Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-04 / 203. szám, csütörtök
18 Iskola utca UJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 4. www.ujszo.com A Katedra Tarsasag ülésén a közoktatás aktuális kérdéseiről Riasztó regionális különbségek BESZÁMOLÓ Augusztus 25-én tartotta újjáalakuló ülését a Katedra Társaság a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal tanácstermében. Az ülésen mintegy 30-an vettek részt, tanárok, egyetemi oktatók, az oktatási szakigazgatásban és az oktatásügyi szolgáltatások területén dolgozók, valamint az oktatáspolitika iránt érdeklődők. Az ülés kezdetén a tagok rövid vitában fejtették ki nézetüket a társaság alapelveiről, mely szerint a „Katedra Társaság a politikai pártoktól független szakmai tömörülés”. Ezután Fi- bi Sándor felolvasta az addigi elnök, A. Szabó László levelét, melyben időhiányra és a Társaság politikai függetlensége megőrzésének támogatására hivatkozva bejelentette lemondását. A tagság Komzsík Attilát, a nyitrai Konstatin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánját választotta meg elnöknek. A szervezeti életet érintő percek után került sor Prékop Mária és Vasik János előadására: Mikulás pedig nincs című dolgozatukat ismertették, melynek témája a szlovákiai magyar regionális oktatás volt. A szerzők állítása szerint jelenleg nem lehet egységes szlovákiai oktatásügyről beszélni, A tagság Komzsík Attilát, a nyitrai Konstatin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánját választotta meg elnöknek (Fotó: KT) legalábbis az óvodák és az alapiskolák szintjén nem. Ennek hátterében az immár végzetesen megnőtt regionális - szociális, nemzetiségi és etnikai összetételt érintő - különbségek állnak. Nézetük szerint a ’70-es évektől kezdődően a magyar szülők - és általuk a gyermekek is - magukra hagyták a magyar iskolákat, s nagyrészt ez az oka annak, hogy egyes régiókban nő a roma származású diákok aránya. A korreferátumot tartó Albert Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy az új költségvetés-tervezet szerint ismét több mint 16 millió euróval rövidítenék meg az oktatásügyi szektor költségvetését. Kiemelte azt is, hogy a magyar közösségnek és képviselőinek sokkal kezdeményezőbbnek kellene lennie az oktatásügyi reformok terén, és saját, közmegegyezésen alapuló javaslattal kellene előállniuk a regionális oktatásügyi szerkezet terén is. A másik kor- referátumot tartó Fibi Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy az új iskolaügyi minisztert is meg kell győznünk arról: a magyar tanítási nyelvű iskolákban a szlovák nyelvet kizárólag idegen nyelvként szabad és lehet eredményesen tanítani, mivel jelenleg erről a kérdésről más a véleménye. Kifejtette továbbá, hogy iskoláink sajátos problémáinak megoldása elképzelhetetlen a szülők széles táborának bevonása nélkül, ezért nagyon fontos a jelenlegi érdektelenség, közömbösség, vissz- hangtalanság felszámolása. A csaknem háromórás újjáalakuló ülés Komzsík Attila, az újonnan megválasztott elnök zárszavával ért véget, (ksz) A POSTA HOZTA Református tábor Vágfarkasdon Augusztus 12-17. között harmadik alkalommal rendezték meg a Vágfarkasdi Református Bibliahetet, melyen idén több mint száz gyerek vett részt, óvodáskorúaktól a nyolcadik osztályosokig. A tábor megszervezéséért hálás köszönet illeti Erdélyi Pál tisz- teletes urat és Erdélyi Anita tiszteletes asszonyt. 17 csoportvezető ügyelt a gyerekekre, akik öt, különböző színnel jelzett csoportba voltak beosztva: a legkisebbek, az ovisok a sárga csoportba, a hetedikes-nyolcadikos nagyok pedig a kék csoportba. Én idén először voltam táborozó helyett csoportvezető: a legkisebbek, az ovisok csoportjának vezetése során sok érdekes tapasztalattal gazdagodtam. A csoportvezetők között más gyülekezetekből érkezett fiatalok is voltak, asszony- és férfitestvéreink pedig mindenben segítettek, ők főzték például a finom ebédeket. Az idei tábor témája a Válaszút volt, a jó és a rossz út közötti választás kérdése, s a napi foglalkozások egy-egy bibliai személy (Noé, Gedeon, Ruth, Dávid) köré rendeződtek. A gyerekek mindennap megtanultak egy-egy aranymondást, melyet a későbbiekben, a tábor befejezése után is szem előtt tarthatnak. Nekem legjobban a negyedik nap aranymondása tetszett: „Legyetek erősek és bátor szívűek, mint akik az Úrban reménykednek!” Délelőtt csoportbeszélgetések voltak az adott témákról, természetesen mindig az adott korosztály érdeklődéséhez, befogadókészségéhez igazodva. Délutánonként kézműves-foglalkozások voltak, például üvegfestés, színes kövek festése. A szellemi tevékenységet sok mozgás, sportfoglalkozás, körjátékok, labdajátékok egészítették ki, egy nap pedig csúszdás ugrálóvár is volt. Az utolsó nap a gyerekek csapatokat alakítottak és versenyeztek, a csapatoknak négy állomáson kellett átjutniuk, a végén pedig mindenki jutalmat kapott. A gyülekezet nagyon befogadó volt, a vakációs bibliahéten nemcsak a hittanos gyerekek vehettek részt, hanem minden érdeklődőt szeretettel fogadtak, a részvevők pedig hálás szívvel, sok tudással és élménnyel gazdagodva távoztak. Polgár Bettina A tábor csoportvezetői (P. B. archívuma) A London Eye madártávlata (Fotók: SJG) Angliai tanulmányúton a komáromi Selye János Gimnázium diákjai Egy nagy(szerű) utazás margójára A bizonyítványosztást követő hétvége vasárnapja. Az iskola utcáján harapni lehet a friss vakáció hajnali csendjét. Háromnegyed ötkor befordul egy autó. Kiszáll egy diákféle, aztán egy apa, egy anya. - Biztos ma van az indulás, kisfiam?! - hangzik fel jogosan. - Sehol egy lélek... VLAHY ANITA A csomagtartóból előkerül a bőrönd is, az autóhoz támasztják, hátha tévedett a gyerek. Vidám fecske cikázik el felettük, ficsergésének visszhangjára az anyuka gyerekkori emlékképei villannak be a hetvenes-nyolcvanas évek nyári szüneteiről... balatoni hőség, ízes palacsinta, főtt kukorica, sült hal... Hirtelen távoli autózaj rögzíti a valóságot. - Na végre jön valaki - fogja meg a fiú a csomagját, és végérvényesen átgörgeti a túlsó oldalra. Negyedóra múlva az utca megtelik várakozással teli feszültséggel. Záróakkordként, méltóságteljesen egy magas fehér autóbusz is bekanyarodik. így vette kezdetét június végi tanulmányutunk Nyugat- Európán át Angliába. A történet folytatódhatna hasonló stílusban, de nem teszem, mivel ilyenkor, szeptember elején fő hivatásomnak hódolok. A tények viszont magukért beszélnek: szeptember 7-én egy másik negyvenfős diákcsapat is útnak indul Anglia felé. Iskolánkban hagyományosan néhány évente meghirdetjük azt a tanulmányutat, amely betekintést nyújt tanulóinknak a szigetország életébe. S mivel a legutóbbi kirándulás aránylag régen volt, idén két autóbusz- nyi diák élt a lehetőséggel, hogy többnyire életükben először kibukkanjanak a Csalagút sötétjéből, és annyit merítsenek a csodából, amennyit csak lelkűk térfogata beenged. A csoport egy része az Eiffel-to- ronynál Az egész Doverben kezdődik. Szerencsés esetben ragyogó napsütésben, a kihajózó kompóriások mögött feltűnik a francia partvonal. Látjuk ezt a vár drámai magaslatából, ahol a szél arcunkba fújja a tenger illatát és szembesít az angol táj varázslatos jellegzetességeivel... De hadd ne részletezzem az egyes állomáspontok rendkívüli adottságait. Pár nappal később ugyanitt ér véget majd ez az élményáradat. És hogy mit tartogatnak a közbeeső napok? Egy kelet-angliai mobil- ház-parkot, ahol a napnyugta és -kelte közti hűvösebb időszakot töltjük. A londoni viaszmúzeum bábuit, a Természettudományi Múzeum kiállításait, a temzei hajókázást, a London Eye madártávlatát, a Westminster híres építményeit, a Trafalgar tér galambmentes változatát, a Buckingham palota őrségváltását és többórás ízelítőt a belváros nyüzsgéséből, a londoniak csábító életviteléből. Aztán a dél-angliai vidék zöldellő lankáin keresztül Stonehenge szemrevételezése, majd Portsmouth kikötővárosának unikumai következnek. A listának pedig még nincs vége. Engedtessék meg nekem azonban késleltetni a habot a tortán egy személyes impresszió erejéig. Angliában hatodszor, Londonban számtalanszor, Madame Tus- saud Galériájában másodszor, Stonehenge-nél negyedszer jártam, mégis minden megérint újra, mint anno az egyetemi éveim alatt, és nosztalgiával vegyes intenzív szeretet érzése áraszt el. Véletlenek pedig nincsenek - ilyenkor újra tudatosítom, hogy angoltanárnak kellett lennem. Milyen jó, hogy még mindig vannak új helyszínek, rácsodálkozások, még mindig van minek örülni. Csak ne lenne ilyen messze. Visszatérve a desszertre. Utunk utolsó állomása: Párizs. Az Eiffel-torony alá érve a táskákból első ízben kerülnek elő az esernyők. Visszafogott extázisbán vagyok, életemben először járok Párizsban, ezért erről egy kicsit bővebben. Szóval monumentális, lélegzetelállító, szédítő. És még csak fentről láttam. Később közelről szemrevételezem a Diadalívet, a boltozata alatt egyenruhás zenekar készülődik valami fontosra. Már játszanak, de a közlekedés robaja elnyomja a muzsikaszót. Mire a Champs Elysées-re kerülünk, már csak egy padra vágyom. Hátra van még a cseresznye a habon: Disneyland. Hihetetlen mennyiségű négyzetkilométernyi szórakozás a javából kicsinek, nagyobbnak egyaránt, de a lélekben gyerek, jó egészségnek örvendő, extrém kalandokra vágyó felnőttek is megtalálják a számításukat. Az én kalandom is izgalmas: a nap végén hiánytalanul begyűjteni a résztvevőket. És kérem - meg is érkeztünk! Hadd köszönjem meg a szülőknek, hogy lehetővé tették, illetve teszik gyerekeiknek ezt a nagy(szerű) utazást, valamint Kallós Gyopárnak és férjének, Robinak, hogy megszervezték és fantasztikus szakértelemmel felvértezve elkísértek, illetve elkísérnek minket rajta. Szerencsés utat, gimisek! A szerző a Selye János Gimnázium tanára
