Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-27 / 247. szám, hétfő

18 Sport - doxxbet u. labdarúgóliga ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 27. www.ujszo.com Ladislav Molnár a mérkőzés után nagyon mérges volt védenceire Vérszegény vágsellyei siker Egygólos győzelmet ara­tott az első hatba kerülé­sért küzdő vágsellyei Duslo futballcsapata a sereghajtó Nové Mesto ellen a II. liga 14. fordu­lójában. SZABÓ ZOLTÁN Gyenge meccset láttak a szurkolók, mindkét együttes sok hibával futballozott. A má- tyusföldiek már előzetesen tar­tottak a találkozótól. „Mumu­sunknak számít a Nové Mesto, régen nem nyertünk ellenük. Még a III. ligában akkor fogad­tuk őket, amikor százszázalékos teljesítménnyel és 9 pontos előnnyel vezettük a tabellát, mindenki fölényes győzelemről beszélt, erre odahaza kikaptunk tőlük. Most két pontjuk van a zöld-fehéreknek, persze, az egyiket ellenünk szerezték” - mondta lapunknak Takács Ti­bor, avágsellyeiek klubelnöke. Ráadásul hátgerincbántal- mak miatt nem szerepelt a ha­zai kezdőcsapatban a hétgólos Szamir Nurkovics. Röviddel a kezdőrúgás után vezethettek volna a hazaiak, de Urban lövése centikkel mellé Kolmokovnak volt néhány jó védése (Milan Pospišfelvétele) szállt. Ezután meglepetésre a nyeretlen vendégek előtt adód­tak lehetőségek. Jót tett nekik a két héttel ezelőtti edzőcsere, Vladimír Hyžát a trencséniek egykori középpályása, a 61 éves Miloš Lintner váltotta fel, aki láthatóan felrázta a gárdát. Straka lövését Kolmokov hárí­totta, majd Blagojevics a gól­vonalról mentett. Nem sokkal később Blagojevics megsérült, és helyette Nurkovics lépett pá­lyára. Mindkét oldalon sok volt a pontatlanság. Az első félóra végén Jano közeli lövését Kol­mokov bravúrosan védte. A gyenge játékot látva a vág- sellyeiek egyik törzsszurkolója NYUGATI CSOPORT, 14. FORDULÓ Slovan Duslo Šaľa-AFC Nové Mesto 1:0 (0:0) Góllövő: Nurkovics (68., 11-esből). Játékvezető: Tren- čanský, 315 néző. Sárga lap: A. Urban, Kružlík, ill. Omasta, Miklovič, Janso. ŠAĽA: D. Kolmokov-Kiss, Blagojevics (23. Nurkovics), Ďatko, M. Tomiš-A. Urban (63. Kružlík), Rehák, Fehérvári, Matics-Gešnábel (88. Kochan), L. Szabó. Spartak Trnava jun.-ŠTK 1914 Šamorín 1:0 (1:0) Góllövő: Basa (5.). Játékvezető: Gálád, 150 néző. Sárga lap: Ondra, Galba, ill. Schober, Pončák, Patrik Sura. ŠTK ŠA­MORÍN: Hajdúch-Hrnčár, Pončák, Csölle, Schober-Martin- ka, Čemba, Chromý, Patrik Súra (80. Mezovský), Krištan (64. Pinte)-Špánik (77. Peter Súra). MFKDubnica-ŠKF Sered’2:1 (0:1) Góllövők: Števček (51.), Čiernik (85.), ill. Morong (44.). Já­tékvezető: Molitoris, 150 néző. Sárga lap: Švirik, Čiernik, Suchý, ill. T. Hanzel. FCNitra-MŠKŽilina B 2:0 (2:0) Góllövők: IgorKotora (14.), Urblík (24.). Játékvezető: Ježík, 260 néző. Sárga lap: Puček (Žilina B). ŠK Slovan Bratislava jun.-FK Pohronie 0:2 (0:2) Góllövők: Garaj (3.), Paraj (29.). Játékvezető: Ciírík, 150 néző. Sárga lap: Bagi, Gašparovič, Križan. AzSFMSenec-MFKSkalicamérkőzéstnovember28-ánjátsszák. TABLAZAT, MŰSOR A bajnokság állása 1. Skalica 13 10 2 1 29:10 32 2. Žilina B 14 10 0 4 25:20 30 3. Nitra 14 8 2 4 24:15 26 4. Šaľa 14 7 4 3 24:17 25 5. Slovan jun. 14 7 2 5 14:14 23 6. FK Pohronie 14 7 1 6 17:15 22 7.Senec 13 6 3 4 20:15 21 8. Serecf 14 5 5 4 20:15 20 9. Trnavajun. 14 3 3 8 12:21 12 10:Šamorín 14 3 3 8 13:23 12 11. Dubnica 14 2 3 9 20:32 9 12. Nové Mesto 14 0 2 12 5:26 2 Következik 15. FORDULÓ - november 1., szombat, 13.30: FK Pohro- nie-Trnava jun., Šamorín-Ša- ľa, Nové Mesto-Senec, Skali­ca—Nitra; 14.00: Žilina B-Se- reď. November 2., vasárnap, 10.30: Slovanjun.-Dubnica. így fakadt ki: „Mi van, megtetté­tek X-re az első félidőt?” Erre felkapta a vizet Ladislav Mol­nár, a Duslo trénere: „Ne kiabálj hülyeségeket!” Az első félidő hajrájában Gešnábel 18 méte­res bombája a kapufán csattant. Aktívabban kezdték a máso­dik félidőt a hazaiak, Matics és Urban próbálkozása mellé, Ur- bané pedig fölé szállt. Erre is­mét megszólalt a korábban em­lített hazai drukker, s a klubve­zetőkhöz címezve hangosan megkérdezte: „Mi van, ma nincs jutalom ígérve a győzelemért?” A 68. percben megszületett a találkozó egyetlen gólja: Sza­bót elkaszálták a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Nur­kovics biztosan értékesítette - 1:0. A bekapott gól után kitá­madtak a láthatóan erőnléti gondokkal küszködő vendé­gek, és a vágsellyeiek előtt több ziccer is adódott, ám egyet sem használtak ki. Ladislav Molnár nagyon mér­ges volt a mérkőzés után. „Egész héten arra figyelmeztettem a já­tékosaimat, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár bennünket. Talán azt hitték, hogy ölükbe hull a győzelem. Néhányan a sikeres eredmények után azt hiszik ma­gukról, hogy már klasszisok. Pe­dig egyáltalán nem azok. Három évig a bennmaradásért küzdöt­tek, most meg lassan már világ­bajnokoknak képzelik magukat - fakadt ki a vágsellyeiek 54 éves szakvezetője. -Ilyenhozzáállást nem tűrök! Többen már a de­cemberi kirándulásokon törik a fejüket, elfelejtik, hogy még négy rázós bajnoki és egy kupa­meccs hátra van. Ez így nem me­het tovább. Hétfőn alapos fej­mosást tartok. Akinek pedig ez nem teszik, annak le is út, fel is út.” A negyedik helyezett Duslo szombaton a tabellán a 10. he­lyet elfoglaló somorjai együttes otthonában lép pályára. Már a 4. percben kialakult a végeredmény Kikaptak a somorjaiak ÖSSZEÁLLÍTÁS Eltiltása után visszatérhetett a somorjai csapatba Vladimír Pončák csapatkapitány, de ő sem tudta megakadályozni, hogy az STK sorozatban har­madikvereségét is elszenvedje. A csallóköziek a nagyszombati junioroktól kaptak ki l:0-ra idegenben. A meccset eldöntő gól már a negyedik percben megszüle­tett. „Az első perceket kom­mentálni sem lehet. Szögletet rúghatunk, taktikailag rosszul helyezkedünk, és gólt kapunk az ellentámadásból. Hihetet­len - csóválta a fejét Michal Salenka, a somorjaiak vezető­edzője, aki eltiltása miatt nem ülhetett a kispadon. - Mi ural­tuk a meccset, de támadásban hiányzott a minőség. így is vol­tak helyzeteink, de kihagytuk őket, ha pedig nem rúgunk gólt, nem szerezhetünk pon­tot.” (stksamorin.sk) KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ Zemplín Michalovce-Tatran Prešov 0:1 (0:0) Góllövő: Dupkala (81.). Játékvezető: Straka, 1085 néző. Sárga lap: Šimčák, Marcos Calero Pérez, ill. Dupkala. MFK Dolný Kubín-Partizán Bardejov 2:1 (O: O) Góllövők: Bumbera (52.), Sani (69.), ill. Palša (84.). Játék­vezető: Trutz, 320 néző. Sárga lap: Kolorédy, Laura, ill. Re- vák, Grohoľ, Berecký, L. Zápotoka. FK Poprad-MŠK Rimavská Sobota 2:1 (0:1) Góllövők: Janigloš (77.), Kubus (89.), ill. Kotlár (45.). Já­tékvezető: Očenáš, 632 néző. Sárga lap: Ferenc, ill. T. Cho­vanec, Petrán, Brezinský, Lukáš Lupták. Piros lap: Petrán (76., RS). RIMAVSKÁ SOBOTA: Prošovský-Gálik, Hladík, Petrán, Morháč (34. Šlosár)-Brezinský, Poremba-Lukáš Lupták, Čertík, Popovics-Kotľar (76. Chovanec). Moldava nad Bodvou-Lokomotíva Zvolen 1:1 (0:0) Góllövők: A. Ribár (65.), ill. J. Staško (71.). Játékvezető: Ju- renka, 650 néző. Sárga lap: Gallo, Žebík, P. Zajac, ill. Schnei­der. Piros lap: Rakovan (68., Zvolen). FK MOLDAVA: Novák-Kražel, Žebík, Petričko, Zajac-Gallo (80. Kis), Anton Ribár, Lazarus, Kónya (85. Jano)-Emmanuel Mensah (63. Dominik Ribár), Jurko. MFK Liptovský Mikuláš-MFK Košice B 1:1 (0:0) Góllövők: Papaj (66.), ill. Horodnik (53.). Játékvezető: Ihring, 310 néző. Sárga lap: Mózer, Horodnik, Kúrák (mind Liptovský Mikuláš). Lokomotíva Košice-Slavoj Trebišov 5:0 (2:0) Góllövők: Labun (2., 58., 86.), Vilkovský (30.), Hloušek (78., tizenegyesből). Játékvezető: Čiernik, 200 néző. Sárga lap: Kokočák, ill. Kortstam, Cairo, Dragula. TABLAZAT, MŰSOR A bajnokság állása Következik 1. Michalovce 14 11 1 2 25:8 34 2. Zvolen 14 7 6 1 25:9 27 3. Bardejov 14 7 4 3 23:10 25 4. Lipt. Mikuláš 14 7 1 6 19:14 22 5. Prešov 14 6 3 5 21:17 21 6. Poprad 14 6 2 6 22:26 20 7. Rim. Sobota 14 4 5 5 11:14 17 8. Lokomotíva 14 5 1 8 19:22 16 9. Dolný Kubín 14 5 0 9 15:29 15 10. Moldava 14 3 5 6 12:17 14 11. Trebišov 14 3 3 8 8:25 12 12. Košice B 14 3 3 8 18:27 12 15. FORDULÓ - november 1., szombat, 13.30: Zvolen- Poprad, MŠK Rimavská So- bota-Dolný Kubín, Partizán Bardejov-Žemplín Micha­lovce, Tatran Prešov-MFK Košice B. November 2., vasárnap, 13.30: Lokomotíva Koši- ce-Liptovský Mikuláš, Trebi- šov-Moldava. Ideges hangulatban ért véget a mérkőzés, a vendégek szerint a győztes gólt fault előzte meg Rimaszombati vereség Poprádon UJ SZO-ERTESULES Poprád/Rimaszombat. Hi­ába vezettek a rimaszombatiak Poprádon, ráfizettek a régi be­tegségükre: a legnagyobb helyzetekből sem lőttek gólt, hátul viszont kétszer is hibáz­tak, így 2:l-re kikaptak. Geri Gergely vezetőedző csapata ezzel íecsúszott a vonal alá, éppen az addig velük azonos pontszámmal álló poprádiak ugrottak eléjük. „Jól játszottunk, sokkal job­bak voltunk, mint a hazaiak, de nem rúgtuk be a tiszta gólhely­zeteket - nyilatkozta lapunknak Piszár József, a gömöriek sport- igazgatója. - Nekünk legalább öt lehetőségünk volt, a hazai­aknak meg csak kettő, de mind­kettőt értékesítették. Ráadásul a meccset megint csak tíz em­berrel fejeztük be, mert Petránt két sárga után kiállították.” A mérkőzés ideges hangu­latban ért véget, a rimaszom­batiak szerint ugyanis a hazai­ak győztes gólját támadósza­bálytalanság előzte meg. „Hla- díkot ellökték, ezután kaptuk a gólt. Nagyon mérgesek vol­tunk” - mondta Piszár. Geri már az első félidőben lecserélte a balhátvéd Mor- háčot, akit a sportigazgató keményen bírált. „Volt egy ütközése, ami után már nem tudta folytatni, de egyébként sem vágjunk megelégedve a játékával. Eddig csak egy mérkőzésen, a nagymihályiak ellen felelt meg az elvárá­sainknak” - fogalmazott Pi­szár József. (bt) ______________I A labda a hálóban, a rimaszombatiak üres kézzel mehetnek haza (Fotó: Facebook/FK Poprad Official)

Next

/
Thumbnails
Contents