Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-24 / 245. szám, péntek

www.ujszo.com 2014. OKTOBER 24. 13 HÉTVÉGI MENU Sütőtökös, brokkolis őszi leves Hozzávalók: 1 kis fej brokkoli, kb 25 dkg sütőtök (megtisztítva), 1 ek vaj, 1 ek étolaj, 1 közepes fej hagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1/2 tk mustármag, 1/2 tk koriandermag, 1/2 tk római kömény, 1 csilipaprika, 7,5 dl csirke alapié, 2 dl tejszín, só, bors. A tálaláshoz: újhagyma, brokkolicsíra. Elkészítés: A brokkolit megmossuk, rózsáira szedjük, vastagabb szárait levágjuk. A sütőtököt megtisztítjuk, felkockázzuk. A brokkolirózsákat és a felkockázott sütőtököt sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a felkarikázott csili felével. 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, amíg a sütőtök megpuhul. Ha kész, félretesszük. Egy lábasban felhevítjük a vajat és az olajat. Rádobjuk a finomra vágott hagymát és a fokhagymát. Üvegesre pároljuk. Közben egy felhevített száraz serpenyőben lepirítjuk a mustármagot, a koriandert, a római köményt. Mozsárban finomra zúzzuk. A hagymához adjuk és addig pirítjuk, amíg a fűszerek illatozni kezdenek. A brokkoli vastag szárait meghámozzuk és felkockázzuk. A lábasba tesszük és elkezdjük párolni. Felöntjük a csirkealaplével, sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük a brokkoliszárat. Amikor kész, botmixerrel simára turmixoljuk, visszatesszük a tűzhelyre, hozzáadjuk a tejszínt és összeforraljuk. Végül belekeverjük a sült zöldségeket is. Tálaláskor a maradék csilivel, brokkolicsírával és karikákra vágott újhagymával díszítjük. Rókagombás szűzérmék burgonyafánkkal Spenótos rakott tészta Hozzávalók: 40 dkg mirelit spenót (tejszí­nes), 25 dkg cérnametélt, 20 dkg sajt, 20 dkg szalonna, 1 cs réteslap (8 db-os), 4 db tojás, 1 pohár tejföl, 8 dkg liszt, 2 gerezd fokhagyma, margarin, Elkészítés: A cérnametéltet kifőzzük és összekeverjük a felolvasztott spenóttal (ha nem tejszínes a spenót, öntsünk hozzá 0,5 dl tejszínt vagy tejet), hozzá­adunk 2 db felvert tojást és a zúzott fokhagymát, szükség szerint sózzuk. A másik 2 tojást a tejföllel és a liszttel elhabarjuk, picit megsózzuk. A sajtot lereszeljük, a szalon­nát felcsíkozzuk. Egy kb. 24x38 cm-es tepsit kikenünk margarinnal. El­kezdjük a rétegezést: 2 db réteslappal kibéleljük a tepsi alját, rátesszük a tészta felét. Ezután ismét 2 db réteslap következik, erre a tejfölös tojás fele jön, amit megszórunk a sajt felével. Aztán megint 2 db réteslap és a tészta másik fele következik. Az utolsó két réteslappal befedjük az ételt, eloszlatjuk rajta a maradék tejfölös tojást, és egyenlete­sen rászórjuk a sajtot, végül megkoronázzuk a szalonna­csíkokkal. Forró sütőben szép pirosra sütjük. Tálaláskor adhatunk mellé még egy kis tejfölt, akár fok­hagymásán is, de a ketchup is passzol hozzá. Hozzávalók a húshoz: 600 g sertésszűzpecsenye, 300 g tisztított rókagomba, 3 mogyoróhagyma, 4 dl tejszín, 1 csokor petrezselyem, só, fehér bors, olívaolaj, vaj. A vajas burgonyafánkhoz: 500 g tisztított, reszelt burgonya, 250-260 g liszt, 20 g élesztő, 50 ml tej, 30 g vaj (megolvasztva), 3 tojás, 1 tk só, csipet cukor, a sütéshez zsír vagy olaj. Elkészítés: A lehártyázott szűzpecsenyét kb 2-2,5 centisre szeleteljük. Borsozzuk. Egy serpenyőben felhevítünk 1 ek vajat és 1 ek olívaolajat, a húsok mindkét oldalát pár perc alatt megsütjük, közben sózzuk is. Tálra szedjük, fóliával letakarjuk. A visszamaradt zsiradékhoz hozzáadunk fél ek vajat, és megfuttatjuk rajta a szeletekre vágott mogyoróhagymát. Hozzáadjuk a rókagombát, kis lángon 15 percig pirítjuk, közben többször megkevergetjük. A végén felöntjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az aprított petrezselyemmel. 5 perc alatt beforraljuk. Eljöhet az a pont az ember életében, amikor bármit megtenne azért, hogy a fájdalmai enyhüljenek. Akkor már nem dilemmá- zik, hanem cselek­szik! Higgyék el, nekem már nem volt vesztenivalóm. Két hosszú évig álltam orvosi keze­lés alatt vastagbélgyulladással, ami nem hogy javult volna, csak egyre súlyosbodott. Nem akarom rossz szóval illetni az orvosaimat, mert valóban segítőkészek voltak. Min­denféle gyógykezelést kipróbáltak rajtam, de semmi nem segített. Az­tán tavaly (2013 nyarán) eljutottam odáig, hogy egy napon a görcsös fájdalmaktól már levegőt sem kap­tam. A mosonmagyaróvári Karolina kórházba szállítottak, ahol a diagnó­zis felállítását követően (bélössze­növés), azonnali életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Az állapotom sajnos a beavatkozás után sem ja­vult megfelelően. 2013 októberében,a krónikus fáj­dalmaktól elgyötörtén kerestem fel a Vargha Terápia intézetet. Bár Gyógyulásom története A gyógyulni akarás hajtott, hogy kipróbáljak egy új lehetőséget „ a görcsös fájdalmaktól már levegőt sem kaptam..." csak néhány háznyira lakunk a ren­delőtől, nagy kínok árán, a férjem támogatásával voltam’ képes eljutni hozzájuk. Nagyon rossz állapot­ban voltam, jólesett a kedvesség, a törődés amivel fogadtak. Örül­tem, hogy nem kellett várakoz­ni, Vargha Zsolt úr azonnal fo­gadott és végtelen türelemmel fordult hozzám. Minden apró részletre kitért, minden kérdésem­re választ kaptam . Már a legelső alkalommal megértették velem, hogy a Vargha Terápiával nem a „vastagvélgyulladásomat" fogják gyógyítani, hanem az egész szerve­zetem működését állítják helyre. Elő­ször furcsa volt az egész holisztikus hozzááláásuk, nem ehhez voltam szokva. „Hiszen nekem vastagbél­gyulladásom és magas vérnyomás betegségem van", azt gyógyítsák meg! De be kellett látnom, hogy a szervezetemben minden mindennel összefüggésben áll. A vastagbélgyul­ladásom, az emésztési problémáim, a laktózérzékenységem sem "vélet­lenül" alakultak ki, ahogy a magas vérnyomás betegségem és a szív­elégtelenségem sem. A Terápia komplex kezeléseinek köszönhetően, amellett, hogy fájdalommentesen élek!, meg­ismertem a testem működését, összefüggéseit, ami tulajdonképpen teljesen logikus, csak valahogy még­sem ebben a formában tudatosult bennem azelőtt. Talán a korlátok közé szorított iskolai tanulmányok és a temészetes gyógymódokat érő támadások, a negatív média is okol- hatóak mindezért. Utólag úgy gondolom, nagy hibát követtem el , hogy eddig vártam, hogy nem kerestem fel őket előbb. Hogy miért is? őszinte leszek, an­nak ellenére, hogy nagyon sok jót hallottam a Vargha Terápia ered­ményeiről .láttam a TV-ben gyógy- ultakat nyi latkozni, személyes ismerőseim is dicsérték , elbizony­talanodtam, de azt hiszem ezzel nem csak én vagyok így. Hiszünk, bízunk a hagyományos orvoslás­ban és talán úgy is van az rend­jén. De miért.ne alkalmazhatnánk megbízható alternatív kiegészítő terápiákat a gyógyulásunkhoz? Olyan terápiák melyeknek eredmé­nyei hosszú évek óta önmagukért beszélnek. Most már egyértelmű számomra, hogy enélkül meg sem gyógyulhatunk. Fontosnak tartottam tisztázni azt is, hogy a Vargha Terápiánál kizáró­lag szakemberek kezelhetnek. Vég­zettség és szakspeciális gyakorlat nélkül nem is dolgozhat náluk egyet­len kezelő sémi Át kellet látnom, miről is van szó, hiszen nem babra ment a játék. Az életemről volt szó! Ma már nem kell rendszeresen járnom, meggyógyultam, csak emlékeztető kezeléseket kapok, melyekhez én is ragaszkodom, hi­szen nagyon jó hatással vannak rám. A kezelők fantasztikus embe­rek! Minden pillanatban mellettem álltak, támogattak, bátorítotttak, pedig az elején nem lehettem va­lami könnyű eset.. Nálam szakér­telemből és emberségből is jelest érdemelnek! Köszönettel tartozom a Vargha Terápia kiváló csapatá­nak, hogy kirántottak a reményte­lennek tűnő helyzetemből! Bizonyos gyógyszereimet a mai napig szedem, de csökkentett mennyiségben. Én ezt az utat vá­lasztottam: a hagyományos és ter­mészetes gyógyászatot együtt, kéz a kézben, egymást kiegészítve. Tu­domásom szerint egyre több orvos is ezt az utat választja! Németh Ferenczné Ica A burgonyafánkhoz a meglangyosított tejben elkeverjük a csipet cukrot és az élesztőt. Felfuttatjuk. A lisztet elkeverjük a sóval, a tojásokkal, a vajjal. Hozzáadjuk az élesztős tejet, és jól elkeverjük. 1 órát kelesztjük. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat vagy zsírt, majd a tésztá­ból evőkanállal beleszaggatjuk a fánkokat. Egyszerre csak 4-5 darabot, hogy kényelmesen meg tudjuk forgatni őket. Oldalanként kb. 1 perc alatt aranybarnára sülnek. Papírszal­vétára szedve leitatjuk róluk a felesleges zsiradékot. Tálaláskor tányérra teszünk néhány fánkot, mellé rakjuk a szűzérméket, és meglocsoljuk a rókagombás mártással. A Vargha Terápia évtizedek óta, aktívan jelen van az elérhető alternatív terápiák palettáján. www.varghagyogymod.hu Mottónk: „Elkötelezetten, erős hittel és szak­értelemmel tesz- szük a dolgunkat. A hozzánk forduló emberek életének egészségesebbé, teljesebbé tétele számunkra nem munka, hanem életfeladat!" Vargha Zsolt Sebastian, a győri, pécsi és dunaszerdahelyi intézet vezetője Vargha Terápia Dunajská Streda, Galantska cesta Duna palota épülete [ Vargha Gyógymód, Győr 9027 Madách utca 22 tel.: MP140744 A mellékletet szerkeszti: lakatos Krisztina (ízvilág - 02/59233 427). Az izvilágban használt képek forrása: sxc.hu. Levélcím: ÚJ SZÓ, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: izvilag@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents