Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-30 / 250. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 30. Sport 21 3 perc alatt a stadionban voltak a kommandósok Rendőrségi vizsgálat a pozsonyi Slovan ellen S1TA-JELENTÉS Pozsony. Rendőrségi vizsgá­lat indul a pozsonyi Slovan fut- ballklub ellen, mert nem tartot­ta be a sportakciók rendezésé­ről szóló törvényt. Tibor Gaš­par rendőrfőkapitány elmond­ta, a rendőrség úgy véli, hogy a rendező egyesület a törvény több pontját is megsértette a Slovan-Sparta Praha Európa Liga-mérkőzésen. „A sportesemény szervező­jének be kell biztosítania, hogy az eseményre ne juthas­sanak be részeg és petárdák­kal felszerelt szurkolók, akik botrányt okozhatnak. A tör­vénynek az ezeket érintő cik­kelyeit megsértették a pozso­nyi szervezők” - szögezte le Tibor Gašpar. A biztonsági intézkedésekről több nappal az esemény előtt egyeztetnek a rendőrség és a klub képviselői. „Mi többek kö­zött azt javasoltuk, hogy növel­jék a rendezők számát. Nem minden javaslatunkat fogadták meg a rendezők” - jelentette ki a rendőrfőkapitány. A rendőrség azt is kérte a szervezőktől, hogy nyilvánít­sák rizikósnak a meccset. .Ar­ról, hogy egy mérkőzés rizi­kós vagy nem, a rendezők vagy a rendőrség dönt. A po­zsonyi klub nem sorolta a ri­zikósak közé a Sparta elleni találkozót” - hangsúlyozta Gašpar, aki hozzátette, hogy miután a szervezők a segítsé­güket kérték, a rohamrend­őrök három perc alatt a stadi­onban voltak. Negyedszer lett az év legjobbja a spanyol kerekes Contadoré az Aranykerékpár AATl-JELENTÉS Párizs. Pályafutása során negyedszer nyerte el Alberto Contador az év legjobb ver­senyzőjének járó Aranykerék­párt. A Velő Magazin szakírói­nak szavazásán a Tinkoff-Saxo csapat 31 éves spanyol sztárja az idei Tour de France-győztes olasz Vincenzo Nibalit meg­előzve nyert. A díjat korábban 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben érde­melte ki Contador. Tavaly a brit Chris Froome győzött. Kötelező focióra a román iskolákban Bukarest. Romániában a 2015-2016-os tanévtől kezdődő­en heti egy óra futballoktatást vezetnek be az elemi, a gim­náziumi és a középiskolai oktatásban. Ez az intézkedés is része Bukarest igyekezetének, hogy a 2020-as Eb egyik há­zigazda városaként megfeleljen az elvárásoknak. Románi­ában a tervek szerint 400 új futballpálya épül a következő években. (MTI) Egyre több ajelölt a 2024-es nyári olimpiára A németek is pályáznak AATl-JELENTÉS Berlin. A Német Olimpiai Bizottság elnöksége egyhangú­lag úgy döntött, hogy pályázik a 2024-es nyári ötkarikás játé­kok rendezési jogára. Az or­szágból Berlin és Hamburg sze­retne házigazda lenni, a két vá­ros közül várhatóan jövő már­ciusban választanak. A mostani ülésen azt is meg­fogalmazta a testület, hogy si­kertelen pályázat esetén 2028- ban is próbálkozni szeretne. Németország kétszer rendezett nyári olimpiát: 1936-ban Ber­lin, 1972-ben pedig München. A 2024-es olimpia iránt ér­deklődik Budapest is. Borkai Zsolt MOB-elnök korábban be­jelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság teljes mellszélesség­gel kiáll amellett, hogy Buda­pest pályázatot nyújtson be a 2024-es rendezésre. A helyszínt 2017-ben jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság. Az USA-ban négy város (Boston, Los Angeles, San Francisco, Washington) vív belharcot a jelöltségért, de Róma és Isztambul, valamint Katar és a Dél-afrikai Köztársa­ság is érdeklődik Budapest és Párizs mellett. SP0RTMENU ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 3. forduló (pótolt mérkőzés) - 14.00: Trnava-Slovan Bratislava (játékvezető: Samotný). A bajnokság állása: 1. Trenčín 15 9 4 2 30:14 31 2. Žilina 15 8 6 1 31:12 30 3. Senica 15 6 8 1 20:16 26 4. Podbrezová 15 5 4 6 17:18 19 5. Slovan 12 6 1 5 17:19 19 6.Trnava 13 5 2 6 17:15 17 7. DAC 15 3 8 4 17:20 17 8, Myjava 15 5 2 8 14:20 17 9.ZI. Moravce 14 4 5 5 12:18 17 10. Košice 15 4 4 7 19:24 16 11. Ružomberok 15 2 6 7 16:23 12 12. B. Bystrica 15 2 6 7 18:29 12 ■ Jégkorong KHL-19.30: Slovan Bratislava-Novoszibirszk. TIPSPORT EXTRALIGA, 19. forduló - 17.30: U20-2ilina. ■ Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, 6. forduló (pótolt mérkőzés) - 18.00: Cassovia Košice-Slovan Bratislava. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 10. forduló - 18.00: Trenóin- Prešov. (SITA-felvétel) Vladimír Vűjtek hat újoncot nevezett a Német Kupára A KHL-s hokisokat nem nevezték, mert klubjaik bosszút állnának rajtuk Záboľský megint nem jön A szlovák válogatott kerete Kapusok: Július Hudáček (Örebro), Branislav Komád (Trenčín) Védők: Peter Čerešňák (Vítkovice), Marek Ďaloga, Juraj Mikuš (mindketten Sparta Praha), Adam Jánošík (Košice), Oldŕich Kotvan (Zlín), Lukáš Kozák (Trenčín), Ivan Švarný (Dinamo Minszk), Juraj Valach (Slavia Praha) Támadók: Martin Bakoš (Liberec), Dalibor Bortňák (Zvo­len), Lukáš Cingeľ (Sparta Praha), Rastislav Dej, Dávid Sko­kan (mindketten Hradec Králové), Vladimír Dravecký (Tŕinec), Adam Lapšanský (Košice), Patrik Lušňák (Junoszty Minszk), Tomáš Marcinko (Pardubice), Roman Rác (Olo­mouc), Ján Sýkora (Plzeň), Roman Tománek (Nitra), Mi­chael Vandas (Vítkovice), Marek Viedenský (Hämmeen- linna) Vladimír Vűjtek, a szlo­vák jégkorong-váloga­tott szövetségi kapitá­nya már meg sem lepő­dött azon, hogy a közel­gő Német Kupán sem az elképzelései szerint alakult a nemzeti csapat kerete. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A szlovák jégkorong-váloga­tott a november 7-9-i Német Kupával kezdi meg az idényt. Mint az már a korábbi években szinte megszokottá vált, a fel­készülési torna a fiatal játéko­soknak kínál bemutatkozási esélyt, mivel különböző okok miatt ismét nem teljesen Vla­dimír Vűjtek szövetségi kapi­tány elképzelései szerint ala­kult a nevezés. ,A KHL sajnos nem szakítot­ta meg a bajnokságot erre a hétvégére. A nemzetközi szö­vetség szabályai alapján ugyan így is a válogatottak rendelke­zéseire kell bocsátaniuk a játé­kosaikat, de a gyakorlat mást mutat. Dolgoztam Oroszor­szágban, ismerem a viszonyo­kat, ha mégis behívtunk volna tőlük hokisokat, sokuk pozíció­ja veszélybe került volna a klubjaikban” - mondta Vűjtek a tegnapi pozsonyi sajtótájékoz­tatón, hozzátéve, hogy a Slo- vant sem akarták nehéz hely­zetbe hozni azzal, hogy 8-10 játékosuk nélkül kelljen jégre lépnie. Egyedül a Dinamo Minszk- ben kevés lehetőséget kapó Ivan Švarný fogja így képvisel­ni a Kontinentális Hokiligát a szlovák csapatban. Mellette fő­leg a hazai és a cseh extraligá­ban szereplők kapnak lehető­séget Vűjtektól, áld hat újoncot (Jánošík, Kotvan, Kozák, Bort­ňák, Rác, Cingeľ) fog avatni. Tomáš Záhorský, az IFK Hel­sinki támadója sokadszorra is lemondta a nemzeti csapatban való szereplést, amiről a válo­gatott stábja egy rövid e-mail­ben értesült, melyet a finn klub főmenedzsere írt alá. „Azt írja benne, hogy egyesülete BL-beli kötelezettségei miatt Záhorský nem tanúsít érdeklődést a vá­logatott iránt. Ez csalódás szá­momra, mert a Helsinki jövő kedden játszik a BL-ben, pont úgy, mint a prágai Sparta, amelynek három hokisa ezt követően csatlakozik hozzánk. Én soha senkinek nem könyö­rögtem, hogy vállalja a váloga­tottságot, és most sem fogom ezt tennni” - jelentette ki a'6 7 éves Vűjtek. A szlovákok a Német Kupán sorrendben Kanadával, a házi­gazdával és Svájccal találkoz­nak majd a tornán, (ot) Bemutatták a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokság hivatalos emblémáját. A lógót először az ISS Nemzetközi Űrállomás három orosz űrhajósa tárta a világ elé, majd a Moszkvai Nagyszín­házra is kivetítették. (TASR/AP-felvétel) ■ Labdarúgás OLASZORSZÁG. 9. forduló: Sassuolo-Empoli 3:1. g.: Missiroli (56.), Floccari (61.), Berardi (73.), ill. Croce (18.). CSEHORSZÁG. 11. forduló: Dukla Praha-Piíbram 0:0, Jakub Považanec (DP) - a 62. perctől, Tomáš Hájovský (P) - 90 perc. BELGIUM, 13. forduló: Genk-Lierse 3:0, Köteles László (G) - 90 perc: Mechelen-Waregem 1:1. ANGOL LIGAKUPA, 4. forduló (a továbbjutás egy meccsen dőlt el): MK Dons-Sheffield United 1:2, Bournemouth-West Bromwich Albion 2:1, Shrewsbury-Chelsea 1:2, Fulham-Derby County 2:5, Liverpool-Swansea 2:1. NÉMET KUPA, 2. forduló (a továbbjutás egy meccsen dőlt el): Aalen-Hannover 2:0, Bielefeld- Hertha Berlin 0:0, tizenegyesekkel: 4:2, Chemnitzer- Werder Bremen 0:2, Offenbach-Karlsrube 1:0, St. Pauli-Dortmund 0:3, Kaiserslautern-Fürth 2:0. MAGYAR KUPA, nyolcaddöntő (a továbbjutás egy meccsen dőlt el): Videoton-Diósgyőr 2:1, Ajka (II.)- Újpest 1:1, tizenegyesekkel: 3:5, Kisvárda (lll.)-Vác FC (III.) 4:0, Pécs-Debrecen 1:0, Szolnok-MTK 2:1. ■ Jégkorong NHL: Boston-Minnesota 3:4. NY Islanders-Win- nipeg 3:4, Ľubomír Višňovský (NY) 0+1, Jaroslav.Ha- lák (NY) 26 lövést fogott meg, Philadelphia-Los An­geles 3:2 - hosszabbítás után, Pittsburgh-New Jer­sey 8:3, Columbus-Ottawa 2:5, Toronto-Buffalo 4:0, Tampa Bay-Arizona 7:3, Chicago-Anaheim 0:1, Dallas-St. Louis 3:4 - hosszabbítás után, Colorado- San Jósé 2:3 - rávezetésekkel, Calgary-Montreal 1:2 - rávezetésekkel, Vancouver-Carolina 4:1. TIPSP0RT EXTRALIGA, 18. forduló: Dukla Treníín- Piešťany 3:0 (1:0,0:0,2:0), g.: Róbert Petrovický (5.), Melichárek (45.), Filo (46.); Zilina-Banská By­strica 3:2 (0:0,2:1, 0:1 - 0:0,1:0), g.: Jabrocký (22.), Kristek (38.), sorsdöntő rávezetés: Kristek, ill. White (39.), M. Hudec (54.); Košice-Zvolen4:1 (1:0, 2:0,1:1), g.: Lapšanský (13.), Spilar (32.), Matúš Chovan (34.), M. Bartánus (60.), ill. L. Jurík (48.); Poprad-Skalica 6:1 (1:0,1:1, 4:0), g.: R. Suchý (10.), S. Takáč (38.), T. Sýkora (44.), Paločko (50.), Boltun (52.), Hvila (55,), ill. Bezúch (33.); Nitra- Mountfield Martin 4:2 (3:2,0:0,1:0), g.: Marek Slo­vák (7.), J. Stefanka (10.), Pupák (19.), H. Ručkay (59.), ill. T. Varga (1., 5.). ■ Kosárlabda NBA: New Orleans-Orlando 101:84, San Anto­nio-Dallas 101:100, LA Lakers-Houston 90:108. ■ Kézilabda WHIL, 1. forduló (pótolt mérkőzés): Most-ŠKP Bra­tislava 41:13 (20:8), legjobb góldobók: Szarková 12/2, ill. Švarcová 4/3. ■ Tenisz KIS WTA-VB. Szólia, Sredec csoport: Cibulková (szlovák, 2.)-Pironkova (bolgár, 8.) 6:3,7:6; Suárez- Navarro (spanyol, 5.)-Petkovic (német, 4.) 6:0,6:4. Serdika csoport: Pennetta (olasz, 3.)-Cornet (fran­cia, 6.) 6:1,6:2. GENOVAI FERFITORNA, 1. forduló: Lacko (szlovák, 3, )-Ungur (román) 6:4,3:6,6:4. ECKENTALI FÉRFITORNA. 2. forduló: Kravcsuk (orosz)-ifj. Meóíf (szlovák) 3:6,6:3,6:2. ■ Sportfogadás A L0T0 44. játékhetének (szerda) nyerőszámai -1. HÚZÁS: 11,18,22,26,31,48; pótszám: 40. NYERE­MÉNYEK -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 7513,50 euró (1 nyertes); 3. díj: 751,30 euró (15); 4. díj: 25,90 euró (628); 5. díj: 4,20 euró (11689). II. HÚZÁS: 6,10,20,35,38,40; pótszám: 45. NYE­REMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1024,50 euró (11); 4. díj: 22,90 euró (708); 5. díj: 4,10euró(12095). JOKER-SZÁM: 586 833. NYEREMÉNYEK - 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (2); 3. díj: 330 euró (13); 4. díj: 33 euró (146); 5. díj: 3,30 euró (1391). LOTO 5 a 35-ből: 5,11,12,14,29. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 148,90 euró (67); 3. díj: 3,30 euró (2407). KENŐ: 6,13,17,19,32,40,41,45,46,48,49,51,57, 58,60,61,64,69,75,79. Kenő Plusz-szám: 49. KENŐ JOKER: 605 866.1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (16); 5. díj: 2,50 euró (122); 6. díj: 0,50 euró (1314). Csütörtök, október 30. 'Labdarúgó Fortuna Li­ga: 62505. Trnava-Slo­van 2,3- 3,15-2,9-1,32-1,5-1,28. Labdarúgó Serie A: 9495. Verona-Lazio 3,3-3,2-2,2- 1,62-1,31-1,32.

Next

/
Thumbnails
Contents