Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-12 / 260. szám, szerda
10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 12. www.ujszo.com Munkások találtak rá a mintegy hetven centiméter mélyen fekvő csontvázra (A Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság felvétele) Értesüléseink szerint két csontvázat találtak Nagymácséd közelében Német katonák lehettek Nagymacséd. Csütörtökön csontvázat találtak a Nagymácséd és Gány közötti út mentén. A feltételezések szerint német katonák maradványai. BARTALOS ÉVA A két község között új vízvezetéket fektetnek le. A munkások találták meg a csontvázat, egy férfi értesítette a rendőrséget a leletről. ,A maradványok hetven centi mélyen voltak a földben. Az igazságügyi szakértő a helyszínen megerősítette, hogy valószínűleg egy harmincnegyven éves katona maradványai” - tájékoztatta lapunkat Mária Linkešová, a Nagy- szombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A csontváz mellett katonaiegyenruha- és cipőmaradványokat, dögcédulát, Vaskeresztet és légvédelmi lövedékeket találtak. Lancz István, Nagymácséd polgármestere elmondta, a lelettől mintegy tíz méterre újabb csontvázat találtak. „Feltételezhető, hogy nem volt egyházi temetésük, elképzelhető, hogy bűnügy történt. Kérdezgetjük az idős embereket a faluban, emlékeznek-e valamire, de nem tudnak az esetről” - nyilatkozta a polgármester. A nagymácsédi temetőben van néhány katonasír, a községben emlékművet állítottak a hősi halált halt külföldi katonáknak. „Három német katona volt eltemetve a temetőben, néhány évvel ezelőtt egy német-szlovák egyezség alapján kihantolták és elszállították a maradványaikat. Egy másik sírban magyar katonák nyugszanak. Nem tudjuk, milyen körülmények között vesztették életüket. A háborús eseményekről szóló történetek szájról szájra terjedtek a lakosság körében” - folytatta Lancz István. Az új tervezési időszak együttműködési lehetőségeiről értekeztek Összeköti a határ a Csallóközt Magyarországgal Simon Róbert Balázs magyar országgyűlési képviselő szerint az európai területi társulások hozzájárulnak a magyar-magyar kapcsolatok építéséhez (A szerző felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagymegyer. Egyre több a sikeres határon átnyúló projekt az utóbbi időben a Csallóközben. Szlovákia magyar lakta településeinek vezetői és a határ túloldalán működő egyesületek egyre több alkalmat ragadnak meg, hogy kihasználják a kiváltságos helyzetükből adódó lehetőségeket. A sikerszéria folytatásának támogatására november 6-án szakmai konferenciát rendezett Nagymegyeren az Ar- rabonaEGTC. Az Arrabona Európai Területi Együttműködési Csoportosulást (EGTC - European Grouping of Territorial Cooperation) - Győr kezdeményezésére - 2011-ben Győr, Mosonmagyaróvár, Du- naszerdahely és Somorja hozta létre. Az együttműködés sikerességét bizonyítja, hogy 2014-ig 25 település csatlakozott a csoportosuláshoz. ,Jkz EGTC alapvetően a két határ menti térség közös területfejlesztési céljainak eléréséért alakult meg. A magyar és a szlovák önkormányzatok érdekeinek egyenlő súllyal kell megjelenniük a fejlesztési projektekben. Célja, hogy kihasználva az Európai Unió kínálta lehetőségeket, megerősítse a partnerek gazdasági és társadalmi együttműködését” - közölte Sárkány Péter, az Arrabona EGTC igazgatója. Az Arrabona EGTC fő tevékenységei a határokon átnyúló együttműködések ösztönzése és támogatása a tagtelepülések térségében, továbbá az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló programok és tervek végrehajtása. 2014-ben elkészült az Arrabona EGTC Integrált Területi Stratégiája, a szakmai konferencia előadásainak célja a stratégia és a tevékenységek bemutatása volt. Az Integrált Területi Stratégia a 2014-2020-as tervidőszakra vonatkozik, megalapozza a kiemelt fontosságú fejlesztéseket, meghatározza az együttműködés fő területeit. A konferencián ismertették a stratégiában megfogalmazott célkitűzéseket, tájékoztatták a résztvevőket a határ menti és nemzetközi együttműködések támogatási formáiról, valamint a nemzeti szintű támogatási rendszerekről az új költségvetési időszakban. A szakmai találkozón Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő a magyar kormány által 2010-ben elfogadott és támogatott európai területi társulásokról (ETT) beszélt. Elmondta, a magyar kormány célja, hogy a határon túlra is juttasson a Magyarországra jutó fejlesztési forrásokból, az ETT-k pedig a határ menti gazdaságfejlesztésnek kiemelt szereplőilegyenek. A konferencia végén ismertették az Arrabona EGTC eddigi tevékenységét, vázolták a térségben rejlő további együttműködésilehetőségeket. (szcs) A parkolás fizetőssé tétele a duna- szerdahelyi kórház előtt kényelmet és biztonságot eredményezett Tekintettel a gépkocsik számának fokozatos emelkedésére, amelyek betöltik az elérhető parkolóhelyeket, már csaknem egész Szlovákiában gondot okoz az úti célhoz legközelebb gyorsan parkolóhelyet találni. Ezzel a problémával küzdenek az egészségügyi létesítmények előtt található parkolóhelyek is. Elsődleges céljuk, hogy a betegeket és a kórházi látogatókat szolgálják ki, így nem elégíthetik ki a nyilvánosság parkolási igényeit. Az ilyen felületek elsősorban a nyújtott szolgáltatások minőségének javítása szempontjából szükségesek, a kórházi látogatások idején. Ehhez jelentős mértékben a hozzáférhető, kényelmes és biztonságos parkolás lehetősége járul hozzá. Számtalan esetben ez nagyobb befektetés nélkül nem lehetséges. A dunaszer- dahelyi kórház előtti parkolók esetében az építési és felújítási költségek elérték a csaknem 200.000 euró összeget. Ez a kórház ügyfeleinek 70 felújított és 24 új parkolóhelyet eredményezett. Az újonnan kialakított parkolóhelyek fokozott környezetvédelmi igényeket elégítenek ki. Építésüknél környezetbarát fóliákat és olajfogókat alakítottak ki, amelyek megelőzik a környezetszennyezést. A VINCI Park Slovakia társaság kereskedelmi igazgatója, Michal Rusňák szerint: „Cégünk befektetése olyan lépést képvisel, amelynek célja kulturált és környezetkímélő parkolás kialakítása.“ Ennek a szolgáltatásnak további célja, hogy „az olyan feszült légkörben, amilyenben a kórházi látogatás gyakorta lezajlik, az ügyfelek válláról levegyük a parkolással járó gondokat. Azt szeretnénk, hogy kényelemben, komfortosan és biztonságban érezzék magukat,“ mondja Mário Grega, a társaság ügyvezetője. A parkolóhelyen a mozgássérültek részére 6 helyet biztosítunk, a későbbiekben gyermekes ügyfeleknek kialakított övezettel szeretnénk bővíteni a szolgáltatásainkat. Az egész parkolóhely biztonságára a VINCI Park munkatársai ügyelnek, a telepített kamerák segítségével. RE 140604