Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-29 / 249. szám, szerda

20 Sport ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 29. www.ujszo.com Etnikai részrehajlással vádolják a magyar bírót Romániában románul! ÖSSZEÁLLÍTÁS Marosvásárhely. Etnikai alapú részrehajlással vádolták meg Kovács Istvánt, az egyik legelismertebb romániai fut- ballbírót, aki vasárnap a ma- • rosvásárhelyi ASA és a buka­resti Steaua mérkőzését ve­zette. A meccset meglepetésre l:0-ra a marosvásárhelyi együttes nyerte az éllovas Steaua ellen. A romániai sport­sajtó egyöntetű véleménye sze­rint a bíró olyan hibákat köve­tett el, amelyek befolyásolták a mérkőzés eredményét. Nem ál­lította ki az első félidőben azt a marosvásárhelyi játékost, aki az ellenfél sérülését eredmé­nyező durva szabálytalanságot követett el, majd a Steaua játé­kosának mutatott fel sárga la­pot szimulálásért, amikor a vá­sárhelyi kapus lövőhelyzetben buktatta a 16-oson belül. Du- mitru Dragomir, a román első osztályú bajnokságot szervező Liga 1 volt elnöke egy televíziós interjúban kijelentette: „Ko­vács István a saját fajtáját pró­bálta segíteni. Jó bíró, de ezen a mérkőzésen azért tévedett, mert így akarta” - mondta Dra­gomir. Costel Galca, a Steaua veze­tőedzője a mérkőzés után azon háborgott, hogy a játékvezető magyarul beszélt a hazaiak egyik játékosával. „Hallottam, hogy Kovács István magyarul beszélt a pályán Sepsivel. Ez nem normális. Romániában élünk” - adta közre az edző szavait a mediatica.ro. A Liga 1 közleményben kö­vetelte a bíró megbüntetését, Rázván Burleanu, a bírói bi­zottságot is működtető Román Labdarúgó-szövetség (FRF) el­nöke pedig kijelentette: Kovács Istvánt több fordulóra eltiltják, és nem engedik el Angliába, ahol az angol ifjúsági váloga­tott mérkőzésén kellett volna bíráskodnia. A 30 éves, nagykárolyi származású Kovács Istvánt a hét végi bíráskodása ellenére a második helyre sorolta hét­főn a bírói bizottság azon a listán, amelyen a 2015-ben nemzetközi mérkőzésekre is igénybe vehető román játék­vezetőket ajánlotta a Nem­zetközi Labdarúgó-szövetség figyelmébe. (MTI, sport24) 112-szeres szorzó jött be a bundakirálynak Perumal ismét jól tippelt ÖSSZEÁLLÍTÁS Wilson Raj Perumal, a nem­zetközi bundamaffia egykori feje 11 250 eurót nyert azzal, hogy eltalálta két futballmér­kőzés végeredményét, az egyik ezek közül a Debrecen-FTC NB I-es bajnoki volt. Perumal a Facebook-oldalá- ra töltött fel egy képet a nyertes szelvényről, amelyen az lát­szik, hogy 100 eurót tett fel a két találkozóra. Ahhoz, hogy nyerjen, a Debrecen-Fradi meccsen úgy kellett döntetlennek lennie a végeredménynek, hogy a fél­időben még a vendégek vezet­nek, a Jagodina-Partizan szerb bajnokin pedig a hazaiaknak kellett győzniük. Végül minden bejött: a Deb­recen és a Fradi 2:2-re végzett, de a szünetben Ugrai révén még a fővárosiak vezettek, a forduló előtt az alsóházban álló Jagodina pedig nagy meglepe­tésre l:0-ra legyőzte az addigi éllovas Partizánt. A magyar meccsre ilyen ki­menetellel 15-szörös, a szerb meglepetésre 7,5-szeres odds volt, így a feltett 100 euróval Perumal összesen 11250 eurót kaszált. „Csak hallottam néhány in­fot a mérkőzésekről. Ha akar találni néhány bundameccset, akkor Afrikában keressen. Nagyjából a csapatok hatvan- hetven százaléka köszöni az extra pénzt” - válaszolta a Blikk írásbeli megkeresésére Perumal a két meccsel kapcso­latban, majd később elárulta, valakitől azt hallotta, hogy ér­demes fogadni a Debrecen- Fradi találkozóra. A férfi jelen­leg Magyarországon él, ő a fo­gadási per vádalkuval védett koronatanúja, (origo, blikk) NBA: a klubvezetők címvédést várnak; a Cleveland, a Miami és a Clippers lehet a trónkövetelő James megállítaná a San Antoniót LeBron James két év alatt 42 millió dollárt fog keresni a Cavaliersnél (SITA/AP-felvétel' New York. Az előjelek a San Antonio Spurs cím­védése mellett szólnak az észak-amerikai kosár­labdaliga (NBA) magyar idő szerint ma hajnalban elrajtolt 2014/2015-ös idényében. ELŐZETES A mezőny legjobbjának és legkarizmatikusabb játékosá­nak tartott James a nyáron nagy port vert fel bejelentésé­vel, miszerint négy év (és két bajnoki cím) után visszatér Miamiból első klubjához, a Cavaliershez. Az előző idény­ben minden bevételét számít­va több mint 50 millió dollárt keresett, nemsokára 30 éves „James király” előtt társai és az edzők is fejet hajtanak. „Több tonna sztár van az NBA-ben, de ő más szint” - ismerte el Tyson Chandler, a Dallas centere. A két évre 42,1 millió dollá­rért aláíró James hazatérése a számítások szerint félmilliárd dolláros bevételnövekedést je­lent a Clevelandnek. A klubnál elővételben elkelt az összes szezonbérlet, a szurkolók Ja­mes mellett az All Star-váloga- tott Kevin Love-nak és Kyrie Irvingnek is tapsolhatnak majd. Ami a 30 klub vezetőit illeti, 46,2 százalékuk szerint a San Antonio megvédi címét, a Ca­valiers diadalára csak 15,4 szá­zalék tippelt. Az idény legjobb­jának (MVP) 67,9 százalék Ja- mest várja. A San Antonio újabb sikerére a Cleveland mellett a Jamest Luol Denggel pótolni próbáló Miami, illetve a rasszista tulaj­donosától, Donald Sterlingtől megvált Los Angeles Clippers jelenthet veszélyt. A 16-szoros bajnok Los Angeles Lakersnél kérdés, hogy mennyire búja a 36 éves és az előző szezonban csak hat meccsen játszott Kobe Bryant lába a terhelést. A Je­remy Lint és Carlos Boozert le­igazoló együttesben biztosan nem léphet pályára a kétszeres MVP Steve Nash, a 40 éves ka­nadai irányító ugyanis az egész idényt kihagyja derékproblé­mák miatt. Két további sztár is hiány­zik a szezonrajtról: az előző évad legjobbjává választott Kevin Durant (Oklahoma City Thunder) lábközép- csonttörés miatt csak decem­berben kapcsolódhat be, míg az Indiana Pacers All Star-vá- logatott játékosa, Paul Geor­ge a válogatott edzőtáborá­ban szenvedett súlyos lábtö­rést, és várhatóan csak egy év múlva lesz ismét teljes értékű harcos. (MTI) NÉGY SZTÁR JAMES ES BRYANT ÁRNYÉKÁBAN Derrick Rose (Chicago) A Bulls 26 éves irányítója há­rom év alatt csak 50 meccset játszott sérülései miatt, a 2011-es MVP most a nagy visszatérésre készül. Chris Paul (LA Clippers) A Clippers elsősorban neki köszönhetően tartozik az esé­lyesek közé, a 29 éves irányító tavalyi mérlege 20 pont és 11 lepattanó meccsenként. Stephen Curry (Golden State) Aki sok-sok sikeres távoli dobást szeretne látni, a Warri­ors 26 éves játékosát figyelje, aki a hármasokat majdnem 50%-os hatékonysággal szórja. James Harden (Houston) Az extrém külsejű 25 éves bedobó extrém teljesítményre képes, mióta 2012-ben a Roc- ketshoz igazolt, stabilan hozza a meccsenkénti 25 pontot, (ot) A portugál volt a spanyol bajnokság legjobbja Ronaldo tarolt a díjátadón MTl-JELENTES Madrid. Három díjat is be­zsebelt Cristiano Ronaldo, a Real Madrid aranylabdás fut­ballistája azon a díjátadón, amelyen a spanyol labdarúgó­bajnokság előző szezonjának legjobbjait jutalmazták. A portugál sztár a legjobb já­Cristiano Ronaldo (TASR/AP) tékosnak és a legjobb támadó­nak, valamint a legszebb gólért járó elismerést is megkapta. A BL-győztes fővárosi klubból Sergio Ramost választották a legjobb védőnek a Primera Di- visiónban, míg a horvát Luka Modrie a középpályások között diadalmaskodott. A legjobb kapusnak járó díjat szintén a Reált erősítő Costa Rica-i Key- lor Navas érdemelte ki, igaz, ő az előző szezonban még a Le­vante színeiben szerepelt. A legjobb támadó középpá­lyás Andrés Iniesta, a Barcelo­na játékmestere lett, míg a leg­jobb edzőnek járó elismerést Diego Simeone, a bajnok Atlé- tico argentin szakvezetője nyerte el. SPORT A TEVEBEN 9.00 - EUROSPORT: Cseng- tui nemzetközi snookertorna 10.00 - DIGISPORT 2 (ma­gyar): Úszás, rövidpályás Vk 10.30 - NOVA SPORT, DIGI­SPORT 1 (magyar): Párizsi férfitenisztorna 12.30 - EUROSPORT: Csengtui nemzetközi snoo­kertorna 13.35 - SPORT M: Lóverseny 14.35 - NOVA SPORT, DIGI­SPORT 1 (magyar): Párizsi férfitenisztorna 16.00 - SPORT 2 (magyar): Pécs-Debrecen labdarúgó Magyar Kupa-nyolcaddöntő 16.35 - NOVA SPORT, DIGI­SPORT 1 (magyar): Párizsi férfitenisztorna 18.00 - SPORT 1 (magyar): Honvéd-FTC labdarúgó Ma­gyar Kupa-nyolcaddöntő 18.00 - SLOVAK SPORT TV3: Levickí Patrioti-Inter Bratislava férfikosárlabda Eu- rovia SBL-mérkőzés 18.00 - ČT SPORT: Pardu- bice-Liberec cseh bajnoki futsalmérkőzés 18.30 - EUROSPORT 2: Jerusalem-Partizan Beograd férfikosárlabda Európa Kupa- mérkőzés 18.45 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): OSC Újbuda-Szolnok férfivízilabda BL-selejtező 19.00 - SPORT 2 (magyar): Szolnok-Union Olimpija fér­fikosárlabda Európa Kupa- mérkőzés 19.30 - ORF 1: Rapid Wien­Sturm Graz labdarúgó Oszt­rák Kupa-nyolcaddöntő 19.30 - NOVA SPORT: Pári­zsi férfitenisztorna 20.30 - Ml: Magyarország- Portugália férfikézilabda Eb­selejtező 20.30 - SPORT 2 (cseh): Szlovénia-Szlovákia férfikézi­labda Eb-selejtező 20.30 - SPORT 1 (cseh, ma­gyar): Hamburg-Bayern München labdarúgó Német Kupa-mérkőzés 20.30 - ČT SPORT: Char- leroi-Nymburk férfikosárlab­da Európa Kupa-mérkőzés 20.30 - NOVA SPORT, DIGI­SPORT 1 (magyar): Párizsi férfitenisztorna 20.45 - DIGISPORT 1 (szlo­vák, magyar): Genoa-Juven- tus labdarúgó Serie A-mérkő- zés 20.45 - DIGISPORT 2 (szlo­vák): Internazionale-Samp- doria foci Serie A-mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 3: Ata- lanta-Napoli labdarúgó Serie A-mérkőzés 20.45 - SLOVAK SPORT TV1, DIGISPORT 2 (ma­gyar): Manchester City— Newcastle labdarúgó angol Ligakupa-mérkőzés 21.00 - SPORT 2 (magyar): Tenisz WTA Bajnokok Torná­ja, Szófia 0.35 (csütörtök) - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Washington-Detroit jégko­rong NHL-mérkőzés

Next

/
Thumbnails
Contents