 Molnár Ernő versenylova öt év alatt tizenkilenc első kategóriájú vagy rangosabb futamot nyert Alfkona folytatja a versenyzést A pozsonyi lóversenypálya kedvence. Budapesten ke­vésbé kedvelik, pedig ma­gyar színekben fut. Úgy nézett ki, Alfkona idén be­fejezi a versenyzést, de tu­lajdonosa, a nagyfödémesi Molnár Ernő másképp döntött. Adott a hatéves kancának még egy évet, így jövőre is láthatjuk a ver­senypályákon. A versenyló mátyusföldi tulajdonosá­val beszélgettem. J. MÉSZÁROS KÁROLY Október tizenkilencedikén futott utoljára Alfkona ? Nem. Még egy évet ráte­szünk, s jövőre is folytatja. A lóversenyidény közben azt nyilatkozta, hogy Alfkona idén befejezi a versenyzést, és tenyészetbe kerül. Miért döntött másképp? Több szakember azzal érvelt, hogy hétéves koráig is futhat. Elfogadtam, amit mondtak. Alfkona valóban nagyon meg volt kímélve. Kétévesen csak háromszor versenyzett, idén is csak hétszer, tavaly mindössze hatszor. Minden alkalommal megkapta a szükséges időt a regenerációra. Öt év alatt har- mincháromszor futott. Edzője, a vágsellyei Jozef Rózsival, aki Alagon foglalkozik vele, nem hajszolta agyon a lovat. A ver­seny után leadott harminc­negyven kilót mindig fokozato­san kapta vissza. Óriási a népszerűsége Pozsonyban, imádják az emberek, a ligeti lóversenypálya kedvence. Pes­ten nemigen kedvelik. Alfkona 2008-ban szüle­tett, 2012 júniusa óta verse­nyez, tehát öt versenyidény van mögötte. Miben tűnt ki a versenypályán? Zsinórban többször nyert, amit értékelnek az emberek. Nagyon nagy futamokban is el­ső volt, összesen tizenkilencet fejezett be győztesen. Csak Nyugat-Európában volt pe­ches. Milánóban, Münchenben és kétszer Rómában... Többet Olaszországba nem megyünk, megalázóan viselkedtek ve­lünk szemben. Három osz­tállyal jobbnak kell lenni, ha nyerni akar náluk valaki. Sikerlovának eddigi mér­lege harminchárom futamból tizenkilenc elsőség, hatszor volt második, s egyszer har­madik. Mindössze hét alka­lommal nem került a képze­letbeli dobogóra. Ez kiváló helytállásról árulkodik... Tulajdonosi szempontból az sem mellékes, hogy az ötödik helyig díjazzák a befutó lova­kat. Alfkona egy kivétellel nem futott még helyezés nélkül. Rómában lett hetedik, de úgy, hogy Esposito zsoké százötven méterrel a cél előtt felállt a ló hátán, és ez visszafogta. Össze­sen harminchárom futamból harminckétszer helyezett volt. Ebben nagy érdeme van edző­jének, aki rendkívül állatszere­tő ember, jól kezeli, és szív­ügyének tartja sikerlovam fel­készítését. A tizenkilenc győzelem kö­zül melyik a legértékesebb? Számomra az a legnagyobb dolog, hogy háromszor meg­nyerte Budapesten a Kozma Fe­renc Emlékversenyt, amelyen mégjövőre is futhat. Mikor megvette a lovat, milyen jövőt szánt neki? Kétezer-kilencben aránylag olcsón vettem. Tulajdonosa in­farktuson esett át az árverés közben, így nélküle zajlott a li­citálás. Alfkona szereplése óri­ási családi élmény számunkra. Két lányom van, s unokám, Ramona szintén nagy lóbarát. Mindig csukott szemmel nézi a versenyt, annyira izgul, de mindenhova eljön velem. Istál­lónk is róla kapta a nevét: Ra­mona Racing. Harminckét ver­senyen ott volt az egész család, feleségem is velünk tart ilyen­kor. Ünnep a ló futása. Mind­nyájunk szórakoztatására vet­tük, sikerló lett belőle. Tizenöt éve foglalkozik ló- tenyésztéssel. Volt már ilyen sikeres lova? Még soha. Marián Šurda, a pozsonyi lóversenypálya igaz­gatója mondta, hogy minden száz évben születik ilyen ló. Apámnak is volt három lova, így a lószeretet már gyerekko­romban kialakult bennem. Számomra az istálló szaga is il­lat. Korábban gyengébb lovaim voltak. Hány versenylova van je­lenleg? Melyik léphet Alfko­na nyomába? Alfkonával együtt kettő. Most vettem egy egyéveset, elég jó papírokkal. Nehéz jósolni, mi lesz belőle, mert szerencse is kell hozzá. Ez is kanca. Jó képességű apja van, s csak ott­hon jöttünk rá, hogy lovaim nagyapja ugyanaz. Uj szerze­ményemnek még nincs neve, francia ló, de Németországban vásároltam. Három nevet java­solhatunk a német lószövetség­nek, s majd ők eldöntik, melyi­ket használhatjuk. Ha nem Overdose érájában tűnik fel Alfkona a verseny- pályán, akkor híresebb ló le­hetett volna? Nem tudom. Mindenesetre már egy Európa-csúcs birtoko­sa. Öt év alatt tizenkilenc első kategóriájú és rangosabb ver­senyt még más ló nem nyert meg. Overdose más kategória. Ha nem sérül meg, többet elért volna. Lakhelyén, Nagyfödéme- sen is látták már valaha Alf- konát? Eleinte Vágsellyén volt, aztán ment Mikóczyékkal, Overdose- zal és Rózsival edzővel Alagra. Soha nem volt még Nagyfödéme- sen, pedig már hívtak a faluba. Amiatt sem hozzuk haza, mert ha szállítjuk, mindig azt hiszi, hogy versenyre megy, s utána nem le­het bírni vele. Pozsonyban már sokszor látták a nagyfödémesiek és környékbeliek, buszokkal jöt­tek a futamára. Sokan a tévében nézték mega győzelmeit. Kurta ostorhasználati tilalom Kísérleti jelleggel teljes ostorhasználati tilalmat bevezettekbe a minap Magyarországon. Mit szól hozzá Molnár Ernő, akinek Alfkona lova szintén fut a magyar versenypályákon? „Nagy fel­háborodást váltott ki a tulajdonosok és versenyzők körében a versenyszervező döntése. A futamok is elmaradtak. Nem soká­ig tartott a tilalom, a következő vasárnap már ostorral indultak a lovasok. Érvényben maradt, hogy hétszer lehet megütni a lo­vat. Ha túlütés van, borsos büntetés jár érte. Különben a modern ostorokütése abszolút nem fáj a lónak, amelynekúgy kell áverés, mint a cigányasszonynak. Ha nem veri őt férje, azt hiszi, hogy nem szereti. Alfkonát legutóbbi győzelmekor csak kétszer ütötte meg a zsoké. Sohasem az a cél, hogy több hosszal nyerjen a ló, elég csak győzni. Hogy mennyire fontos az ostor, arra is hozhatok fel egy példát. Rómában futott Alfkona, az első helyen robogott a cél felé, amikor egyszer megütötte a zsokéja, aki közben el­vesztette az ostort, s a ló szinte leállt, csak ötödik lett. Szlováki­ában fel sem merült az ostorhasználat betiltása.” (jmk) Alfkona Línek zsokéval a hátán háromszor nyert a Kozma-emlék­versenyen ALFKONA NAGY DIADALAI Molnár Ernő tulajdonos szerint Alfkona a következő nagy győzelmeket aratta: 2010: BBAG Baden-Baden Nagydíj (Pozsony), Janáček zso­ké, a győztesnekjáró összeg: 10 ezer euró 2011: Tavaszi Kancadíj (Pozsony), Georgiev zsoké, 10 500 euró; BBAG Baden-Baden Díj (Budapest), Smida zsoké, 675 ezer forint; Austria-Preis (Ebreichsdorf), Smida zsoké, 3600 euró 2012: A Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium Díja (Po­zsony), Smida zsoké, 12 500 euró; Kozma Ferenc Emlékver­seny (Budapest), Línek zsoké, 220 000 forint 2013: Kozma Ferenc Emlékverseny (Budapest), Línek zso­ké, 220 000 forint 2014: A Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium Díja (Po­zsony), Matusky zsoké, 13 500 euró; Kozma Ferenc Emlék- verseny (Budapest), Línek zsoké, 220 000 forint; Austria- Preis (Ebreichsdorf), Bitala zsoké, 4000 euró SPORTTARISZNYA A hodosiak vezetik az extraligát! Hodos. Asztaliteniszboom van a Dunaszerdahelyi járás 1600 lakosú falujában. Az A csapat vezeti a férfiextraligát, a B a II. ligában, a C pedig az V. ligában áll az élen veret­lenül. „Eddig mind a hét meccsünket megnyertük az ext­raligában. Megvertük a bajnok Holíčot, s hárompontos előnnyel vezetünk a táblázaton. De ez még csak a kezdet, még hosszú az út a bajnokság végéig - mondta érdeklődé­sünkre Jozef Kmeť hodosi klubelnök. - A bajnokkal szem­ben lélektani előnyben vagyunk, hiszen nekünk idegen­ben a döntetlen is elég. Nem teljesen meglepő, hogy ilyen jól áll a csapat, mert nyáron lényegesen erősítettünk. Visszajött a magyarországi Muskó Péter, maradt Martin Grežo, és leigazoltuk a hazai ranglista kilencedik helyén álló Zoltán Lelkest. Kiegyensúlyozott triónk még csak egy­szer játszott teljes felállásban, mert lehetőséget adunk csallóközi fiataljainknak, Gajdoschík Adriánnak és Kiss Dávidnak.” Hétfőn a magyar U21-es csapat vendégei vol­tak a hodosiak a szuperligában. „6:4-re kikaptak, de még van esélyünk csoportunkban a továbbjutást jelentő máso­dik hely megszerzésére” - fűzte hozzá Jozef Kmeť. (jmk) Pontszerzés az utolsó pillanatokban Csallóközaranyos. Megszerezte első idegenbeli pontját a csallóközaranyosi csapat a női I. kézilabdaligában: a 8. for­dulóban 28:28-ra játszott a Bánovce otthonában. „Szalai Szilvia három másodperccel a vége előtt dobta egyenlítő gó­lunkat - mondta lapunknak Peter Talár, a csallóköziek nyit- rai edzője. - Az ötvennegyedik percben már 28:22-re elhúz­tak a hazaiak egy olyan bajnokin, melynek elején még mi ve­zettünk, de utána fordított az ellenfél, s mindvégig vezetett. Mi azonban éreztük, hogy van keresnivalónk, mert nem ját­szottak annyira jól a vendéglátók. Az utolsó öt percben felja­vult a védekezésünk, a kapus Balia Ilona is kitűnt védéseivel, s gyors kontrákból lefaragtuk a hátrányunkat. Végül egyenlí­tettünk. Töretlen akaraterőnkért és azért, hogy mindvégig harcoltunk, megérdemeltük a pontot.” A forduló tényei a Hírkosárban, (jmk) Klubverseny Dunaszerdahelyen Dunaszerdahely. Idén első alkalommal rendezte meg a Seishin Karate Klub az év klubversenyét Dunaszerdahe­lyen. Magyarországról és Szlovákiából négy klub képvisele­tében 127 nevezés érkezett. „Ez a szép létszám is magas színvonalú rendezvényről árulkodik, a Seishin Karate Klubból százan indultak, ami a klub erősségét jelzi - írta la­punknak küldött soraiban Markovics János klubelnök, Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet elnöke. - Klubunk jelenleg tíz helyen tart edzéseket: Keszegfalván, Ekelen, Nemesócsán, Ekecsen, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren, Egyházgellén, Vásárúton, Nyékvárkonyon és Kürtön. Kö­szönet jár edzőinknek, Hupian Krisztinának, Bíró Mihály­nak, Bíró Balázsnak, Kocsis Lászlónak és Bödők Lórántnak, akik kiválóan felkészítették a tanítványokat, továbbá a szü­lőknek, akik munkájukkal segítették a rendezvény létrejöt­tét és lebonyolítását.” AzI. helyezettek és a különdíjasok név­sora a Hírkosárban. (mj) HIRK0SAR ■ Atlétika ORSZÁGOS MEZEIFUTÚ-BAJNOKSÁG, Dubnica nad Váhom, férfiak, 10 km, egyéni: 3. Magyar Imre (BMSC Bratislava) 34:12; csapat: 2. AC Nové Zámky (benne: Magyar Imre-vendégfutó) 16 pont. ■ Kézüabda NŐI I. LIGA, 4. forduló, pótolt mérkőzés: Bernoláko­va Košice-Sereď28:22 (14:11). ■ 9. Hlohovec 8 3 0 5 210:226 6 10. Košice 8 3 0 5 187:204 6 Hinter 7 2 0 5 171:189 4 12. Sered 7 0 0 7 151:235 0 ■ Asztalitenisz FÉRFI SZUPERLIGA, A csoport, 5. forduló: Magyar- ország U21-Vydrany 6:4, hodosi pontok: Zoltán Lelkes 2,5, Muskó Péter 1,5. Acsallóköziek atovább- jutást jelentő második helyért harcolnak. 8. forduló: Topoľčany-Trenčín 28:33 (15:11); Bá­novce nad Bebravou-Zlatná na Ostrove 28:28 (16:13), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 7, Szalai Szilvia 9, Kasznár Marianna 3, Lýdia Šebenová 1, Nagy Orsolya 4, Petra Talárová 4 - legközelebb szombaton (18.30) a nagymihályi juniorok látogat­nak a Kóczán Mór Sportcsarnokba; Bernolákova Košice-lnter Bratislava 22:25 (8:12): Michalovce jun.-Močenok 34:26 (18:12); Hlohovec-UDHK Nit­ra 35:28 (16:14); Nesvady/tmet-Sereď 37:23 (15:12), hazai gólok: Gál Szabina 4, Lívia Klučková 8, Olajos Milada 3, Haris Edina 11, Molnár Borbála 7, Mahor Csilla 2, Kosa Tímea 1, Bureš Nikoletta 1 - leg­közelebb vasárnap (18.00) mumusához, a második helyezett trencséniekhez látogat a listavezető naszvadi/ímelyi együttes. A bajnokság állása: 1. Nesvady/lmeľ 2. Treníín 3. Nitra 4. Topo(čany 5. Michalovce jun. 6. Močenok 7. Bánovce 8. Zlatnán/0. 8 6 0 2 217:186 1 2 8 5 0 3 225:191 10 8 5 0 3 250:217 10 8 5 0 3 261:236 10 8 5 0 3 237:225 10 8 5 0 3 190:187 10 8 4 1 3 222:214 9 8 3 1 4 202:215 7 ■ Kyokushin karate A SEISHIN KARATE KLUB VERSENYE, Dunaszerda­hely-fejtető, térdérintés, I. helyezettek: Rutkai Ri- chárd (Dunaszerdahely), Szőgyi Máté, Méri Dominik (Egyházgelle), Almási Ádám (Csallóközkürt), Holenia Lél, Janöoviö Laura, Kvasnica Tamara (Oyama Bős), Puszta Péter, Márton Boldizsár (VTSE), Csicsó Alex (Nemesócsa), Kulcsár László, Szigli Amira (CSTK). Pontszisztéma, I. helyezettek: Trenčík Erik, Bakos Máté (Keszegfalva), Kocsis Gergő, Soóky Tibor, Var­ga Dóra, Fekete Roland (Dunaszerdahely), Katona Máté, Labuda Bence (Vásárát), Vígh Lara (Nagy- megyer), Mayer Krisztián (Ekel), Gányovics Ádám (Csallóközkürt), Gódány Fanni (Egyházgelle), Né­meth Máté Bendegúz, Sándor Erik, Kovács Kitti, Hegedűs József (VTSE). Full-contact, I. helyezettek: Karika Rebeka, Kosa Tamás (Dunaszerdahely), Nyári Kornél (Vásárát), Lovász Miklós (Keszegfalva), Kovács Kata Zsófia (Ekecs), Cajan Dávid (Nagymegyer), Radoslav Risian (Besztercebánya). Dunaszerdahely város különdíjasai: Fodor Gergő, és Kosa Tamás (Dunaszerdahely). Győzelemre tör a nagyfödemesi Molnár Emo lova

Next

/
Thumbnails
Contents