Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-11 / 234. szám, szombat

: O N on 2014. október 11., szombat, 8. évfolyam, 41. szám Magyar nyomok Fátimában 14—15. oldal A világ egyik legna­gyobb agglomeráció­jában egyes becslések szerint több mint 40 millió ember él, na­ponta mintegy 15 ezer tonnányi hulladékot termelve. A rohamo­san növekvő afrikai metropolisban mégsem alakult ki soha egy hiva­talos keretek közt folyó, államilag ellenőrzött egységes rendszer a te­mérdek szemét elszállítására. A városi hulladék kétharmadát a zabbálok gyűjtik össze, akik min­denfajta szerződés nélkül tevékeny­kednek a hatóságok hallgatólagos beleegyezése mellett. A maradék ötezer tonnáért három multinaci­onális cég felel, amelyeket tíz évvel ezelőtt egy korszerűsítési kísérlet keretében alkalmazott az egyipto­mi állam, komolyan veszélyeztetve ezzel a zabbálok egzisztenciáját. Idővel az egész városnak a nagyvál­lalatok hatáskörébe kellett volna kerülnie, de a kairóiak tiltakozása miatt ez az elképzelés csak részben valósult meg. Az új rendszer meg­emelte a havi rezsit, a szemetet pe­dig ezután nem csupán a lakás elé kellett kirakni, hanem azt a közte­reken felállított tározókig el kellett vinni. A zabbálok működésének hiva­talossá tételéért harcoló, ,A fia­talság szelleme” nevű befolyásos civil szervezet vezetője, Ezzat Nairn Gindi szerint a nemzetközi cégek­nek mindössze a szemét 20 szá­A katasztrofális higiéniai körülmények között élő zabbálok várható élettartama átlagosan nem haladja meg az 55 évet Kairó szemétszállítását közel száz éve egy kopt keresztény közösség végzi, a főváros azonban továbbra sem hajlandó legalizálni a zabbálok (szemétgyűjtők) nélkülözhetetlen szolgáltatását. nyersanyaggá. A zabbálok a sze­mét 85 százalékát értékesítik újra. A műanyagért, fémért, papírért és pamutért számos egyiptomi és tengerentúli nagyüzem áll sorban, a kínai ügyfelek teherautói egészen a keresztény nyomornegyedekig el­mennek a szállítmányért. Az első disznókat Kairóba szállító aszjúti zabbál unokája, Ezzat Nairn Gindi szerint hetente kb.100 mil­lió egyiptomi font cserél gazdát a kopt műhelyekben, a közösség legnagyobb, alsó kasztját alkotó kukások azonban továbbra is mély szegénységben élnek a szemétben. Gindi szerint a katasztrofális hi­giéniai körülmények között élő zabbálok várható élettartama áda- gosan nem haladja meg az 55 évet. A 40 év felettiek 40 százaléka aszt­más, és á lakók közel fele szenved a Hepatitis vírusfertőzés különböző típusaitól. Az al-Mukattam szik­la tövében élő 20 éves Makáriosz Nasszár pl. elmondta, a szeméttel együtt a kairói kórházakban eldo­bott véres fecskendők is a családok otthonaiba kerülnek, gyakran fel­sértve a kesztyű és védőfelszerelés nélkül válogató nők kezét. Nasszár szerint egy további egész­ségügyi probléma a mélyen kon­zervatív keresztény közösség zárt életformájából fakad. A házasságok általában a családon belül köttet­nek, emiatt egyre magasabb a szü­letési rendellenességek száma is. Mindazonáltal a kairói társadalom­Keresztény szemetesek Kairóban zalékát kell újrahasznosítaniuk, a maradék 80 százalékot a sivatagban tárolhatják. „A nemzetközi cégek a 20 százalék újrahasznosításáért vál­lalt felelőségüknek úgy tesznek ele­get, hogy azt továbbadják nekünk, zabbáloknak” - mondta Gindi. Ezt a hatóságok elfogadják, noha a ke­resztény csoport tevékenységének semmilyen hivatalos nyoma nincs. „A pénzügyminisztérium havi 45 millió egyiptomi fontot (10 font kb. 1,11 euró) folyósít a multik- nak, mi nem kapunk semmit.” A 2009-es sertésinfluenza idején egy hatósági rendelet következté­ben a zabbálok összes disznaját el­pusztították, ami miatt jelentősen megnőtt a szerves hulladék meny- nyisége Kairó utcáin, míg végül a 2011-es forradalom kirobbanásá­val újra lehetőség nyílt a disznó- tartásra. Először az 1920-as években egy sivatagi oázisban élő keresztény közösség ismerte fel a hulladékgaz­dálkodásban rejlő anyagi poten­ciált. Az azóta csak wahájákként (oázisban élők) ismert sivataglakók egy bizonyos összegért cserébe ösz- szegyűjtötték és eltüntették a lakók szemetét Kairó negyedeiből. A si­vatagi napon kiszárított hulladékot később újra beszállították a város­ba, és tüzelőanyagként eladták a fő­város fürdőinek, kenyérsütödéinek és kifőzdéinek. 1949-ben a felső-egyiptomi Aszjút városából egy másik kopt közösség néhány innovatív tagja disznókat szállított a fővárosba, velük etetve fel a növekvő mennyiségű vegyes szemétben lévő szerves anyago­kat. Az iszlám által tisztátalannak tekintett állatok a túlnyomórészt muzulmánok lakta főváros vérke­ringésének így nélkülözheteden láncszemévé váltak. Azóta is az ere­detileg Aszjútból származó szemét- gyűjtők, a zabbálok szedik össze a lakások elé kitett hulladékot, amit a jómódú ügynökökké lett waháják közvetítőmunkája tesz lehetővé. Jelenleg hat közösségre felosztva körülbelül 65 ezer zabbál él a fő­várost magába foglaló agglomerá­ciós gyűrű mentén, a legnagyobb település Kairó déli részén, az al- Mukattam szikla tövében alakult ki. Az összegyűjtött szemét egye­nesen a zabbálok otthonaiba kerül. Mivel a szelektív hulladékgyűjtés a kairóiakra nem jellemző, azt a családok női tagjai csupasz kézzel válogatják szét. A vegyes hulladék szerves részét a házakban és azok körül élő disznók falják fel, az újra­hasznosítható alkotóelemek pedig a hat településen működő mintegy 1500 műhelyben válnak értékes ból kirekesztve élő zabbál települé­seken meglepő nyitottsággal fogad­ják az odalátogatókat. A mindent elborító vegyes hulladékból áradó kellemeden szag ellenére különös otthonosságot érez az ember a vendégszerető szemetesek között. Míg a több nyelven beszélő fiatal Nasszár álma, hogy nemzetközi sajtóorgánumoknak írjon az egyip­tomi keresztények nehézségeiről, arra a kérdésre, hogy tudna-e a zabbál közösségen kívül élni, ha­tározott nemmel válaszolt. (MTI) Kairó naponta mintegy 15 ezer tonnányi hulladékot termel Háztetőn felhalmozott szemét Kairóban (Fotók: MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents