Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-24 / 245. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 24. Régiósport 15 Bajnoki mérkőzésen vendéglátóként immár három éve veretlenek a termálosok Szárnyalnak a nagymegyeriek A termálosok gyakran teremtenek veszélyt az ellenfél kapuja előtt (Kovács Zoltán felvétele) Nagymegyer. Júniusban újabb bajnoki címet sze­reztek a nagymegyeriek, akik a III. liga nyugat­szlovákiai csoportjában ősszel eddig veretlenül vették az akadályokat, s a 12. fordulót követően kilenc ponttal előzik meg a második helyezett nagytapolcsányiakat. ÁGH ISTVÁN A termálosok legutóbb ven­dégként éppen a trónkövetelő Topoľčany csapatát fektették két vállra. „Jó játékkal győztünk három nullára, de akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Mi ezúttal fekete mezben futbal­loztunk, de a hazai drukkerek azzal heccelték a veszteseket, hogy a játék képére, az ered­ményre való tekintettel nekik kellett volna a gyász színét jel­képező mezben pályára lép­niük” - ecsetelte a mezőny két legeredményesebb alakulatá­nak párharcát Tarcsi Imre, a nagymegyeri Thermál VSK fut­ballszakosztályának elnöke. Az egykori szlovák válogatott Lérant Péter edző által irányított együttes az ősszel lejátszott ti­zenhárom bajnoki találkozójá­ból tizenegyszer került ki győzte­sen, kétszer pedig ikszelt. Gólkü­lönbsége (31:6) is a mezőny csal­lóközi listavezetőjének egyed­uralmát nyomatékosítja. A sze­zonelső harmadában arról szólt a fáma, hogy a lét a tét a nagy- megyerieknél... „Mi sem dús­kálunk az anyagiakban, akkor éppen pénzszűkében voltunk. A kialakult helyzetről természete­sen tájékoztattuka futballistákat. Rövid ideig, öt órától negyed ha­tig tartott a sokkhatás. A játéko­sok összedugták a fejüket, és az­zal a javaslattal rukkoltak elő, hogy türelmesen kivárják, míg javul az anyagi helyzetünk. Nem zsaroltak, játszani akartak. Egy hónap elteltével rendeztük a tartozást” - elevenítette fel a tör­ténteket a tisztségviselő. A nagymegyeriek szárnyalása nem jelent meglepetést. Zöld­fehér szerelésben ugyanis sok, egykor a szlovák, a cseh és a ma­gyar felsőházban (Kuračka, Obert, Bognár, Čtvrtníček, Mu­sil, Lelkes) megfordult, vagy II. ligás tapasztalatokkal rendelke­ző futballista szerepel. „Sokan értetlenül csóválják a fejüket Mészáros Ádám parádés alakí­tásai láttán. A szakemberek vé­leménye szerint egy ilyen kaliberű játékosnak az élvonal­ban a helye. Obertet leszámítva ősszel elkerültek bennünket a sérülések. Mivel összeállt a győztes kezdő tizenegy, a tréner számára a legnagyobb problé­mát a cserék okozzák. A fiúk tel­jesítik az elvárásokat, ezért nincs miért cserélnie. De azt sem szeretné, hogy a hasonló képességű tartalékok a csere­padot koptassák- fűzte tovább a gondolatsort a tisztségviselő, aki elismeréssel szólt az edző és a menedzser szerepéről. - Si­kerkovácsunk, Lérant Péter re­mek szakmai tudással, temér­dek tapasztalattal rendelkezik. Mivel felkészültségével, ered­ményeivel kimagaslik a me­zőnyből, ezért számomra érthe­tetlen, hogy a 2013/14-es évadban miért nem őt válasz­tották a nyugat-szlovákiai kerü­let legjobb edzőjének. Hozzá hasonlóan nagyon sokat kö­szönhetünk menedzserünknek és szponzorunknak, Strasser Lászlónak. A szakavatott fut- ballstratéga egyébként ért a já­tékosok nyelvén. Képes őket az öltözőben annyira feltüzelni, hogy ha kell, akár a pályát is felszántják.” Vajon kacérkodnak-e a nagymegyeriek a II. ligában való szereplés gondolatával? „Most az a legfontosabb, hogy folytas­suk tekintélyt parancsoló széri­ánkat, szórakoztassuk a nagy­érdeműt, öregbítsük klubunk, városunk hírnevét. Ugyanakkor nem visszakoznánk, ha felcsil­lanna előttünk a felsőbb osz­tályban való szereplés reális esélye” - ecsetelte a folytatás forgatókönyvétTarcsilmre. Bevehetetlen csallóközi erőd Nagymegyer. Egyre értékesebb a termálosok skalpja, a nagymegyeri futballpálya pedig bevehetetlen erődként ke­rült a figyelem fókuszába. „Legutóbb június 15-én nem sze­reztünk pontot bajnoki összecsapáson, akkor a Trenčianske Stankovce együttese elleni idegenbeli párharcon buktunk el l:3-ra. Vendéglátóként pedig legutóbb három évvel ezelőtt, 2011. november 4-én kaptunk ki. Az ominózus mérkőzésen az ekeliek Bogyai Krisztián találatával nyertek nálunk l:0-ra” - sorolta a nagymegyeri legeket Tarcsi Imre, a nagy­megyeri Thermál VSK futballszakosztályának elnöke, (ái) SPORTTARISZNYA Búkor Ádám Vk-győztes lehet Galánta/OIsztyn. Má­tól vasárnapi a lengyelor­szági Olsztynban zajlik a junior uszonyos úszók idei Világkupa-döntője. A fiúk versenyének legnagyobb esélyese a galántai Búkor Ádám, a vágsellyei KŠP Triton versenyzője. „Ő az egyetlen induló, aki idén minden versenyszámban győzött, ahol csak rajtolt. Áz összetettben a maxi- nokságon (Képarchívum) mális 300 pontot szerezve áll az élen, s minden jel szerint aligha vehetik el tőle az össze­tett elsőséget, a könnyen megismételheti tavalyi bravúrját, amikor ráadásképpen a döntőt is megnyerte - mondta érdek­lődésünkre Jakoda Tibor, Ádám édesapja és edzője. - A szo­kásos három távon, 200,400 és 800 méteres felszíni úszásban áll rajthoz az újabb győzelmek reményében. Szeptemberben, a felkészülés során elindult az I. nyílt vízi uszonyos hosszútá­vú országos bajnokságon, s megnyerte a férfiaknak kiírt há­rom kilométeres versenyt. Ideje 34:31,98 perc volt.” (jmk) Alistálba vitték az Oduor-kupát Kisudvarnok. Hiába akartak nyerni, megbotlottak az elő­döntőben, így a bronzmeccs megnyerése után csak harmadi­kok lettek a házigazda kisudvarnokiak a I. Oduor-kupa nem­zetközi női kispályás labdarúgótornán. A döntőben az alistáli- ak nyertek 1:0-ra all. ligás bodakiak ellen. „Nem meglepetés ez a tornagyőzelem, bár csak egy gólocska döntött az elsőségről. Vegyes csapattal jöttek a bodakiak, s a végére kicsit elfáradtak - mondta lapunknak László Rozália szervező. - Kár, hogy nem sikerült megnyernünk a tornát. Hiába rúgtunk húsznál több gólt a négy mérkőzésen, ha elbuktuk az elődöntőt mumusunk­kal, az alistáliakkal szemben. Átszundikáltuk az első perceket, s az ötödikben gólt kaptunk. Utána szinte egy kapura játszot­tunk, de Szabó Kinga, az alistáliak kapusa, akit később a torna legjobb hálóőrének választottak, mindent kifogott. Kikaptunk, és maradt a bronzmeccs, melyen a lányok begyújtották a raké­tákat, és nyolcat rúgtak a győrszentivániaknak, akiket a cso- portban is 4:0-ra legyőztek.” TornatényekaHírkosárban. (jmk) Holnap diáknagydíj Gútán Guta. Négy ország (Csehország, Magyarország, Ausztria, Szlovákia) közel kétszáz versenyzője érkezik holnap a Vág- parti városba a hagyományos diáknagydíjra. A sportcsar­nokban három tatamin három korosztályban (Uli, U13, U15) lesznek versenyek. Kezdés 11 órakor. „Idén először a fiúk mellett a lányok is csatázhatnak az elsőségért, mindhá­rom korosztályban. Az is újdonság, hogy először lesz újszerű a csapatverseny értékelése, s mindegyik együttes összpont- száma a nevezési létszám és a helyezés pontjaiból áll össze - tájékoztatott a nagydíjról Kárpáty Ernő gútai klubelnök. - Versenyzőink ezúttal otthon is megmutathatják tudásukat, ugyanakkor eljönnek hozzánk az ország legjobbjai, miköz­ben mi is életjelt adhatunk magunkról. Szeretnénk, ha gútai cselgáncs továbbra is a köztudatban maradna.” (jmk) Búkor Ádám a nyílt vízi baj­HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI ÖREGFIÚK BAJNOK­SÁGA - helyosztók, visszavágók, a 11. helyért: Old Boys Trnávka-MŠK Veľký Meder 3:2 (2:2), g.: Strižko 3, ill. Sárközi V. 2 -az első meccsen 1:5; a 13. helyért: FC tehnice-FC Jahodná 4:4 (1:3), g.: Tóth B. 2, Comor 2, ill. Navrátil M. 2, Horváth T. 2-1:8. A végső sorrend: 1. FC Gabčíkovo, 2. DSC Orechová Potôň, 3. ZsVS Veľký Meder, 4. FC Holice n/0„ 5. Stavreco Dunajská Streda, 6. FC Michal n/0„ 7. DAC Legends, 8. Ajax Kostolné Kračany, 9. FC Horný Bar, 10. FC Vrakuň, 11. MŠK Velký Meder, 12. Old Boys Trnávka, 13. FC Jahodná, 14. FC Lehnice, 15. Old Boys Horná Potôň, 16. Dynamo Trstená n/0. I. ODUOR-KUPA kispályás nemzetközi női torna, Ki- sudvarnok - A csoport: Marcelháza-Györszentiván 0:7, Györszentiván-Klsudvarnok 0:4, Kisudvarnok- Marcelháza 11:0. Sorrend: 1. Kisudvarnok 6,2. Györ- szentiván 3,3. Marcelháza 0. B csoport: Alistál- Gelle 1:0, Gelle-Bodak 0:1, Bodak-Alistál 1:0. Sorrend: 1. Bodak 6, 2. Alistál 3, 3. Gelle 0. Az 5. helyért: Marcelháza-Gelle 0:5. Elődöntő: Kisudvarnok-Alis- tál 0:1, Győrszentiván-Bodak 0:1. A3, helyért: Kis- udvarnok-Győrszentiván 8:1. Döntő: Alistál-Bodak 1:0. A torna díjazotttjai - legjobb kapus: Szabó Kinga (Alistál), gólkirály: Monika Geržová (Kisudvarnok - 12 gól, legjobb mezőnyjátékos: Kuti Szilvia (Győr­szentiván). ■ Atlétika 34. TÍZ KILOMÉTERES FUTÁS, Nižný Žipov - Tőke- terebesi járás (137 résztvevő): 42. (D kategória 4.) Fi- czere Bertalan (abaújszinai) - indult múltkor a Kassai Békemaratonon is, s 3:29:18 órás idővel a 350 lett, 50. (C kategória 8.) Vargaestók Géza, 66. (D kategó­ria 5.) Papp Zoltán (nagykaposiak), 90. (D kategória 7.) Huszár Tibor (Kenyhec), 97. (A kategória 6.) Üve­ges Krisztián (Nagykapos). (pan) ■ Uszonyos úszás I. NYÍLTVÍZI HOSSZÚTÁVÚ BAJNOKSÁG, Pozsony, férfiak, 3 km: 1. Búkor Ádám (KŠP Triton Šaľa) 34:31,98. ■ Autósport 40. KASSAI RALI - 3-as osztály: 2. Csente Márió, PetrTššinský (Subaru Komárno Rally Team, Subaru WRX Sti N15). ■ Sportlövészet ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, Nagyszombat, férfi trap: 1. Varga Erik (SSŠR MV SR) 115 (selejtező) - elődön­tő 13, döntő 14. f > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: H Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal Senpai Mrhal Jirko (1966-2014) Szövetségünk tagjait hideg­zuhanyként érte a hír, hogy kedden munkabalesetben el­hunyt Mrhal Jirko 2. dános ka­ratemester, az alistáli kyok- ushin karateklub edzője, szö- vetségünkvezetőségi tagja. Jirko a kyokushin karatéval a kilencvenes évek végén kez­dett el foglalkozni. 2002-ben megalapította az alistáli klu­bot. Kezdetben csak a falusiak jártak hozzá, ám nagyon gyor­san híre ment a kemény edzé­seinek. Ennek eredményekép­pen más járásokból is elkezd­ték látogatni foglalkozásait. Több helyen tartott edzéseket. Nagyban hozzájárult a csalló­közi kyokushin karate fellen­dítéséhez. Tanítványai nagy része gyerek, akik úgy tekin­tettek fel rá, mintha az apjuk lett volna. Kezdetben még ő is kivette a részét az aktív ver­senyzésből, ezzel is példát mu­tatva védenceinek. Számos or­szágos és külföldi bajnokságon vett részt, 2003-ban az Európa- bajnokságon is indult. Edző­ként rengeteg sikert ért el ta­nítványaival. Vidám természetével és éles hangjával mindig is kitűnt a tömegből, őt soha nem lehetett nem észrevenni. Augusztusban Lengyelor­szágban sikeres övvizsgát tett 2. dán övfokozatra. A sors iró­niája, hogy a hivatalos hímzett övét és dán diplomát, amely Japánból jött, vasárnap vehet­te át a 17. szlovák kyokushin- karate-bajnokság ünnepélyes megnyitóján, két nappal a tra­gikus halála előtt. Jirko Senpai halálával nagy veszteség érte szövetségünket. Aki ismerte őt, tudja, hogy személye pótolhatadan. Senpai nyugodj békében! Örökké emlékezni fogunk Rád mint példaképre. Rácz Norbert, a Szlovák Kyokushin Karate Szövet­ség elnöke Mrhal Jirko temetése ma 14 órakor lesz az alistáli temető­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents