Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-19 / 265. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD Diószeget továbbra is Szabó Antal vezeti Nem volt egységes az érdeklődés a polgármesteri poszt iránt December 8-ig lehet pályázni az Ekopolisnál UI SZÓ Árat emelnének a pékségek 5. oldal 2014. november 19., szerda Ára 0,55 € (előfizetőknek 0,51 €) 67. évfolyam, 265. szám www.ujszo.com Merénylet a zsinagógában Izrael a harmadik intifáda kitörésétől tart 4. oldal Túl a 3 milliárd internetezőn 10 emberből 4 használja a világhálót a világon 17. oldal A nap mondata: Az utolsó pillanatra hagyják, mint az adóbevallást. , A vasút szóvivője az ingyenjegyes igazolványok elintézéséről. Az első nap 48 ezer ingyenjegyet adtak ki. Stubendek MKP-tag Czíria Attila lemond Komárom. Czíria Attila, aki a polgármester-választáson második lett, lemondott az MKP- ban betöltött városi pártelnöki tisztségéről. Hamarosan tisztújítás lesz a helyi alapszervezet elnökségében. Czíria a Híd-MKP-koalíció jelöltjeként azzal a Stubendek Lászlóval szemben maradt alul, aki függetlenként indult; indulása bejelentéséig Stubendek is az MKP tagja volt. „Én mindvégig hittem az összefogásban, a választók másként gondolták” - mondta lapunknak Czíria Attila. A párt alapszabálya értelmében azzal, hogy Stubendek László megnyerte a választást, párttagsága automatikusan visszaállt, azonban egy hírportálnak azt nyilatkozta, pillanatnyilag nem lát lehetőséget az MKP-val való együttműködésre, (vkm) Pápai tombola Vatikánváros. Jótékony- sági ajándéksorsolást rendez a Vatikán, a bevételt hajléktalanok megsegítésére fordítja. A tombolát reklámozó plakátok Vatikán közönség által látogatható helyszínein jelentek meg, a Vatikáni Múzeumban, ava- tikáni postán, gyógyszer- tárban és a Szent Péter téri információs ponton is árulják a tízeurós szelvényeket. Sorsolás január 8-án, közjegyző jelenlétében. A nyeremények ajándéktárgyak, amelyeket Ferenc pápa kapott megválasztása óta. A tombolát Konrad Krajewski pápaifőalamizsnás szervezte. (MTI) Nappaliba csapódott egy kétmotoros kisrepülögép Chicagóban, a gép egy része a pincében kötött ki. A házban tartózkodó két idős ember ép bőrrel megúszta a balesetet, a gép pilótája nem élte túl a zuhanást. (SITA/AP-felvétel) Függetlenfüggőség A győztesek több mint fele független A lemondás nem csitította a kedélyeket, újabb tüntetés készül Keresik az új Paškát Pozsony. Tegnapi lapzártánkig nem döntött a Smer szőkébb vezetése arról, ki lesz Pavol Paška utódja a házelnöki poszton. Robert Fico kormányfő azt mondta, 48 órán belül, tehát legkésőbb ma elárulja az új házelnök nevét. Időközben újabb korrupcióellenes tüntetések szerveződnek a fővárosban, a megmozduláshoz már a Szlovák Nemzeti Színház (SND) színészei is csatlakoztak. ÖSSZEFOGLALÓ Bár hétfőn még azt állította a kormányfő, hogy kedden elárulja, ki lesz az új házelnök, a Smer elnökségének tegnapi ülése előtt már úgy nyilatkozott, hogy 48 órán belül döntenek. „Most az önkormányzati választásokat fogjuk értékelni. Nem akarom, hogy a Smer hatalmas sikerét bármi háttérbe szorítsa” - mondta tegnap Robert Fico. Túl sok ideje nem maradt a Smernek, arról ugyanis niár egyezség született, hogy Paška a parlament jövő kedden kezdődő ülésén mond le (azért nem távozik teljesen a politikából, továbbra is a Smer alelnöke maradj, s ekkor fogják megválasztani az új házelnököt. Paška szombaton este Kassán, a Smer kampányközpontjában jelentette be távozását. Időközben kiderült, hogy bejelentését több telefonhívás előzte meg. A helyszínen levő újságírók szerint az est folyamán semmi sem utalt arra, hogy lemondásra készülne, jó kedvű volt, borozgatott. Az első telefonhívást, amely után a jelenlevők szerint teljesen megváltozott a kedve, nem sokkal éjfél után kapta. Ezt követően Robert Kaliňák belügyminisztert, Richard Raši kassai főpolgármestert és Peter Žiga környezetvédelmi minisztert is felhívta valaki, majd Paškával együtt eltűntek a pártközpont második emeletén. Fél órával később tértek vissza, nyilvánosan gratuláltak Rašinak az újraválasztáshoz, majd Paška bejelentette távozását. Azt, hogy kivel telefonáltak, nem akarták elárulni, Kaliňák csupán annyit mondott, hogy hazudna, ha azt állítaná, akkor hallott először Paška távozásáról, amikor bejelentette az újságíróknak. A közvélemény egyébként nem elégedett meg Paška távozásával, az ellenzéki politikusok új törvényeket, a tüntetők pedig minden korrupciós ügybe keveredett politikus leváltását követelik. Ha nem teljesítik követeléseiket, ismét az utcára vonulnak, a következő tüntetést jövő keddre tervezik. A megmozduláshoz valószínűleg a Szlovák Nemzeti Színház művészei is csatlakoznak, akik már a szombati előadások után felolvastak a közönségnek egy tiltakozó levelet, melyben Pavol Paška leváltását követelték. További részletek a 2. oldalon. (dem, SITA) Dunaszerdahely/Galánta. Mátyusföld és Csállóköz településeinek több mint felét független polgármester vezeti a most kezdődő ciklusban. A Galántai járás magyarlakta településein taroltak a független polgármesteijelöl- tek, 13 községben nyertek. Galántán és Diószegen is független kapta a legtöbb voksot. Peter Paška Galántán lekörözte a hidas Takáč Zsoltot és az MKP-SDKÚ koalíció által támogatott Ladislav Maťašovský eddigi polgár- mestert. Öt faluban a Híd, kettőben az MKP jelöltje nyert. Nagyfödémesen és Kismácsédon koalícióban indult a két párt, az általuk indított jelölt győzött. A Szenei járásban is a független jelöltek kapták a legtöbb szavazatot. Hegysúron és Rétén a két magyar párt közös jelöltje volt sikeres. Egy-egy település hidas, illetve MKP-s polgármester választott, Szencet továbbra is a független Karol Kvál irányítja. A Dunaszerdahelyi járásban 67 településen voltak választások, és a községek több mint felében - 36 településen - független jelölt lett a polgármester, Nagymegyert is függetlenként induló jelölt vezetheti négy évig. A Csallóközben 15 településen lett MKP-s polgármester, 5 helyen pedig hidas. Öt községben nyert MKP-Híd közös jelölt. Albáron Bereczk Oszkárt, Madban pedig László Gábort az MKP és a Híd mellett a Smer is támogatta. A Dunaszerdahelyi járásbeli Gombán megismétlik a választást, mivel a két jelölt, Horváth Mária és Jozef Ha- nic (mindkettő független) ugyanannyi szavazatot kapott. (béva, szcs) AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK IDŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS USD GBP CZK HUF PLN HRK A Y Y Y Y Y Borult ég, eső Erzsébet, Telefon: 1,2514 0,7994 27,677 305,54 4,2141 7,6733 A csúcshőmérséklet 11 fok körül alakul. "’ "BOP " Zsóka 02/323 77 777