Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-07 / 230. szám, kedd
2014. október 7., kedd 7. évfolyam, 3. szám SZINFOLK Sokat elárulnak az élethelyzetekről, bennük a nők feladatairól és jogairól a levéltárakban őrzött régi iratok, a személyes és családi levelezések Asszonysorsok, női életutak a régi falusi, mezővárosi társadalmakban I. A társadalom alsó rétegeiben, ahol az élet fenntartásában kiemelt hely jutott a munkának, a régi korokban más volt a nők szerepe, mint ahogy a modernizálódó világban, a 19. századtól alakult. KOCSIS ARANKA A parasztgazdaságokban, a kézműves- vagy kereskedőcsaládokban a nőkre fontos feladatok hárultak, és sokkal inkább partnerei voltak a férfiaknak, mint az iparosodással tömegessé váló életformákban, ahol a családi élet és a munkahely színterei szétváltak. A korábbi korokban bár a jogrend a férfit különböző előnyökben részesítette, azok a mindennapi életben, annak kényszerűségei között sokszor háttérbe szorultak. A nők a hagyományos, társadalmilag elfogadott munkamegosztás mellett, amely női és férfimunkákra osztotta szét a tevékenységeket, bizonyos élethelyzetekben a férfiak feladatait is ellátták és jogköreik az övékével azonosak voltak. Sokat elárulnak ezekről az élethelyzetekről, bennük a nők feladatairól és jogairól a levéltárakban őrzött régi iratok, a személyes és családi levelezések, gazdasági leltárak, vagyonössze- írások, de még a végrendeletek is. Az utóbbiakban a nők közvetlenül szólalnak meg és vallanak néhol egészen személyes hangon példáid azokról a nehéz körülményekről, amelyek közé féljük halálával, özvegyként kerültek, vagy amellyel idős korban kényszerültek szembenézni. Nők testamentumai Mi vitte vagy kényszerítette a nőket arra, hogy akaratukat írásba foglalják és végrendelkezzenek, hiszen a vagyon öröklésének a korábbi századokban is megvoltak a törvényes útjai? Nos, éppen akkor írtak vagy írattak végrendeletet, amikor a törvényes öröklés szabályaitól eltérően akarták a családi vagy személyes javaikat az örökösökre testálni. Hagyatkoztak, ha betegek, ha idősek voltak, de gyakran a családi életben bekövetkezett fordulat, a megözvegyülés, újraházasodás is rávitte őket a rendelkezésre, amikor az addigi vagyoni helyzetet kívánták tisztázni és lezárni, vagy akár az új házastárssal való kapcsolatukat, esetleg annak a családban elfoglalt helyét szerették volna a juttatással is megerősítem. De akadnak a végrendelkező nők között hajadonok is, bár kevesen, hiszen a korábbi koA, ,7? v t/ irn7 ' /W"*' / 7f , Wlnfx Jy > ■ ' C-< a- ff / v *' t&JL '} J - * /tunert ox.'yi f4Í t*«A.*»* ■■ * f / _ ' 7 /? «TyTrvá «■ 1 C7/-,7t tLs'*ny*r" _-Smr\ h-y ' J~V í Leinber llono ' r f n' ** /ff7~rtn' végrendel- - < . . / ' * . , / / I CjyjfVUAprsf _ rokban hajadon is kevés volt a közép-európai társadalmakban. Ez a családi állapot nem követendő, inkább periférikus j volt a helyi közösségekben, 1 miután az elvárt szerep szeli rint a nő dolga az volt, hogy í. férjhez menjen és gyereket í szüljön. De vonzó sem le- ! hetett vénlánynak maradni I a szűkös lehetőségek és a I szegényes életmód miatt, 1 amivel ez a státus a falusi jt és a mezővárosi viszonyok » között általában együtt járt. Jól illusztrálják ezeket a , I szegényes körülményeket a I csallóközi Somotja mező- '1 város levéltárában fennma- ís~; radt testamentumok, ame- « lyek közt a hajadonoké „ . F legtöbbször szolgálóként / . ■ ’ szerzett csekély vagyonról, leginkább ingóságokról n - 9-' I vagy még a szülői házból . ? örökölt juss felől rendel- * /u nyt • VI kezik. Kitűnik belőlük az Y. '“Cfy *”rr*d’ egyedülálló nők szerény . I P « életmódja, olykor kiszol' <7 ’ Sl L - vvrvy twn *.<. - — | gáltatottsága. Jelentős / /. « J| vagyona egyiküknek U>vv7i rf-V e+pfhfc Y Y VJyr^> ~ m sem volt, gyakran saját J J * házuk sem, rokonoknál » / '(>rty ***vín+X. f laktak, idős korukban y <-7- w , "11 vagy ha megbeteged/. fi ukon TtT 7 Cttrí-f-tj-f ? § tek, rokonok, ismerő, y . 1 ” I tartásdíj fejében. Végt- ' 7. , (U-** '% Vth u^y 'A7MT/ « CJ-f <!*<s f * A71 h.'+SS y '•fy 0 n Vr- (: , ý 1 *t-fy ^ v ■* 7 ^ ^ ^ k AjJíÍArt M sök gondoskodására, g ápolására szomltak, kezése^omorja Ĺ% L f’’ ^ fk ' V* mezővárosában ■' (- . i ^ / / , ff fi'"”» /• 1661 -ben M rendelkezéseikben I javaik jelentős részét 1 kegyes adományként osztották szét, vagyis valamelyik egyházra, kórházra, betegek ápolására hagyták. Ebből nemcsak a lelki érzékenység, a szegényekkel, elesettekkel való együttérzés olvasható ki, hanem a kapcsolataik beszű- kültsége is sejthető. Környezetükben nemigen volt, akire jó szívvel ráhagyták volna földi javaikat, egyedülállóságuk egyben elhagyatottságot is jelentett. Ezüstlánc Szűz Máriának Ilyen visszafogott életről vall a hajadon Hans Maris 1826-ban Somoiján kelt testamentuma is, amelyben hosszas szolgálattal, „nehezen keresetf ’ vagyonaként mindössze női és ágyi ruhákat, valamint 260 forint készpénzt nevezett meg, háza, bárminemű ingatlanja nem volt. A pénz javát (210 Ft) a helyi katolikus templomra és az ispotályra hagyta, s külön hagyott a somoijai Bol- dogságos Szűz Mária tiszteletére egy ezüstláncot, amely feltehetően a legszemélyesebb és legértékesebb vagyontárgya volt, és a leikéhez legközelebb álló szentnek adhatta. Ezek és a temetése költségeire félretett összeg (30 Ft) mellett 20 forint és a ruhák maradtak: 1 vörös rékli, 1 csíkos szoknya, 2-2 kötény, lepedő és abrosz, 12 ing, 2 dunyha és 6 vánkos. A felsoroltak lehettek az értékesebb ruhadarabjai és textíliái, úgy tűnik, egy váltásra elegendő mennyiség. Voltak még külön megnevezni sem érdemes ruhái, amelyeket, mint mondta, mindennap szokott hordani. Ezeket három nőrokon és ismerősök közt osztotta szét. A maradék elárverezése után a bevételt a licitálás költségeire és a városi tanácsuraknak hagyta, jelentős összeg az már nem lehetett. A házasságban élő nők életmódja a szülői házból örökölt javak, a félj vagyona és a közös szerzemények függvényében alakult. Életformáik közt jelentős különbségekkel járt, volt-e gyermekük vagy sem, de az is, hogy a férjhez menéssel új háztartásba, családba kerültek-e, vagy a férfi volt az, aki beházasodott a feleséghez. A beteg vagy idős feleségek gyakran azért tették írásba vég- intézkedésüket, hogy haláluk után férjük és a rokonság közt, úgymond, viszály ne legyen. Leginkább ugyanis arra törekedtek, hogy a különböző eredetű vagyon minél nagyobb része a férjnek maradjon, akár még az is, amelyet hozományként maguk vittek a házasságba, és halálukkal - ha gyermektelenek voltak - visszaszáll volna a rokonságukra. A férjnek való kedvezés különösen megérthető akkor, ha kiskorú gyermekeket hagyott az asszony az urára. (Folytatás a következő számban)
