Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-28 / 248. szám, kedd
Ezt nevezik focinak! Real Madrid-Barcelona 3-1, Kommentár, képriport, statisztikák 11-13. oldal 2014. október 28., kedd, X. évfolyam, 40. szám Az írástudók felelősségéről Újságírónak lenni felelősség. Az egyetlen szlovákiai magyar napilap újságírójának lenni fokozottan az. (Lapunk ma, a nyomtatott sajtó hanyatlásának idején is közel százezer olvasóhoz jut el naponta.) Feladatunk ugyanaz, mint a tanároké vagy a lelkipásztoroké. Tanítani. Megtanítani az olvasót arra, hogyan lehet emberhez méltó módon élni. Márai írja: „Gyufaszálnyi világosságot gyújtani, napról napra, tömegek eszméletének homályában, szemmel tartani az ízlést és ízléstelenséget, kézmozdulattal utat mutatni, megfélemlíteni a fondorkodó és lappangó kalandorokat, s közben néha felkiáltani: emberek vagyunk, ne feledjétek! - ez az újságírás.” Valahogy így gondolom én is. S változatlanul hiszek abban, hogy létezik független újságírás, és léteznek független újságírók, akik nem pártkatonák és nem apparátcsikok, hanem olyan értelmiségiek, akiknek a szellemi szabadság és a kritikai attitűd fontosabb, mint a kenyér. * * * Lapunk másfél hete egy olyan befektetői csoport (társ)tulajdonába került, amellyel kapcsolatban - főleg a Gorillaügyben való (állítólagos) érintettsége miatt - komoly aggályok merülhetnek föl. [S ahogy ide érek a szövegben, azon gondolkodom, vajon leírható-e új tulajdonosunkról az a jelzős szerkezet, hogy „rossz hírű”. Lám, így működik az öncenzúra. Ilyen láthatatlanul.] A SME vezető újságírói azonnal bejelentették távozásukat. Tisztában vannak azzal, hogy maradásukkal egy hazug világrendet hitelesítenének, s a legfontosabbat kockáztatnák, amije egy újságírónak van: az olvasó bizalmát. Döbbenetes hallani egyes szlovákiai magyar értelmiségiek véleményét, akik szerint a SME újságírói megfutamodtak, úgymond, a szélhámosok elől, még mielőtt bármilyen konfrontációra sor került volna. Akkor itt álljunk is meg egy pillanatra: miért is kellene együttműködni a szélhámosokkal? Miért is kellene elfogadni a j átékszabályaikat? Teljesen irreleváns, hogy az új tulaj beleszól-e majd a tartalomba (ha bele is szól, nyilván nem hangosbeszélőn keresztül), vagy hogy kisebbségben lesz-e az igazgatótanácsban. Nem ez a lényeg. Egy ilyen befektetői csoport belépésével ugyanis az újság szavahihetősége forog kockán, a hitelessége, a renoméja, egyszóval mindaz, ami egy napilapot napilappá tett. Persze, a forradalmi hevület hamar elül, néhányan visszakozni fognak, lelkiismereti és morális alkukat kötnek, s végül maradnak majd a SME-ben. De már ez a néhány nap is elegendő volt ahhoz - írja blogbejegyzésében Martin M. Šimečka, a SME egykori főszerkesztője -, hogy az új (társ)tulaj- donos szétzilálja az addig masszívnak hitt értékrendszert, s olyan zavart okozzon a fejekben, hogy egyesek már a legalapvetőbb igazságokat sem ismerik föl, és képtelenek megkülönböztetni a jót a rossztól. Touché! * * * Mert tegyük föl, hogy a házunkat megveszi egy simlis, titkosszolgálati múlttal terhelt, a gyanú szerint a demokrácia leépítésében érdekelt vállalkozó. Miért veszi meg? Nem tudjuk. Sejtéseink persze lehetnek: szeretné a saját ízlése szerint átalakítani az enteriőrt, például. Csupán annyi biztos, hogy a szomszéddal vannak tervei, nem velünk. A szomszéd hangosan tiltakozik az új tulajdonos személye ellen, és az azonnali költözés mellett dönt. Eddig stimmt. De mit teszünk mi? Maradunk? Végtére is: nem a mi bőrünkre megy a játék, hanem a szomszédéra, igaz? Tehetünk úgy, mintha ez bennünket nem érintene. Mintha nem ismernénk az új tulaj viselt dolgait. Mintha mi sem történt volna. Kivárhatunk, jó opportunisták módjára, hátha békén hagy bennünket. Ez is egy álláspont, persze. De nem az egyetlen lehetséges álláspont. * * * Az persze komoly érv, hogy egy „elhamarkodott lépéssel” az egyetlen szlovákiai magyar napilap létét kockáztatnánk, - s hogy ez a mi felelősségünk. Ami igaz is. De éppígy a mi felelősségünk az, hogy egyetlen magyar napilapunkat ne szolgáltassuk ki semmilyen politikai pártnak, hogy szellemi és kulturális nyitottságra, szolidaritásra és szociális érzékenységre neveljük az olvasót, s hogy az ilyen helyzetekben mondjuk ki nyíltan: ami a SME-vel történik, az a Meéiar-korszakot idéző botrány. A felelősség nem azt jelenti, hogy adott esetben az ördöggel is cimborálunk, csak hogy életben maradjunk. A felelősség azt jelenti, hogy nem kötünk kétes kompromisszumokat. Mert csak így tudjuk évek múlva is hitelesen kalauzolni az olvasót, csak így tudjuk segíteni eligazodását ebben a barbarizálódó világban. Lehet, hogy addigra se erőnk, se fórumunk nem lesz ahhoz, hogy felkiálthassunk, de semmi baj, legfeljebb majd suttogni fogjuk: „Emberek vagyunk, ne feledjétek!” Gazdag József
