Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-19 / 265. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 19. Közélet 3 A jobboldali pártok közül a KDH, az MKP és a Híd őrizte meg pozícióját, a Sieť jobb eredményt ért el, mint az SDKÚ, az SaS és a Nova Nagyot bukott, mégis elégedett a jobboldal Milan Kňaiko hiába rágta a körmét (Gabriel Kuchta felvétele) Pozsony. Mindegyikjobb- oldali párt megtalálta, minek örülhet a hétvégi önkormányzati választá­sok eredményei közül. A számok viszont nem ha­zudnak: a Smer szerezte messze a legtöbb mandá­tumot, ráadásul többet, mint 2010-ben. ÖSSZEFOGLALÓ „Mi vagyunk a második leg­sikeresebb párt.” „Dobogósok vagyunk.” „Segítettünk meg­buktatni Ftáčnikot.” A jobbol­dali pártok nem sokat vesztet­tek önbizalmukból a hétvégi önkormányzati választások után. Még az SaS vezetősége is talált pozitívumot az eredmé­nyekben, holott a párt mind­össze öt polgármestert tudott önállóan állítani. A főváros képviselő-testületében nem is lesz SaS-es képviselő. „Leg­alább megdőlt a fáma, hogy mi csak pozsonyi párt vagyunk” - kommentálta a helyzetet Ľubomír Gaiko, az SaS alelnö- Jce. A pártból korábban kilépett pozsonyi képviselők ugyanak­kor sikeresek voltak: Martin Chren, a párt korábbi parla­menti képviselője és Marian Greksa zenész a fővárosi testü­letbe is bejutott, akárcsak Kata­rína Augustinič, aki Újvárosban a legtöbb szavazatot szerezte. Csak a Smer gyarapodott Robert Fico a választás más­napján kijelentette, hogy a Smer megerősítette önkor­mányzati pozícióit, a jobboldal pedig vereséget szenvedett. „Nyugodtan kijelenthetem, hogy célunkat elértük. 2010-ben 599 polgármestere volt a Smemek, most pedig már 847” - tette hozzá a kor­mányfő. Koalícióban négy éve 327 polgármesterjelöltjük volt sikeres, idén 261. Ez összesítve 2010-ben 926 polgármestert jelentett, idén 1108-at. ,A Smer egyedüli támogatásával 5123 képviselőnk lesz, koalíci­óban további 487. Ez összesen ezerrel több, mint 2010-ben” - sorolta a számokat Fico. A KDH is egyértelműen a győztesek közé sorolja magát. Bár messze lemaradva, de a Smer mögött továbbra is nekik van a legtöbb önkormányzati pozíciójuk, figyelmeztetett Ján Figeľ pártelnök. Fico szavait a jobboldali fiaskóról puszta szó­noki trükknek tartja. „Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy Pozsonyban, Trencsénben és Eperjesen a Smer omlott ösz- sze” - véli Figeľ. A helyzet vi­szont az, hogy idén a keresz­ténydemokraták 40-nel keve­sebb polgármestert tudtak egyedül pozícióba ültetni mint 4 éve (akkor 161-et). A nagyobb városok közül Eperjes az egyet­len, ahol a jobboldali pártok je­löltje győzött. A pártok közül a harmadik legsikeresebb az MKP volt, bár őkis rontottak2010-hez képest. Akkor önállóan 129 polgármes­tert állítottak, idén 107-et, koa­líciókban és függetleneket tá­mogatva további 102-t. „A har­madik hely pozitív dolog, még­sem lehetünk mindenhol bol­dogok” - mondta Berényi József pártelnök. Ha viszont a függet­leneket is vesszük, a dobogóra már csak a Smer és a KDH fér fel. A pártok közül az MKP sze­rezte a legtöbb pozíciót Dél- Szlovákiában. Fővárosi pofonok A pártok közül negyedik leg­sikeresebb Hídnak 2010-ben önállóan 95 polgármestere lett, idén 87. „Viszont megsze­reztük Királyhelmecet, megtar­tottuk Rozsnyót. Füleken és Nagymegyeren is az általunk támogatott független jelölt nyert” - sorolta a pozitívumo­kat Bugár Béla pártelnök. A legnagyobb pofont a jobb­oldali pártok a fővárosban kap­ták. A Sieť-Híd-SDKÚ-SaS koa­líció először visszaléptette Tati­ana Kratochvűovát, majd beso­rakozott a legesélyesebbnek tar­tott Milan Kňažko mögé, akit a KDH is támogatott. Erre Kňažko csak harmadik lett, főpolgár­mesternek azonban a választók Ivó Nesrovnalt választották, akit egyetlen párt sem támogatott. Radoslav Procházka, a Sieť el­nöke ezt is pozitívan értékelte. „Segítettünk megbuktatni Ftáč­nikot” - emlékeztetett Procház­ka. Milan Ftáčnik, a Smer által támogatott eddigi független polgármester ugyanis csak má­sodik lett. A fél éve létező Sieť egyébként a képviselői helyek 3,18%-át szerezte meg, ez pedig jobb eredmény, mint az SDKU, az SaS és a Nova által produkált számok. Pavol Frešo, az SDKÚ elnöke szintén nem tartja tragé­diának a történteket. Pártja or­szágosan száz polgármesterje­lölttel kevesebbet indított, mint négy éve, elvesztették továbbá Pozsony-Óvárost és Liptó- szentmiklóst. „Olvasható jelöl­teket kell felkínálnunk, és meg­mutatni, hogy együtt tudunk működni” - vélekedik Frešo. Annyit azért elismert, hogy a jobboldal kisebb válságban van, amelyet a független jelöltek elő­retörése is megnehezített, (vps, SITA, TASR) Demokratikus koalíciót akar az SDKÚ Szorosabb jobboldali együttműködést sürget az SDKÚ. A jobboldali pártok közösen sikeresek tudnak lenni, egyedül vi­szont nem képesek kihasználni a kínálkozó teret, érvelt Ľudovít Kaník, az SDKÚ frakcióvezetője. Példaként a jobbol­dal közös fellépését említette a múlt hétvégi rendkívüli par­lamenti ülésen, amely szerinte hozzájárult Pavol Paška házel­nök lemondásához. Az új formációt Demokratikus koalíció­nak hívhatnák. Korábban már próbálkoztak ilyesmivel Népi Platform néven, de ez két éven belül megszűnt. (SITA) Leghosszabb ideje a lontói Kuczman István van hivatalban - 1976-ban került a település élére Sok helyen győztek a rekorder polgármesterek Zacharias István mutatja az irányt Stubendek Lászlónak, Komárom új polgármesterének. A kép még 2012-ben készült. (Somogyi Tibor felvétele) Holtverseny miatt új választás néhány faluban „Francia” kommunista nyugdíjas a polgármester VERES ISTVÁN Pozsony. Ismét győzni tudott a szlovákiai magyar rekorder polgármesterek többsége. A hétvégén a választók „kegyel­méből” olyanok is folytathatják, akik több mint harminc éve ve­zetik falujukat. Leghosszabb ideje a lontói Kuczman István van hivatalban - a Lévai járás­ban fekvő település élére 1976-ban került, a Helyi Nem­zeti Bizottság vezetőjeként. A rendszerváltás után polgármes­terként folytatta. A hét válasz­tás során, amelyet abszolvált, nem egyszer kihívója sem akadt. Idén öt ellenjelöltje is volt, de győzni tudott. Az MKP és a Híd helyi szervezetei nyil­ván ismerték az erőviszonyo­kat, amikor beálltak mögé. A következő választási ciklus vé­gén Kuczman elmondhatja ma­gáról, hogy 42 éve polgármes­ter. Nem sokkal marad el mö­götte egy másik rekorder, a naszvadi Haris József. A Komá­romi járásban fekvő települést 1980 óta vezeti. Idén két kihívó­ja volt, de függetlenként ismét sikeres lett. 2018-ra 38 évi pol­gármesterséget mutathat fel. Közben nem szabad elfelejteni, hogy az ő esete nem a tipikus kisközségi helyzet, amikor sen­ki nem vállalkozik a tisztségre. Naszvad ötezer lakosú falu, te­hát választék lenne. Győzni tudtak a hétvégén a keleti veteránok is. A bodrogkö­zi Zétényben Szaxon Zoltán 1986 óta látja el a település ve­zetőjének feladatait, a ciklus félidejében ő is betölti posztján a harmincat. Szaxonnak a hét­végén két kihívója is volt, akár­csak Abara polgármesterévé vá­lasztott Csűri Árpádnak, ő 1989 óta vezeti az Ung-vidéki falut. A Komáromi járás két rekor­dere is újrázni tudott. A Nagy- megyer melletti Gelléren Rácz László lett ismét sikeres, hason­lóan a virti Kovács Jánoshoz, aki ismét kihívó nélkül indult. Mindketten 1990-től polgár- mesterek. A Galántai járásban viszont az egyik rekorder ki­esett a játékból: a nemeskajali Kosztolányi Tibor szintén 1990-től volt polgármester, a hétvégén viszont a független Farkas Lívia több szavazatot szerzett, így a járási rekord egyelőre 24 év marad. Gömör- ben a Rimaszécset 1998 óta irá­nyító Stubendek Márta Vavrek Istvánnak, a Purt Polgári Társu­lás vezetőjének adhatja át a he­lyét. Egy másik környékbeli re­korder, az ajnácskői Hunyák József viszont a ciklus végére felállíthat egy 20 éves rekordot, ugyanis 1998 óta polgármester. A déli városokban két nagy rekorder is befejezi. Ján Oravec Párkány, valamint Zacharias István szepsi polgármester 1990-től voltak hivatalban. Oravec még indult a hétvégi vá­lasztásokon, Zacharias viszont már nem. ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem mindenütt sikerült szombaton megválasz­tani a polgármestert. Volt, ahol nem akadt jelölt, ám olyan fa­luból is van néhány, amelyben holtverseny alakult ki: két je­lölt is pontosan ugyanannyi szavazatot kapott. Ilyen eset­ben nem marad más hátra, mint új választást tartani - erre várhatóan januárban kerül sor. Dél-Szlovákiában is találunk néhány ilyen községet. A közel 600 lakosú csallóközi Gombán Horváth Mária és Jozef Hanic (függetlenek) 102-102 szava­zatot kapott. Rajtuk kívül még három jelölt mérettette meg magát. Holtverseny nem csak a kis falvakban alakulhat ki. A Nyitrai járásban fekvő, negyed­részt magyar Berencsnek több mint 2 ezer lakosa van, mégis meg kell ismételni a voksolást: Lőrincz Sándor és Július Kurča (mindketten függetlenek) 239-239 szavazatot szerzett szombaton. Januárban nem csak a két legeredményesebb jelölt csap össze, mivel új Vá­lasztást kell kiírni, erre újra bárkijelöltetheti magát. A legfiatalabb polgármester a 27 éves Tatiana Faltinová lett (Sieť), aki a késmárki já­rásbeli Ménhárdon (Vŕbové) győzött. Csak egy évvel idő­sebb tőle a KDH-s Katarína Jasečková, aki a szintén sze- pességi Hernádtapolcát (Tep­lička) fogja vezetni. A legidősebb - és az egyik legbizarrabb életrajzzal ren­delkező - polgármester címé­re a Privigyei járásban talál­ható Papszabadi (Lehota pod Vtáčnikom) vezetője pályázik. A közel 4 ezer lakosú telepü­lést a 81 éves Ján Cipov ve­zetheti - korábban is ő volt a polgármester. Cipov Francia- országban született 1933-ban, 1941-ben költözött haza szü­leivel, Moszkvában végzett a „politikai egyetemen” (RSDr. titulusa van), kommunista já­rási és kerületi funkcionárius volt. Életrajza szerint 1990-től két évig bányász volt, majd rokkantnyugdíjat kapott, mígnem 1994-ben polgármesternek választották. Most a Smer színeiben jelöl­tette magát és nyert. Cipov emellett 2005-től megyei képviselő is. (MSz)

Next

/
Thumbnails
Contents