Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)

2014-09-05 / 204. szám, péntek

16 Sport ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com Svájc az egyetlen rivális, döntés jövőre születik Szlovákia megpályázta a 2019-es hoki-vb rendezését TASR-JELENTÉS Pozsony. Szlovákia hivata­losan is benyújtotta pályázatát a 2019-es jégkorong-világbaj- nokság rendezésére. A nem­zetközi szövetség küldöttei két helyszín közül választhatnak, a másik kandidáló ország Svájc. „Az IIHF jövő heti kongresszu­sán kezdjük meg a kampá­nyunkat. A végső döntés jövő­re, a csehországi vb alatt szüle­tik majd meg. Igyekezni fo­gunk, hogy nyolc év után ismét Szlovákiában lehessen a torna” - nyilatkozta Igor Nemeček, a Szlovák Jégkorongszövetség elnöke. Az, hogy a 2011-es viadal­hoz hasonlóan Pozsony és Kas­sa lenne-e a két házigazda sike­res pályázat esetén, még nem ismert. Svájc legutóbb 2009-ben rendezett vb-t. Jövőre Csehor­szág, 2016-ban Oroszország, 2017-ben Németország és Franciaország, 2018-ban pedig Dánia ad otthont a tornának. Foci BL: az összes topligás bajnok az első kalapba Változhat a kiemelési rend MTI-JELENTÉS Nyon. Sir Alex Ferguson, az Európai Labdarúgó-szövetség edzői tanácsadója szerint az UEFA hajlik arra, hogy meg­változtassa a kiemelés rend­szerét a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Ferguson tervei szerint a topligák bajnokai au­tomatikusan az első kalapba kerülnének. Jelenleg egy klubcsapatot az előző ötévi teljesítménye alap­ján emelnek ki a kupasorozat­ban. így olyan sztárcsapatok, amelyek csak az elmúlt évek­ben erősödtek meg (pl. Man- City, PSG), nem kerülhettek az első kalapba. A pápaiaké az első idei edzőcsere az NB 1-ben Lemondott Mátyus János ÖSSZEÁLLÍTÁS Pápa. Lemondott vezető­edzői pozíciójáról Mátyus Já­nos, a Pápa NB I-es labdarúgó- csapatának vezetőedzője. Ez a 2014-2015-ös szezon első tré­nerváltása. Mátyus nyáron lett a Lom­bard szakvezetője, amely hat forduló után a nyolcadik a baj­nokságban. Mátyus nem nevez­te meg távozása okait. A szak­mai munka irányítását megbí­zott edzőként a kapusedző Ko­vács László veszi át. (nso) SPORT A TEVEBEN 8.50 - DIGISPORT 1 (szlo­vák, magyar): Csehország- Azerbajdzsán strandfoci Eb­selejtező 10.00 - NOVA SPORT: Forma-1 Olasz Nagydíj, 1. szabadedzés 10.15 - DIGISPORT 1 (szlovák, magyar): Szlo- vákia-Svájc strandfoci Eb­selejtező 11.30 - DIGISPORT 1 (ma­gyar) : Anglia-Görögország strandfoci Eb-selejtező 12.00 - EUROSPORT 2: Úszás, gála, Szingapúr 12.45 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Fehéroroszország- Törökország strandfoci Eb­selejtező 14.00 - NOVA SPORT: Forma-1 Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés 14.00 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Franciaország-Észt- ország strandfoci Eb-selejte- ző 15.15 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Bulgária-Spanyolor- szág strandfoci Eb-selejtező 15.30 - DUNA: Mezőkö- vesd-Békéscsaba NB Il-es labdarúgó-mérkőzés 16.00 - EUROSPORT: Vuel- ta kerékpáros-körverseny, 13. szakasz 16.30 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Grúzia-Oroszország strandfoci Eb-selejtező 17.30 - SPORT 1 (cseh), SPORT2 (magyar): Dinamo Moszkva-CSZKA Moszkva jégkorong KHL-mérkőzés 17.30 - SLOVAK SPORT TV2: Pardubice-Linköping jégkorong Bajnokok Ligája- csoportmérkőzés 17.30 - ČT SPORT: U20-as férfiröplabda Eb-elődöntő 17.45 - DIGISPORT 1 (ma­gyar): Moldova-Olaszor­szág strandfóci Eb-selejtező 18.00 - EUROSPORT 2: Németország-írország U21- es labdarúgó Eb-selejtező 18.30 - EUROSPORT: Te­nisz US Open, New York, ve­gyespáros döntő 19.45 - EUROSPORT: Te­nisz US Open, New York, női elődöntő 20.00 - DIGISPORT 3, ČT SPORT: Atlétikai Gyémánt Liga, Brüsszel 20.15 - SPORT M: Lóver­seny 20.45 - SLOVAK SPORT TV1: Coventry-Gülingham angol harmadosztályú lab­darúgó-mérkőzés 21.05 - EUROSPORT: Te­nisz US Open, New York, női elődöntő 22.00 - EUROSPORT 2: Tour of Alberta kerékpáros­körverseny, 3.szakasz 23.00 - CT SPORT: Ameri­kai golftorna Egy góljával és három gólpasszával az argentin szélső szinte egymaga verte meg a világbajnokot Di Maria elintézte a németeket Di María (7-essel) nem győzte fogadni társai gratulációit (SITA/AP-felvétel) Kerzsakov rekordot döntött Hitnki. A legeredményesebb orosz válogatott futballistává lépett elő Alekszandr Kerzsakov, miután duplázott szerdán az Azerbajdzsán ellen 4:0-ra megnyert barátságos mérkőzé­sen. A Zenit támadója mostani góljaival már 28-nál jár a nemzeti csapatban, eddig Vlagyimir Beszcsasztnihhal holt­versenyben állt az örökranglista élén. A szovjet csúcsot Oleg Blohin tartja, aki 1972 és 1988 között 112 válogatottbeli fel­lépésén 42 gólt szerzett. (MTI) Az argentin labdarúgó­válogatott visszavágott a németeknek a vb-döntő­ben elszenvedett veresé­gért, a dél-amerikaiak 4:2-re győztek Düssel­dorfban a házigazda el­len barátságos mérkőzé­sen. ÖSSZEÁLLÍTÁS Gerardo Martino a németek elleni mérkőzésen mutatko­zott be argentin szövetségi ka­pitányként, és a dél-amerikai­ak 4:2-es győzelme után (mi­közben az 50. percben már 4:0 volt az állás javukra) a Man­chester United új szerzemé­nyét dicsérte: Ángel Di María kiosztott három gólpasszt, a negyedik argentin találatot pedig ő maga szerezte, gyönyörű támadás végén egy nem kevésbé pazar bokamoz­dulattal. ,Ángel megmutatta, hogy miért tartozik a világ öt leg­jobb labdarúgója közé - nyi­latkozta Martino. - Nagyon elégedett vagyok a teljesít­ményünkkel, hiszen több já­tékosunk is kevés mérkőzés­sel a lábában érkezett ide. Nem sok időnk volt felké­szülni, ám a fiúk rendkívül profi módon álltak hozzá az edzésekhez.” „Nemcsak győzni akartunk, hanem jó benyomást is kelteni - mondta a remek napot kifogó Di María. - Sikerült sikeressé tenni szövetségi kapitányunk debütálását. Továbbra is min­den nap keményen dolgozom, hogy bizonyítsam, helyem van a válogatottban és a klu­bomban.” Joachim Löw, a világbajnok német válogatott szövetségi kapitánya nem keresett kifo­gást. „Hibákat követtünk el védekezésben, és ezekért egy­ből megbűnhődtünk. Sok játé­kosom még sosem játszott egymás oldalán, el kell tehát fogadnunk az ítéletet. Láthat­tuk, milyen kicsi a különbség a világ legjobbjai között, Argen­tína világklasszis csapat” - nyi­latkozta Löw, akinek vélhető­en Mesut Özil, Julian Draxler és Mats Hummels szolgálatai­ról is le kell mondania sérülés miatt a skótok elleni Eb-selej- tezőn. Érdekesség, hogy négy év­vel ezelőtt is Argentínától ka­pott ki először az aktuális vi­lágbajnok. 2010 szeptemberé­ben az argentinok 4:1-re győz­ték le a Dél-Afrikában arany­érmet szerző spanyol váloga­tottat. (nso) „Ha a körülmények a jövőben változnak és szükség lesz a tapasztalataimra, rendelkezésre állok" Szalai nem lesz válogatott Pintérnél MTI-JELENTÉS Budapest. Ameddig Pintér Attila a magyar labdarúgó-vá­logatott szövetségi kapitánya, addig nem kíván a nemzeti csapatban szerepelni Szalai Ádám, a Hoffenheim támadó­ja. A 26 éves csatár Facebook- oldalán jelentette be, hogy nem akar együtt dolgozni a szak­emberrel, aki decemberi kine­vezése óta egyszer sem hívta meg őt a keretbe. „A változatlan körülmények nem teszik lehetővé, hogy az Eb-selejtező soron következő mérkőzésein a legjobb telje­sítményt nyújtsam, így még a selejtező rajtja előtt hoztam meg döntésemet, amely szerint a jelenlegi szövetségi kapitány vezetése alatt nem kívánok a magyar válogatott rendelkezé­sére állni” - áll a 19-szeres vá­logatott bejegyzésében. Szalai leszögezte, továbbra sem változott a véleménye nagy port kavart nyilatkozatá­val kapcsolatban, amelyet még az előző vb-selejtezősorozat­ban a hollandoktól elszenve­dett 8:l-es vereséget követően tett. Akkor azt mondta, nincse­nek topcsapatokban futballozó magyar játékosok, illetve ott dolgozó magyar edzők, így át­verik a futballszerető szurkoló­kat azzal, hogy Eb- vagy vb- részvétellel áltatják őket. „Ha a körülmények a jövőben változ­nak és az MLSZ-nek szüksége lesz a karrierem során szerzett tapasztalatokra, természetesen a csapat rendelkezésére állok” - tette hozzá Szalai. Januárban Pintér Attila szö­vetségi kapitány azt mondta, a csatárnak ugyanakkora esélye lesz bekerülni a válogatottba, mint bárki másnak. Szalai Ádám Pintér eddigi négy meccsén nem húzhatta magára a címeres mezt, s nem tagja az északírek elleni Eb-selejtezőre készülő keretnek sem. A verseny megalapításának 90. évfordulójára prominens vendégeket és 10 200 indulót várnak Rekordrészvétel várható a kassai maratonon ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Gálaprogrammal és várhatóan rekordrészvétel­lel ünnepli megalapításának 90. évfordulóját a kassai Nem­zetközi Békemaraton. Az elő­ször 1924-ben megrendezett, immár 91. évfolyamába lépő viadalra csúcsot jelentő 10 200 résztvevőt várnak a szervezők október első hétvégéjén. „Szeptember elsején már csak 800 rajthely volt kiadó a fő számokban, a maratoni és fél­maratoni távon, a váltóban és az inline korcsolyaversenyben. A többi, családok és fiatalok ré­szére kiírt számban eleve limi­táltuk az indulók számát” - is­mertette a tényeket a tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatón Branislav Koniar, a viadal igaz­gatója, aki örvendetesnek ne­vezte, hogy ha kis mértékben is, de nőtt a női futók száma. A szervezők azt még nem akarták elárulni, kik lesznek a békemaraton húzónevei, de azt már közölték, hogy a női cím­védő Ashete Didó nem lesz ott Kassán. „Számunkra fontosabb szempont a sportolók aktuális formája. Az útvonal gyors tem­pót tesz lehetővé, amit az is bi­zonyít, hogy az utóbbi nyolc év győztesei hétszer egyéni leg- jobbjukat futották a versenyen. A papírforma alapján idén is van esély a csúcsdöntésre, fő­leg a nők esetében, de sok fog múlni az időjáráson, amely akár két percet is javíthat vagy ronthat az időeredményen” - jegyezte meg Koniar. A Nemzetközi Békemara- tonra több neves vendéget is várnak, elsőként az Európai Atlétikai Szövetség elnöke, a svájci Hansjörg Wirz erősítet­te meg részvételét a négy fel­kért prominens személyiség közül. A 90. évfordulóról a posta egyedi bélyeg kiadásá­val emlékezik meg, s a verse­nyig hátralevő időben fokoza­tosan bemutatják a viadalra kibocsátott eurós emlékérmét és a maratón történetéről szó­ló könyvet is. (ot)

Next

/
Thumbnails
Contents