Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-13 / 261. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 13. Vélemény És háttér 7 Az államfő olyan kérdésre válaszolt, amelyet a legtöbb politikus megkerülne Kiska: a meglepetések embere Amikor már azt gondol­tuk volna, Andrej Kiska kissé belefáradt az elnö- kösködésbe, kezd elszür­külni, újra meglepetést okozott. Olyat tett, amit elődei ritkán: határozott véleményt mondott. MÓZES SZABOLCS Attól függetlenül, hogy mit gondolunk kijelentése tartalmá­ról, maga a jelenség dicséretre méltó. Mit gondol a családról/me- legekről (ki-ki saját értékítélete alapján döntse el - e sorok szer­zője szerint mindkét megfogal­mazás egyszerre helyes) szóló népszavazásban feltett kérdé­sekről? Az utca embere még ta­lán, többségében, válaszolna a kamerába, apolitikusokjelentős része viszont szereti elkerülni az ehhez hasonló, úgymond ké­nyes témákat. Pedig nem ké­nyes, csak nagyon megosztó. Vonakodásuk részben érthető: többségük olyan pártban politi­zál, amely az ebben a kérdésben megosztott társadalom mindkét feléről merít választókat. Most kit bosszantsak fel? - szól ilyen­kor a politikusi dilemma. A vá­lasz pedig nem ritkán egy trük­kös semmitmondás. Andrej Kiska államfő tegnap úgy járt el, ahogy egy államfő­höz illik. Nem kertelt, véle­ményt mondott. Mindegy, hogy tetszik-e nekünk vagy sem - egyik olvasónak igen, a másik­nak nem -, a lényeg, hogy nem bújt el, nem beszélte ki magát arra, hogy a sajtótájékoztatót más témában hívták össze, vagy hogy még meg sem kapta az Al­kotmánybíróság döntését és in­doklását, és a referendumot sem volt még alkalma kiírni. Elmondta, mit gondol. Amivel egyáltalán nem kell egyetérteni - sőt, a vita a demokratikus tár­sadalom alapja -, ám állampol­gárként ehhez joga van. Nem azt felelte: így kellene szavazni. Ezért joggal érhetné kritika, bármilyen választ is adott volna. Csupán azt mondta, hogy ő személyesen mit fog tenni. Az államfő már akkor bölcsen járt el, amikor a népszavazási kérdéseket az Alkotmánybíró­ságra küldte - olyan esetben, amikor kételyek merülnek fel egy ilyen fontos aktus alkotmá­nyosságát illetően, az elnöknek szinte kötelessége kikérnie az il­letékes testület véleményét (még ha tudjuk is, hogyan mű­ködik az a bizonyos testület...). Nem utolsó sorban azért, hogy utólag ne lehessen megkérdője­lezni a referendum eredményét - ez egyik félnek sem lehet érde­ke. Persze felmerül a kérdés, mint a szeptemberi döntéskor is, hogy mennyire volt politikailag számító Kiska véleménye: hi­szen olyan véleményt fogalma­zott meg, amit az emberek túl­nyomó többsége is vall. Igen ám, csakhogy azokban a liberális en- tellektüel körökben, amelyek­ben az államfőt eddig körbedi- csérték, ezzel egy nagy fekete pontot szerzett. Most mondhat­nánk, hogy öt év múlva, az újra­választáskora nép dönt, nem pár száz meleg aktivista, ám ha a ri­deg politikai kalkuláció lett vol­na számára a döntő, akkor egyszerűen megkerülte volna a választ, mint ahogy - amíg csak lehet - meg fogja kerülni Robert Fico miniszterelnök. („Tipikus! Milyen más kérdést várhatnék is önöktől? Hagyjanak ezekkel a marhaságokkal, ezerszer fonto­sabb dolgokkal kell most fog­lalkoznom” - ugye megvan a jel­lemző ficói kitérő válasz.) Olyan államfőre vártunk ed­dig, aki azon kívül, hogy meg­nyeri a választást, képes véle­ményt mondani. Még fonto­sabb lenne, hogy a fontos tár­sadalmi témákra rá tudja fóku­szálni a figyelmet. Kiemeljen olyan ügyeket, amelyekkel a politikum vagy nem foglalko­zik, vagy csak látszatmegoldá­sokat kínál - például a roma kérdés. Ezzel még adós a köz- társasági elnök - pedig a kam­pányban erre határozott ígére­tet tett ám bízzunk benne, hogy ami késik, nem múlik. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Több mint 300 multicég érintett az ügyben, eurómilliárdok maradtak adózatlanok A fejétől bűzlik Luxemburg, és most már Európa FELEDY BOTOND A nagyok között folyó mécs­esekről kiszivárgó információ­nál kevés értékesebb van az új­ságíró számára. A kiszivárog­tatásokban elérkeztünk a Lux- Leaks pillanathoz: több mint 300 multicég Luxemburgon keresztül vezetett „adóoptima­lizálást”. Ennek módszerét, érintettjeit hozta nyilvános­ságra az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma. Az ügy sok szempontból fel­kavarja a kedélyeket. Először is, éppen november elsején nevez­ték ki Luxemburg korábbi mi­niszterelnökét, Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság elnökévé. Ő pedig éppen akkor vezette az országot, párhuza­mosan a pénzügyminiszteri posztot is betöltve, amikor ezek a titkos egyezségek köttettek. Az ügymenet úgy festett, hogy Lu­xemburg állam minden európai társánál alacsonyabb adókul­csokat, mentességeket kínált titkos, külön megállapodások­ban a cégeknek, az amúgy is sok kiskaput kínáló adórendszere mellett. A Pepsitől az IKEA-ig rengetegen érintettek. Több mint 500 ilyen megállapodásról tudunk. Csak a Guillaume Kroll utca 5 szám alá több mint 1600 céget jegyeztek be. Eurómilliár­dok maradtak adózatlanok. Junckert többen lemondásra szólították fel a LuxLeaks napvi­lágra kerülése után. Tragikomi­kus, hogy elvüeg az Európai Bi­zottságnak kellene most kivizs­gálnia, hogy mi folyik Luxem­burgban, miközben éppen lu­xemburgi elnöke van. Még in­kább elszomorító, hogy Juncker szavai az adóparadicsomokkal való leszámolásról és az átlátha­tóságról ezután gyönge őszi le­vélkupacként távoznak a széllel. A legelkeserítőbb pedig az, hogy az érintett multicégek a vadka­pitalizmus legszebb napjait fel­idézve maximalizálják a profit­jukat, miközben az azt megter­melő helyi munkavállalók, azok beszállítói és a fizetésből élő emberek adójából olajozzuk a társadalmi kohéziót. Ami nélkül nekik sem termelődne sok pro­fit! Elcsalják a megfelelő mér­tékű társadalmi felelősségválla­lásukat. De amíg ezt nemzetkö­zileg nem sikerül közösen szabá­lyozni, addig az utolsó csendes­óceáni szigetig is el fognak men­ni, hogy megtartsanak néhány centet, vagy inkább néhány mil­liót, az adójukból. A politika és a gazdaság tehát megint összeért, megint össze­nőtt, most épp az Európai Bizott­ság vezetőjének személyében. Hiszen ő maga eszkábált éveken át olyan alkukat, amelyekkel tu­catnyi európai ország adófizető­it fosztotta meg az igazságos tár­sadalmi teherviseléstől, kime­nekítve a cégek pénzét az adott országból. O fogja felelősséggel kormányozni az unió hajóját? Kár, hogy ilyen személy lehetett a legkisebb közös többszörös az EP-ben, amikor a Bizottság fejé­ről szavaztak. Kár, hogy képte­lenek voltak nagyszerű képvise­lőink jobb jelöltet előásni 28 ál­lam 500 millió lakosából. A szerző külpolitikai szakértő KOMMENTAR Nem tetszik a rendszer(váltás)? KOCUR LÁSZLÓ Jobbára negatívan ítélik meg a rendszervál­tást a szlovákiai magyarok, derül ki egy félmé- résből. Felmérésekkel persze Dunát lehet re- keszteni, főként így, az önkormányzati válasz­tások előtt, ám ezt nem „brit tudósok” vették fel. A közvélemény-kutatás két, megbízható­nak mondható társaság, cseh részről a Cseh Tudományos Akadémia, szlovák részről pedig az IVÓ társa­dalomkutató intézet készítette, „a volt Csehszlovákiában.” Az eredmény nem túl szívderítő olvasmány. A lakosság kriti­kusabban viszonyul a rendszerváltáshoz az öt évvel korábbi, hasonló felméréshez képest. Az emberek úgy vélik, nehe­zebben lehet befolyásolni a politikai döntéshozatalt, sérül a törvény előtti egyenlőség is. Bizonyosan nem vonatkoztat­ható el ez attól, hogy a Gorilla-ügy kirobbanása óta egyre in­kább lelepleződni látszik oligarchikus demokráciánk. Szlovákiában a megkérdezettek 51 százaléka értékeli pozití­van a rendszerváltást. Ezt most el lehetne ütni azzal, hogy akkor a maradék váltson jegyet Vietnamba, Kubába, Kínába, a keményvonalasok és volt nómenklatúra-káderek meg egyenesen Észak-Koreába, és élvezzék ott tovább a rendszer áldásait. Azonban az 51 százalék döbbenetesen alacsony szám a poénkodáshoz. És ez nem azt jelenti, hogy az ország lakosságának fele kommunista lenne - hiszen akkor a KSS- nek alkotmányos többsége lenne a parlamentben, amelyet azonban, szerencsére, csak trolibuszból láthatnak a párt tag­jai. Az eredmény azt jelenti, hogy a fél országnak nem jött be a rendszerváltás. Főként a már említett KSS szimpatizánsai, a 65 év felettiek, Nyitra és Besztercebánya megye lakói ítélik meg negatívan a változásokat, valamint a magyar kisebbséghez tartozók. A magyarázat pedig valószínűleg nem az önsorsrontásban, a turáni átokban vagy a népiélekben keresendő. A rendszer- váltás óta az ország déli részén kevés pozitív dolog történt, hiányoznak a zászlóként lobogtatható szlovákiai magyar - elsősorban gazdasági - sikertörténetek, pedig két és fél cik­luson át kormányzati képviseletünk is volt... Ezt úgy is mondhatnánk, hogy amikor még Szlovákia tátrai tigris volt, akkor az a tigris elsősorban tátrai volt, s csak azután tigris... A felmérést reprezentatív mintán végezték, azaz nem csupa szociológust és politológust szólítottak meg, akik kultiváltan elmondhatták volna, hogy a szabadság és a demokrácia mennyire jó dolog, bár az első 25 évnek még vannak hibái, de mire a parlamentünk az angollal lesz egyidős, tán’ kinő­jük. Felerősödött az a szólam, amely a környezetünkben ta­pasztalható, elsősorban egészségügyi és szociális problémá­kért a rendszert teszi felelőssé. Innen pedig már csak egy lé­pés a „régen minden jobb volt” hamis nosztalgiája. Szóval a látszat ellenére sem vagyunk a 2,7 millió kommunista orszá­ga. Csak van, akinek még szokni kell ezt az „új” rendszert. FIGYELŐ A csehek szerint a bársonyos KOKES JÁNOS Megoszlik a cseh lakosság véleménye a bársonyos forra­dalomról. A Médea Research közvélemény-kutató intézet Týden című hetilap számára készített felmérése szerint a megkérdezettek 84 százaléka tudta, hogy november 17-e azért ünnep, mert akkor zaj­lott a kommunistaellenes for­radalom. A megkérdezettek legnagyobb csoportja, 43 szá­zalék, azt mondta, számára november 17-e ma egyszerű munkaszüneti nap. A 30 éven aluliak körében csak 70 százalék tudta, miért államünnep november 17-e. A fiatalok negyede azt mond­ta, a rendszerváltás azért volt fontos, hogy Csehország csat­lakozhasson az euro-atlanti szövetséghez. A fiatalok 20 százaléka szerint 1989. no­vember 17-én a kiválasztottak egy szűk csoportja szervezett puccsot hajtott végre, hogy meggazdagodjon. Az 51 éven felüliek 70 szá­zaléka november 17-ét nem a bársonyos forradalom, ha­nem Jan Opletal, a fasiszták által 1939-ben Prágában meggyilkolt cseh egyetemista emléknapjának tekinti. Az 1989 előtti és a mai élet- színvonalat összehasonlító kérdésre a megkérdezettek háromötöde azt válaszolta, hogy ma jobb az élet, mint a rendszerváltás előtt. A felmé­résből az is kiderült, hogy a csehek legnagyobb része, 41 százaléka, ma az Iszlám Álla­mot tekinti a legnagyobb ve­szélynek. Oroszországot csak a lakosság 27 százaléka jelölte meg veszélyforrásként. A 30 éven aluliaknak azonban több mint ötven százaléka Orosz­országot tartja a legnagyobb veszélynek.

Next

/
Thumbnails
Contents