Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-18 / 240. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 18. Vélemény És háttér 7 A demokráciát követelők a kommunista hatalommal és az alvilággal is szembe találták magukat Diákok és triádok - a maffiát is bevetették a tüntetők ellen A hongkongi demokrácia­párti tüntetők nemcsak a pekingi hatalommal, ha­nem a kínai maffiával is szembe találták magukat. MTl-HÁTTÉR A fiatalokra támadó álarcosok látványa arra a fájdalmas igaz­ságra emlékezteti a helyieket, hogy az egykori brit gyarmatnak máig nem sikerült megszaba­dulnia a kínai maffiától, a hír­hedt triádoktól, amelyekkel a feltételezések szerint a kormány is összejátszik. Az elegáns felhőkarcolókkal beépített Hongkong szeret kér­kedni azzal, hogy a brit gyarmati időkből örökölt igazságügyi rendszere révén a kapitalizmus egyik biztos bástyája. Az 1997- ben kínai védnökség alá került városban azonban most is jelen vannak a sötét hagyományokat őrző, erőszakos múltú triádok. A Hongkongot néhány hete megbénító demokráciapárti tüntetők azzal vádolják a ható­ságokat, hogy a maffia embereit küldte ellenük. A kormányzati székház közelében többtucatnyi álarcos férfi rohanta meg a de- monstrálókat. Úgy tűnik, előtte a rendőrség a barikádok egy ré­szét azért bontotta le, hogy a tri­ádok tagjainak szabad utat nyis­son a békés tüntetőkhöz. A Mong Kok kerületben kitört összecsapásokban a támadók között ugyancsak voltak álarco­sok. A rendőrség később elis­merte, hogy az őrizetbe vettek közül nyolcán gyaníthatóan a triádoktagjai. A kormány és a rendőrség ta­gadja, hogy összejátszana a maf­fiával, de az világos, hogy a triá- dokPekingpártján állnak. A tün­tetők úgy vélik, a triádok embe­rei a hatalom ösztönzésére cse­lekednek, ezért van az, hogy a rendőrség nem akadályozta meg az álarcos férfiak erőszakos fellépését, míg máskor paprika- spray-t vet be a diákok ellen., Az egész a bűnbandák műve, együttműködnek Pekinggel és a hongkongi vezetéssel” - mondta Albert Ho demokráciapárti kép­viselő. „Úgy tűnik, a kormány maga helyett inkább rájuk bízza az erőszakos fellépést” - fogal­mazott. Ezt a taktikát a kommu­nisták bevetik a szárazföldi Kí­nában is: a triádokat vagy a hata­lomhoz közel álló bűnözőket használják fel támadásaikhoz, hogy a kormánynak ne kelljen felelősségetvállalnia. Vang Peng egyetemi tanár, a szervezett bűnözés szakértője ezzel nem ért egyet, szerinte a triádok a saját szakállukra cse­lekedtek. A Mong Kok negyed a maffia egyik fellegvára, ám a masszázsszalonokban és bordé­lyokban jelentősen visszaestek a bevételek a tüntetések kezdete óta. A kormánnyal kapcsolatban álló üzletemberek bérelhették fel a triádok tagjait, hogy félem­lítsék meg a diákokat. A triádok- hoz tartozik hagyományosan a drogkereskedelem, a prostitú­ció, a szerencsejáték-ipar és a pénzbehajtás, de feltűnnek tisz­tességesebb területeken is, mint például az ingatlan- vagy a pénzügyi piac. A helyi média leggyakrabban három triádot említ, névszerint a Vo SingVót, a 14k-t és a Szun Jee Ont. Az 1960-as és 70-es években a triá­dok mindenütt jelen voltak Hongkongban, a rendfenntartó erőket pedig könnyű volt meg­vesztegetni. Miután a város visszakerült Kínához, a maffia tevékenysége egy részét áthe­lyezte az ország más területeire. A kínai rendőrség rendszeresen indít triádellenes akciókat, a hi­vatalos adatok szerint tavaly több mint 1800 embert vettek őrizetbe az éjszakai mulatókban és masszázsszalonokban tartott razziákon, azonban rendkívül ritka a maffiafőnökök kézre ke­rítése. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) JEGYZET Kettő az egyben JUHÁSZ KATALIN Az ősz is bővel­kedik faluna­pokban, vásá­rokban, izgal­masabbnál iz­galmasabb fő­zőversenyek­ben, borfesztiválokban. Szó­val mindent a szemnek és a gyomornak. És ne felejtsük ki a fület sem, mert bizony hallgatnivaló is jár nekünk ilyenkor. Arra az ingyenes kultúrára gondolok, amely a főtéren ácsolt színpadról dü­börög ezerrel. Választások előtt különösen elkényeztetnek minket e téren a téren. Dél-Szlovákia magyar­lakta településeire sorra ér­keznek Magyarországról a mu­latós sztárok, operettsztárok, egykori táncdalfesztivál-győz- tesek, nyugdíjas szívtiprók és persze a tévés tehetségkutatók öt-hat évvel ezelőtti helyezett­jei tátognak a mikrofonba, sőt gyakran még énekelnek is, az ígért gázsi összegének függvé­nyében. Őkisjóljámak, a meghívó fél is elégedett, a kö­zönség véleményét pedig nem szokták szondázni ilyenkor: azt kapjuk, amit adnak. Ha nem tetszik, haza lehet ballag­ni. De persze nem ballagunk, bolondok is lennénk, hiszen ingyen szórakozhatunk. Ugyan, kit zavar, hogy a gu­lyásfőző versenyt a polgármes- ternyitjameg, aki természete­sen ismét harcba száll a posz­tért. Aversenyzőkneknemes versengést, a polgároknakjó étvágyat kíván. Rendkívül közvetlen. Fakanállal a kezé­ben mosolyog, humorizál. A népet az sem érdekli, hogy az est sztárvendégét az ellen­jelölt pártja hívta meg. Az ak­tivisták kampánylufikat osz­togatnak a boldog gyereknek, a képviselőjelöltek kezet ráz­nak a színpadon a mulatós műfaj jeles képviselőjével, a polgármester kihívója pedig magára vállalja a művész fel­konferálását. Egyszer hallottam, amint egy elővigyázatos választópolgár megkérdezte a vattacukor­árust, hogy melyik pártból van. Biztos hasonlított vala­melyikjelöltre. Mert ajelöltek kampányidőszakban sok mindenre hajlandók, sört csa­polni és kolbászt sütni is szí­vesen megtanulnak, hogy lás­suk, milyen sokoldalúak. Az önkormányzati választások előtt persze kicsit más a dra­maturgia, mint a parlamenti kampány időszakában, hiszen ilyenkor nem magát a pártot, hanem konkrét helyi szemé­lyeket kell futtatni. Ennek (is) megvannak az évtizedes mód­szerei, például az említett „kettő az egyben” típusú szín­vonalas kultúrműsor, amikor az előadás előtt meg kell hall­gatnunk a beszédeket. Békés hétköznapokon ilyes­mivel csak a samponok fla­konján találkozhatunk. KOMMENTÁR Hiányzó egyensúly RAVASZ ÁBEL Ezren elmondták már: válságban a szlovákiai politika, osztódik a jobboldal, hát hogy lesz itt kormányváltás satöbbi satöbbi. Olyan idősza- ” kát éli az itteni politika, amikor a változás, az «yEBlfea instabilitás nemcsak valószínűnek tűnik, ha- nem mintha elkerülhetetlen lenne. 2012 után ___flüafH ugyanis végérvényesen felbomlott az a politi­kai egyensúly, amely az 1998 utáni Szlovákiátjellemezte. 1998 sok szempontból vízválasztó volt: nemcsak a mečiarizmus végének kezdetét jelentette, és nemcsak a Dzu- rinda-éra elejét, hanem annak a kétosztatú politikai térnek a létrejöttét, amely a közvetkező tizennégy évben stabil is ma­radt (persze mozgolódások mellett). A politikai tér egyik pó­lusát a baloldali nacionalisták adták: először a HZDS - foko­zatosan csökkenő preferenciákkal -, később a Smer, és eh­hez jött járulékosan az SNS. Ne felejtsük: a Smer gyökereit az 1998-as SDE-jobboldal koalícióban kell keresni. A másik térfélen pedig létrejött a jobbközép együttműködés, amely a kereszténydemokrata erőket, a magukat hosszú távon ide láncoló magyar pártokat, a balközép SDE-t, valamint a kü­lönböző liberális pártokat ölelte fel. 2 012 előtt úgy tűnt, többpárti, de kétpólusú térként stabili­zálódhat a politikai térkép, ahol az dönthet valamelyik oldal javára, ha a másik térfélről egy kisebb erő kiszorul a parla­mentből. A Smer 2006-os döntése a HZDS és az SNS kor­mánykoalícióba emeléséről is ezt erősítette meg, és ilyen­formán jött létre a 2010-es Radičová-kormány is. Ezt a fejlő­dést akasztotta meg, talán végérvényesen, a 2011-es kor­mánybukás és a Gorilla-ügy kombinációja. Párbeszéd indult egy bal-jobb keresztkoalícióról (amely végül csak a Smer ereje miatt nem valósult meg), az SDKÚ elvesztette vezető szerepét, a magyar pártok is kilazulni látszottak a jobb szö­vetéből, és megjelentek az új pártok, elsősorban az Egyszerű Emberek, amely ellenzéki, de nem jobbos. A politikai rendszer tehát kimozdult a korábbi egyensúlyból, de még nem találta meg új nyugvópontját, ezt érezzük a mai fejleményekben. Ezért tűnnek annyira elkerülhetetlennek a további változások. Hogy mik lesznek ezek, még nem vilá­gos. Lehet, hogy most jön el az a pont, ahol a konzervatív erők (Smer, KDH, MKP?) kerülnek szembe a progresszívek- kel (Sieť, SaS, Híd?). Vagy a jobbközép blokk fellazul és Smer-ellenes nagykoalícióvá válik, amelybe az Egyszerű Emberek is beférnek. De az is lehet, hogy a következő idő­szakot ad hoc, választásról választásra módosuló, kiszámít­hatatlan szövetségi rendszerekjellemzik majd. A választók­nak ez utóbbi a legrosszabb, hiszen így nem tudják majd, voksukkal mit is támogatnak pontosan. Hosszú távon persze be kell állnia az egyensúlyi helyzetnek, és akár tovább is fennmaradhat, mint az eiőző. Addig is maradnak a jobbos választók zömét olyannyira idegesítő érzések: az a kilátásta- lanság, amely ma sok jobbos politikus sajátja, és az a pesszi­mizmus, amely újabbnál újabb, évről évre kevesebbet ígérő, magát rendszeren kívülinek beállító (hazudó?) politikai pár­tot röpít a közvélemény-kutatások elejére. FIGYELŐ A főtanácsost is kitiltották? A 444.hu hírportál értesü­lései szerint a magyar Nemze­ti Adó- és Vámhivatal és a Szá­zadvég vezetőit tiltották ki az Amerikai Egyesült Államok­ból. Az atv.hu értesülése sze­rint 10 magyar állampolgárt érint a döntés. A hírportál úgy tudja, a tíz között van Habony Árpád, akinek hivatalos tiszt­sége ugyan nincs, de Orbán Viktor egyik legfontosabb ta­nácsadója, továbbá Heim Pé­ter, a Századvég Gazdaságku­tató elnöke, valamint Vida Il­dikó, a NAV elnöke. Az USA kormánya azt állítja, hogy ezek az emberek korrupció­ban érintettek vagy haszonél­vezői a magyarországi kor­rupciónak. A magyar kor­mánynak közvetlenül is dol­gozó személyek az utóbbi másfél évben többször pró­báltak kenőpénzt szerezni amerikai nagyvállalatoktól. „Behívtak a nagykövetség­re és közölték, hogy felfüg­gesztették a belépési engedé­lyemet” - mondta a Napi Gaz­daságnak egy ismert magyar üzletember. Cége kiemelt partnere a kormánynak, több kormányzati projektben vesz részt és sok közbeszerzést nyert. A vállalat tulajdonosa közismert közéleti szereplő, saját magát is a Fidesz hold­udvarához sorolja. .Arány­talannak érzem az intézke­dést, rontja a magyar-ame­rikai kapcsolatokat” - mondta az üzletember. Ő egyébként úgy tudja, hogy a tíz „kitiltott” személyből három az adóha­tóság embere, és rajta kívül még legalább két személy is­mert magyar üzletember. A magyar külügy tegnap hiteles információkat kért az USA-tól a magyarországi korrupciós ügyekről, (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents