Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-07 / 230. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 7. Közélet 3 Az ellenzék a parlamenti bizottságokban számoltatná el a minisztereket 526 millió euró van veszélyben Meghallgatták a volt szlovén kormányfőt is „Nem magamat jelöltem uniós biztosnak” Pozsony. Taktikát vált az ellenzék, nem a plénum rendkívüli ülésén, hanem bizottságokban akarják kérdőre vonni, „grillezni” a minisztereket, ezúttal az uniós támogatások kifizetésének leállítása miatt. Ez akár 526 millió eurós kiesést is jelenthet az állami költségvetés számára. ÚJ SZÓ-HÍR A teljes ellenzék összefogott, hogy meghallgassák azokat a minisztereket, amelyek felügyelete alá tartoznak azok az operatív programok, amelyekben az Európai Bizottság (EB) leállította az elnyert pályázatok kifizetését. 526 millió euró az ablakban Miroslav Beblavý (Sieť) szerint Brüsszel mintegy 250 millió euró értékben már tartósan csökkentette a megítélt támogatás összegét, vagyis ezt a pénzt mindenképpen a szlovák költségvetésből kell kifizetnie a pályázóknak. Peter Kažimír pénzügyminiszter ugyan arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Brüsszel megbízhatónak tartja a pénzügyminisztériumban működő központi ellenőrző szervet, de az egyes minisztériumok esetében a probléma megmaradt. A pénzügy arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kilenc blokkolt operatív programból négyet újraindított. „Több minisztériumot, pontosabban a tárcáknál működő irányító hatóságot érinti az EB korlátozása, ezért úgy döntöttünk, hogy minden érintett minisztert meghívunk a bizottságba, hogy számoljon el azzal: mennyi pénz kifizetését állította le Brüsszel, ebből mekkora az az összeg, amit Szlovákia már egyáltalán nem kap meg” - magyarázta lapunknak Simon Zsolt (Híd) a parlament mezőgazdasági bizottságának a tagja. A volt miniszter szerint ezt az összeget a szlovákiai adófizetőknek kell kifizetniük, ezért „emelkednek az adók és az illetékek, mert ilyen tételeket is ebből kell kifizetni”. Simon úgy véli, a leállított és a már teljesen elveszett támogatás teljes összege 526 millió euró. „Ez már óriási veszélyt jelent a szlovák költségvetésre is” - véli Simon. Hat minisztérium bűnös Az ellenzék hat bizottságot hívna össze, mindegyik egy-egy minisztert hallgathatna meg. Az uniós alapok kifizetése a pénzügy-, a gazdasági, a kulturális, a mezőgazdasági, az oktatási és a szociális ügyi minisztériumot érinti, az ezekért a szakterületekért felelős bizottságok ülnének össze a következő napokban vagy hetekben, hogy az ellenzék „meggrillezze” a minisztereket. „Jahnátek földművelésügyi miniszter esetében például három operatív programot állítottak le, több mint 100 millió euró értékben” - magyarázta lapunknak Simon. Pontos tájékoztatást vár a minisztertől az elfogadott intézkedésekről és azt s tudni szeremé, hogy Brüsszel mely projektek támogatását nem fizette ki. Szerinte a rendszer hibájáról van szó, amelyet még az első Fico-kormány idején állítottak fel. „A 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszak legnagyobb részében Robert Fico volt a kormányfő, így ő is felelős azért, hogy most, a költségvetési időszak végén még mindig csak 50 százaléknál tart az uniós alapok lehívása” - állítja Simon. Kérdéses, hogy a folyamat valóban megvalósulhat-e. A bizottsági üléseket ugyan az ellenzék maga is össze tudja hívni, de a program megszavazásához a smeres képviselők szavazataira is szükség lesz. Ha a miniszter nem akaija vállalni a „grillezést”, elég, ha párttársai elutasítják meghallgatását. Az uniós alapokban rekedő támogatások azonban rákényszerít- hetik a kormánypártot is a miniszterek szigorúbb ellenőrzésére. (lpj, TASR) ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Nem magát jelölte az Európai Bizottságba, egy három nevet tartalmazó listát küldött az általa vezetett kormány Brüsszelbe, amelyről Je- an-Claude Juncker, a testület elnöke választotta ki őt - jelentette ki tegnap meghallgatása legelején a liberális Alenka Bratušek volt szlovén kormányfő, akit Juncker az energiaunióért felelős alelnöknek jelölt ki. Bratušek meghallgatása ígérkezett az utolsó igazán izgalmasnak „grillezésnek” - pont jelölésének módja miatt. Kormánya tavasszal megbukott, a nyáron megtartott előrehozott választáson kis híján még a parlamentből is kiszorult: a saját magáról elnevezett párt 4,4 százalékkal 4 helyet szerzett a 90 fős szlovén parlamentben. Míg tartottak a koalíciós tárgyalások, ő ügyvezető kormányfőként saját magát jelölte az Európai Bizottságba. Bratušeket így az elmúlt hetekben amiatt érte a legtöbb bírálat, hogy a bukott politikusként gyakorlatilag saját magát „buktatta felfelé”, egy jól fizetett, biztos brüsszeli pozícióba. Bratušek elmondása szerint július vége volt a jelöltek megnevezésének határideje, így kormányának választania kellett aközött, hogy nem küld nevet Junckernek - ezzel potenciálisan azt kockáztatva, hogy nem tud felállni időben az új bizottság -, vagy több nevet küldenek, és Junckerre bízzák a döntést. „Ezek a tények, és semmi más” - szögezte le a volt kormányfő. Egy EP-képviselő ugyanakkor rámutatott: Belgium is csak szeptemberben nevezte megjelöltjét, ráadásul az a kormánykoalíció, amely hivatalosan még hivatalba sem lépett, csak tárgyal a koalíciókötésről. Bratušek elismerte, hogy a szlovén korrupcióellenes hatóság vizsgálatot indított a jelölés ügyében, de tagadta, hogy bármilyen formában késleltette volna az eljárás eredményének nyilvánosságra hozatalát. „Jogász vagyok. Tisztelem a jogszabályokat. Sosem kerültem a törvény rossz oldalára” - hangsúlyozta. (MTI, MSz) Az önjelölt jelölt meghallgatása (SITA/AP-felvétel A magyar jelölt részben elhatárolódott az Orbán-kormány néhány törvénymódosításától, melyekhez korábban asszisztált Navracsics Tibor uniós biztos lehet, de más szakterületet kaphat Navracsics az EP-ben. Nehéz menet volt. (SITA/AP-felvétel ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási bizottsága szerint Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatja, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfolióját kapja meg a magyar jelölt - közölték a szakbizottság tegnapi brüsszeli ülése után. Navracsics Tibor várhatóan vagy másik tárcát kap, vagy feladatokat vesznek el tőle. Opcionális lehetőség az is, hogymás jelöltet kér Juncker elnök Magyarországtól. Az ülésen részt vevő Molnár Csaba, a DK EP-képviselője újságíróknak elmondta, a testület kétszer szavazott. Először 15 igenvokssal, 10 ellenében, 2 tartózkodás mellett megszavazták, hogy Navracsics alkalmas EU- biztosnak. A második szavazás arról szólt, hogy a Jean-Claude Juncker leendő bizottsági elnök által összeállított tárcát megkaphatja-e a magyar jelölt. Itt 14 volt a nemleges és 12 az igenlő szavazatok száma, 1 tartózkodás mellett. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja sikerként könyveli el a Navracsics Tiborról szóló szavazást. Hamut szórt a saját fejére Navracsicsot múlt szerdán hallgatta meg a bizottság, ám mivel nem volt teljesen elégedett ajelölt válaszaival, írásban pótkérdéseket küldött neki. Navracsics válaszaiból kitűnik, hogy miniszterként nem mindenben értett egyet a magyar kormány és kormánytöbbség által kreált törvényekkel. A EP liberális frakciója a médiaszabályozás miatt vonta kérdőre a jelöltet. Navracsics azzal védekezett, hogy a jogszabály annak idején (2011-ben) egyéni képviselői indítványként került a parlament elé, és az eredeti szöveg több ponton sem tükrözte az ő személyes véleményét. Ez utóbbit viszont akkor nem fejtette ki, a szigorú törvény parlamenti vitája során egyszer sem szólalt fel - emlékeztetnek a magyar hírportálok. Navracsics szerint az új médiatörvény célja a régi, töredezett és elavult szabályozás frissítése volt, azzal a céllal, hogy a médiaszektor átláthatóbb legyen. A jelölt szerint az Orbán-kabinet a jogszabály véglegesítésekor párbeszédet folytatott az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal. „A média szabadsága és sokszínűsége kulcsfontosságú a demokratikus társadalmak számára. Sajnálom, hogy a múltban néha a magyar kormány, amelynek immár nem vagyok tagja, nem tulajdonított kellő fontosságot ennek a jelentős szempontnak” - írta Navracsics Tibor válaszában a liberálisoknak. El is határolódott, meg nem is Az euroszkeptikus frakció azt kérdezte Navracsicstól, hogy kész-e elhatárolódni az Orbán-kormány azon lépéseitől, melyeket a média- és igazságszolgáltatás terén tett? Navracsics ebben az esetben is azzal védekezett, hogy a médiatörvény képviselői indítványként került a parlamentbe - a tervezet ugyanakkor fide- szes indítvány volt, a Fidesz pedig nem az a párt, amelyben ilyen lényeges kérdésekben a vezető tudta nélkül vagy akarata ellenére lehetne javaslatokat benyújtani. Ajelölt itt is kiemelte: „Böl- csebb lett volna ezeket a megbeszéléseket és egyeztetéseket előbb elkezdeni, érzékenyebb módon lebonyolítani, tekintettel az alapjogok és a jogállamiság fontosságára szerte az Európai Unióban”. (MSz, MTI) Több infrastrukturális projekt finanszírozása is veszélybe kerül (Tomáš Benedikovič felvétele)