Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-13 / 235. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 13. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 5 Drasztikus mértékben csökkentek a felvásárlási árak az orosz élelmiszer-embargó miatt Az őstermelőkön csattan az ostor Pozsony. Az uniós élelmiszerekre kivetett orosz embargó elsősorban az őstermelőket sújtja, míg a kereskedők még nyernek is rajta. A termelőktől ugyanis az embargó által kiváltott piaci többlet miatt akár 20-50% százalékkal kevesebbért vásárolják fel a zöldséget és gyümölcsöt, amit azonban a fogyasztói árakban már nem érvényesítenek teljes mértékben. SUSLABÉLA „Néhány üzletláncnál vannak ugyan akciós árak, de általában a termelők húzzák a rövidebbet, mert árujukat rendkívül olcsón veszik át tőlük a kereskedelmi partnereik. Mindez elsősorban a zöldségre és a gyümölcsre vonatkozik, de az utóbbi napokban komolyabb nyomás nehezedik a sertéstenyésztőkre és a tejtermelőkre is” - nyilatkozta Milan Semančík, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) elnöke. Dúskálnak az élelmiszerben Az őstermelők helyzetét elsősorban az nehezíti, hogy a kereskedők az orosz importtilalomnak köszönhetően dúskálhatnak a termékkínálatban. A fogyasztók szintén örülhetnek a gazdag kínálatnak és a korábbihoz képest alacsonyabb áraknak. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva most akár 25-30 százalékkal is olcsóbb a zöldség és a gyümölcs, a burgonya csaknem 50 százalékkal kerül kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt. Kilóját már 20 centért is meg lehet vásárolni, az üzletláncok pedig átlagosan 40 centért kínálják. Tavaly ilyenkor 75-80 centbe került a krumpli kilója. Sok őstermelőnek a termelési költségei sem térülnek meg. Példaként az almatermesztőket említhetjük. Az alma egy kilogrammjának a termelési költsége átlagosan 35-52 cent között mozog, míg az üzletláncok gyakran csak 15-25 centet fizetnek egy kilogramm almáért. Ráadásul még az sem biztos, hogy ez a mélypontot jelenti, egyes előrejelzések szerint a felvásárlási ár akár 10 centre is süllyedhet. Veszteséges vállalkozás „Nincs ember, aki meg tudná pontosan határozni, milyen irányt is vesznek az árak” - mondta lapunknak Nagy Alfréd, a Galántai járáshoz tartozó körtvélyesi szövetkezet gyümölcstermesztői részlegének a vezetője. Marián Varga, a Szlovákiai Gyümölcstermesztők Szövetségének az elnöke elmondta: sok termelő rendkívül alacsony áron kínálja az idei termést. „így próbálják meg pótolni a kieséseket” - állítja Varga. Az almatermesztőket is az bosszantja, hogy az üzletláncok nyeresége egy-egy kiló almán hatalmas. Hasonló a helyzet a zöldség- termesztőkkel is. A tavalyihoz képest 30-50 százalékkal olcsóbban veszik át tőlük a termést, miközben az üzletláncok vezetői dörzsölhetik a tenyerüket, óriási hasznot húzva az üzleten. „Ráadásul az orosz piac elvesztése miatt az élelmiszerbehozatal is nő” - mondta lapunknak Dana Vrabcová, a Postabank gazdasági elemzője. Mi jelenthet megoldást a termelők számára? ,A termelőknek és az élelmiszer-ipari vállalkozóknak jobb viszonyt kellene kialakítaniuk a kereskedőkkel. Nyílt titok, hogy nem éppen a legideálisabbak a kapcsolatok az agrártermelők, illetve termékbeszállítók és az egyes üzletláncok között” - vallja Stanislav Nemec, az SPPK szóvivője. Szerinte a szlovákiai élelmiszerek 85 százalékát a termelők és a gyártók az üzletláncokban értékesítik, így fontos lenne javítani a kapcsolatokon. Egyedül nem megy Ám nem csupán a szlovákiai agrártermelőket aggasztják az alacsony felvásárlási árak. A visegrádi négyek valamennyi tagországában elégedetlenek az őstermelők az átvételi árakkal. Az Európai Bizottságtól nagyobb kompenzációt követelnek az orosz élelmiszer-embargó által okozott bevételkiesések miatt. A V4-ek agrárminiszterei az elmúlt héten Szlovákiában találkoztak szlovén és román kollégájukkal, hogy részletesen megvitassák az orosz importtilalomból eredő közös problémákat. A tárcavezetők megegyeztek abban, hogy országaik közül egyik sem képes saját maga orvosolni a gondokat, ezért jelentősebb támogatást kell igényelniük Brüsszeltől. Vennénk a hazai élelmiszert Pozsony. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara szerint a szlovákiai vásárlók ugyan egyre komolyabb érdeklődést mutatnak a hazai élelmiszerek iránt, az üzletláncok azonban ezt még mindig nem veszik kellőképpen figyelembe. A GfK Slovakia friss elemzése szerint az üzletláncokban kínált áru alig 43%-a szlovákiai eredetű, az elmúlt négy évben folyamatosan csökkent a hazai termékek részesedése a nagy kereskedelmi hálózatok kínálatában. Az SPPK szerint a szlovákiai élelmiszerek arányát az üzletláncokban több tényező is befolyásolja. Milan Semančík szerint a pozitív mérleghez a piac valamennyi szereplője, így a fogyasztók is hozzájárulhatnak, ha az olcsó, ám silány minőségű külföldi élelmiszer helyett a hazait részesítik előnyben, (sus) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Nem könnyű takarékoskodni Pozsony. Szlovákiában ugyan a lakosság 60%-a szeretne takarékoskodni a pénzével, rendszeresen azonban az emberek alig 15%-a képes félretenni bizonyos összeget - derül ki a 2muse piackutató ügynökség Általános Hitelbank (VÚB) számára készített felméréséből. Minden ötödik válaszadó arra panaszkodott, hogy a korábban felvett hitelek törlesztése miatt egyetlen centet sem képes megtakarítani. Az alacsony kamatoknak köszönhetően manapság az emberek 60%-ának nem okozna gondot a hitelfelvétel, épp az alacsony kamatok miatt azonban a megkérdezettek egyharmada nem bízná megtakarításait a pénzintézetekre. Szlovákia lakossága azonban európai viszonylatban még mindig a kevésbé eladósodottak közé tartozik. Banki hitele a lakosság alig 45%-ának van. A törlesztő részletek kiegyenlítésével a megkérdezettek 2%-ának vannak súlyosabb gondjai, tizedük pedig időnként késik a befizetéssel. (SITA) Hamé: céget vett Szlovákiában Pozsony. A cseh Hamé élelmiszer-ipari társaság felvásárolta az eperjesi Doma céget, amely a majonézek és öntetek legnagyobb hazai gyártója - közölte Martin Strapí, a piacvezető cseh cég vezérigazgatója. Ezzel a világ 40 országába exportáló Hamé 10. telephelyéhez jut, amivel megerősíti pozícióit a közép-európai régióban. Az első félévben 92,8 millió euró forgalmat lebonyolító Hamé számára Szlovákia fontos piac, forgalmának 17 százalékát nálunk realizálja. A mintegy 2400 főt foglalkoztató társaság 1700 terméket forgalmaz, skálája már kiterjed a készételekre, a gyümölcsízekre és a lisztérzékenyeknek készülő ételekre is. (shz) Kevesebb magyar vállalkozás Budapest. Az idei év első kilenc hónapjában 25 027 vállalkozást töröltek Magyarországon, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba. A világ- gazdasági válság kezdete - 2008 szeptembere óta - ez az első év, hogy a törölt cégek száma meghaladja az újonnan alapítottakét. Az adatokat összevetve: ebben az esztendőben 17 százalékkal több társaság húzta le a rolót, mint amennyi kitette az új cégtáblát - közölte a feketelista.hu. A cégmozgásokban idén bekövetkezett fordulat részben azzal magyarázható, hogy az Orbán-kormány alaposan szigorította a cégalapítás feltételeit. (Fi.) ____________AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK__________ V ALUTA I ÁRFOLYAM I VALUTA I ÁRFOLYAM Angol font 0,7882 H Lengyel zloty 4,1835 Cseh korona 27,493 BJ Magyar forint 306,84 Hoivát kuna 7,6465 KI Román lej 4,4058 Japán jen 136,27 H Svájci frank 1,2092 Kanadai dollár 1,4151 H USA-dollár 1,2638 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Velünk az élelmiszerboltban is vehet ki készpénzt Kártyával való fizetésnél 50 €-ig CashBack szolgáltatással, ha legalább 5 €-ért vásárolt. Az alább! üzletekben Is; [ TERNO 1 1 TERNO) ■■■Bűi 1 CflOD ...denne čerstvá! JEDXaT^l www.postovabanka.sk RE 140466 A burgonya csaknem a felével olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt (Vladimír Šimíček felvétele)