Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-30 / 250. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 30. Tippverseny 19 Tippelők Új Szó-fociligája: tizenöten tippelték meg a tardoskeddiek 2:2-es döntetlenét a góltotós mérkőzésen Négy pontra nőtt Németh Benő előnye Tizenhárom fordulón vagyunk túl versenyünkben, az alistáli Németh Benő egyre jobban „távolodik” a többiektől: múlt heti kétpontos előnyét megduplázta, immáron négy ponttal áll a Bráz-Gömöri-Porubán trió előtt. Tizenöten gondolták úgy, hogy a gútaiak 2:2-re remiznek a tardoskeddiekkel (Tvrdošovce-Kolárovo 2:2), csak a nagymácsédiek meccsét találták el kevesebben (V. Mača-Sládkovičovo 2:1). AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 92 pontos Németh Benő, Alistál Tippelőink figyelmébe! ♦ Ismételten felhívjuk tippelőink figyelmét, hogy egy személy egy néven csak egy szelvényt küldhet be. Ha ugyanazzal a névvel két vagy több szelvény érkezik, automatikusan azt vesszük figyelembe, amely- lyel a tippelő a legkevesebb pontot szerezte. ♦ Előfordul, hogy később érkezik be a szelvények egy része, ezért megtörténhet, hogy az oldal zárásáig nem értékelhetjük ki beküldött tippjeiket. Az előző hét csütörtökéig (a bélyegző dátuma számít) postára adott szelvényeket utólag is kiértékeljük, és a szerzett pontokat beszámítjuk az összetett versenybe. ♦ Teijedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük (az állás a www.ujszo.com honlapon is ellenőrizhető). Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állása - teljes névsorral - az őszi idény végén, vagyis a 15. forduló után kerül a nyomtatott Új Szóba. EHETI NYERTESÜNK A tizenharmadik fordulóban egy tízpontos szelvény érkezett a szerkesztőségbe, így sorsolás nélkül a nagysallói Dubai Antal lett a forduló nyertese. Nyereménye egy könyv. Gratulálunk! A díjat postán küldjük el A GYŐZTES SZELVÉNY A nagysallói Dubai Antal 10 pontos szelvénye 1. Kecskemét-Honvéd 1 2. MFKKošice-DAC X 3. DACC-Ohrady 2 4. Nesvady-Hurbanovo 2 5. Čakany-Ižop X 6 ActívKomámo-Búč 1 7. V. Mača-Sládkovičovo 2 8. P. Ruskov-Čata 1 9. Opát. N. Ves-K: Kosihy 2 10. Tvrdošovce-Kolárovo 2:2 88 pontosak Bráz Andrea, Tornaija; Gömöri Klára, Perbete; Porubán Erik, Tornagörgő 87 pontosak Bukai Edit, Pozsony; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Makó Gyula, Izsap; Molnár Zoltán, Megyercs 86 pontosak Horváth Ilona, Érsekújvár; Kovács Katalin, Sáró; Ledeczky Péter, Nemesócsa; 85 pontosak Bubenko Ilona, Buzita; Mézes Márta, Királyrév; Molnár Terézia, Komárom; Németh Zsolt, Alistál; Püspöki Ferenc, Ipolyság; Tóth István, Lakszakállas 84 pontosak Bartha Icu, Léva; Csókás Ferenc, Izsa; Gömöri Anna, Perbete; Gyur- kovics Nikolett, Szentmihályfa; Kapa Zoltán, Tesmag; Magda Sándor, Baracska; Molnár Lajos, Szalka; Pupkai Mihály, Du- naszerdahely; Pupkai Piroska, Dunaszerdahely; Struhár Tibor, Csata; Tenczel Csilla, Ipolybél; Tóth Tibor, Zsigárd; Urbán Lajos, Nagyölved; Zimerman Annamária, Ipolyszakállos; Zsiduliak Péter, Ipolyság 83 pontosak Bagócsi István, Sáró; Bodzsár Angelika, Ipolyság; Bordács Zoltán, Köbölkút; Csala Kornélia, Dunaszerdahely; Csomós Elemér, Rimaszombat; Fógel Icka, Ipolyság; Fügedi Margit, Lakszakállas; Győri Péter, Nádszeg; id. Fügedi Aladár, Bogya; Jakubecz Edit, Felsőszeli; Jakubecz György, Felsőszeli; Kis Erika, Bátorkeszi; Lukovics István, Feketenyék; Nagy Klaudia, Lakszakállas; Takács Vilmos, Lakszakállas; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa 82 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Beňo Andrea, Palást; Csadi Zsuzsanna, Hodos; Diósi Oszkár, Komárom; Gajdács Dominik, Szentmihályfa; ifj. Lamos Olivér, Lég; Kohút Milan, Madar; Kristóf József, Alistál; Kucsora Béla, Lakszakállas; Méry Máté, Fél; Porubán Zsuzsa, Tornagörgő; Szabó Henrietta, Pózba; Vass Danka, Komárom; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 81 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Beňo Marian, Palást; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Harcsa Sándor, Gúta; Hegyi János, Jóka; ifj. Fügedi Aladár, Bogya; Kis Péter, Bátorkeszi; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Molnár Szilvia, Megyercs; Pazsitka József, Nagykürtös; Santúr Ottó, Komárom; Struhár Péter, Csata; Tóth Hona, Baracska; Vadkerti Fruzsina, Vágkirályfa; Vaszily Ildikó, Komárom; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 80 pontosak Ásványi György, Fél; Bartek György, Pózba; Bugár Tibor, Tallós; Csadi Tibor, Hodos; Cseh Sándor, Nemesócsa; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel János, Ipolyság; Gatyás János, Perbete; Košík József, Csáb; Mészáros György, Csallóköznádasd; Németh Valéria, Pózba; Okolinszký Gábor, Szenese; Reiter Zsolt, Nagymagyar; Takács Gyula, Pozsony; Uzsák Anna, Perbete 79 pontosak Antalík Imréné, Érsekújvár; Bartek Denisa, Pózba; Borsányi Béla, Madar; Csizmadia Ilona, Zsór; Farkas Tünde, Megyercs; Fazekas Henrietta, Negyed; Gajdács József, Szentmihályfa; Geleta Ferenc, He- tény; Győri Zoltán, Nádszeg; Hegyi Sarolta, Jóka; Hídvégi László, Komárom; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; Kókai Mária, Garamkövesd; Kovács Krisztián, Dunaszerdahely; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Méry Imre, Fél; Molnár Márk, Sárosfa; Tóth Martin, Fűs; Tóth Róbert, Fűs; Tóth Tímea, Lakszakállas; Tudja Géza, Véke; Vaszily László, Komárom 78 pontosak Balogh Árpád, Gúta; Bartek Krisztián, Pózba; Bartek Margit, Pózba; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Bölcskei László, Gellér; Bukai Lambert, Pozsony; Családi Irén, Nagymegyer; Csicsay László, Medve; Deák György, Felsőszeli; Erdősi Szüvia, Fél; Farkas János, Megyercs; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel Kitti, Ipolyság; Gatyás Terézia, Perbete; Gyur- kovics Kálmán, Szentmihályfa; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kováč József, Ipolynyék; Kristóf Vivien, Alistál; Pál Márton, Almágy; Rácz Dávid, Nagyölved; Sáfrány Magdolna, Szete; Soós Lajos, Dunaszerdahely; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Tóth Béla, Baracska; Uzsák István, Komárom;. Veres Zoltán, Nagykér; Zahorcsek Zoltán, Perbete 77 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Árgyusi János, Negyed; Balaskó Zsolt, Nagyabony; Bartha István, Léva; Bubenko András, Buzita; Fe- rencz Margit, Hidaskürt; Fógel Dávid, Ipolyság; Horváth Lajos, Érsekújvár; id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Komjáti Lajos, Füss; Luky Zoltán, Zselíz; Marcinkó Péter, Marcelháza; Nagy Ferenc, Keszölcés; Rakoncza Tibor, Felsőszeli; Tóth Zoltán, Madar; Valkó László, Érsekújvár 76 pontosak Gál Krisztián, Nána; Gömöri László, Perbete; Horváth Mária, Felsőpatony; Kakas Sándor, Nagy- salló; Kiss Ernő, Kamocsa; Kocsis Gabriella, Csallóközkürt; Mics Béla, Ipolynyék; Naszvady József, Ipolyszécsényke; Nemes László, Naszvad; Okolinszký Ingrid, Szenese; Öllé Sándor, Felsőszeli; Pataki Éva, Deáki; Püspöki Ildikó, Ipolyság; Stambauer György, Ebed; Tóth István, Madar; Varga Béla, Perbete; Zahorecz László, Kéménd; Zsiduliak Mária, Ipolyság 75 pontosak Bezúr Imre, Gúta; Bráz László, Tornaija; Bugár Pál, Dióspatony; Czita Béla, Nagykeszi; Fügedi Zsolt, Bogya; György Mihály, Martos; Kilácskó Ignác, Királyrév; Molnár Klára, Nagyölved; Molnár Margit, Szalka; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Tóth Ferenc, Zsigárd 74 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Csölle Péter, Fél; ifj. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Ilon Ferenc, Ógyalla; Izsmán László, Bős; Magát Szabina, Ipolyság; Megály Zoltán, Dunaszerdahely; Molnár Antal, Komárom; Szatmári Ernő, Madar; Takács László, Fámád 73 pontosak Árgyusi Katalin, Negyed; Benyó Ilona, Perbete; Dorozlai Marián, Lakszakállas; Durda László, Rimaszombat; Eke Elemér, Hanva; Izsmán Péter, Bős; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kocsis István, Komárom; Kocsis Tibor, Csallóközkürt; Kürti József, Keszeg- falva; Molnár Gyula, Nagyölved; Szitás Alojz, Pozsonyeperjes; Takács Endre, Bogyarét; Tóth Géza, Madar; Török József, Dunaszerdahely; Török Mária, Dunaszerdahely; Uzsák Gabriella, Komárom; Vadkerti József, Vágkirályfa; Vass Pál, Komárom 72 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Álló József, Béke; Andruskó Erzsébet, Marcelháza; Bugár Edith, Tallós; A 13. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 10 pontos Dubai Antal, Nagysalló 9 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Csókás Ferenc, Izsa; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Mogyorósi Heléna, Kőhídgyarmat; Urbán Lajos, Nagyölved 8 pontosak Eke Elemér, Hanva; Jakubecz György, Felsőszeli; Kohút Milan, Madar; Molnár Márk, Sárosfa; Uzsák Anna, Perbete; Varga Béla, Perbete 7 pontosak Bordács Zoltán, Köbölkút; Borsányi Béla, Madar; Csala Kornélia, Dunaszerdahely; Csölle Péter, Fél; Erdősi Szilvia, Fél; Foglár Lídia, Almágy; Gatyás Terézia, Perbete; ifj. Lamos Olivér, Lég; Kocsis István, Komárom; Kókai Mária, Garamkövesd; Kovács Katalin, Sáró; Kristóf József, Alistál; Kucsora Krisztina, Lakszakállas; Lukovics István, Feketenyék; Makó Gyula, Izsap; Mester Gábor, Csúz; Molnár Terézia, Komárom; Molnár Zoltán, Megyercs; Nagy Ferenc, Keszölcés; Németh Zsolt, Alistál; Oben Ákos, Komárom; Pataki Éva, Deáki; Pazsitka József, Nagykürtös; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Tóth Ágota, Lakszakállas; Tóth Tímea, Lakszakállas; Vasmera Gyula, Bős; Vasmera Márta, Bős . 6 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Ásványi György, Fél; Balaskó Zsolt, Nagyabony; Bartek Krisztián, Pózba; Bednár Imre, Losonc; Bodzsár Angelika, Ipolyság; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bölcskei László, Gellér; Bubenko Ilona, Buzita; Bugár Pál, Dióspatony; Bukai Edit, Pozsony; Csadi Tibor, Hodos; Csizmadia Ilona, Zsór; Essek Henrietta, Zsitvabesenyő; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel Icka, Ipolyság; Fügedi Zsolt, Bogya; Gál Krisztián, Nána; Gömöri Klára, Perbete; Hajdúk György, Nagykapos; Haluška Marian, Nyárasd; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; id. Fügedi László, Szilas; id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Jakab Róbert, Perbete; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kakas Sándor, Nagysalló; Kelemen Magdolna, Ipolynyék; Király László, Pelsőc; Kis Erika, Bátorkeszi; Kocsis Tibor, Csallóközkürt; Magda Sándor, Baracska; Merica Péter, Ipolyvarbó; Méry Máté, Fél; Mics Erika, Ipolynyék; Molnár Szilvia, Megyercs; Naszvady József, Ipolyszécsényke; Németh Benő, Alistál; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Pinke Benjamin, Madar; Posvanc Kálmán, Somorja; Pozmán Árpád, Berzéte; Rácz Dávid, Nagyölved; Rakoncza Tibor, Felsőszeli; Sáfrány Magdolna, Szete; Szabó Mária, Gúta; Takács Gyula, Pozsony; Tóth Ferenc, Zsigárd; Tóth Imre, Nagymegyer; Tóth István, Lakszakállas; Tóth Martin, Fűs; Tóth Zoltán, Madar; Török Mária, Dunaszerdahely; Uzsák Gabriella, Komárom; Uzsák István, Komárom; Vass Pál, Komárom; Veres Zoltán, Nagykér; Zahorecz Magdolna, Kéménd; Zimerman Mária, Ipolyszakállos; Zsiduliak Mária, Ipolyság Csorna Miklós, Dobra; Foglár Lídia, Almágy; Hajdúk György, Nagykapos; Jurík János, Tallós; Mészáros Lajos, Léva; Nagy Mátyás, Bős; Obert Ákos, Komárom; Pinke Benjamin, Madar 71 pontosak Cziria Szilárd, Baracska; Dorozlai Csaba, Lakszakállas; ifj. Izsmán Hajnalka, Bős; Kanmer Éva, Dunaszerdahely; Kovács Árpád, Ipolypásztó; Magát Csaba, Ipolyság; Posvanc Kálmán, Somoija; Tóth Ágota, Lakszakállas; Tóth Imre, Nagymegyer; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zahorecz Magdolna, Kéménd 70 pontosak Bilás Zsuzsanna, Dunaszerdahely; Dubai Antal, Nagysalló; Mészáros Csilla, Csallóköznádasd; Reiter János, Nagymagyar 69 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Csala Sándor, Dunaszerdahely; Deák Zoltán, Jóka; Essek Henrietta, Zsitvabesenyő; Foglár Ottó, Almágy; Kosa József, Gömörsid; Kovács Ferenc, Dunaszerdahely; Ledeczky Sándor, Nemesócsa; Méhes György, Nyékvárkony; Ondró Erzsébet, Kéménd; Tudja Ilona, Véke 68 pontosak Bódis Gergely, Baka; Csorna Viola, Dobra; Farkas Tamás, Megyercs; Fógel Ábel, Ipolyság; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Mics Erika, Ipolynyék; Pozmán Árpád, Berzéte 67 pontosak Mester Gábor, Csúz; Varga Zoltán, Perbete A helyes tippszelvény TIPPELŐK o> JJ S/0-KM llJ(>AJ V Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Paneltipp 1 ír, Kecskemét-Honvéd 2. MFKKošice-DAC 3. DACC-Ohrady 4.J Nesvady-Hurbanovo NBI. 1) 1 FL 5. L. Ny. 5. L. Ny. K. X 5Čakany-Ižop AG Sport L. DS (T) 2 KM Actív Komárno-Búč TB-KN-U. JJ 8. P. Ruskov-Čata TB-LV U 1 < O pat.N. Ves-K. Kosihy TB-VK 2 2 m, Tvrdošovce-Kolárovo végeredmény: 4. L. Ny. Dk. \M Užil j A 13. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. Kecskemét-Honvéd 1:0 (1) 2. MFKKošice-DAC 1:1 (X) 3. DACC-Ohrady 0:4 (2) 4. Nesvady-Hurbanovo 0:0 (X) 5. Čakany-Ižop 2:2 (X) 6 Actív Komárno-Búč 4:2 (1) 7. V. Mača-Sládkovičovo 2:1 (1) 8. P. Ruskov-Čata 4:2 (1) 9. Opát. N. Ves-K. Kosihy 1:4 (2) 10. Tvrdošovce-Kolárovo 2:2 (X)