Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-24 / 245. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 24. Nagyítás 9 Az anyanyelv bátortalan és tartózkodó használata végül is mindenkinek egyéni döntése - mert arra nincs regula, hogy valaki ne használhassa Szembenézni - szembeszélben is? Szűkebb pátriánk tájait járva Fábry Zoltán 1967-ben Kassán, a Kazinczy Napokon mondott szavai szoktak eszembe jutni: „A nyelv az üdvösségünk és megtartónk. (...) Lehetünk hűségesei és lehetünk hűtlenjei, árulói. Választhatunk: sorsunkért igazában csak magunk felelünk.” MIKLÓSI PÉTER Jelenünkben, tehát kis híján fél évszázaddal később, Fábry Zoltán intése duplán alkalom- szerű: az itt élő, létszámában egyre csökkenő magyarság mind a számarányát, mind a nyelvhasználatát tekintve csapdába kerülhet, ha megmaradásának kulcsát nem önmaga higgadt és józan gerincességében fogja keresni. A nyelv- és nemzetváltás közéleti tüneteit Lampl Zsuzsanna szociológussal feszegetjük. Huszonöt esztendővel a rendszerváltás után kik vélik jobban ismerni az asszimiláció valós okait: a demográfusok vagy a szociológusok? Ezt a kérdéskört mindkét tudományág kutatja, és az eredményeik többnyire meg is erősítik egymás megállapításait. A demográfusok elsődlegesen a népszámlálási statisztikákból indulnak ki, és előzetes becsléseiknek megfelelően mind 2001-ben, mind 2011-ben a szlovákiai magyar népesség számának csökkenését regisztrálták. A szociológusok ugyanezen adatok alapján - saját feltevéseikkel és eszközeikkel - a terepen kutatják a fogyatkozás okát. A szlovákiai magyarság soraiban 2014 őszén mennyire természetes jelenség, illetve mennyiben eltúlzott probléma az asszimiláció? Hogy valóban tetten érhető és a korábbi időszakokhoz mérten gyorsabb ütemben, az tagadhatatlan. Ugyanakkor az itteni magyar népességszám megfogyatkozása nem magyarázható csupán az asszimilációval, hiszen a szlovák lakosság lélekszáma az általános népességfogyás révén szintén csökkent. Maga az asszimiláció pedig több okra is visszavezethető. Például az eleve alacsonyabb születési ráta negatívumait fokozva, a hazai magyar családok gyerekeinek néhány százaléka - a szülők döntése révén - már az anyakönyvi bejegyzések szerint sem magyar nemzetiségű polgárként indul az életbe... Egy további jelentős szempont a számottevő migráció, és hát az aktív felnőttek körében nemegyszer tényleg ott tapasztalni az egyéni elhatározásból származó nyelv- és nemzetváltást. Bár annak még napjaink nyitott világában, illetve egy többségi nemzettel közös országon osztozva sem kell „logikusan” bekövetkeznie! Valóban nem. Noha arra igazán nehéz válaszolni, hogy ebben a kérdésben mi a logikus és mi nem, hiszen ez az elhatározás általában egyéni mérlegelés következménye. Az emberi természettől ugyanis nem idegen gesztus, hogy egy nagyobb meg egy kisebb csoport együttélésében - amikor ez utóbbi úgy véli: a fontos forrásokat az s a másik birtokolja - könnyen ahhoz a nagyobb és tűzköze- libbnek látszó csoporthoz szeretnénk tartozni. Ez lehet tudatos és bizonyos fokig számító szándék; de lehet egy nem teljesen átgondolt és elhamarkodott, végső soron azonban egyazon lépés. Persze, hogy ez mennyiben magától értetődő és szélesebb körben is akceptálható, vagy éppen csak annak ellenkezője az elfogadható magatartás, bármikor joggal megkérdőjelezhető. Egyszerűen sokak részére a többséghez való igazodás tűnik a járható utak egyikének; Szlovákiában viszont - a legutóbbi népszámlálás adatai szerint is - 460 ezer magyarnak mégsem ez a természetszerű! Pont az utóbbi napokban jártam egy fórumon, ahol egyebek mellett az is elhangzott: ha az itt élő magyarok gyakorlatiasan az önfenntartás ösztönét követnék, akkor az előnyök kilátásaival rendre beolvadnának. Erre másvalaki azt válaszolta, éppen mert az önfenntartás, a megmaradás ösztönét követik, azért nem kívánnak beolvadni. Ebből is kitűnik, hogy mennyire relatív ez a dolog. A politikusok sajátja, hogy többnyire nem ok-okozati összefüggésekben és közvetlen közéleti jelenségként, hanem sokkal inkább végzetszerűen emlegetik az asszimilációt. Ez a mértékadó megközelítés, vagy már a túlságosan drámai jövendölés? Akinek fontos a magyarsága, ezzel szemben azt látja, fogynak körülötte az őhozzá hasonlók, akkor érthető, hogy az illető borúlátó. Ki-ki a saját hétköznapjaiban éli meg a különböző dilemmákat, Közép- Európában pedig különösen. Itt magyar lehet, akinek az ősei nem magyarok voltak, és persze manapság nem biztos, hogy magyar az, akinek viszont a felmenői még azok voltak. Az egyéni életében mindenkinek megvannak az önmaga választotta értékei - és ha számára érték, hogy ő magyar, természetszerűleg szeretné tovább menteni ezt az értéket. E kérdéseket nem a messzi jövő, hanem elsődlegesen a jelen szempontjából közelítjük meg. így érthető, ha a gyorsan terjedő asszimilációt is aggodalommal figyeljük. A politikusok pedig? Neldk éppen ezek a kérdések kölcsönzik legitimitásuk bizonyos fokát. Nemzetiségi szempontból, ez itt egy háromszereplős színtér: van a nemzetiesítő állam, a nemzetiség képviselői és az anyaország. Ilymód Szlovákia nemzetiesítő állam, hiszen élnek itt magyarok és tekintélyes számban más nemzetiségek is. Ha ez az ország szeretné befejezni a nemzetállammá alakítás folyamatát, akkor nem legfőbb érdeke, hogy az itt élő más nemzeti közösségek minden vonatkozásban túl jól, gondmentesen érezzék magukat, elvégre akkor semmi okuk a nyelvi és nemzetiségi „igazodásra”. Viszont a nemzetiségek képviselői, megoldásokat keresve, válaszolnak az adott helyzetre, hiszen ha minden Lampl Zsuzsanna szép és jó volna, gyakorlatilag rájuk sem lenne különösebb szükség. És hasonló az anyaországgal való viszonyrendszer is. E többszereplős szituációt más-más szemszögből, de mindhárom fél elfogadja. A legkevésbé esetleg annak felel meg mindez, akit egyszerű polgárként a hétköznapokban érint. Szociológusként ön miként tapasztalja: a nyelvváltás szinte biztos záloga az asszimüációnak? Önmagában nem feltétlenül. Hiszen ha valaki egy adott, mondjuk munkahelyi zárt környezetben szlovákul beszél, ez még nem veszélyezteti különösebben az illető magyar voltát. Ám ha például egy magyar család - mind a házastársak, mind a szülők és gyermekeik egymás között - a napi érintkezés nyelvét lényegében „kötelezően” szlovákra váltja, majd a gyerekek szlovák óvodába és iskolába is kerülnek, akkor az ilyen környezetben élő embernek előbb eltompul, utóbb pedig végleg elveszhet a korábban magyar önazonosság-tudata. Beállhat az identitáscsere akár egyik napról a másikra is? Bizonyos külső körülmények hatására lehet ez egy hirtelen döntés, bár jelenleg inkább folyamatról, folyamatokról beszélhetünk. Ugyanakkor az identitás nem veleszületett tulajdonsága senkinek, mint a hajszín vagy az ujjlenyomat... Pont ezért alakítja sok-sok külső tényező, hogy ki milyen nemzeti identitásává válik. És hát egy hosszú élet során, még felnőtt korban is, valóban számos befolyásoló körülménynek vagyunk kitéve. Kutatások igazolják, hogy az önazonosság- tudat-őrzésnek bizonyos fogódzói vannak, amelyek azután kulcsfontosságú döntéseknek bizonyulnak. Ilyen kapaszkodó a származás megtartása, az iskolaválasztás, a partnerválasztás, a saját családon belül a nemzetiség megőrzése és számos tekintetben a nyelvhasználat. Ezeket a döntéshelyzeTUDTA? Szlovákia lakosságnak néhány nemzetiség szerinti adata: Magyar 458 467 8,5% Roma 105 738 2,0% Ruszin 33 482 0,6% Cseh 30 367 0,6% Ukrán 7 430 1% Német 4 690 0,1% Az országnak további hét megállapított, illetve egyéb kis létszámú nemzetiségű lakosa van. teket egészítik ki fokozatosan a környezet egyéb hatásai. Mennyiben gyorsítja az asszimilációt, hogy a dél- szlovákiai települések zömében magyar polgármesterei az utóbbi húsz-huszonöt évben új utcasorokat nyitva „kitárták” a falvakat? A község részére ezzel nyilván bevételekhez jutva, de „felhígítva” a helyi lakosságot. Kutatásaink és célirányos felméréseink azt jelzik, hogy ez vitathatatlanul meglódítja az asszimilációt. A terepen végzett munka során gyakran tapasztaljuk azt is, hogy az emberek inkább csak másoktól várják az identitásőrzés feltételeinek megteremtését, mint hogy maguk tennének érte. Persze, távolról sem pusztán községi tulajdonú telkek pénzzé tételéről van szó, hanem azok is bárkinek eladják a vidéki ingatlanjukat, akik máskor esetleg a leghangosabban verik a mellüket. Mert ugyan a pénz beszél, de éppen így igaz, hogy az sem mellékes, a falu hagyományos közösségébe érkező új lakosok hogyan s mivel tudják majd fejleszteni a település életét, miként lesznek képesek beilleszkedni a faluközösség rendjébe. Minden döntésnek következménye is van, és ha ez valakinek édes mindegy, akkor mástól se kérje számon, ki és hogyan cselekszik. Mi jellemzi az országon belüli migráció irányait? Például Komáromban, amely a szlovákiai magyarság vélt bástyája, a helyi lakosságnak már csak 55 százaléka vallja magát magyarnak! Volt időszak, amikor sokan inkább a városokba igyekeztek, majd egy újabb fázisban a kisebb városok és a falvak lettek keresettek. Mostanában azok, akik rádöbbennek, hogy a vidéki életmód nem felel meg nekik, ismét a városokba igyekeznek visszatelepülni, de leginkább a nagyobb települések „holdudvarai" népszerűek, mert ott olcsóbban lehet házhoz, kerthez, csinos bérlakáshoz jutni, viszont közel a munkalehetőséget ígérő város. Ahol a regionális gócok nem kínálnak munkát, ott ez a folyamat ritkább. Az ország vegyesen lakott tájain mit tükröz az anyanyelvhasználat „bátorsága”? Az üzletben, az utcán, a szomszédok között, a hivatalokban? Tisztelet a kivételnek, de az emberek nem használják eléggé nyíltan az anyanyelvűket. Tavaly például hetente többször is utaztam a csallóközi Re- gioJet sárga expresszel, és a nyelvhasználatban meghökkentő helyzeteket tapasztaltam. Az anyanyelv közéleti vállalása szinte kizárólag egyéni döntésen múlik. Itt igazolódik, hogy az a magyar vagy az a szlovák, aki önmagát annak tartja. Manapság általános tapasztalat, ha valaki szlovákként beköltözik egy faluba vagy akár egy családba, a környezete már-már automatikusan őhozzá hasonul, még úgy is, ha az illető elfogadhatóan értésbeszélis magyarul... Nyelvhasználat dolgában mit mutat a magyar nemzetiségű polgármesterek gerincessége? A Fórum Intézet jóvoltából 2011-ben közvetlenül a polgármesterek körében készült egy célirányos felmérés az anyanyelvnek mind írásbeli, mind szóbeli alkalmazásáról. Bizony kiderült, hogy ebben a tekintetben bőven akad pótolnivalónk. A köztéri feliratok kétnyelvűségének hiányosságairól már nem is szólva. Sarkítva a kérdést: a 21. század nyitott Európájában természetes vagy természet- ellenes társadalmi jelenség az asszimiláció? Erre aligha találni más választ, mint. hogy akik részére fontos a nemzet és a nemzethez való tartozás, azoknak természetellenes. Viszont a közömbösek könnyen természetesnek tartják, és ők lényegében alávetik magukat ennek az áramlatnak. Tovább feszítve a húrt: Szlovákiában élő magyarokként miért ragaszkodunk jobban a húszvalahány éves bútorhoz, a tízéves rombuszmintás pulóverhez, mint az identitásunkhoz? Mert sokak gondolatvilágában egyszerűbb szlováknak lenni Szlovákiában, mint magyarnak lenni ugyanitt. Ők egyszerűen így tartják jónak. A bútorukat semleges tárgyként megőrzik, az identitásukat nem. És a gyerekeiket is jobbára azért íratják szlovák iskolába, mert egy bevett ideológia szerint annak majd könnyebb, netán fényes jövővel kecsegtető élete lesz. Az így okoskodók mit sem gondolnak arra - noha ók is látják -, hogy a szűk környezetükben is számtalan példa akad arra, mely szerint a magyar iskolák diákjai is sokra vitték az életben, és egyúttal a kulturális folytonosságot is megőrizték. A nem így gondolkodók szinte mintapéldái a pszichológiai jelenségként ismert szelektív észlelésnek: ők csak azt észlelik, amit és ahogyan észlelni akarnak; amit viszont nem, az akár a szemüket is kibökheti, akkor sem fogják meglátni. A nemzetiségkutatásban jártas szociológus 2014 őszén miről beszél szívesebben: a 2011-es népszámlálás tényeiről, vagy 2021 prognózisairól? A tényekről, bár nem voltak örömtelik. 2021-gyei azért vagyok inkább tartózkodó, mert a szociológiában ismert fogalom az önbeteljesítő jóslat. És ha az emberek folyvást azt hallják, fogyatkozni fogunk, végső soron azt gondolhatják: ha ez így van megjövendölve, kár tenni ellene, hiszen akkor ez természetes. Nem akarok jóslatokba bocsátkozni. (Somogyi Tibor felvétele)
