Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-03 / 227. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 3. www.ujszo.com Leléphet a párt ifjúsági csoportja Folytatódik a belharc az SDKÚ-ban ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Veszekedéssé fajult a vita Pavol Frešo, az SDKÚ el­nöke és Viliam Novotný, a párt volt alelnöke között, miután Frešo a párt tagjainak küldött levélben „méltatta” korábbi al- elnökét. Kiszolgált pártkáder­nek nevezete Novotnýt, aki még a kassai önkormányzatba sem képes bejutni, csak a párt alap­szabályát tanulmányozza azért, hogy ki tudja záratni a párt sike­res, demokratikusan megvá­lasztottvezetőit. Novotný szerint azonban Frešónak kellene eldöntenie, hogy ártani vagy használni akar- e az SDKÚ-nak, az utóbbi eset­ben pedig a legjobb lenne, ha lemondana. Nem bírja ugyanis a párttagok bizalmát, ezt mutatja a hétvégi bizalmatlansági sza­vazás eredménye is, ahol 160 küldött a leváltására szavazott, és mindössze 48 volt Frešo mel­lett. „Mit akarsz? Ki akarod zárni a páttagok háromnegyedét? Nem látom a célodat. Miniszter- elnök, miniszter vagy csak me­gyeelnök akarsz lenni? Vagy csak a megyeelnöki székben akarsz üldögélni?” - tette fel kérdéseitFrešónakNovotný. A hétvégén az SDKÚ iíjúsági szervezete is kongresszust tart, amelyen várhatóan döntenek arról, hogy elhagyják az SDKÚ-t. Az Új Generáció elnöke, Tomáš Smutný szerint Frešónak a múlt heti pártkongresszus után nincs joga megtartani a pártelnöki posztot, (lpj, TASR, SITA) Frešo és Novotný - amikor még egy hajóban eveztek (TASR-felvétel) RÖVIDEN Kiska kinevezte az új főbírót Pozsony. Az államfő alig ért haza USA-beli útjáról, máris teendői akadtak: tegnap kinevezte Daniela Švecovát a Leg­felsőbb Bíróság elnökévé. Mint elmondta, az igazságszolgál­tatást már régóta bírálja a rendszer valamennyi szereplője, a jogászok, az ügyvédek, a bírók, de a politikusok is. Az állam­fő reményei szerint Svecová megválasztása egy új korszakot hozhat el. Daniela Švecovát az Igazságszolgáltatási Tanács tagjai választották meg szeptember 16-án a Legfelsőbb Bíró­ság elnökévé. (TASR) Az élelmiszer-ipari kamara szerint Zmajkovičovának a szakembereket kellett volna megkérdeznie A mákos kalács is eltűnik az iskolai büféből? Szűkül a választék (Gabriel Kuchta felvétele) Pozsony. Teljesen elhibá­zott és szakmailag meg­alapozatlan - ezt gondol­ja a Szlovák Élelmiszer- ipari Kamara (PKS) a Smer azon javaslatáról, amely jövő januártól megtiltaná többek között az édességek, a cukrozott italok és chipsek árusítá­sát az iskolabüfékben. ÖSSZEFOGLALÓ A Renáta Zmajkovičová (Smer) által benyújtott, és a parlament által pár nappal ez­előtt második olvasatba utalt javaslattal a kormánypárt a gyermekek egészségét védené, a PKS szerint azonban olyan élelmiszereket is kitiltanának az iskolákból, amelyek egyálta­lán nem tekinthetők egészség­telennek. „Ha a törvényhozás előtt lévő javaslatot elfogad­nák, akkor például a teljes kiőrlésű gabonából készült péksüteményeket, egyes sajto­kat és mákos kalácsot sem le­hetne árusítani az iskolákban” - nyilatkozta Dániel Potumay, a PKS elnöke, aki szerint a Smer a javaslat benyújtása előtt nem egyeztetett a szak­mai szervezetekkel. ,A gyermekek számára nem az a fontos, hogy egy-egy élel­miszerfajta milyen összetevők­ből áll, hanem a kiegyensúlyo­zott étkezés. Pusztán az össze­tevők alapján értékelni egy élelmiszert rendkívül bonyo­lult feladat, ezen a szakembe­reknek még uniós szinten sem sikerült megegyezniük” - vallja Potumay. Szerinte hasonló in­tézkedéseket már bevezettek Magyarországon és Romániá­ban is, ezek azonban semmi­lyen pozitív eredményt nem hoztak, hiszen az édességek és a nagy sótartalmú élelmiszerek fogyasztása nem csökkent. Zmajkovičová korábban az­zal érvelt, hogy ha nem lesznek egészségtelen élelmiszerek az iskolabüfékben, a gyerekek gondolni sem fognak rájuk. A PKS szerint azonban, ha az is­kolákban nem lehet majd áru­sítani ilyeneket, a gyerekek otthonról viszik magukkal vagy máshol veszik meg, vagyis a til­tással csak az iskolai büfék fenntartóit lehetetlenítik el. A PKS ráadásul arra is figyelmez­tet, hogy a gyerekek egészségé­re valóban veszélyes, nagyobb koffein- és kinintartalmú üdí­tők, továbbá az alkohol és a ci­garetta iskolai árusítását már korábban megtiltották egy rendeletben. A szakmai szer­vezet ezért arra kéri a parla­menti képviselőket, hogy Zmajkovičová javaslatát vessék el, és az értelmetlen tiltások he­lyett fordítsanak nagyobb fi­gyelmet az egészséges étkezés népszerűsítésére a diákok kö­rében. (mi) Emelné a kormány a közalkalmazottak bérét - már megkezdődtek a tárgyalások Van pénz a tanárbérek emelésére ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egyre reálisabbnak tűnik a pedagógusok jövő évi béremelése. A pénzügy ugyanis hétfőn közölte, hogy a az adó­bevételek növekedése és né­hány törvénymódosítás követ­keztében a jövő évi költségve­tésben további 492 millió euró- val lehet számolni. A kormány egyébként jövő évtől összesen 350 ezer állami alkalmazott bé­rét emelné, a tanárok mellett a nem pedagógiai jellegű iskolai alkalmazottak, az állami és az önkormányzati hivatalnokok, továbbá az orvosok és a nővérek bérét. Az oktatási tárca már el is kezdte a tárgyalásokat a tanár­szakszervezettel, tudta meg a Pravda napilap. A minisztérium 5 százalékos emeléssel számol. Ez viszont nem elég ahhoz, hogy Dušan Čaplovič korábbi minisz­ter ígérete teljesüljön, figyel­meztet Pavel Ondek, a nagyob­bik szakszervezet (OZ PŠaV) el­nöke. „Čaplovič azt ígérte, 2016 végéig a tanárok a hazai átlagbér 1,2-szeresét fogják keresni” - emlékeztetett Ondek. Az említett költségvetési többlet mellett azonban szá­molni kell a magas államadós­sággal, amely érvényben tartja az adósságplafont, ami egyenlő a közkiadások befagyasztásá­val. Ha pedig nem növeked­hetnek a közkiadások, a tanár­bérekre sem adhat többet az ál­lam és az önkormányzatok. Az államadósság jelenleg a GDP 55 százaléka. Ha ez időközben csökkenne, akkor lehetne nö­velni a közkiadásokat. Ha vi­szont emelkedne, akkor a hely­zetet az adósságplafonról szóló alkotmánytörvény módosítá­sával lehetne rendezni, ehhez viszont ellenzéki szavazatokra is szükség lesz, minimum hét­re. Beáta Dupal’ová Ksenzsig- hová, az oktatásügy szóvivője szerint már zajlanak a politikai tárgyalások. A közalkalmazot­tak bére idén havi átlag 16 eu- róval nőtt, a tanároké átlag 42 euróval. (vps) A kormány nem készült fel a gázválságra, elhanyagolta a hálózat összekötését a szomszédos országokkal - véli az energiapolitikai szakértő „A szlovák kormány csak az ördögöt festi a falra” LAJOS P. JÁNOS Ki tehet a gázellátásban ki­alakult helyzetről? Karel Hir- man energiapolitikai szakértőt kérdeztük. Valóban olyan komoly a helyzet a gázellátás terén, ahogy azt Robert Fico állítja? Különbséget kell tenni a helyzet komolysága és a gázel­látás veszélyeztetése között. A helyzet komoly, mert a kor­mány ülésezik és a Szlovák Gázművek is bejelentette, hogy a határidős piacon kellett gázt vásárolnia. Az SPP számára problémát jelent a gázellátás. Azt azonban nem állítanám, hogy a lakosság ellátása ve­szélyben forog, hiszen több mint 20 gázszolgáltató van je­len a piacon. Igaz, az SPP meg­határozó játékos, a piaci része­sedése mintegy 60%. A többi gázszolgáltató nem panaszko­dik, tehát a helyzetet nem tar­tom drámainak. Ez valóban a jelenlegi helyzetre vonatkozik. Azzal azonban, hogy a Gaz­prom valóban megbízhatatlan partnerré vált, a helyzet várha­tóan romlani fog. A miniszterelnök több le­hetséges forgatókönyvet em­lített, amelyek közül a leg­rosszabb az, ha Oroszország teljesen leállítja az európai gázszállításait. Valószínűnek tartja ezt a forgatókönyvet? A legvalószínűbb változat az, hogy a Gazprom csak Uk­rajnán keresztül állítja le a gáz­szállítást Európába. Ez az ukrán-orosz kapcsolatokat fi­gyelembe véve nagyon valószínű változat. Ukrajna a téli időszakban fizikailag és műszaküag sem képes biztosí­tani a gázszállítási a területén Karel Hirman (Gabriel Kuchta felvétele) keresztül, ha nem tudja ellátni saját lakosságát. Azt viszont egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy teljesen le­állítanák a gázszállítást Euró­pába. Szerintem a szlovák kormány csak az ördögöt festi a falra. A kormány tehát feleslege­sen kelt pánikot? A miniszterelnök nyilatkoza­tai kissé kaotikusak. Ez év nya­rán, amikor a kormány vissza­vásárolta az SPP-t, Fico úgy nyilatkozott, hogy az SPP a kormány jelentős hozzájárulá­sával új szerződést kötött a Gazprommal, sokkal jobb felté­telekkel, mint amit a korábbi szerződés tartalmazott, és azt is mondta, hogy ez a szerződés garantálja a folyamatos gázel­látást. Most október másodika van, és teljesen mást állít. Ugyanakkor azt látom, hogy az unió egyeden tagállamának a kormánya sem tart válságülést a gázellátás miatt. Ami az SPP- t, és az E.ON-nal kötött új szer­ződését illeti: ez nem a kor­mány érdeme, hanem az SPP eredeti részvényeseié, vagyis az E.ON Ruhrgasé és a Gaz de France-é, amelyek a 2009-es gázválság után megkötötték a szerződést. Ugyanazon vállala­toké, amelyekről Fico azt állí­totta, hogy kizsákmányolják a lakosságot. A hiba ott van, hogy az utóbbi időben egyfoly­tában csak a lakossági gáz árá­ról folyt a vita, és arról, hogy kinek mekkora részesedése lesz az SPP-ben, azzal senki sem foglalkozott, hogy hogyan biztosítsák a gázellátást. Ez ér­te most utol a kormányt. Ugyanúgy, mint 2009 január­jában. Tehát a kormánynak már korábban lépnie kellett volna? A miniszterelnök urat utol­érte a múltja, múltbeli dönté­sei, amelyekről most kiderült, hogy hibásak voltak. A Radičová-kormány idején alá­írták a szerződést a magyar és a szlovák gázhálózat összekap­csolásáról. Idén tavasszal, még a magyarországi választások előtt a szlovák és a magyar kormányfő nagy csinnadrattá­val adta át a gázvezetéket, de az még a mai napig sem üze­mel. A legfrissebb információk szerint veszélyben van a 2015 januárjára tervezett üzembe helyezés is. Radičová idejében kidolgozták a lengyel hálózatra való kapcsolódásról szóló szer­ződést is, ez a mai napig nincs aláírva. Fico nem foglalkozik az alapvető stratégiai kérdé­sekkel. Az Árszabályozási Hi­vatal ahelyett, hogy megterem­tené a biztonságos gázellátás feltételeit, olyan rendeleteket ad ki, amelyek ezt nem segítik elő. Csehországban például nem szabályozzák a lakossági gáz árát, ennek ellenére a gáz ára ott is hasonló, mint Szlová­kiában, de a cseh kormány nem hív össze válságülést a gázellá­tás miatt. Ez az az alapvető kü­lönbség, ami mutatja, hogy ho­vájutottunk. (lpj)

Next

/
Thumbnails
Contents