Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-18 / 240. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 18. Szombati vendég 9 Balogh Csaba távozó pozsonyi nagykövet: van magyar kormányzati kommunikáció a Híddal - a pozsonyi magyar nagyköveten keresztül Már nem kiabálnak a kerítésen keresztül egymásra eredményt elérni, de ha az átlag szlovákiai magyar az elmúlt éveket nézi, azt láthatja, hogy nem állt ki mellette a magyar kormányzat. Ezáltal részben a Ficóékra tett itteni magyar panaszok is hiteltelenné vájnak, hiszen ők azt mondhatják: nézzétek, milyen nagy barátok vagyunk Orbánnal, ha valami baj lenne, ő biztosan szóvá tenné. Ennek egyik oka, hogy 1992 óta a közvélemény mindkét oldalon ahhoz volt szocializálódva, hogy ha valami nem tetszik, elkezdünk a kerítésen keresztül kiabálni egymásra. Volt egy időszak, amikor a két ország között politikai érintkezés sem volt. Nem is olyan régen. Ha megnézzük az elmúlt időszak történéseit, azt mondom: a valós, gondolja, hogy ha Magyarországnak lenne rá lehetősége, a magyar politikai elit a határok megváltoztatására törekedne. Mint ahogy a magyar politikai elit jó részében is az az elképzelés él, hogy a szlovák politika első számú célja a magyar közösség mint politikai tényező kiiktatása. Mind a két állításra lehet találni igazoló lépéseket a két politikai elit bizonyos szegmenseiben, ha pedig visszatekintünk az elmúlt száz év történéseire, akkor azt látjuk, hogy voltak olyan lépések, amelyek ezeket a félelmeket igazolják. Ahhoz, hogy ezt a kölcsönös bizalmatlanságot el lehessen oszlatni, idő kell, nem elegendők a politikai nyilatkozatok. És nagyon fontos a két nép és a két társadalom közötti érintkezési Három évig volt Magyar- ország pozsonyi nagykövete. Rövidesen a keleti nyitásért felel helyettes államtitkárként a magyar külügyminisztériumban. Balogh Csabával beszélgettünk. MÓZES SZABOLCS Amikor 2011 szeptemberében Pozsonyba érkezett, számított arra, hogy ilyen hamar befejezi első nagyköveti megbízatását? Nem. Az általános gyakorlat az, hogy az ember négy évet tölt az állomáshelyén - idén nyáron döntött úgy a külügyi vezetés, hogy a külszolgálat időpontját három évre csökkenti -, de a bonyolultabb állomáshelyeken gyakran előfordult, hogy tovább is maradtak a kollégák. Amikor megérkezett, azt nyilatkozta nekünk: felkészítették arra, hogy rázós évek következnek. Ennek ellenére, úgy tűnik, egyáltalán nem volt rázós ez a három év. Nézőpont kérdése. Volt, amikor problematikus témákat kellett kezelni, de összességében igaz, hogy a korábbi időszakhoz képest - a társadalmi hangulat és a politikai kommunikáció tekintetében - alapvetően sokkal pozitívabb három év van mögöttem, mint amire előzetesen számítottam. Érdekes, hogy nem is a Radičová- kormánnyal eltöltött utolsó év volt az, ami ezt a változást hozta, hanem Robert Fico hatalomra kerülése. Ó felmérte azokat a lehetőségeket, amelyek a Magyarországgal fennálló kapcsolatrendszerben rejlenek, és úgy döntött, hogy Magyarország irányába másfajta politikát fog folytatni, mint előző kormányzatiidőszakában. Ehhez hozzájárult a magyar kormányzat szemlélet- váltása is. Szintén bemutatkozó interjújában mondta, hogy szókimondó akar lenni, mert nevén kell nevezni a problémákat. Ha megnézzük, az elmúlt három év nem éppen a szókimondó politizálás időszaka volt a magyar-szlovák kapcsolatokban. Attól függ, hogy mit nevezünk szókimondásnak. Való igaz, hogy a miniszterelnökök vagy a külügyminiszterek sajtó- tájékoztatóin egymás padlóba döngölése nem volt napirenden. De ha visszatekint az elmúlt három évre, és megnézzük például a kisebbségi vegyes bizottsággal kapcsolatos kommunikációt, azt a tényt, hogy a testület legutóbbi ülésén nem írtuk alá a jegyzőkönyvet, ha megnézi néhány, ez ügyben tett nyilatkozatomat vagy Semjén Zsoltnak a reakcióit a különböző témákban, esetleg a Maiina Hedvignek nyújtott kormányzati segítséget, akkor láthatja, hogy a magyar kormányzati szereplők elmondták a véleményüket azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel nem értenek egyet. És még inkább megtörténtek ezek a rendszeres politikai érintkezések során, és nagyon hangsúlyosan kerülnek terítékre a külügyminiszterek négyszemközti beszélgetésein. Lehet, hogy elmondják egymás között, de nyilvánosan nincsenek artikulálva. Amiről pedig nem beszélnek, azt nehéz is megoldani. Az utóbbi években nincsenek nagyobb botrányok, de gyűlnek azért a kisebb magyarellenes megnyüvánulások. Egyetértek abban, hogy alapvetően a szlovákiai magyar közösség helyzetével kapcsolatos megoldatlan ügyek listája nem rövidült, hanem inkább hosszabb lett az elmúlt időszakban. Ezek megoldása viszont alapvetően nem rajtunk múlik. Elsősorban a szlovák kormányzati szándékon, és hozzátartozik az, hogy az itteni, magyar ügyekkel is foglalkozó pártok érdekérvényésítési képessége az elmúlt időszakban csökkent. A magyar kormány sokszor elmondta, ezeket az ügyeket egyedül nem tudja megoldani. Mi az itteni magyar politikusok lépéseinek támogatását vállalhatjuk. Ezek a lépések eléggé erőtlenek voltak bizonyos szegmensekben. És ha voltak is, a jelenlegi parlamenti képviselet és a megosztottság okán nem nagyon érték el azt az ingerküszöböt, aminél a szlovák kormánynak foglalkoznia kell velük. Ébben a helyzetben fel lehet tenni a kérdést, hogy akár a magyar-szlovák kapcsolatrendszer, akár az itteni magyar közösség szempontjából mi a hasznosabb: ha mi nyütszíni durva vitába keveredünk a szlovák kormánnyal és elvágjuk ezzel bizonyos együttműködési lehetőségek folytatásának esélyét, vagy ha azt mondjuk, mindig szóvá tesszük ezeket az ügyeket, kísérletet teszünk a megoldásra, de próbálunk olyan kommunikációt folytatni, amely más területeken az együttműködést segíti és a társadalmi közhangulatot is nyugtatja? Az elmúlt időszak alapján azt látom a legfontosabbnak, hogy a magyarok és a szlovákok közötti társadalmi hangulat mintha nyugodtabb lenne. Sokkal több a kommunikáció, már nem érzem Magyarországon, hogy fenntartásokkal érkeznének a magyar turisták Szlovákiába. Meggyőződésem, hogy amikor magyar-szlovák ügyeket akarunk hosszú távon intézni, a magyar politikának olyan lépéseket kell tennie, amelyek a szlovák társadalomra hatnak. Nekünk azt kell figyelnünk, hogy politikánk milyen hatással van a szlovák társadalomra - nem pedig a szlovák politikára. Mert utóbbi eléggé hullámzó reakciókat produkál. Most pozitívabb a hozzáállás, de semmi garancia nincs arra, hogy egykét év múlva ez nem fog - valakinek a belpolitikai számításai miatt - megváltozni. De nekünk nem ezeket a hullámokat kell követnünk. Megértem, hogy az asztal- csapkodással nem lehet sok Balogh Csaba mindennapi problémák megoldása szempontjából ez hasznosabb a közösségnek. Ha őszinték akarunk lenni: van itt helyben is tennivaló bőven. Ha a szlovákiai magyarság jogainak bővítéséről beszélünk, feltétlenül meg kell említenünk, hogy a szlovákiai magyar közösség messze nem él azokkal a jogokkal sem, amelyek léteznek. Nagykövetként szlovák politikusokkal, üzletemberekkel találkozott. Mit látott a szlovákok részéről, milyennek látják Magyarországot és a magyar kisebbséget? A kölcsönös bizalom még mindig nem érte el azt a szintet, hogy minden esetben őszinte partnerekként tekinthessünk egymásra. Minden olyan témában, ami a két ország közvetlen kapcsolatait nem érinti, rendkívül szoros az együttműködés a szlovák politikával. A magyarszlovák kapcsolatokban azért vannak görcsök. A szlovák politikai elitnek a nagy része azt (Somogyi Tibor felvétele) felületek növelése. Ismerethiányvan, prekoncepciók vannak mindkét oldalról. Ezek megváltoztatásához az kell, hogy politikai szinten legyen nyugalom, pozitív üzeneteket kapjon a társadalom, és ezek az érintkezések szaporodjanak - a gazdasági forgalom, a turisták vagy a cserediákok száma nőjön. Milyennek látta a szlovákiai magyarságot? Alapvetően nagyon különbözőnek. Ahogy mondjuk a Vajdaságban lehet vajdasági, Erdélyben pedig erdélyi magyarságról beszélni, a szlovákiai magyarság mint kategória eléggé virtuális és összetett. Ezért nehéz konszenzusos alapon felépíteni bármilyen érdekérvényesítő rendszert. Ehhez társul, hogy az MKP megalakulása után a magyar politikai elit komoly szlovákiai kormányzati tényezővé nőtte ki magát, ténylegesen részt vett a hatalom gyakorlásában, s emiatt nem kívánt túlságosan részt venni a magyarországi folyamatok befolyásolásában - ellentétben az erdélyi magyar közösséggel -, s nem is nagyon szorult rá politikailag az anyaország támogatására. A szakadással, a Híd megalakulásával ez megváltozott. A felvidéki magyar politikai közeg ma nem képes arra, hogy érdemben befolyásolja a szlovákiai politikai történéseket. Hirtelen elkezdődött a keresés Magyarország irányába, hogy érdemes lenne hatni az ottani politikára, kapcsolatokat építem. Említette az MKP-t és a Hidat. Nem érez ellentmondást abban, hogy a magyar kormányzat egyrészt azt hangsúlyozza, hogy a határon túli közösségek mondják meg, mi nekik a jobb, ugyanakkor adott itt egy helyzet - a szlovákiai magyarok bő fele a legutóbbi parlamenti választáson a Hídra szavazott -, de Budapest nem kommunikál a hidas politikusokkal? Van kormányzati kommunikáció a Híddal - a pozsonyi magyar nagyköveten keresztül. Méghozzá meglehetősen intenzív. És ezek nem az én magánakcióim, egy nagykövetnek nincsenek magánakciói. Ha Pozsonyba érkezik egy vezető magyar kormányzati politikus, az csak az MKP- sokkal tárgyal, a hidasokat szinte tüntetőleg kerüli. Amikor a Most-Híd megalakult és magát vegyes pártként definiálta, megtört egy olyan Kárpát-medencei konszenzust, amelyet az összes többi, egyébként egymással nem mindig egyetértő határon túli magyar politikai szervezet tartott: alapvetően etnikai pártként definiálták magukat. Ez a Most-Híd politikusainak szuverén döntése, ezt nem akarom minősíteni, ez ténykérdés. De Budapest valamennyire minősítette ezt azzal, hogy nem hívja meg őket a Máértra és más egyeztetésekre. Szlovákiában magyar nemzetpolitikai szempontból három kategóriája van a pártoknak: van egy magyar etnikai párt, az MKP, amelyet a magyar kormány úgy kezel, mint minden más etnikailag magyar pártot. Van egy vegyes párt, a Híd, amelyet a magyar kormány úgy kezel, mint egy vegyes pártot: nem magyar etnikai párt, a Kárpát-medencei magyar egyeztetésnek nem részese, de természetesen az MKP után a magyar kormány számára is az első számú politikai partner Szlovákiában. És utána vannak a szlovák pártok, amelyekkel ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot. Ebben nem látok alapvető ellentmondást. Azt azért hadd tegyem hozzá, hogy a Magyar Állandó Értekezletre politikai erőket szoktak meghívni. Ott a Most-Hídnak mint nem magyar etnikai pártnak nincs helye. Viszont a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára 2010-ben a Híd magyar képviselőit meghívták, és ők nem mentek el. A magyar kormány álláspontja ebben mindvégig követhető és következetes volt. Helyettes államtitkárként folytatja a magyar külügyminisztériumban. Mi lesz a feladata? Én veszem át a keleti nyitásért felelős helyettes államtitkárság vezetését. A külügyminisztérium szerkezete most úgy épül fel, hogy a kétoldalú kapcsolatok két helyettes államtitkárság igazgatása alá tartoznak. A nyugati területekkel - főleg az EU-tagállamokkal és az egész amerikai kontinenssel - foglalkozik a másik kolléga, az összes többi az enyém. Miért önt választották? A miniszter úrral és munkatársaival az elmúlt három évben, még más minőségben, nagyon intenzív volt a munkakapcsolatom. Szlovákiával nagyon komoly előrelépés történt a gazdasági együttműködés és a regionális fejlesztés terén. Ezt a miniszterelnökségből Szijjártó Péter vezette államtitkárként. Nyilván a személyes kapcsolat is közrejátszott a felkérésben, és a felhalmozott tapasztalat. Korábban balkáni ügyekkel is foglalkoztam, és voltam főosztályvezető-helyettes a kelet-európai főosztályon. A döntésben közrejátszhatott az is, hogy a moszkvai diplomataképzőben, az ismert MGIMO-ban végzett? Nem hiszem. Az orosznyelvtudás viszont pozitívum ezen a poszton. Több szlovák külügyminiszter is a MGIMO-n végzett. Milyen volt az egyetem? Az a MGIMO, amelyre én jártam, jelentős mértékben különbözött attól, amelyre a 70-es és a 80-as évek elején jártak a többiek. 1987-ben kezdtem meg a tanulmányaimat, akkor kezdődött a brezsnyevi rendszer lebontása - ennek a műhelymunkája pontosan az egyetemi szférában történt meg. Öt év alatt végigéltem a Szovjetunió szétesését, a moszkvai „Fehér Ház” jelcini ostromát, az Orosz Föderáció megalakulását. Rendkívül izgalmas volt mindezt egy szuperhatalom központjából végigkísérni. Pályám szempontjából ez nagyon meghatározó élmény. 1992-től diplomata, ám a helyettes államtitkári poszt inkább politikai jellegű, kormányváltáskor nagyobb valószínűséggel inog meg. Karrierdiplomataként nem hezitált, amikor megkapta a felkérést? Egyrészt a pozsonyi nagyköveti pozíció semmivel sem kevésbé bizalmi poszt, mint a helyettes államtitkáré a kül- ügyben. Másrészt a helyettes államtitkári pozíció mindig is szakmainak számított. Azokkal a célokkal, amelyek ennek keretében megfogalmazódnak, szakmai szempontból azonosulni tudok. Egy pillanatig sem okozott kétséget, hogy elvállaljam.
