Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-11 / 259. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 11. Pihenő 23 HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Az utóbbi időben több időt tölt a konyhában, és „alkotásaival” szinte lebilincseli szeretteit. Önnek ez kikapcsolódást jelent, családtagjainak pedig örömet szerez vele, s főleg azt értékelik, hogy addig is velük van. Bika (IV. 21.-V. 21.) Egy régi ismerőse jó lehetőségnek látszó ajánlatot tesz önnek. Nem szabad azonnal belemennie, mert túl szép az egész ahhoz, hogy igaz legyen. Ne feledje, egy rossz döntésével hosszú időre leírhatja magát! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Nem ártana több időt töltenie szeretteivel, elsősorban gyerekeivel. Meg fogja látni, hogy akár egy kicsike társasjáték is képes felszabadítani önt s gyerekeit jókedvre deríteni. Ennek hatására munkáját is jobban el tudja végezni. Rák (VI. 22.—VII. 22.) Már régóta úgy érzi, mintha valaki minden lépését figyelné. Rövid időn belül rájön, hogy nem is tévedett. Igyekezzen kideríteni, ki az és milyen céllal settenkedik ön és szerettei közelében. Ha kell, kérjen segítséget! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Jobban kellene figyelnie egészségére és rendszeres orvosi vizsgálton részt venni. Önnek is tennie kell(ene) valamit az egészségéért. Főleg, ha valamilyen szokatlan dolgot észlel vagy érez magán, azonnal forduljon orvoshoz! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Sokkal nagyobb és több türelemre lenne szüksége, elvégre még a csillagok is erre figyelmeztetik. Ez azonban mindenekelőtt a munkahelyére vonatkozik: nem lenne okos döntés pont most összeveszni a kollégáival. (IX. 24.-X. 23.) Egyre hosszabbak az esték, és nem tudja, mit kezdjen magával. Elsősorban igyekezzen pihenni, s ehhez partnerre talál kedvesében. Vegyék birtokba a szobát, nézzenek sorozatokat vagy főzzenek együtt valamit! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Amennyiben úgy dönt, hogy beavatkozik két munkatársának a vitájába, ám tegye. Azonban ne felejtse el, hogy ebből csakis vesztesen kerülhet ki, sőt, komoly bajba kerülhet miatta. Próbáljon észérvekkel hatni rájuk, s ha nem megy, menjen el. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ne engedje, hogy bárki is felbosszantsa! Ha szükségét érzi, inkább igyon nyugtató gyógyteákat, ezek legtöbbször segítenek a feszültség kezelésében. Párkapcsolatát illetően kaotikus a helyzete: néha túl soknak, néha kevésnek érzi, amit kap. Bak (XII. 22.-I. 20.) Sok izgalmas, ugyanakkor pozitív dolog történhet önnel az elkövetkező napokban. Váratlan találkozásokra, érdekes és főleg hasznos beszélgetésekre, új ismeretségekre és számos kihívásra számíthat. tfg Mérleg Vízöntő (I. 21.—II. 19.) Nem kell félnie az újtól! Ha lehetősége van rá, tanuljon! Főleg akkor érdemes beiratkoznia az ön által választott képzésre, ha nagyon szeretné azt csinálni, amire szakképesítést kapna, így hobbija lehetne a szakmája. Halak (II. 20.—III. 20.) Ezekben a napokban komoly és fontos döntés előtt áll, mely ugyanúgy érinti magánéletét, mint karrierjét. Mielőtt bárhogy is határozna, kérjen tanácsot szakembertől és hallgasson megérzéseire. Ne kapkodjon el semmit. UHU FESTIVA IFI LMIMN FILM FESTIVAL 2014 2014 s* ~ I Néhány napja újra a szinglik sorát erősíti Jennifer Lawrence, és egy friss nyilatkozatából sejthető, hogy egy ideig nem is nagyon fog erőlködni, hogy új párt találjon magának. Az éhezők viadala sztárja a francia Madame Figaro magazinnak felfedte, milyen lenne számára az ideális férfi: „Mindenképpen olyasvalaki, aki képes arra, hogy következetes legyen... Egyébként inkább szingli maradok." (SITA/AP-felvétel) GONDOLKODÓ Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezó'ben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 7 8 3 1 9 5 4 2 6 5 2 9 7 4 6 3 8 1 6 1 4 3 8 2 9 7 5 2 4 7 8 6 9 1 5 3 8 3 1 5 7 4 6 9 2 9 6 5 2 1 3 7 4 8 4 7 8 6 2 1 5 3 9 1 5 2 9 3 7 8 6 4 3 9 6 4 5 8 2 1 7 NYOLCIRÁNYÚ Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések MANACOFS MANADO MANAGUA MANAKARA MANAKAU MANAM MANANARA MANANJARY MANAPOURI MANAR MANAS-TÖ MANDALAJ MÁNFA M M A N A G U A M A Ó A M A N A P O U N T M N M A N D A R AA M A A F N L I K S N M A C 0 Á A Y A A A A L D O M J R R N R N A M D R O A A A N N M A N A N J A M A M A N A N A R A M M A N A K A U D O Előző feladványunk megfejtése: Firenze. MAI RECEPTÜNK Kukoricafőzelék Hozzávalók (4 adag): 280 g csemegekukorica (konzerv) 6 dkg vaj 1 evőkanál finomliszt 3 dl tej 2 dl főzőtejszín 1 csokor petrezselyem só ízlés szerint bors ízlés szerint 2 gerezd fokhagyma Elkészítés: A kukoricát vajon átforrósítjuk, majd liszttel meghintjük, és felengedjük a tejjel. Sóval, borssal és a pépesített fokhagymával ízesítjük, végül hozzáadjuk a tejszínt. Karikára vágott sült virslivel tálaljuk, (nosal) Mai időjárás Változóan felhős égbolt.-10" * Európai nagyvárosok időjárása .4- ' /W Helsinki •London 'iímr 0sl° .. 9°c „ 8 tj*. Varsó Berlin 14 »c 13 *C Párizs Budapest Moszkva 6-C sr<s'~ ip r— T Róma Atfién 'T'-' é 1st 20 •fr*Kedd Gvűqv 16 °C Dunaszerdahelv 19 °C Komárom 19 °C Óovalla 18 °C Léva 17 °C Naqvmihálv 15 °C Naqyró'ce Rozsnyó 13 °C Szene 18 °C Csorbató 9°C Párkány 18 °C Naqyszombat 16 °C Losonc 14 °C Szerda || Túlnyomórészt derült égbolt. Pozsony z.- 14 °C Érsekújvár 14 °C Losonc 14 °C Kassa 14 °C Csütörtök Változóan felhős, borult égbolt. Pozsony 3r 12 °C Érsekújvár 13 °C Losonc 14 °C Kassa 14 °C Hójelentés Csorbató Ocm Zuberec-lanovkv Ocm Veľká Rača Ocm Stará Mviava Ocm Salamandra Resort Ocm Ocm Malinô Brdo Ocm Chopok észak Ocm Donovalv-Záhradište Ocm Tálé Ocm Čertovica Ocm Oravská Lesná Ocm 15 °C Tőketerebes 15 °C Bachledova dolina