Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-27 / 247. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 27. www.ujszo.com Tegnap délután három óra körül kigyulladt a galántai Jasplastik üzem lakkozóműhelye. Az alkalmazottakat evakuálták, az esti műszak dolgozói nem álltak munkába. Több tűzoltóautóval oltják a lángokat. Értesüléseink szerint senki nem sérült meg, este hatkor még tartott az oltás. (Bartalos Éva felvétele) RÖVIDEN A többség panelházban él Pozsony. Szlovákiában a lakosság 66 százaléka panelházban él - derül ki a ČSOB bank legújabb felméréséből, amely szerint a többségnek háromszobás lakása van. A felmérésben részt vevők 43 százaléka saját lakásban, harmaduk még a szüleinél él, nagyjából minden ötödik ember pedig albérletben lakik. Szlovákiában minden második ember elköltözött a szülővárosából, szülőfalujából. (TASR) Körútra indul a Diákhálózat Deáki. A szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat a hétvégén Deákin tartotta meg rendes közgyűlését, a XXII. Hallgatói Parlamentet, amelyen tájékoztattak a Diákhálózat által őszre szervezett programokról is. Előreláthatóan november közepén kerül sor a Felsőoktatási Tájékoztató Körútra, amelyen a Diákhálózat tagszervezeteinek aktivistái nyújtanak részletes információt az egyetemválasztás előtt álló diákoknak az ország nyugati és keleti oktatási intézményeiben. A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciát november 13-14-én tartják Komáromban, (ú) Drágább lesz az ingyenes vonatozás Pozsony. A gyerekek, diákok és nyugdíjasok ingyenes vonatozása jóval többe kerülhet, mint amivel a kormány eredetileg számolt - ismerte el tegnap közvetve Ján Počiatek közlekedési miniszter a közszolgálati televízió vitaműsorában. „Felkészültünk az erre a célra elkülönített keretösszeg növelésére” - nyilatkozta Počiatek a november 17-én bevezetendő intézkedéssel kapcsolatban. Jelenleg 13 millió eurót különítettek el erre a célra, a közlekedési miniszter szerint azonban ez csak az alapösszeg. Hogy pontosan mennyibe is kerülhet a Fico-kabinet legújabb intézkedése, arra Počiatek nem válaszolt, bevallotta azonban, hogy nem szabtak felső határt. Független becslések szerint, az ingyenes vonatozás akár 30 millió eurójába is kerülhet az államnak. (TASR, SITA) Több mint 300 szlovákiai roma egyetemistának ad ösztöndíjat a Roma Oktatási Alap (REF), közülük 150 már megszerezte a bacc- alaureátusi oklevelet. 16 országban évente mintegy 1500 roma nemzetiségű diák kezdheti meg egyetemi tanulmányait évente az alapnak köszönhetően. Pénteken Pozsonyban a szlovákiai ösztöndíjasok egy része találkozott az alap vezetőivel. (SomogyiTiborfelvétele) Huszonöt európai pénzintézet elhasalt az Európai Bankfelügyeleti Hatóság stressztesztjén Biztonságosak a szlovák bankok (Képarchívum' Frankfurt/Pozsony. A szlovákiai bankok ügyfeleinek nincs miért aggódniuk. Az Európai Bank- felügyeleti Hatóság (EBA) és Európai Központi Bank(ECB) stressztesztjén - amelynek az eredményeit tegnap tették közzé - ugyan huszonöt európai bank bukott meg a vizsgált 130 közül, a szlovákiai bankok és anyacégeik azonban jól szerepeltek. ÖSSZEFOGLALÓ Az európai bankfelügyelet összesen 25 milliárd eurós tőkehiányt tárt fel, amelyet a bankoknak pótolniuk kell. A minimális követelmény az volt, hogy egy stresszhelyzet esetén ne essen 5,5 százalék alá az elsődleges (CETI) tőkemegfelelési mutató. Egy stresszforga- tókönyv szerint a bankok összesen 263 milliárd eurós tőkehiánnyal küzdenének, amely a tőkemegfelelési mutatójukat 12,4 százalékról 8,3-ra csökkentené. A huszonöt bank közül 12 már pótolta a tőkét, miután az EKB jelezte a feszültséA jegybank vezetői is elégedettek get. Az elbukott bankok közül a legtöbb olasz (9 bank), de a görög és a ciprusi bankok (3-3) is rajta vannak a feltőkésítendők listáján. Nekik 2015 áprilisáig kell tőkét szerezniük. Szlovákiában három bankot, a Szlovák Takarékpénztárat, az Általános Hitelbankot (VÚB) és a Tatrabankát tesztelték, és a szlovák jegybank szerint mindhárom pénzintézet jól teljesített, vagyis az elsődleges alapvető tőkemutató jóval meghaladja a kívánt szintet. ,A most közzétett teszteredmények is azt bizonyítják, hogy a szlovákiai bankszektor stabil és megbízható. A hazai bankok európai viszonylatban is jobban teljesítenek az átlagnál” - nyilatkozta Jozef Makúch, a szlovák jegybank elnöke. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a szlovákiai bankok az esetlegesen felmerülő negatív sokkokra is jól felkészültek. A teszt megerősítette, hogy a szlovákiai bankok hosszabb távon is stabilnak nevezhetők. így egyetlen szlovákiai pénzintézet sem kényszerül arra, hogy pótolja a tőkéjét, és a szlovák kormánynak sem kell pótlólagos intézkedéseket hoznia a bankszektor megerősítésére. A tegnap közzétett eredmények szerint ráadásul a szlovákiai pénzintézetek anyabankjai is megfelelnek az elvárásoknak. ,A tőke-megfelelési mutatók alapján bankunk az egyik legstabilabb pénzintézetnek számít Európában” - nyilatkozta Jozef Síkela, a Szlovák Takarékpénztár vezérigazgatója. Hasonló hangnemben nyilatkoztak a VÚB képviselői is, akik szerint bankjuk a legveszélyesebb helyzeteket is könnyedén venné. Az EKB tesztjén a Magyarországon működő bankok - köztük az OTP - is megfeleltek. (mi, TASR) 7,114 milliárd euró áfa helyett csak 4,328 milliárd folyt be a költségvetésbe 2012-ben Elcsalják az áfa 39 százalékát ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az adóbehajtás szempontjából Szlovákia az Európai Unióban csak Romániánál teljesít jobban - derül ki az Európai Bizottság most közzétett tanulmányából. A 2012-es adatok alapján az Európai Unió tagállamai a beszedhető forgalmi adó mintegy hatodától, több mint 177 milliárd euró költségvetési bevételtől estek el a közterhek be nem fizetése vagy nem megfelelő behajtása miatt. Áfabeszedés tekintetében Hollandia, Finnország és Luxemburg az éllovas az Európai Unióban, ahol 5-6 százalék körül alakul a beszedhető és a ténylegesen beszedett forgalmi adó különbsége. A tagállamokra lebontott adatokból kiderül, hogy Szlovákia 2012-ben 7,114 milliárd euró áfát szedhetett volna be, vagyis ennyi járt volna az államnak Brüsszel szerint az áfaköteles gazdasági tevékenységek után, ám a szlovák államkasszába csak 4,328 milliárd euró áfabevétel folyt be. A kettő közötti különbség, az áfarés a bizottság adatai alapján 2,786 milliárd euró, a teljes beszedhető forgalmi adó 39 százaléka. Európában ennél rosszabb eredményt csak Románia ért el, ahol ez 44 százalék volt. Szlovákiában az adóbehajtás szempontjából a vizsgálat előtti években folyamatosan romlott a helyzet, hiszen 2005-ben ez a mutató még 20 százalékon állt. Szlovákiánál még Magyarország is jobban teljesít, ahol 2012-ben 25 százalék körül alakult a beszedhető és a ténylegesen beszedett forgalmi adó különbsége. ,A tagállamok nem engedhetnek meg maguknak ilyen léptékű bevételkiesést. Össze kell szedniük magukat, és döntő lépéseket kell hozniuk, hogy visszaszerezzék ezt a közpénzt” - nyilatkozta Algirdas Semeta, az Európai Bizottság adóügyekért felelős tagja. A bizottság álláspontja az, hogy a tagállamoknak egyrészt hatékonyabban érvényt kell szerezniük a törvényeknek, be kell szedniük a pénzt, fel kell lépniük az adó- elkerülés ellen, másrészt egyszerűsíteniük kell forgalmiadórendszereiket, mert az egyszerűbb rendszerben könnyebb eleget tenni az adófizetési kötelezettségeknek, valamint korszerűsíteniük kell az áfa adminisztrációját. (SITA, MTI, mi) Az INESS gazdaságkutató intézet elemzése szerint mítosz, hogy sok a rokkatnnyugdíjas fiatal roma Arányuknál kevesebb segélyt kapnak a romák ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A romáknak és a szegényeknek járó támogatásokkal kapcsolatos mítoszokat próbálja cáfolni egy napokban megjelent felmérés és egy tanulmány is. A Milan Šimečka Alapítvány által megrendelt felmérés azt mutatja, hogy az emberek viszonylag nagy részének - több mint egyötödének - elképzelése sincs arról, hogy az állam mennyit fordít a szegényekre, mennyit költ szociális segélyre. Á maradék négyötöd túlnyomó része pedig sokkal nagyobb összegre gondol, mint amennyit az állam valójában költ. Az embereknek mindössze 13 százaléka látja pontosan a helyzetet, vagyis azt, hogy a mintegy 270 milliós támogatás az állami költségvetésnek mindössze 2%-t teszi ki. Ennél is komolyabb mítoszok övezik a romáknak járó támogatásokat, amelyek pedig a szegényeknek és gyerekeknek járó támogatások egészen kis részét teszik ki. Sokan hiszik azt, hogy sok roma a segélyeken „élőskö- dik”. Az INESS gazdaságkutató intézet elemzéséből azonban az derül ki, hogy a segélyek viszonylag kis részét kapják a romák. Az elemzéshez a családok nagysága és a romák által iakon járásokba fizetett állami támogatások és segélyek nagysága jelentette az alapot. Az INESS szerint nem vádolhatok a romák azzal sem, hogy „visszaélnek” a segélyekkel, általában még a Roma atlasz 2013 által kimutatott számarányuknál is kisebb mértékben részesülnek a támogatásokban. Ez érvényes a szociális segélyre, az alapsegélyhez járó kiegészítésekre, a családi pótlékra és más gyerekeknek járó támogatásokra, valamint a rokkantnyugdíjakra is. Az atlasz szerint mintegy 400 ezerre tehető a romák száma Szlovákiában, ami a lakosság 7,4%-a A szociális segélyre költött évi 270 millió euróból például 17 milliót kapnak a négy- és többgyerekes családok - tehát nemcsak a romák - ami az összegnek csak 6,3%-a ,A sokgyerekes családok támogatására például éves szinten kevesebbet költünk, mint a nyugdíjasoknak fizetett karácsonyi nyugdíj” - jelentette ki Ján Dinga, az INESS elemzője. A nyugdíjasoknak ez az egyszeri támogatása mintegy 81,3 millió euróba kerül. Nem fizetnek több rokkantnyugdíjat a romák által nagyobb számban lakott járásokban sem, mint az ország többi részében. Az INESS arra is figyelmeztet, hogy a rokkantsági nyugdíjak csak a nyugdíjra fordított teljes összeg fél százalékát teszik ki, vagyis arányai- bankis összegről van szó. „Mítosz, hogy sok roma már fiatal korától rokkantnyugdíjból él” - állítja Dinga, (lpj, SITA)