Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-19 / 265. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 19. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 A versenyhivatalnak kellene megvizsgálnia, hogy a pékek nem egyeztették-e áraikat Árat emelnének a pékségek A pékeknek az üzletláncokkal kellene megegyezniük, hogy ez utóbbiak csökkentsék a haszonrésüket, így juttatva nagyobb bevé­telhez Őket (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Jövőre drágul­hat a kenyér - legalábbis a nagy pékipari társasá­gok szerint, amelyek a növekvő költségekre hi­vatkoznak. Állításaikkal azonban a gabonaterme­lők nem értenek egyet. Már az is felmerült, hogy a pékek az áremelés be­harangozásával verseny­jogot sértenek. ÖSSZEFOGLALÓ A Penám Slovakia pékipari társaság a napokban jelentette be, hogy jövőre 11-17 száza­lékkal drágulhatnak a péksü­temények, Vojtech Gottschall, a nyugat-szlovákiai pékek szak­mai szervezetének a képviselője még ennél is nagyobb, 20%-os drágulást tartana elfogadható­nak. „Ilyen mértékű áremelést semmi sem indokol” - állítja Miroslav Beblavý parlamenti képviselő, a Sieť alelnöke. Sze­rinte az előző évhez képest a hazai gabona ára nagyjából 20, a külföldié pedig 25%-kal csök­kent, 7%-kal olcsóbb a villany, 2,5%-kal a benzin és 1%-kal a gáz is, miközben egyedül a bé­rekre fordított költségek nőttek, azonban azok is alig 4%-kal. Beblavý levélben a versenyhiva­talhoz fordult, hogy vizsgálja meg, a pékipari cégek nem kar- telleznek-e. Szerinte a pékek a sajtóban közzétett nyilatkoza­taikkal ugyanis egy összehan­golt áremelést készíthetnek elő. „Korábban ilyesmiért a ver­senyhivatal már megbüntetett egyes cégeket” - nyilatkozta Beblavý. Közvetve az ellenzéki képvi­selőnek adnak igazat a gabona- termelők is. A Gabonatermelők Szövetsége (ZPO) szerint idén elegendő gabona termett ah­hoz, hogy a hazai keresletet ki­elégítsék, és még kivitelre is jut belőle. Peter Živický, a Penám Slovakia vezetője korábban az­zal indokolta a megszellőztetett áremelést, hogy gabonából ugyan van elég, a minősége azonban katasztrofális, így jó­val több gabonát kell vásárolni­uk, hogy fenntarthassák termé­keik minőségét. Ezt azonban a gabonatermelők cáfolják, sze­rintük az idén megtermett 2,59 millió tonnányi gabonából leg­feljebb 50-100 ezer tonna mi­nőségével lehetnek gondok. A ZPO szerint a problémát a pékek és az üzletláncok közötti kiélezett viszony jelenti. „Az üz­letláncok már nyáron, amikor kiderült, hogy az idei termés jobb lesz, mint a tavalyi, nyo­mást gyakoroltak a pékekre az árcsökkentés érdekében” - áll a gabonatermelők által kiadott nyilatkozatban, amely szerint a pékeknek az üzletekkel kellene megegyezniük, hogy ez utóbbi­ak csökkentsék a haszonrésüket, így juttatva nagyobb bevételhez őket. Ezzel a gabonatermelők szerint azt is el lehetne kerülni, hogy az üzletekben dráguljon a kenyér, (mi, SITA, TASR) Legkevesebb 4,7 milliárd eurót kellene fordítani a legsürgősebb kifizetetlen számlák rendezésére Még mindig nincs büdzséje Európának ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Nem született meg­állapodás a kitűzött hétfő éjféli határidőig az Európai Parla­ment (EP) és az uniós tagállami kormányok testületé, a Tanács között a jövő évi EU-költségve- tés ügyében. A szabályok értel­mében most a javaslattevő sze­repet ellátó Európai Bizottság­nak új költségvetési tervezetet kell előterjesztenie. Ha a Tanács és a Parlament jövő év január 1-jéig nem jut dűlőre a költség- vetési kiadások kölcsönösen el­fogadható mértékéről, akkor az unió a döntés meghozataláig minden egyes hónapban az elő­ző évi költségvetés egy tizenket- ted részének megfelelő összeg­ből gazdálkodhat. A Tanács által elfogadott számok értelmében 2015-ben a tényleges kifizetések 140,55 milliárd eurót tennének ki, ami 3,7 százalékkal magasabb az idei összegnél. A Parlament ez­zel szemben 146,42 milliárdot javasolt, ami 8,1 százalékos emelkedés lenne. Atényleges ki­fizetések mellett külön elő­irányzat szól a pénzügyi kötele­zettségvállalások mértékéről, amely mindig valamivel maga­sabb a tényleges kifizetéseknél - csak az a kérdés, hogy mennyi­vel. A Tanács 2015-re 144,11 milliárd eurós kötelezettségvál­lalást fogadott el, ami 1 száza­lékkal több az ideinél. így a taná­csi elképzelések értelmében 3,6 milliárd euróra csökkenne a kö­telezettségvállalások és a tény­leges kifizetések közötti különb­ség, ami a Tanács szerint kellő­képpen javítaná a költségvetési folyamatokfenntarthatóságát. A kötelezettségvállalások és a tényleges kifizetések közti kü­lönbözet évek óta halmozódik, és már odáig fajult a helyzet, hogy az Európai Bizottság má- jusbanjelezte: a fedezetlen köte­lezettségvállalások lavinájának megállítása érdekében legkeve­sebb 4,7 milliárdot kellene for­dítani a legsürgősebb kifizetet­len számlák rendezésére. A Par­lament lényegében azért nem fogadta el a tanácsi álláspontot, mert az ennek a 4,7 milliárdnak csak mintegy a felét biztosította volna. (TASR, MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Újabb céget ad el a Cargo Slovakia Pozsony. A Cargo Slovakia vasúti teherszállító társaság a konténeres teherszállítást biztosító Cargo Intermodal leányvállalatának a részleges magánosítását tervezi. A 66 százalékos részvénycsomag iránt érdeklődők e hónapban tehetik meg ajánlataikat, a magánosítás pedig jövő ta­vasszal zárulhat le. A társa­ság iránt eddig az orosz TransKontainer és a lengyel PKP Cargo érdeklődött. A Cargo Slovakia az eladásból 20 millió eurós bevételre számít. (SITA) Itt a tuti tipp a jövő évre London. A Credit Suisse a 10 legjobb befektetési ötlet egyikének tartja az arany el­adását 2015-re. A bank elemzői szerint a jövőre 950 dollárig eshet a nemesfém unciánkénti árfolyama a je­lenlegi 1200 dollár körüli szintekről. A napi.hu szerint az arany befektetési célú tar­tása egyre drágábbá válik, amint az amerikai kamatok elkezdenek emelkedni. Rá­adásul az arany jelenleg azt a funkciójukat sem tölti be, ami miatt sokan vásárolták, a részvények ugyanis sokkal jobb fedezetet nyújtanak az infláció ellen, (napi.hu) Hatalmas csapás az üzletláncokra Budapest. Tovább szorul a hurok a Magyarországon működő üzletláncok körül. Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter tegnap benyúj­tott az Országgyűlésnek egy törvénytervezetet, mellyel el- leheteüenítenék az Auchan, Tesco, Spar, vagy az Aldi működését Magyarországon. A külföldi hátterű hiper- és szupermarketláncoknak a legnagyobb csapás, hogy 2018-tól nem működhetne olyan nagy élelmiszerlánc, amelyik papíron két éven ke­resztül veszteséges, vagy nem termel nyereséget. Ilyen most a külföldiek közül egy kivétel­lel (a Penny) mindegyik. A tervezet emellett megtiltja bi­zonyos üzlettípusok világ­örökség! terület nagyvárosi lakóterületén történő üzemel­tetését. Varga javaslata ér­telmében a teljes budapesti belvárosból kiradírozhatják a diszkontokat. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM I VALUTA mi Angol font 0,7994 CT Lengyel zloty 4,2141 D Cseh korona 27,677 CT Magyar forint 305,54 a Horvát kuna 7,6733 Mi Román lej 4,4348 Japán jen 145,91 .Svájci frank 1,2013 a Kanadai dollár 1,4130 CT USA-dollár 1,2514 a Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A magyar parlament tegnap megszavazta a jövő évi adótörvényeket Lefejezik a családi borászatokat ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Az országos felhá! borodást kiváltó intemetadó ugyan nem lesz Magyarorszá­gon, a reklámadó RTL-re kisza­bott durvítása viszont bekerült a jövő évi adótörvényekbe, ame­lyeket tegnap a magyar parla­ment is megszavazott. A legnagyobb port a távközlé­si adó kiterjesztése, vagyis az in­ternetadó kavarta. Ezt végül a kormány visszavonta. Változik azonban a reklámadóról szóló törvény. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a legfelső 40%-os kulcs 50%-ra emelkedik, ami az RTL-nek fájhat leginkább. Megemelik az alkohol-nagy­kereskedőktől beszedett letéti díjat is, amit a kisebb piaci sze­replők várhatóan nem fognak tudni kifizetni, vagyis gyakorla­tilag ellehetetleníti őket a most elfogadott törvény. A jelenleg mintegy 150 alkoholtermékek­kel foglalkozó kereskedő közül országosan 5-6 maradhat meg. Az intézkedés azokat érinti vég­zetesen, akik „családi vállalko­zásban leginkább saját terméke­iket saját hálózatban terítik”: családi borászatok, pezsgőké­szítők, pálinka- és sörfőzők ad­hatják vissza a nagykereske­delmi engedélyt. A házi pálinka- főzés esetén ugyanekkor egy minimális, jelképes átalányadó mérték lép életbe januártól, és egy új termékkörrel, az alkoho­los italokkal egészül ki a chips- adóról, hivatalos nevén nép­egészségügyi termékadóról szó­ló törvény is. A végső verzióban a legna­gyobb bevételt a kereskedelmi láncokra kivetett régi-új elvonás hozhatja a büdzsének. A máso­dik legnagyobb többletbevételi tételt a szeszadó jelenti (a drasz­tikus emelés 20-25 milliárdot hozhat), míg a változásokkal el­ért legnagyobb adóengedmény az OTP ukrajnai veszteségeinek leírására felajánlott ötmüliárd forint lesz. További változásnak számít, hogy jöhet a földadó: az önkormányzat ugyanis olyasmi­re is bevezethet közterhet, amire most nem. A kártyás fizetések­nél éves tranzakciós díjat vezet­nek be: ez 800, az érintős kár­tyák esetében 500 forint lesz. A parlament arról is határo­zott, hogy bevezetik a közúti áruforgalom elektronikus el­lenőrző rendszerét, amelynek célja az áruk valós útjának nyo­mon követése, valamint az, hogy Magyarországon ne lehessen forgalomba hozni olyan árut, amely előzetesen nem volt beje­lentve az adóhatósághoz. Ha nem teljesítik a közúti fuvaro­zással járó tevékenység bejelen­tési kötelezettségét, a be nem je­lentett termék igazolatlan eredetűnek minősül, az állami adóhatóság pedig mulasztási bírságot szabhatki. (MTI,Vg.) Pénzügyi tanácsadó Sürgősen kölcsönre volna szükségünk, de nem tu­dom, mi szerint válasszunk. Hogyan igazodjunk el a kiválasztáskor? Köszönöm. Marek Angelika Farkašová, a Postabank nagyszombati fiókjának regionális vezetője Kedves Marék! A hitel kiválasztása az egyik legfonto­sabb pénzügyi döntés. Nagyon helyes, hogy ilyen felelősségérzettel tekint rá. Először is: csak olyan összegű hitelt vegyen fel, amelyet képes törleszteni. Emellett hozzon létre pénztartalékot, hogy ne lepje meg egy váratlan hely­zet. Ha hitel mellett dönt, azt javasolom, látogasson el több bankba is, és vizsgálja meg, milyen kamattal kínál­ják. Természetesen érvényes a minél alacsonyabb, annál jobb elv. Vizsgálja meg azt is, hogy ez a kamat nem kötő­dik-e valamilyen feltételekhez, amelye­ket teljesíteni kell (pl. személyi számla nyitása). A bank legyen minél köze­lebb, hogy a hitellel kapcsolatos kér­déseket könnyebb legyen megoldani, nemcsak a törlesztési idővak elején, hanem az egész futamidő alatt. A másik, amire gondolni kell, a hitelnyújtási díj. Esetenként akár több száz euró is lehet, seza végső összeget jócskán megemeli. Azonban vannak olyan bankok, amelyek díj­mentesen nyújtanak hiteleket. Előnyös a Postabank Jó hitele (Dobrá pôžička). 100-tól 30 000 í-ig terjed­het. Intézése egyszerű és gyors, főleg azért, mert általában elég hozzá a személyi igazolvány. Nem kell hitel- nyújtási díjat fizetni, még akkor sem, ha az összeget egy másik bankban levő számlára utaltatja át. Ráadásul Szlovákia-szerte, a Postabank 1500 fiókjának bármelyikében igényelheti. Remélem, a tanácsom segített. Sok szerencsét kívánok a hitelintézéshez. Angelika Farkašová Postabank

Next

/
Thumbnails
Contents