Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-20 / 241. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 20. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Az elmúlt évhez viszonyítva idén nem egész fél százalékkal nőtt a gabonatermés Európában Alaposan mellélőttek az elemzők Elszálltak a gazdák rekordterméssel kapcsolatos reményei (Ján Krošlák felvétele) Pozsony. A mezőgazdasági elemzők ugyan évről évre előrejelzik, hogy milyen termés várható az adott esztendőben, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ezt ugyanolyan nehéz megjósolni, mint a- tőzsdei árfolyamok várható alakulását. Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy az elemzőkidén is alaposan mellélőttek. SUSLABÉLA A gabona vegetációs időszakában több elemző intézet is rekordtermésről beszélt, jóslataik azonban nem váltak be. Az Európai Unió 28 országában idén csak kis mértékben, a tavalyihoz viszonyítva nem egész fél százalékkal nőtt a gabona- termés - ismerte el az Európai Gabona- és Olajnövény-keres- kedők Szövetsége (Coceral). Az elismert európai szakszövetség szerint az átlagos hektárhozamok is csökkentek, miközben a termőterület az egy évvel korábbihoz képest nem egész 1 százalékkal még nőtt is. „Meg kell említenünk azt is, hogy az unión kívüli államokból importált gabonamennyiség a 2013-14-es gazdasági évben még több mint 19 millió tonna volt, idén pedig már csak 15 millió tonnával számolnak a szakemberek” - nyilatkozta lapunknak Mária Jamborová, a Mezőgazdasági és Élelmiszergazdasági Kutatóintézet (VÚ- EPP) munkatársa. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy az unión kívüli országok idei gabonatermése sem az előzetes számítások szerint alakult. Ennek megfelelően csökkent az uniós tagországok gabonaexportja is az Európai Unión kívüli államokba. Az elmúlt gazdasági évben az előzetes számítások szerint 43,5 millió tonna gabonát vittek ki az Európai Unióból, ami idén mintegy 34,3 millió tonnára esik vissza. Szlovákia gabonatermése egyébként még a szomszédos országokhoz képest is elenyészőnek mondható. A tavalyi 1,72 mülió tonnás búzatermést követően idén már csak 1,62 millió tonnát takarítottak be. Régiónkban Lengyelország áll a legjobban búzatermesztés szempontjából. Északi szomszédunknál tavaly 9,6 millió tonna búzát arattak le, idén pedig várhatóan hasonló szinten lesz a hozam. Magyarország tavaly 5,037, idén pedig 5,055 millió tonnás gabona- terméssel számolhatott. A legnagyobb uniós gazdaság 1 százalékponttal csökkenthétté a térség gazdasági növekedését Németország a fő oka régiónk lassulásának ÖSSZEFOGLALÓ Berlin/Pozsony. A német gazdaság problémái és az ukrán válságrégiónk országainak is súlyos érvágást jelentenek. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai szerint a német gazdaság gyengülése messze a legfőbb oka a közép- és kelet-európai gazdaságok egyre inkább érezhető lassulásának. A Capital Economics előzetes becslései szerint az európai felzárkózó térség EU-gazdaságai- nak németországi exportja augusztusban átlagosan 2,5 százalékkal csökkenhetett éves összevetésben. Júliust és augusztust együttvéve a térség Németországba irányuló exportja 6,5 százalék körüli ütemben nőhetett a tavalyi azonos időszakhoz képest, de ez is meredek lassulás az idei első negyedévhez mérve, akkor ugyanis a közép- és keleteurópai EU-gazdaságok német- országi kivitelének euróértéke 14 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Mivel a német export az országcsoport együttes hazai össztermékének (GDP) 14 százalékát teszi ki, a német- országi export lassulásából az következhet, hogy a német gazdaság akár 1 százalékponttal is csökkenthétté a térség gazdasági növekedését - áll a Capital Economics most közzétett elemzésében. A ház közgazdászai szerint az általuk használt növekedéskövető modell arra vall, hogy a közép- és kelet-európai térség éves összevetésű átlagos növekedési üteme az idei első negyedévben mért 3,5 százalékról augusztusig 2 százalékra, vagyis 1,5 százalékponttal lassult. Ennek alapján a cég elemzői szerint úgy tűnik, hogy a német gazdaság gyengülése a közép- és kelet-európai gazdaságok lassulásának kétharmadáért felelős. Más nagy londoni házak szerint ugyanakkor az ukrajnai válságnak is jelentős a szerepe a térségi gazdaságok- köztük Szlovákia - lassulásában. (MTI, TASR) Szlovákiában a töltöttség meghaladja a 92%-ot Tele az európai gáztározók ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az európai gáztározókba 1,596 milliárd köbméter földgáz került október első két hetében az európai tározóüzemeltetőket képviselő Gas Storage Europe (GSE) adatai szerint, ezzel az európai gáztározók 93,67%-ban voltak feltöltve. Október elsejével az európai föld alatti gáztározókban 76,294 milliárd köbméternyi földgáz volt, ez a mennyiség október 15-ére 77,89 milliárd köbméterre emelkedett. A feltöltési arány október elsején 91,89%, szeptember elsején pedig 88,5% volt. A szlovákiai tározók töltött- sége meghaladja a 92%-ot, jelenleg így3,058 milliárd köbméter földgáz található az itteni tározókban. A magyar tározók töl- töttsége ezzel szemben csak 67,09%-on áll, ami a legalacsonyabb arány Európában - igaz az EU-ban Magyarország rendelkezik a negyedik legnagyobb tárolókapacitással. Ezzel együtt a Magyarországon betárolt 4,247 milliárd köbméter földgáz messze meghaladja az elmúlt évektöltöttségi szintjét. Az EU-ban jelenleg 15 országnak van földgáz tárolására alkalmas infrastruktúrája. Az unióban több mint 80 milliárd köbméternyi tárolói kapacitás érhető el, Éurópa teljes évi fogyasztásának csaknem egyötödét képes gáztározókba helyezni. A legnagyobb tározói infrastruktúrája Németországnak, Olaszországnak és Franciaor- szágnakvan. (MTI, mi) GAZDASÁGI HÍRMORZSA A statisztika javított a GDP-n Brüsszel. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat áttért az ESA 2010 statisztikai módszertan alkalmazására, az új számítás mód szerint az EU-ban és az eurózónában 3,4%-kal lett nagyobb a bruttó hazai termék (GDP) az 1997-től 2013-ig tartó időszakban, mint a korábbi számítások alapján. Az új számítás szerint Ciprus és Hollandia járt legjobban, a két ország 2010-es GDP adatát 9,5%-kal, illetve 7,6%-kal módosítot- tákfelfelé. (MTI) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA IKM9 Angol font 0,7955 CT Lengyel zloty 4,2318 n Cseh korona 27,492 KI Magyar forint 307,40 D Horvát kuna 7,6650 Román lej 4,4195 □ Japán jen 136,45 KM Svájci frank 1,2074 n Kanadai dollár 1,4416 Qj USA-dollár 1,2823 o Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SrTA) Személyi számlát szeretne választani? Tanácsot adunk, hogyan csinálja. Személyi számlát nem minden nap nyittat az ember. Gyakran csaknem egész életünkön át szolgál nekünk. Ezért érdemes alaposan megfontolni minden ajánlatot. Sok van belőlük, és nem könnyű kiigazodni közöttük. Hogyan válasszunk olyan személyi számlát, amellyel elégedettek leszünk? Válaszoljon az alábbi kérdésekre, és a kellemetlen meglepetések már az első hónapban elkerülik. Mennyit fizetek a számláért? Választásnál a személyi számla vezetéséért felszámított díj az egyik legfontosabb paraméter. Emellett azonban azt Is ellenőriznünk kell, hogy a havidíja kötődik-e bizonyos feltételekhez, például, minden hónapban bizonyos összeget kell rá küldeni, vagy a kártyás fizetések mennyiségétől függ és hasonlók. Mit kínál a személyi számla? Ideális, ha szolgáltatási csomagot választ. Ha személyi számla mellett döntött, és minden szolgáltatást külön fizet, előfordulhat, hogy a díjak megugranak. A személyi számla árában szereplő szolgáltatások skálája legyen minél szélesebb. Bár most úgy tűnik, például a hitelkártyával nem fog minden nap fizetni, mégis megéri, hogy a csomag korlátlan számú kifizetést tartalmazzon. A kor ugyanis szédítő ütemben változik, és ami ma még nem irányadó, abból holnapra rutin lehet. Ingyen kapok hitelkártyát? A hitelkártyát nem tudja nélkülözni a személyi számla használatánál. Fontos tudni, hogy a kártyáért külön fizet-e vagy benne van a csomag árában. Győződjön meg arról, milyen típusú kártyára jogosult (dombornyomott / nem dombornyomott, VISA / Maestro / MasterCard stb.). Hasonlóképpen ellenőrizze, mennyi a havi vagy éves kezelési díj. Néhány bank ezt a szolgáltatást is a számlával egy csomagban kínálja. Tudom csökkenteni a számlavezetési díjat? A jól megválasztott számla lehetővé teszi, hogy csökkentse a számlavezetési díjat. Néha ehhez bizonyos feltételeket kell teljesíteni, de vannak olyan bankok, amelyek például jutalmazzák a fizetőkártya használatát. Tehát, minél gyakrabban fizet kártyával, annál többet ad vissza belőle a bank. így még keresni is lehet vele egy kicsit. A Postabank jó számlája a válasz minden kérdésre. A Postabank Jó számlája kedvező áron, havonta 4 euróért kínálja az összes leggyakoribb banki szolgáltatást. A csomag keretében korlátlanul fogadhat bejövő fizetéseket, adhat állandó átutalási megbízást, fizethet kártyával, internetbankingon keresztül, benne van az inkasszó, és országszerte több mint 6500 helyszínen vehet ki készpénzt. Sőt, az ingyenes SMS- értesítéseknek köszönhetően tökéletes átlátása lesz a számlán történő mozgásokról. Az árban az Ön által kiválasztott hitelkártya kiadása és vezetése is benne van -, választhat dombornyomott MasterCard Standardot, Maestro vagy Bratislava városi kártyát. A Jó számlával a fizetőkártya minden használatáért 0,5%-otvisz- szakap. Ezt az összeget bármelyik, Postabanknál vezetett személyi számlára jóváírathatja. Fiatalok és idősek előnyben A Jó számla a fiatalok és az idősek számára még előnyösebb. Mindent, amit tartalmaz, kedvező áron kapnak. A15—26 éves fiatal havonta csakl eurót, a szeniorok pedig 2 eurót fizetnek. Sőt, csak a Postabank biztosítja idős ügyfelei számára, hogy a nyugdíját kényelmesen, otthon veheti át postástól. Ez a szolgáltatás is benne van a Jó számlában, csak a megnyitásakor kérni kell, hogy vegyék bele. Összehasonlítottuk a hasonló tartalmú szolgáltatási csomagok havidíját Bank Poštová banka Dobrý účet SLSP Osobný účet VLB Flexi účet Tatra banka Tatra Personal ČSOB Pohoda UniCredit Bank L konto Sberbank Active Havidíj 4 € 5,90 C 5€ 7 € 6 € 8 € 4,99 € Forrás: Egyes bankok szolgáltatási díjai, érvényes: 2014.10.20. RE140488