Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-15 / 263. szám, szombat
8 Szalon ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 15. www.ujszo.com 1989 A forradalmi napok krónikája Diáktüntetők Pozsonyban, 1989 novemberében (Lőrincz János felvételei) 1989. november 16. A nemzetközi diáknap előestéjén Pozsonyban a Béke téren tartottak tömeggyűlést az egyetemisták. Később a mintegy 300 résztvevő az oktatásügyi minisztériumhoz vonult, ahol az oktatás demokratizálásának szükségességéről beszéltek a tárca képviselőivel. 1989. november 17. A nemzetközi diáknap alkalmából a prágai diákok a Národní tfídára szerveztek - engedélyezett - felvonulást, hogy megemlékezzenek Jan Opletal- ról, akit a nácik gyilkoltak meg 1939-ben. A tömegtüntetéssé váló megemlékezést a rendőrség erőszakos beavatkozása szakította félbe. A rendőri agresszió mobilizálta a csehszlovák társadalom ellenzéki meggyőződésű részét. A tüntetés szétverése után az egyetemisták a prágai színházak képviselőivel találkoztak, és egyeztették a lehetséges fellépést a rendszer ellen. Elkezdődött a bársonyos forradalom. 1989. november 18. A prágai egyetemeken a diákok gyűléseket szerveztek, az előző napi rendőrattak kivizsgálását követelték, több karon egyhetes tiltakozó sztrájkot hirdettek. A tiltakozáshoz előbb a prágai színházak csatlakoztak, majd a vidéki társulatok is sztrájkot hirdettek, ide értve a pozsonyi színházakat is. A diákok nyilatkozatot fogadtak el, melyben a kormány és a pártvezetés azonnali lemondását követelték, valamint kimondták, hogy el kell törölni a CSKP vezető szerepéről szóló alkotmánycikkelyt. Este Vágsellyén Tóth Lajos születésnapján mintegy 80 értelmiségi gyűlt össze a Csehszlovákiai magyar értelmiségi lét címmel meghirdetett tanácskozáson. Az éjszakai órákban Tóth Károly lakásán illegális politikai mozgalomként megalakult a Független Magyar Kezdeményezés (FMK). 1989. november 19. Prágában megalakult az ellenzéki törekvéseket összefogó Polgári Fórum (Občianske fórum - OF), Pozsonyban a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (Verejnosť proti násiliu - VPN). 1989. november 20. Tömegtüntetések kezdődtek Csehszlovákia városaiban - a legnagyobb demostrációkra Prágában, a Vencel téren és Pozsonyban, a Szlovák nemzeti felkelés téren került sor. Az FMK nyilatkozatban csatlakozott a VPN célkitűzéseihez. 1989. november 21. Ladislav Adamec kormányfő párbeszédbe kezdett az ellenzékküldötteivel. Pozsonyban az FMK bekapcsolódott a VPN Koordinációs Bizottságának a munkájába. 1989. november 22. Pozsonyban, az első engedélyezett ellenzéki tüntetésen az FMK nevében felszólalt Grendel Lajos író. Pozsonyban tanuló magyar fiatalok megalakították a Magyar Diákszövetséget, amely támogatásáról biztosította a cseh és a szlovák hallgatókat. 1989. november 23. Pozsonyban a tüntetők előtt beszédet mondott Alexander Dubček. 1989. november 24. Lemondott Miloš Jakeš, a CSKP főtitkára és a teljes Központi Bizottsága. Az új főtitkár Karel Urbánek lett. 1989. november 26. Folytatódtak a tömegmegmozdulások. Ladislav Adamec találkozott Václav Havellel, az ellenzék vezérével. Összeült a CSKP Központi Bizottsága, a forradalmi megmozdulások erőszakos elfojtásáról tárgyaltak, de Moszkva támogatása nélkül erre a csehszlovák pártvezetés nem szánta el magát. 1989. november 27. Az ellenzék által meghirdetett kétórás általános sztrájkhoz tömegek csatlakoztak szerte az országban, ami igazolta, hogy a társadalom többsége a demokratikus átalakulás és a változás pártján áll. 1989. november 29. A Szövetségi Gyűlés megszüntette az alkotmány 4. sz. cikkelyét a kommunista párt társadalomban betöltött vezető szerepéről. 1989. november 30. Pozsonyban szlovákiai szinten is megkezdődtek a kerékasztal-tárgyalások a kommunista vezetés és az ellenzék között, a VPN küldöttségében az FMK- ból Szigeti László kapott helyet. A lemondott Viliam Salgovič helyett Rudolf Schustert választották meg a Szlovák Nemzeti Tanács élére. 1989. december 10. Marián Čalfa vezetésével megalakul a „nemzeti megértés kormánya”. Gustáv Husák lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. 1989. december 28. A Szövetségi Gyűlés Alexander Dubčeket választotta elnökévé. 1989. december 29. A Szövetségi Gyűlés köztársasági elnökké választotta Václav Havelt és kitűzte az első szabad választások időpontját. A szabad tömegtájékoztatás első megjelenési formái a forradalom napjaiban NEHEZKES KELET-EUROPA - NEVEZZÜK Z-NEK - SZABAD FOGLALKOZÁSOK - FICAMOK ÁBRÁI - PORÜLTE ARCOK - A FELISMERÉS VILLÁMSZIGONYA Felejtések története SZALAY ZOLTÁN Montesquieu állítólag nagyon boldog és kiegyensúlyozott életet élt. Naplóiban ezt úja: „Minden reggel boldogan ébredek, elragadtatással nézem a napfényt. És egész nap elégedett vagyok.” Elégedettségére alighanem az is okot adott, hogy családja kifogástalanjólétet és fényes karriert biztosított számára. Egy Bordeaux-hoz közeli pompázatos kastélyban született, és ifjúsága alatt alaposan kiélvezte a XIV. Lajos korabeli franciaországi nemesi fényűzés nyújtotta kényelmet. Mindezt persze botorság volna akár így utólag is irigyelnünk tőle, hiszen legalább maradt ideje rá, hogy megalkossa az elméleti alapját annak a politikai rendszernek, amely aztán, ha nem is egyik napról a másikra, de idővel meghonosodott egész Nyugat-Európában. Egyszer pedig, háromszáz évvel a francia filozófus születése után, eljött a nap, amikor a távoli, nehézkes Kelet-Európa is a magáévá tette mindazt, amit Montesquieu annak idején jó dolgában kiötlött. Persze ezt akkoriban, azokban a zavaros őszi napokban még kevesen tudatosították úgy istenigazából ezeken a tájakon. Történetünk hősének például (nevezzük Z-nek), aki akkor éppen ötödik évét taposta, a leghalványabb sejtése sem volt Montesquieu-ről és az egész felfordulásról, amit okozott. Az egyetlen közös vonása a francia bölcselővel az volt, hogy hasonlóan felhőtlenül élte napjait, elégedettségét mindössze az tudta megzavarni, ha mondjuk nem juthatott hozzá azokhoz a narancssárga játék-teherautókhoz az óvodai szabad foglakozásokon, amelyek ott és akkor mindenkit lenyűgöztek nagyságukkal, színpompájukkal és erejükkel. Azok a narancssárga játék-teherautók persze sokkal inkább még az éppen végnapjait élő rezsim szimbólumainak számítottak, ám ez azokon a szabad foglalkozásokon mindenkit hidegen hagyott. Később, amikor Z. elfelejtette a játék-teherautókat, és egyre távolabbi világok tárultak fel a szeme előtt, lassacskán hamar világossá vált számára, hogy számos út áll előtte, a célba éréshez pedig csak némi szorgalomra és kitartásra van szükség. Olvasott, írt, tanult és továbbtanult, véletlenül ugyanazt a szakmát választotta magának, mint a néhai francia jogász-filozófus, bár Bordeaux és Párizs helyett csak egy szürke kelet-európai főváros egyetemének padjait egysége, de azt érezte, hogy ez a szembenézés itt nincs, így aztán semmiféle egység sincs. Azt kellett észrevennie, az arcokon nyoma sincs a montes- quieu-i derűnek. Lesütött szempárokat kellett látnia, surranó árnyakat a falakon, porülte arcokat, eltompult tekinteteket. Ficamok ábrái vagyunk mindannyian, olvasta ekkoriban egy Konrád nevű szerzőtől, és ez nem hagyta nyugodni. Olvasott és nézelődött, és amikor azt olvasta egy Kertész nevű szerzőtől, ezekről itt, maga körül, hogy ha élni akarnak, önmagukat kellene elfelejteniük, megint elgondolkodott. A felejtés lehet vajon a kulcsszó, tette fel a kérdést. Mert van itt valami, ami nagyon nincs elfelejtve, és van valami, ami pedig annyira el van felejtve, hogy az már ordít. És kutatta, kutatta, mi állhat a felejtések e kaotikus viszonyai mögött, míg egy nap bele nem csapott a felismerés villámszigonya. Csak a tükörbe kellett belenéznie. A saját arcán, ezen az arcon, amely nem ismerte annak a bizonyos átkosnak nevezett időszaknak a kínjait, ugyanúgy megvolt az a ficam, mint a többi arcon körülötte. Hiába indult neki az egésznek azzal a bizonyos montes- quieu-i felhőtlenséggel, mostanra, huszonöt évvel későbbre beleette magát az arcába ez az új átok. Egyre csak a felejtésjárt az eszében. Pedig arra nem emlékezett, hogy ő felejtett volna el valami igazán lényegeset. Ő mindvégig tanult, olvasott, gondolkodott. Szorgalmasan és kitartóan. Most a harmincadik évét tapossa, és arra kell rájönnie, hogy itt egyrészt végérvényesen el lett valami felejtve, másrészt végérvényesen itt maradt valami, amit nem lehet elfelejteni. Most egyre csak erőlteti az agyát, erőlteti, hátha az eszébejut valami abból, amit valaki valahol elhagyott, és neki most annyira hiányzik. Most azt gondolja, rámehet erre az egész élete. De nem bánja, mert legalább nem fog unatkozni. 1989 kiscsoportos óvodás Vajkán 2014 jogász, író, az Irodalmi Szemle főszerkesztője bár még mindig anélkül, hogy ezt tudatosította volna - elkezdte élvezni az új rendszer adta lehetőségeket. Ő ugyan nem született olyan családba, mint anno Montesquieu - aki a jogi tanulmányai befejeztével hamarosan törvény- széki elnökké is vált, és bőven volt rá lehetősége, hogy határtalan kíváncsiságát a különféle tudományok segítségével próbálja kielégíteni koptatta. Amikor aztán, épp húsz évvel a nagy történelmi földcsuszamlás után kikerült az életbe, már elég felkészült volt rá, hogy körbetekinthessen és felmérhesse, hova is csöppent tulajdonképpen. Tudta, hogy az arcok fognak neki a legtöbbet elárulni. Akkor még ugyan nem olvasta azt a másik, Lévinas nevű francia szerzőt, aki szerint a valódi egység a szembenézés
