Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-31 / 251. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 31. Közélet-hirdetés 3 Zöldségen és gyümölcsön kívül nincs olyan termék, amely megfelelne az új szabályozásnak Kétezer munkahely szűnhet meg a „büfétörvény” miatt Üresek lesznek a polcok. Januártól becsukhatnak az iskolabüfék. (Jón Krošlák felvétele) Pozsony. Átgondolatlan, pontatlan, likvidáló hatású. Kereskedőkés élelmiszer-ipari szakértők szerint az iskolabüféket megregulázó törvény semmit sem old meg, ám munkahelyek megszűnését vonhatja maga után. ÖSSZEFOGLALÓ Az iskolai büfék tulajdonosai országszerte állítják, hogy a közoktatási törvény módosítása, melynek értelmében tilos lesz az egészségtelennek minősített élelmiszerek - például édesített italok, gyorséttermi ételek - árusítása az iskolákban, értelmetlen, s nem hozza meg a kívánt eredményt. A diákok ugyanis az iskolai büfében betiltott élelmiszereket a környező boltokban is megvehetik. A büfék többsége ráadásul minden bizonnyal bezár, a törvény miatt ugyanis januártól a jelenleg árusított termékek túlnyomó többségét tilos lesz árulni. „Zelovoc” lesz az iskolabüféből? A jogszabály szerint elvileg csak egyszerű ásványvizet, zöldséget és gyümölcsöt lehet majd árusítani, a büfékben viszont a különböző szendvicsek, édességek és édesített italok iránt van a legnagyobb érdeklődés. A közkedvelt hotdogok, palacsinták vagy melegszendvicsek árusítása is tilos lesz, mivel ezek is gyorséttermi ételnek számítanak. A Renáta Zmajkovičová (Smer) által kidolgozott törvénytervezet heves vitát váltott ki, a legélesebben a Szlovák Élelmiszer-ipari Kamara (PKS) bírálta. Főleg azt a szigorú, s a kamara szerint értelmetlen szabályozást, mely szerint az iskolai büfékben csupán olyan élelmiszereket lehet árulni, melynek sótartalma nem haladja meg a 100g/l,5g arányt. „Kenyerek, kiflik, sajtok vagy egyéb tejtermékek sem teljesítik ezt a normát” - állítja a kamara. Jarmila Halgašová, a PKS elnöke ráadásul arra is figyelmeztetett, hogy a törvény megfogalmazása rendkívül pontatlan, az egyes szabályozásoknak többféle olvasata is lehet. Például eredetileg a jogszabály tiltotta az édesített ásványvizek és kólatartalmú italok árusítását, eszerint tehát Fantát vagy Sprite-ot lehetett volna árulni, mert ezek az italok nem tartoznak az említett kategóriába. Aztán egy elfogadott módosítás szerint tilos lett az összes „ízesített és édesített innivaló”. Halgašová szerint ez a változás is értelmetlen, hiszen úgy is lehet értelmezni, hogy a tiltás csak azokra az italokra vonatkozik, amelyeket cukorral és egyben mesterséges édesítővel édesítettek. Az édesített ásványvízben viszont nincs cukor, csak mesterséges édesítőszer, így ennek árusítása elvileg nem tiltott. Kétezer munkahely szűnhet meg A szakértők azt sem értik, miért kell a péktermékek minimum harmadának gyümölcsöt vagy tejterméket tartalmazniuk. Például a croissant- ok vagy mákos bejglik egyrészt teljesítik a sótartalomra vonatkozó szigorú előírást, de mivel nem tartalmaznak gyümölcsöt vagy tejalapú összetevőt, árusításuk tilos lesz. Mivel a mák sem számít gyümölcsnek, mákos kalácsokat sem lehet majd januártól kínálni az iskolai büfékben. Vojtech Gottschall, a cukrászcéh képviselője szerint a gyümölcsökre vagy tejtermékekre vonatkozó normát egyedül a lekváros vagy túrós péktermékek teljesítenék, de mivel ezek túl édesek, magasabb a cukortartalmuk az engedélyezettnél, árusításuk januártól szintén tilos lesz. A Munkáltatók Országos Uniója (RÚZ) tegnap felmérte, hogy a széles körű tiltás miatt január után több száz iskolai büfé megszűnik, s becslések szerint körülbelül 2000 ember marad állás nélkül. A büfék bezárását ráadásul az iskolák költségvetése is megérzi, mivel elesnek az eladóhelyért fizetett bérleti díjtól, (dem) A menekültként érkező gyermekek 70-90 százaléka eltűnik a gyermekotthonokból Gyerekek tűnnek el, a rendőrség alig nyomoz ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Sok harmadik országbeli gyerek, akik szüleik nélkül érkeznek Szlovákiába, eltűnik az itteni gyermekotthonokból. 2009-2013 között 775 ilyen kiskorú jött hozzánk főleg Afganisztánból és Szomáliából, néhányan menekültstátuszért folyamodtak, többségük egy speciális gyerekotthonba került. 70-90 százalékuk egyszerűen eltűnt, mutatott rá Zuzana Števulová, az Emberjogi Liga (HRL) jogásza. Az emberjogi szervezet éppen azt szeretné kideríteni, mi történt ezekkel a gyerekekkel, hogy megszöktek-e, s ha igen, mi okból, illetve nem lettek-e bűncselekmény áldozatai. „Ha egy szlovákiai gyerek tűnik el, azonnal országos keresést indítanak. A harmadik országbeliek esetében ez nem működik, legfeljebb helyben keresik őket, országos vagy nemzetközi szinten nem, pedig ezek a gyerekek gyakran szexuális zaklatás áldozatai, emberkereskedők hálójába kerülnek, kizsákmányolják őket” mondta Katarína Fajnorová, a HRL munkatársa. Szerinte a fejlődő országokból érkező családok Európára mint a végtelen lehetőségek hazájára tekintenek, ahol a gyerekeikre szebb jövő vár. A gyerekek többsége a szlovák-ukrán határon érkezik hozzánk, s miután a rendőrök feltartóztatják őket, átadják a szociális gyermekvédelmi és gyámügyi hatóságnak, s általában gyermekotthonokban helyezik el őket. Akik menedékjogért folyamodnak, automatikusan menedéktáborba kerülnek, ahol találkoznak felnőtt honfitársaikkal. Števulová szerint óvintézkedéseket kell foganatosítani, hogy több gyerek ne tűnjön el. Elsősorban a gyerekotthonok, a szociális ügyi hivatalok és az oktatási minisztérium illetékes alkalmazottainak kell megérteniük, hogy a menekült gyerekek számára fontos, hogy az első pillanattól kezdve tudják, Szlovákiában tanulhatnak, képezhetik magukat, s e lehetőség tudatában szabadon dönthessenek saját jövőjükről. Ezenkívül az aktivisták szerint meg kell akadályozni, hogy a menedékjogért folyamodókat áthelyezzék a felnőttek táborába, s az eltűnéseknek is nagyobb figyelmet kell szentelni. (SITA, sza) 2017-től indul a pénzügyi információcsere Nemzetközi egyezmény: a múlté lett a banktitok ÖSSZEFOGLALÓ Berlin/Pozsony. Búcsút inthetünk a banktitok eddigi formájának és a nemzetközi „adóelkerüléseknek”, szerdán ugyanis a világ 122 országának sikerült egyezségre jutnia az automatikus pénzügyi információcseréről. A Berlinben rendezett globális pénzügyi fórumon ötvenegy állam - köztük Szlovákia - ráadásul vállalta, hogy a pénzügyi visszaélések és az adóelkerülés elleni fellépés jegyében már 2017-től megkezdik a pénzügyi információk automatikus cseréjét. Nem éri meg csalni? Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az egyezmény tető alá hozása és a rendszer elindítása az utóbbi évtizedek leghatékonyabb intézkedése az adóügyi átláthatóságért és méltányosságért folytatott munkában. A hatóságok együttműködésnek köszönhetően „nem éri majd meg adóelkerüléssel próbálkozni” - tette hozzá. Schäuble szerint „a banktitoknak az eddigi formájában befellegzett”. „A szlovákiai pénzintézetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy az adóelkerülés elleni harcban Szlovákia sikerrel járjon. A hazai szabályok már most is rendkívül szigorúak, a most megkötött egyezmény azonban további szigorításokat tartalmaz” - nyilatkozta Ladislav Unčovský, a Szlovák Bankszövetség (SBA) ügyvezető igazgatója. Az egyezmény aláírói bevezetik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) keretében kidolgozott szabályokat, amelyek értelmében az illetékes hatóságok automatikusan hozzáférhetnek az adott ország állampolgárai, vállalkozásai, alapítványai által az egyezményben részes más országokban végzett pénzügyi tevékenységből származó jövedelmek adataihoz, így a kamatokból, osztalékokból származó jövedelmekre és számlaegyenlegekre vonatkozó információkhoz is. A közös rendszer azt a célt szolgálja, hogy a résztvevő országok között a pénzek átcsoportosításával ne lehessen jövedelmeket eltitkolni az adóhatóságok elől. Az információ- csere 2017 szeptemberében kezdődik, az együttműködés első szakaszában a 2015. december 31, után keletkező adatokra vonatkozik majd. Milliárdokat nyerne vele az állam Az eddigi hasonló megállapodások az utóbbi öt évben összesen 37 milliárd euróval növelték az adóelkerülés elleni küzdelemben összefogó államok adóbevételét. Angel Gur- ría, az OECD főtitkára szerint az új egyezmény révén nemcsak az adóbevételek növekedhetnek, hanem megerősödhet a pénzügyi-gazdasági világválságban megroppant közbizalom a pénzügyi rendszer iránt. „Az új szabályokkal járó többletkiadások nagy része ugyan a szlovákiai bankokra hárul, remélem azonban, hogy az adóbevételek szigorúbb szabályoknak köszönhető növekedése hozzájárul ahhoz, hogy a kormány az elkövetkező időszakban nem növeli tovább az adókulcsokat” - nyilatkozta Unčovský. (mi, MTI) Véget vetnének az adóelkerüléseknek (Tomáš Benedikovič felvétele) Lehetőség lakótelepük, falujuk óvodájának fejlesztésére! Gyűjtsék a szelvényeket és nyerjék meg a pénznyeremények egyikét: ix 1000 € ix700 € ix500C játékszabály a Vasárnap legújabb számában!