Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-12 / 260. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 12. www.ujszo.com Néhol csak „tessék-lássék" oldották meg Kétnyelvű benzinkutak: sok múlik az akaraton ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Sokat elárulnak az illetékesek hajlandóságáról a dél-szlovákiai benzinkutakon nemrég megjelent magyar fel­iratok. Egyes töltőállomásokon példaértékű kivitelezéssel, máshol csak úgy „tessék-lássék” oldották meg a feladatot. La­punk kérésére a Pro Cívis Polgá­ri Társulás mindkét állapotot dokumentálta. Ők voltak ugyanis azok, akik felhívták a kormányhivatal figyelmét a hi­ányosságokra. A 2011-es ki­sebbségi nyelvhasználati tör­vény ugyanis kimondja, hogy azokon a területeken, ahol a ki­sebbség lakossági számaránya eléri a 20 százalékot, a veszély- helyzettel kapcsolatos figyel­meztetéseket a kisebbség nyel­vén (esetünkben magyarul) is ki kell írni. A hivatal a bejelentés folyományaként figyelmeztette a töltőállomások működtetőit. Hasonló bejelentéssel egyéb­ként bárki fordulhat a kor­mányhivatalhoz. (vps) ČERPACIA STANICA JE MONITOROVANÁ KAMEROVÝM SYSTÉMOM A TÖLTŐÁLLOMÁS KAMERÁVAL MEGFIGYELT TERÜLET. nebízpečehštvo VÝBUCHU ZÓNA 2! ■»yanžsveMéiv 2 így is, úgy is lehet? (Képarchívum) RÖVIDEN Mičieta marad a rektor Pozsony. Karol Mičieta a következő négy évben is a Komenský Egyetem rektora marad. Erről tegnap döntöttek az Akadémiai Szenátus tagjai, titkos szavazással. Mičieta mellett indult még a Maiina Hedvig-ügyben kétes hitelű or­vosi leleteket készítő Peter Labaš, az Órvostudományi Kar dékánja, és Jozef Čentéš megválasztott, de ki nem nevezett főügyész. Mičietára a jelenlevő 63 tanácstagból 40 szava­zott. A régi-új rektort Andrej Kiska köztársasági elnöknek kell kinevezni. A Komenský Egyetem jelenleg az ország leg­nagyobb egyeteme, 13 kara és 20 egyéb intézete van. Hallga­tóinak száma 28 ezerre tehető, az évente belépő 8000 elsős 1300 tanulmányi program közül választhat. (TASR) Nagy kisebbségi jelentést javasol Brüsszel. Jelentést készítene az őshonos kisebbségek helyzetéről az Európai Unióban Nagy József, a Híd európai parlamenti képviselője. „Az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete abszolút prioritást élvez EP képviselői munkám so­rán - állítja Nagy. - Ez a kérdés minden hetedik uniós állam­polgárt érint, így elkerülhetetlen, hogy a LIBE bizottság be­hatóan foglalkozzon vele.” Az Európai Parlament Állampol­gári jogok, bel- és igazságügy bizottságának (LIBE) vezető­sége a napokban dönt következő egy év parlamenti ügyme­netéről, ekkor tárgyalják Nagyjavaslatait is. (ú) Berlini falba botolhatunk a fővárosban Pozsony. Az egykori berlini fal egy darabja a szlovák kormányhi­vatal épülete elé kerül, és köztéri szoborként funkcionál tovább. Elhelyezését a Feltűnésmentes Hősök (Nenápadní hrdinovia) nevű civil szervezet kezdemé­nyezte. Eredetileg vasárnap, vagyis november 16-án szerették volna leleplezni az „alkotást”, ak­kor érkeznek ugyanis Pozsonyba a bársonyos forradalom 25. évfordulója kapcsán szervezett rendezvényre a V4-es országok államfői, valamint a német el­nök. A képviselő-testület jóváhagyására azonban még várni kell, így vélhetően csak év végén vagy 2015. március 25-én (az 1988-as gyertyás felvonulás évfordulóján) kerül sor az új szobor felavatására, közölte František Neupauer, a szervezet vezetője. (SITA) A házelnök leváltásáról nem is vitáztak, mivel a Smer nem szavazta meg az ülés programját Fico és Paška marad a helyén Pozsony. Minden eddigi parlamenti rekordot megdöntött, eredményt viszont nem hozott. A 49 órán át tartó rendkívüli ülésről van szó, amely szombaton kezdődött, és hétfő este ért véget. ÖSSZEFOGLALÓ Nem történt csoda a Robert Fico kormányfő leváltását cél­zó rendkívüli parlamenti ülé­sen. A smeresek hétfő este megtartották a kormányfőt: 133 jelenlevő képviselőből csak 53-an szavaztak a leváltá­sára. A szombat este 18.30 órától induló ülés 49 óráig tartott - egyetlen egy vasárnapi, félórás szünet szakította csak meg. Új parlamenti rekord született te­hát. Ha az ülésszakok rendes napirendje szerint folyt volna a vita, akkor két és fél hétig tartott volna - a hétvégén és hétfőn ugyanis nem ülésezik a parla­ment, pénteken csak délig, csü­törtökön délután a kérdések órája van napirenden, a képvi­selők pedig a többi napon dél­előtt kilenctől délig, majd kettő­től este hétig szoktak tárgyalni. A Pavol Paška házelnök le­váltását célzó rendkívüli ülés viszont véget ért, még mielőtt elkezdődhetett volna. A smere­sek ugyanis hétfő este nem sza­vazták meg a napirendjét, így érdemben nem is történt sem­mi. Ebben az esetben ezt meg­tehették, a miniszterek leváltá­sát célzó ülések programjáról nem szavaznak (ezért volt vita Fico menesztéséről), míg a par­lament tisztségviselőinek levál­tása esetében el kel fogadni a programot. Ficót a pöstyéni kórház CT- berendezésének ügye miatt akarta leváltam az ellenzék. A miniszterelnököt azzal vádol­ják, hogy kormányzása alatt vi­rágzik a korrupció - szerintük ezt bizonyítja a pöstyéni ügy is, amelyben az igazgatótanács smeres jelöltjei utat engedtek egy indokolatlanul drága köz- beszerzésnek. Fico a „legjobb védekezés a támadás” elve alapján érvelt. Szerinte az el­lenzék az önkormányzati vá­lasztások előtti kampányra használja a parlamentet. „Ez a rendkívüli ülés nem old meg semmit” - ismételgette. Az el­lenzéki politikusoknak azt ta­nácsolta, hogy menjenek az emberek közé, és hallgassák meg a problémáikat, a kor­mánynak pedig majd a válasz­tók fogják kiállítani a bizonyít­ványát 2016-ban. „Ha Matovič, Hlina és Kaník kezdené kor­mányozni az országot, akkor Isten óvjon benünket” - jegyez­te meg Fico. A maratoni ülés így sem volt felesleges, mondta Jana Kiššová. „Tudom, hogy a miniszterelnök marad, de ha néhány embernek sikerül fel­nyitni a szemét, már megérte” - mondta az SaS képviselője. Paška leváltási kísérlete is összefügg a pöstyéni CT ügyé­vel, derül ki Dániel Lipšic indok­lásából. „A fő ok, hogy Paška úr­nak köze van a hazai egészség­ügy domináns cégéhez, amely sorra nyeri meg a közbeszerzé­seket a Fico-kormány idején” - magyarázta Lipšic. Tegnap Paška kassai háza előtt is tüntet­tek a házelnök lemondását kö­vetelve. (vps, SITA, TASR) Kormányzati abszurd: a panamázó kórházi igazgatótanácstól várják az ügy kivizsgálását A minisztert kirúgták, az igazgató még marad A pöstyéni kórházigazgató, aki miatt Zvolenskát menesztették. Ő még marad. (Képarchívum) ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az egészségügyi minisztert már leváltották a túlárazott CT-berendezés mi­att, de a pöstyéni kórház igaz­gatónője még továbbra is Má­ria Domčeková, az új igazgató- tanács sem váltotta őt le poszt­járól. A tanács kórház által ne­vezett két tagja szerint ráadá­sul Viliam Čislák új egészség- ügyi miniszter elkövette ugyanazt a jogsértést, mint elődje Zuzana Zvolenská: há­rom tag helyett négyet neve­zett ki a kórházat fenntartó nonprofit szervezet igazgató- tanácsába. így a minisztérium újra két­harmados többséggel rendel­kezik a hattagú testületben, vagyis gyakorlatilag dönthet az új igazgató személyéről. A szervezet alapító okirata sze­rint azonban az igazgatótanács csak öttagú, kettőt a kórház, hármat pedig a minisztérium delegál. Fel sem merült az igazgatócsere Zvolenská két éve azért de­legált négy tagot, hogy le tudja váltani az intézmény korábbi igazgatóját, Róbert Mamrillát, akit a kórház által delegált két tag nem akart eltávolítani. Az új tanács 4:2-es aránnyal már ki tudta nevezni Domčekovát igazgatónak. Ekkor lett az igazgatótanács tagja például az énekes Michal Straka, aki rap- perként Ego néven zenél. Az igazgatótanács ülésén fel sem merült az igazgató leváltá­sa, a minisztérium által kineve­zett tagok nem tettek ilyen ja­vaslatot, a kórház két képvise­lője pedig feleslegesnek tartot­ta, mivel ők nem tudják levál­tani az igazgatót. A tárcavezető egyelőre még nem is akarja le­váltani. „A miniszter úr az ügy alapos kivizsgálását várja az igazgatótanácstól, csak ezt kö­vetően foglal állást” - jelentet­te ki Zuzana Čižmáriková, a tárca szóvivője. Alan Suchánek és Magda­léna Kovačovičová, a kórház alkalmazottai által delegált két tag azt is kifogásolja, hogy a jelenlegi igazgató nem pá­lyázat útján került a helyére. A Medical Group mégsem Paškáé? Tegnap megszólalt a Medi­cal Group SK felügyelőtaná­csának elnöke, Juraj Koval. A sajtónak küldött állásfoglalá­sa alapján ő az egyedüli tulaj­donosa is a cégnek, vagyis cá­folja, hogy Pavol Paška házel­nöknek tulajdonrésze lenne a CT-berendezést forgalmazó társaságban. „Sem a parla­ment jelenlegi elnöke, sem a más, a napokban említett cé­geknek nincs tulajdonrészük a Medical Group-ban, és a cég irányításában sem vesznek részt” - állítja Koval. Mérlegeli a cég ügyvezető­jének, Erika Bílának a leváltá­sát is, mert szerinte túllépte ha­táskörét. Koval állítja, hogy cé­ge elsősorban gyógyszer- és egyéb egészségügyi alapanyag forgalmazásával foglalkozik, gyógyászati berendezéseket azonban nem árul. „Ennek el­lenére részt vett olyan pályáza­tokon, amelyek nem függnek össze a működési területével” - jelentette ki Koval. Azt állítja, hogy mindezt a tulajdonosok tudta nélkül, ezért ma megteszi a szükséges lépéseket a cégve­zetéssel szemben, és ezzel a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet. Juraj Koval neve egyébként mintegy két tucat cégben sze­repel az országos, cégjegyzék szerint. Bénne van például a besztercebányai jégkorong- csapat igazgatótanácsában, de több más egészségügyhöz kapcsolódó cég vezetésében is jelen van. (lpj, ŠITA) Nem vitáztak a parlamenti elnökről

Next

/
Thumbnails
Contents