Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-13 / 235. szám, hétfő

18 Sport - doxxbet ii. labdarúgóliga ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 13. www.ujszo.com Visszavágott a vágsellyei csapat a zsolnai fakónak az első fordulóban elszenvedett háromgólos vereségért Fölényes Duslo-siker a listavezető ellen Lukáš Szabó (jobbról) lőtte a vágsellyeiek harmadik gólját (Milan Pospíš felvételei) Sima háromgólos győ­zelmet aratott a vág­sellyei Duslo a listaveze­tő zsolnai fakó ellen a II. labdarúgóliga 12. fordu­lójában. Nagyobb arány­ban is nyerhettek volna a szünet után remeklő má- tyusföldiek, de az első félidő közepén Nurko- vics tizenegyest hibázott. SZABÓ ZOLTÁN Tartottak a mérkőzéstől a négy harcképtelen alapembe­rük nélkül (Gešnábel, Kiss, Blagojevics, Čirik) pályára lépő hazaiak, a vendégeknél Hučko, Klee és Willian személyében három játékos érkezett erősí­tésként az élvonalbeli A csa­patból. „Nem is akarunk több Fortuna ligás futballistát, mert nincs szükségünk olyanokra, akik sértésnek veszik a II. ligás szereplést” - mondta a meccs után Miroslav Nemec, a zsolnai fakó szakvezetője. Sámuel Slovák, a Slovan Li- berec edzője is megjelent a meccsen, aki kíváncsi volt a Vágsellyén kölcsönben futbal­lozó játékosa, Lukáš Szabó tel­jesítményére. Slovák három fi­ával érkezett a találkozóra, a gyerkőcök összevissza futkos­tak a tribünön, de ez nem za­varta a trénert. Szabót viszont zavarhatta Slovák jelenléte, mert rendkívül sok hibával fo­cizott. Jól kezdtek a vendéglátók, a 2. percben Maticsot lerántották a tizenhatoson belül, ám a bíró sípja néma maradt. Ezután Re- hák fejese, majd Szabó lövése szállt mellé. Negyedórát kellett várni az első zsolnai lehetőség­re, a vágsellyei származású Hučko közeli fejesét Kolmokov bravúrosan hárította. A félidő közepén Nurkovicsot Tlacháč szabálytalanul szerelte a bün­tetőterületen belül, Gálád bíró tizenegyest ítélt. Nurkovics flegmán lőtt büntetőjét Holec hárította. Nem sokkal később Tomis hazaadását Kolmokov megfogta, a megítélt szabad­rúgást Hučko a sorfalba lőtte. Az első játékrész hajrájában Urban 18 méteres lövése a ka­pufán csattant, a kipattanó labdát Nurkovics mellé lőtte. A szünetben nagy fejmosást tarthatott Ladislav Molnár ve­zetőedző, mert a fordulás után nagy rohamokkal kezd­tek a hazaiak, és két perc alatt két gólt rúgtak. Előbb Fehér­vári ívelt szabadrúgása után az üresen hagyott „vágsellyei Schürrle”, azaz Andrej Urban (nagyon hasonlít a Chelsea szélsőjére) öt méterről a felső sarokba emelt - 1:0. Majd Šmehíl eladott labdája után Kochan Nurkovicsot szöktet­te, aki biztosan lőtt a hálóba - 2:0. Ez volt a szerb csatár he­tedik találata a bajnokságban. Ezután a rengeteg labdát megszerző, és a meccs leg­jobbjának számító Rehák két méterről a zsolnai kapust ta­lálta el, a csereként beállt Čurgali pedig ziccert puská­zott el. Röviddel a lefújás előtt mintaszerű Čurgali- Urban-Szabó kombináció vé­gén utóbbi állította be a vég­eredményt. Hatalmas vastaps köszöntöt­te a hazai játékosokat, akik visszavágtak az első forduló­ban elszenvedett 3:0-s zsolnai vereségért. „Az első félidőben mutatott játékkal nem voltam elégedett, hagytuk a technikás zsolnaia­kat futballozni. A szünetben el­igazítást tartottam, de beval­lom, magam sem számítottam arra, hogy a második félidőt két gyors góllal kezdjük. Harmadik találatunk gyönyörű összjáték után született, de ez már csak hab volt a tortán” - szögezte le lapunknak Ladislav Molnár, a vágsellyeiek vezetőedzője, akinek fiatal élettársa csókkal gratulált a győzelemhez. A zsinórban négy bajnokin veretlen Duslo (Senec 5:1, Nitra 2:2, Sered’ 1:1, Žilina B 3:0) szombaton a tabella élén a zsolnai fakót felváltó szakol- cai együttes otthonában lép pályára. NYUGATI CSOPORT, 12. FORDULÓ FK Slovan Duslo Šaľa-MŠK Žilina B 3:0 (O: O) Góllövők: Urban (47.), Nurkovics (49.), L. Szabó (90.). Já­tékvezető: Gálád, 543 néző. Sárga lap: L. Szabó, ill. Krčula. DUSLO ŠAĽA: Kolmokov-Fehervári, Konopásek, Ďatko, Tomiš (52. Nagy)-Rehák, Urban, Kochan (62. Čurgali), Matics-Nurkovics (89. Kružlík), L. Szabó. MFKDubnica-FCNitra 1:2 (1:0) Góllövők: Šmahajčík (40.), ill. M. Kostoláni (47., 11-esbôl), Paukner (80., 11-esből). Játékvezető: Hiring, 180 néző. Sár­ga lap: Šmahajčík, Cisár, Štefánek, ill. Urblík. FC Spartak Trnava jun.-MFK Skalica 0:3 (0:2) Góllövők: R. Konečný (6.), Ulrich (9.), Šebesta (67.). Játék­vezető: Korista, 255 néző. Sárga lap: Banovič, Mikovič, Jirka (mind Trnava jun.). ŠKSFM Senec-ŠKF Sereď 0:0 Játékvezető: Čiemik, 530 néző. Sárga lap: Ágh, Hűek, Lénárth, Hlavatovič, ill. Tarek. Piros lap: Ágh (68.). SENEC: Kos- tolanský-Hlavatovič, Paldan, Polgár, Agh-Hílek, Lénárth- Be- decs (70. Pomichal), Karamatic.Tomovič (59. Bong)-Kováč. Slovan Bratislava B-AFC Nové Mesto 1:0 (0:0) Góllövő: Čambal (71.). Játékvezető: Jurenka, 120 néző. FK Pohronie-FC ŠTK1914 Šamorín 3:1 (1:0) Góllövő: Sekereš (9., 82. - mindkettőt 11-esből), Páleník (71.), ill. Medgyes (58.). Játékvezető: Vlčej, 300 néző. ŠAMORÍN: Hajdúch-Hrnčár, Pončák, Csölle, Medgyes- Martinka, Čemba, Chromý (26. Mašulovič), Hutta-Špánik, Patrik Súra (75. Kontár, 89. Pinte). TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása Következik 1. Skalica 12 9 2 1 23:10 29 13. FORDULÓ - október 2. Žilina B 12 9 0 3 24:18 27 18., szombat, 14.00: 3. Šaľa 12 6 4 2 23:14 22 Šamorín-Slovan Bratislava 4. Senec 12 6 3 3 20:14 21 jun, Nové Mesto-Tmava 5. Sered 12 5 5 2 18:11 20 jun., Skalica-Slovan Duslo 6. Nitra 12 6 2 4 20:14 20 Šaľa. 7. Slovan jun. 12 6 2 4 12:11 20 8. FK Pohronie 12 5 1 6 13:14 16 Október 19., vasárnap, 9. Šamorín 12 3 3 5 12:2012 10.30: MŠK Žilina B-SFM lO.Trnavajun. 12 1 3 7 10:18 6 Senec; 14.00: FK Pohronie­11. Dubnica 12 1 3 8 17:29 6 MFK Dubnica, Sereď-FC 12. Nové Mesto 12 0 2 10 5:24 2 Nitra. A rimaszombatiak kikaptak a Lokomotívától Geri: „Hiányzott a tűz” UJ SZO-ERTESULES Kassa/Rimaszombat. Hiá­ba utaztak pontszerzési tervek­kel Kassára a rimaszombatiak, a hazai Lokomotíva 2:0-ra győ­zött, pedig a 37. perctől ember- hátrányban játszott. „Csalódott vagyok, nem játszottunk olyan akarattal és odaadással, mint a korábbi meccseken. Hiányzott a tűz. Lehet, hogy egy kicsit megelégedtünk...” - mondta lapunknak Geri Gergely, a ri­maszombatiak vezetőedzője. A hazaiak a 23. percben Konkoľ találatával szereztek vezetést, ám a 37. percben Koleket kiállították. „Utolsó emberként buktatta a játéko­sunkat - mondta az esetről Geri. - Sajnos, az ember­előnyt sem tudtuk kihasznál­ni, bár a játékban, labdatar­tásban a Lokomotíva fölé ke­rekedtünk. De a helyzeteink kimaradtak.” A kassaiak második gólja előtt Popovics egyenlíthetett volna, de csak a kapufát találta el, az ellentámadás végén pe­dig a Lokomotíva tizenegyes­hez jutott. Ez volt sorozatban a harmadik büntető a rima- szombatiak ellen. „Volt egy olyan érzésem, hogy a bíró kompenzálni akarja a kiállítást, de nem ezen ment el a meccs. Ahogy az előző két bajnokinkat is megnyerhettük volna, tizen­egyes ide vagy oda, úgy most is megszerezhettük volna leg­alább az egy pontot. Csak ma­gunkra haragudhatunk, hogy ez nem sikerült. Remélem, a következő mérkőzésen már megint szívvel fogunk futbal­lozni” - tette hozzá Geri. (bt) Öt ziccert elpuskáztak az SFAA futballistái Remiztek a szenciek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Szene. Gól nélküli döntet­lennel ért véget a szerediek szenei vendégjátéka. A mérkő­zés nagy részében fölényben futballoztak a hazaiak, ám nem tudtak a hálóba találni. A szen­ciek Ágh kiállítása miatt hu­szonöt percig emberhátrány­ban futballoztak. „Végig mi voltunk a jobbak, de sajnos mégsem nyertünk. Pedig védenceim a két hazai remi után győzni akartak. Leg­alább öt tiszta ziccert puskáz­tunk el, míg a szerediek a mér­kőzés során rendesen el sem ju­tottak a kapunkig - nyilatkozta Andrej Šteílár, a szenciek veze­tőedzője az SFM honlapjának. - A vendégek Seneckýnek kö­szönhetik a döntetlent, a volt válogatott kapus bravúrok so­rozatát mutatta be. Játékosaim dicséretére válik, hogy Ágh ki­Senecký remekül védett állítása után is bátran támad­tak, tetszetős akciókat vezet­tünk, ám nem tudtunk a hálóba találni. A szurkolók a mi olda­lunkról színvonalas mérkőzést láttak, amelyen csak a gól hi­ányzott. Csalódott vagyok, hogy jó játékunk ellenére be kellett érnünk az egy ponttal.” A derbi után a szenciek a ne­gyedik, a szerediek az ötödik helyen állnak. Az SFM vasár­nap a zsolnai fakó otthonában lép pályára, (sz. z.) KELETI CSOPORT, 12. FORDULÓ FK Bodva Moldava-Partizán Bardejov 0:0 Játékvezető: Ježík, 1240 néző. Sárga lap: Jurko, ill. Revák. MOLDAVA: Novák-Kražel, Lazarus, Petričko, Žebík-Anton Ribár, Zajac, Kis (68. Kónya), Gallo (74. Douglas Chagas Rezende)-Emmanuel Mensah, Jurko (83. Jano). Tatran Liptovský Mikuláš-Zemplín Michalovce 0:3 (0:2) Góllövők: Samuel Garcia Bayon (5., 11-esből), Regáli (34.), Vernon (79.). Játékvezető: Fajčík, 530 néző. Sárga lap: Válovčan, Kubena, Mir. Pastva, Papaj, ill. Vernon. MFK Dolný Kubfn-MFKKošice B 3:0 (1:0) Góllövők: Sani (45.), Otruba (81.), Čučka (90.). Játékveze­tő: Perašín, 395 néző. Sárga lap: Sopúch, Veselovský (mind­ketten D. Kubín). FK Poprad-1. FC Tatran Prešov 1:3 (1:1) Góllövők: Ujčík (35.), ill. Katona (4.), P. Šafranko (76., 85.). Játékvezető: Kačenga, 1533 néző. Sárga lap: Štefančík (Prešov). Piros lap: Bendík (16., Poprad). Lokomotíva Košice-MŠKRimavská Sobota 2:0 (1:0) Góllövők: Konkoľ (23.), Hloušek (73., 11-esből). Játékveze­tő: Špaček, 150 néző. Sárga lap: Kinský, Giertl, Kokočák, Pulščák, ill. Lupták, Hladík. Piros lap: Kolek (37., Lokomotí­va). MŠK RIMAVSKÁ SOBOTA: Prošovský-Gálik, Petrán, Hladík, Morháč (74. Šlosár)-Poremba (85. Brezinský), Köböl-Lupták, Čertík, Popovics-Chovanec. Slavoj Trebišov-MFK Lokomotíva Zvolen 0:0 Játékvezető: Sedlár, 400 néző. Sárga lap: Kortstam, Čižmár, Oláh, ill. Špilár, Pellet, Javorina. TABLAZAT, MŰSOR A bajnokság állása Következik 1. Michalovce 12 10 1 1 23:6 31 2. Zvolen 12 7 4 1 21:5 25 3. Bardejov 12 6 4 2 19:8 22 4. Lipt. Mikulás 12 6 0 6 16:12 18 5. Poprad 12 5 2 5 20:22 17 6. Rim. Sobota 12 4 4 4 10:12 16 7. Prešov 12 4 3 5 17:16 15 8. Moldava 12 3 3 6 11:16 12 9. Dolný Kubín 12 4 0 8 12:25 12 10. Lokomotíva 12 4 0 8 11:19 12 U.Trebišov 12 3 3 6 7:18 12 12. MFKKošiceB12 3 2 7 16:24 11 13. FORDULÓ - október 18., szombat, 14.00: Loko­motíva Zvolen-Lokomotíva Košice, MŠK Rimavská Sobota-Moldava, Bardejov- Poprad, Prešov-Dolný Ku­bín. Október 19., vasárnap, 14.00: Salvoj Trebišov-Lip- tovský Mikuláš, MFK Košice B-Michalovce.

Next

/
Thumbnails
Contents