Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-17 / 239. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 17. www.ujszo.com Luckának óriási fájdalmakat kellett átélnie 14 és 18,5 év a szülőknek a lányuk halálra kínzásáért A szlovák belügyminisztérium kormánygépet küldene a túlélőkért és két elhunyt társukért Két szlovák áldozat a Himalájában Helikopterekkel mentik a turistákat (SITA/AP-feIvéteI) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elítélte tegnap a Pozsonyi I. Járásbíróság Juraj H.-t és Alexandra H.-t, akik ha­lálra kínozták kiskorú lányukat, Lucia Luknárovát. A lány neve­lőapja 18,5 évet kapott, anyja pedig 14 évet. A bíróság nem gyilkosságért ítélte el őket, ahogy azt az ügyészség javasol­ta, hanem kínzásért. „Egy felnőtt számára is kibír­hatatlan lenne az a fájdalom, amit a kislány megélt” - mondta a bíró, aki szerint sikerült iga­zolni, hogy a lányt brutálisan verték, kínozták, két bordáját és az orrát is eltörték, fertőző be­tegségekben szenvedett, de egyszer sem vitték orvoshoz. A nevelőapjától kapott verés volt számára végzetes. Egy ütést kö­vetően agyvérzést kapott, ez Pozsony. Nyilvánosságra hozták annak a rendőrnek a személyazonosságát, aki a hé­ten a fővárosban agresszívan letartóztatott egy fiatal nőt, amiért autójáról hiányzott a műszaki vizsgát igazoló matri­ca. Mint kiderült, a múltban Ľuboš Tiefenbach ellen már több fegyelmi eljárást is indí­tottak, agresszív magatartásá­ra lapértesülések szerint több tucat ember panaszkodott. „Nem nyilatkozhatok az eset­ről. Ez az egész butaság” - mondta Tiefenbach - aki sza­badidejében pankrátor - a Nový čas bulvárlapnak. Rendőrségi források igazolták, hogy pszi­chológiai kivizsgálásra küldik, olyanra, amilyet agresszív ma­gatartása miatt már többször abszolvált. Azt a rendőrség nem árulta el, hogy miért dolgozhat még mindig a rendőrségnél, ha gondok voltak a magatartásá­val. A Facebook közösségi portá­lon sorra jelennek meg bejegy­zések olyan állampolgároktól, akik már megtapasztalták Tie­fenbach agresszivitását. „Még okozta az akkor hároméves kis­lányhalálát. A kislány holttestét ezután az egyik szobában az ágyra tet­ték, több takaróval, ruhával ta­karták le, egy fotelt tettek rá, az ajtót rácsukták, szekrényt tol­tak elé, s úgy hagyták három évig, míg a hatóságok 2012-ben nem tartottak házku­tatást a lakásban. Idén febru­árban a bíróság a szociálisügyi hivatal munkatársa ellen is el­járást kezdeményezett, amiért elhanyagolta Lucka felügyele­tét, s a szomszédok többszöri figyelmeztetése ellenére sem ellenőrizte, milyen körülmé­nyek közt él. A tegnap hozott ítélet nem jogerős, az ügyész­ség a helyszínen fellebbezett, ugyanis mindkét szülőnek húszéves szabadságvesztést ja­vasol. (dem, SITA) taxisofőrként dolgoztam, s egyszer szintén autóm motor­házán végeztem bilincsekkel a kezemen, mert nem voltam hajlandó kifizetni a bírságot, amit azért akart adni, mert sze­rinte túl alacsony profil­mélységű gumiabroncsok vol­tak az autómon. Pedig nem is volt igaza, az abroncsokat há­rom hónappal az ellenőrzés előtt vettem” - írta egy nő. Milan Žitný biztonsági elemző botrányosnak nevezte a héten nyilvánosságra hozott videofelvétel, amelyen Tie­fenbach agresszívan ordibál egy vékony nővel majd úgy bi­lincseli meg a kezét, hogy egy másik rendőrrel jóformán a hátára ül autója csomagtartó­jában. „Magatartásuk elfo­gadhatatlan. Egyértelmű, hogy visszaéltek hatáskörük­kel, evidens, hogy nem volt okuk ilyen agresszivitásra, hisz nem támadták meg őket. Undorító, amikor két meg­termett férfi állítja, hogy egy nő támadta meg őket. A rendőrség kötelékébe szél­hámosokat vesznek fel. Nem védelmeznek, inkább zak­latnak" - állítja Žitný, (dem) Katmandu/Pozsony. Leg­alább 29 hegymászó, köztük 12 külföldi, ebből két szlovák vesztette éle­tét az utóbbi napokban Nepálban, a Himalája csúcsai között lavinaom­lásokban. ÖSSZEFOGLALÓ A két szlovák állampolgár, Ján Matlák és Vladimír Švan- čár, illetve az őket kísérő há­rom nepáli férfi holttestét a külügyminisztérium szerint tegnap reggel találták meg. Az expedíció további nyolc tagja, két szlovák és egy cseh állam­polgár jó egészségi állapotban van, sikerült őket biztonságos helyre szállítani. Több tucat tu­ristát még keresnek, a rossz időjárás miatt legalább 130 ember a hegyekben rekedt, mentésük még napokig eltart. Ivan Netík, a belügyminisz­térium sajtóosztályának veze­tője lapunknak elmondta, hogy a tárca kész Tu-154M típusú kormánygépet küldeni a túl­élőkért, illetve az elhunytak holttestéért, ám a repülő fel­szállásáról lapzártánkig nem született döntés. Pozsony. Az emberek több­sége szerint egy négytagú - két gyereket nevelő - családnak legalább havi 900 euró nettó bevételre van szüksége ahhoz, hogy tisztességesen meg tudjon élni. A lakosságnak csak 29%-a véli úgy, hogy ennél kisebb összegből is fedezni tudják havi kiadásaikat, derül ki a Milan Šimečka Alapítvány által meg­rendelt országos felmérésből. A teljes népességet nézve az emberek többsége (68%) sze­rint legalább 900 euróra van szükség, 34 százalék szerint pedig 1200 eurónál is több kell egy kétgyermekes családnak. „Ha figyelembe vesszük, hogy sok szlovákiai család költség- vetése - és nem csak azoké, akik szociális segélyen élnek - messze elmarad a 900 eurótól Az Annapurna környékén le­zúduló lavinában a szlováko­kon kívül két lengyel, két izrae­li és kilenc nepáli állampolgár vesztette életét. A varsói kül­ügyminisztérium Twitter-üze- netben közölte, hogy Lengyel- ország újdelhi nagykövetsége ellenőrizni fogja a tragédia ál­dozatairól szóló híreket. A világ egyik legkedveltebb és leglátogatottabb trekkingút- jának tartott Annapurna-kör- utat járó hegymászók az 5416 méteren lévő Thorung La-hágó is, azt látjuk, hogy az emberi méltóság mint emberi jog so­kak számára nem biztosított” - magyarázta a felmérés ered­ményét Laco Oravec, az alapít­vány igazgatója. Az eredmények azt mutat­ják, hogy a magyarok a szlovák nemzetiségű lakosságnál több pénzt tartanak szükségesnek: míg a szlovák válaszadók 30 százaléka szerint elég legfel­jebb 900 euró, addig ezt a tar­tományt csak a magyarok 19 százaléka tartja megfelelőnek. A magyarok 78 százaléka sze­rint legalább 900 euró kell egy kétgyermekes családnak. Oravec szavait alátámasztják az EU SILC felmérés adatai is, amely szerint a szegénység a kisgyermekes családokat fe­nyegeti leginkább. Ez a felmé­rés azt a háztartást minősíti szegénynek, amelynek az egy felé tartottak. A gyalogtúrázók 168 fős csoportja erős hóvihar­ba került, amelyet a Délkelet- Indiából Kína felé tartó Hudhud ciklon váltott ki, a vihar követ­keztében egy masszív lavina is a hegymászókra zúdult. S bár a csoport jelentős része az időjá­rási körülmények javulásával visszatérhetett az alaptáborba, a halottak száma a hatóságok szerint tovább emelkedhet. „Senki nem tudja biztosan, hogy hányán voltak a hágónál, amikor az időjárás rosszra főre jutó bevétele 2013-ban alacsonyabb volt 337 eurónál, vagyis négytagú család eseté­ben a határ 1348 euró. A felmé­rés alapján a négytagú családok 13,2 százalékát fenyegette sze­génység, ugyanakkor, ha az egyik szülő hiányzik, a szegény­Mennyiből tud megélni egy négytagú család?* Bevétel szlovák válaszadó magyar válaszadó legfeljebb 600 € 10% 3% 601-900 € 20% 16% 901-1200 € 34% 38% több mint 1200 € 33% 40% nem tudja 3% 3% * A feltett kérdés: Ön szerint mekkora bevé­telre van szüksége egy négytagú családnak a szerény, de tisztességes megélhetéshez? • Forrás: Milan Šimečka Alapítvány, Focus ügynökség fordult” - mondta egy helyi ille­tékes. A mentési munkálatok még folynak. A nepáli hadsereg a dpa né­met hírügynökség értesülései szerint eddig hatvan külföldi hegymászót, köztük öt német állampolgárt mentett ki szer­dán a térségből. Közülük 19-en megsérültek, őket katonai heli­kopterekkel szállítják biztonsá­gos helyre. Októberben rend­szerint külföldiek ezrei túráz­nak a Himalája nepáli részén, (dp, mti) ség 30 százalékra ugrik, akár­csak a kettőnél több gyermeket nevelő családokesetében. Az alapítvány felmérésének eredményeiből az is kiderül, hogy minél kisebb településen élnek, és minél alacsonyabb a havi bevételük, annál kevesebb pénzből meg tudnak élni az emberek. A 600 eurónál kisebb nettó bevétel alatti háztartá­sokban élők közül csak minden negyedik gondolja úgy, hogy az 1200 euró feletti bevétel a minimálisan szükséges, míg az 1500 eurós bevételű háztartá­sok esetében ez az arány már közel 40 százalékos. A kétezer lakosúnál kisebb falvakban élők 26 százaléka tartja szük­ségesnek a havi 1200 eurót, a kassai és pozsonyi megkérde­zettek 50 százaléka viszont en­nél kevesebb pénzből nem tudna kijönni, (lpj) Több fegyelmi eljárás ellenére sem menesztették Pankrátorként dolgozik az agresszív rendőr ÖSSZEFOGLALÓ Laco Oravec: Az emberi méltóság mint emberi jog sokak számára nem biztosított Legalább 900 euró kell egy négytagú családnak ÚJ SZÓ-HÍR A korrupcióellenes törvényt több ellenzéki is megszavazta - Daniel Lipšic és Robert Kaliňák egyetért az ügyben, Alojz Hlina duzzog Védelem és jutalom a feljelentőknek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ritkán fordul elő, hogy Daniel Lipšic egykori és Robert Kaliňák jelenlegi bel­ügyminiszter egyetért. Tegnap a korrupcióellenes törvény vitá­jában mégis hasonló álláspon­tot képviseltek. Megszavazták Kaliňák javaslatát, melynek ér­telmében jogi védelmet és pénz­jutalmat is kaphatnak azok a személyek, akik értesítik a ha­tóságokat korrupciós esetekről vagy egyéb törvényszegésről - 128-ból 115 honatya bólintott rá. Az igazságügyi minisztéri­um fogja eldönteni, hogy a beje­lentők kapnak-e pénzjutalmat. Olyan estekre, amikor az al­kalmazott a munkaadóját jelen­ti fel, a törvény a munkafelügye­leten keresztül biztosítana vé­delmet a bejelentőnek - meg­akadályozva az elbocsátást vagy a rosszabb pozícióba való helyezést. Lipšic nem ért egyet Alojz Hlina független képviselő kriti­kájával, mely szerint a pénzjuta­lom reményében az emberek „az anyjukat is képesek lesznek feljelenteni”, és bárkit „beköp­nek”, akivel bajuk van. A volt belügyminiszter szerint Hlina megválogathatná a szavait. „Nem mondhatjuk ezekről az emberekről, hogy valakit be­köpnek. Nálunk eddig nem tar­tották normálisnak, ha bejelen­tették a korrupciós ügyeket, pe­dig ez lenne a normális” - hang­súlyozta Lipšic. Hlinát az is zavarja, hogy a hatóságok a feljelentéseket ar­chiválják. Szerinte ezzel esély nyílik arra, hogy utólag kinyo­mozzák a feljelentőket. „Ennek anonim módon kellene működnie, erre jön egyjavaslat, hogy archiválják. Minek? Hogy ha valaki rosszat mond Širokýról, akkor továbbítsák neki?” - kérdezte Hlina. Kaliňák szerint ez azért fon­tos, hogy vissza lehessen keres­ni, milyen lépéseket tettek a ha­tóságok az ügyben, és a hivatal­nokok nem törölték-e ki a beje­lentést. Martin Chren (SaS) úgy véli, a törvény elhibázott, és gondok lesznek a végrehajtásá­val. Szlovákiának a nyugati or­szágokhoz képest 10-20 éves lemaradása van a korrupcióel­lenes harcban, figyelmeztetett már évekkel ezelőtt a Transpa­rency International. A szerve­zet javaslatokkal segítette a törvény előkészítését, már Lipšic belügyminisztersége idején is együttműködött a tárcával. Kaliňák tegnap elis­merte, hogy a Radičová-kor- mánynak is vannak érdemei abban, hogy ez a jogszabály elkészült. 2011-ben a kormányhivatal, a védelmi minisztérium és más hivatalok is korrupcióellenes te­lefonvonalakat létesítettek. Ele­inte megugrott a hívások szá­ma, de az emberek leginkább olyan panaszaikról számoltak be, amelyeknek nincs közük a korrupcióhoz. Idén júliustól a zastavmekorupciu.sk interne­tes oldalon is be lehet jelenteni a korrupciógyanús eseteket. Ju­talmat vagy elismerést a. beje­lentőknek eddig csak az Alian­cia Fair Play civil szervezet adott - ők évente kiosztják a Fe­hér Holló (Biela vrana) nevű dí­jakat. (vps, SITA, TASR)

Next

/
Thumbnails
Contents