Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-05 / 204. szám, péntek
10 Kópé ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com VAKACIŐBUCSUZO A NYARASOI SULIVAL Anda András, 7. a Kedves Gyerekek! Pontosan, ahogy a legutóbb írtam, már egy hete iskola van. Na, milyen volt az első nap? Örültetek egymásnak? Mindenki boldogan, élményekkel telve érkezett az új tanítási évbe? Vagy volt nálatok is olyan, aki maradt volna még a nyárban akkor is, ha folyton esik az eső, és nincsen strandidő? És hogy telt el a hét? Már kaptatok leckét? Vagy csak beszélgetéssel, ismerkedéssel? Kinek vannak új tanítói? És azok milyenek? Amint látjátok, teli vagyok kíváncsisággal, és várom nagyon, hogy megírjátok, hogy megírjatok mindent, ami ezen a héten történt Veletek. Nálunk semmi újdonság, mindenki a régi, osztálytársak, tanárok, sőt leckét is kaptunk már, még jó, hogy a táskámat rendbe raktam, azzal legalább nem kell foglalkoznom. Huncutkáék, bezzeg, csak beszélgettek, no, jó, tudom, ő a kisebb, és jövő héten náluk is beindul a nagy rend. Szóval, írjatok, rajzoljatok, küldjetekfeladványokat, beszámolókat, bármit, ami Rólatok szól és Tőletek való! A Tornaúif alusi Al 2014-esnaprara ISKOLAKttSZÖNTŐ Len Szabó András, 9. a * % o^dI %Ä Hadacs Máté, 9. a Dórák Szilvia, 9. a Ágh Ádám, 9. a d «4 <a * * 3^^ m 4 V _________ : C?S ^ c3 Faragó Nikoletta, 9. a Faragó Gabriella, 7. a Szitás Rebecca Levelező Kedves Kópé! Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntelek. Én Szitás Rebecca, a mama segítségével írom és küldöm neked ezt a kis levelet. Szeretném megköszönni, hogy olyan rendes.vagy, hogy az újságban mindig beleteszed az én rajzomat is. Németországban lakom a családommal, de most itt nyaralunk és nagy öröm számomra, hogy milyen ügyes kezű gyerekek vannak, és nagyon szépen rajzolnak. Most is küldünk rajzokat az unokatestvéremmel, Nevenkával, mert már lassan letelik a szünet, és még ezt szeretném látni, mert ezek az unokatestvéreim, és meg akarom mutatni az ottani gyerekeknek az Új Szót. Köszönöm szépen, maradok szeretettel: Szitás Rebecca, 7 éves, Salmering, Németország o -rWS . NAGYSZARVAI VERSELŐ Zeng az egész osztály Zeng az egész osztály, Mint hangyák a bolyban. Kezdődhet a zeneóra, Énekeljünk nyomban. Szitás Krisztián, 3. osztály Az én testvérem Az én testvérem Zoé, Rímel rá a Klóé. Szereti a bátyját, kutyáját, Imádja az apját, anyját. Szereti az iskolát, Megbecsüli tanárát. Mit is írjak én még róla? Ő a világ legjobb tesója. Valacsai Zoltán, 3. osztály Köles Bence, 9. a Márik Fanny, 6. a KOPESKODJ A gombai Horváth Inéz feladványa! Mi a mese címe? Az augusztus 8-ai megfejtés: 5. Az Uj Szó ajándékát nyerte: Márton Kinga, Nagybudafa, Az augusztus 15-ei megfejtés: Kenyér. Az Új Szó ajándékát nyerte: Magyar Rozália, Bény. Márton Kinga, 77 éves, Nagybudafa Balogh Lajos, 9 éves, Nagyölved Klacián Kristóf, 7. a rTMCM, kópé, Új Szó szerkesztősége V« JL 1*1 E 1*11 Lazaretské 12,814 64 Bratis 814 64 Bratislava 1, e-mail: kope@ujszo.com Vagenfal Adrienn, 8 éves, Nemeskajal