Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-30 / 224. szám, kedd
www.ujszo.com UJSZO 2014. SZEPTEMBER 30. Közélet-hirdetés 3 A pártban gyakorlatilag csak a másodvonal maradt, a párt másfél évtizedes története várhatóan egy-két éven belül méltatlan véget ér SDKÚ - az utolsó kapcsolja le a lámpát A végéhez közeledik az SDKÚ története. A tragikomikus múlt hetet lezáró hétvégi kongresszus után már csak az a kérdés, hány hónapig fog élni a párt. MÓZES SZABOLCS A hétvégén gyakorlatilag vezetőség nélkül maradt az SDKÚ. A pártnak csak elnöke van, az alelnökök és az összes jelentősebb funkció betöltője lemondott - az elnök maradása miatt. Pavol Frešo csak a párt szigorú alapszabályának és - paradox módon a szétesésben levésnek- köszönheti posztját. Leváltásához ugyanis az összes küldött legalább 60 százalékának szavazata kellett volna, ám a párt számára kulcs- fontosságú közgyűlésre a küldöttek egyharmada eleve el sem ment. Ók azok, akik feltehetően már tudják, hogy egy menthetetlenül süllyedő hajóra szól a jegyük, s ezért már nem is kívántak részt venni a tanácskozáson. Frešo megbízatása 2016 májusáig szól, ha önként nem mond le, gyakorlatilag küőhetetlen az elnöki tisztségből. Élt 14 évet Az SDKÚ egy évtizedig a legerősebb jobboldali párt volt, nem alaptalanul. Mikuláš Dzurinda kormányfő 2000-ben többedmagával azzal a céllal alapította, hogy a jobbközép gyűjtőpártjává váljon. Ezért a megosztó, kulturális-etikai kérdésekben igyekezett nem állást foglalni, pragmatikus gazdasági reformprogramot kínált. És vezető személyiségeket. A pártban mindig nagy volt a jövés-menés, ám sokáig a távozókat sikerült kompetens, a választók számára vonzó személyiségekkel pótolni. Dzurinda nyomban három évvel a párt megalakítása után összekülönbözött egykori legszorosabb partnerével, egyben az SDKÚ második számú emberével, Ivan Šimkóval. Šimko és társai távoztak, jelentősen gyengült a párt frakciója és támogatottsága is, a kormánykoalíció gyakorlatilag kisebbségbe került, ám hosszabb távon az SDKÚ nem gyengült, sőt. 2006-ban belépett az SDKÚ- ba Ivéta Radičová, aki az az évi parlamenti választáson a legtöbb karikát szerezte a párt listáján. Ekkor jött többek között Lucia Žitňanská is. A párt még jobban teljesített, mint 2002-ben. Meglepetésre 2010-ben is meg tudta őrizni pozícióit. Pedig ekkor már több szempontból is rezgett a léc: Dzurindának a pártfinanszíro- zással kapcsolatos kényelmetlen kérdésekre kellett felelnie, a párt legnépszerűbb politikusa már Radičová volt - ami ellentéteket szült a vezetőségben -, programszinten pedig semmi újat sem tudott felmutatni. 2011 után gyors bukás A Radičová-kormány bukása után viszont már nem volt visszaút. A pártot ugyanis utolérte múltja, a kormánybukás után két hónappal kitörő Gorilla-botránynak leginkább az SDKÚ itta meg a levét. Radičová pedig távozott. Dzurinda az utolsó utáni pillanatig kapaszkodott pártelnöki posztjába, az SDKU épphogy bejutott a parlamentbe. Ekkor két út állt a kékek előtt. A pártelnöki posztra Žitňanská és Frešo pályázott. A választók között előbbi volt a népszerűbb, ám Frešo taktiku- sabb volt, mivel tudta, hogy a „struktúrákat”, a küldötteket küldő régiókat kell meggyőzni. Ők pedig attól tartottak, hogy Žitňanská megválasztása esetén a szűk választói rétegnek számító pozsonyi „kávéházi entellektüellek” pártjává válik az SDKÚ. Azt nem tudni, mi lett volna, ha Žitňanská a befutó, azt viszont látni, mi lett így a párttal. Az akkori 5 százalék körüli, inkább alatti támogatottságot nem sikerült feljebb tornászni, s ami még fontosabb: a pártba nemhogy meghatározó új arcok nem érkeztek, de régi, népszerű politikusok távoztak. Az SDKÚ-nak programszinten sem sikerült újítania. Méltatlan cirkusz A pártban gyakorlatilag csak a másodvonal maradt, akik először a színfalak mögött folytattak harcot a vezetés megszerzéséért. Paradox módon a párt számára még relatíve sikeresnek bizonyult EP-választá- sok után Ötét mandátumot szereztek) törtek a felszínre a gondok. A vezetőség többsége tisztújító kongresszus összehívását sürgette, ezt Frešónak még sikerült kitolnia szeptemberre. A hangulat nem lett jobb, ám az elnökbuktatóknak sem sikerült megszervezniük magukat. Sokáig nem mutattak világos alternatívát: sokan hezitáltak, harcba induljanak-e az elnöki posztért (Novotný, Fedor stb.), másrészt Frešo potenciális kihívói sem voltak sokkal dinamikusabbak, mint ő maga. Frešo ellenfelei - vagy legalábbis egy részük - csak az utolsó héten mutatták be az alternatívát, ám az elnökjelölt Ondrej Matej pár napon belül komoly ütéseket kapott. Kiderült, hogy kincstárnokként az ő egyik cége vállalt kezességet az SDKÚ félmilliós tartozása felett, ám ami még furcsább: smeres kötődésű üzletemberektől kapta erre a pénzt. Az ügyet nem tudta megmagyarázni, ez pedig támogatói egy részét erősen elbizonytalanít- hatta. Végállomás A szombati közgyűlés után Frešo teljesen egyedül maradt. Ha viszont önként nem mond le, 2016-ig az SDKÚ elnöke marad. A renitensek tanácstalanok, ám egyelőre sehová sem mennek - ami nem csoda: mivel többségük másod- és harmadvonalas politikus, ráadásul lejárt, régi arcnak számít, a többi párt aligha kapna utánuk. Az SDKÚ története várhatóan másfél-két éven belül méltatlan véget ér, az egykori vezető jobboldali párt hasonlóan jár, mint a HZDS. A pártnak gyakorlatilag nincs vezetősége, a minimális létszámú frakció hónapok óta a pártból már kilépett Dzurinda és Mikloš kegyéből működhet. Ha Frešo ellenfelei távoznának a pártból és a frakcióból, az SDKÚ-nak gyakorlatilag két vagy három képviselője maradna a parlamentben. A megújulást nemcsak Frešo konoksága, a vízió és a népszerű személyiségek hiánya teszi illuzórikussá, hanem az is, hogy a jobbközép gyűjtőpárt szerepére már van egy agilis jelentkező: Rado- slav Procházka Sieť nevű mozgalma. AZ SDKÚ PARLAMENTI FRAKCIÓJA SDKU 2002 28 képviselő SDKU 2006 31 képviselő SDKU 2010 28 képviselő SD 2012 11 képviselő most 8 képviselő Egyedül maradt (Tomáš Benedikovič felvétele) Korrupciógyanús ügyek miatt számoltatnák el a szociális ügyi minisztert Az ellenzék leváltaná Richtert ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Leváltaná posztjáról az ellenzék Ján Richter szociális ügyi minisztert, a parlament rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó kezdeményezést holnap akarják leadni ellenzéki politikusok. Habár a miniszter megbuktatása minden bizonnyal sikertelen marad, szeretnék elszámoltatni a tárcavezetőt néhány korrupciógyanús üggyel. A leváltásra vonatkozó javaslatot független képviselők, valamint az SaS és az OLaNO politikusai támogatják elsősorban. Alojz Hlina egy 23 ezer eurós dotáció miatt váltaná le Richtert, amelyet egy pozsonyi végrehajtó, Rudolf Krutý hivatalának adott a munkaügyi hivatal négy új munkahely kialakítására. Hlina szerint pazarlás Pozsonyban ilyen munkahelyek létrehozását támogatni. Az SaS a Star EU céggel fennállt viszonya miatt váltaná le elsősorban a minisztert. Az ügy szálai még az előző Fico-kor- mány idejére nyúlnak vissza, amikor Richter még a Smer pénztárosa volt. Egy zártkörű megbeszélésen smeres polgármesterek figyelmébe ajánlotta az uniós projektek menedzselésével foglalkozó céget. Ezt követően az Star EU 70 önkormányzat közbeszerzésén indult, mindegyiket megnyerte, így összesen 1,44 millió eurós megrendelést kapott. (lpj.TASR) Pénzügyi tanácsadó Jó napot kívánok! Azt szeretném kérdezni, hogy lehet-e más módon pénzt kivenni, mint bankautomatából. Ugyanis falun élek, ott dolgozom, és a pénz miatt kell járnom csaknem 20 km- re levő járási székhelyre. Köszönöm a tanácsot, Anka Kedves Anka asszony! Sok ember ugyanezzel a problémával küzd. Általában készpénzhez kétféle módon juthat. Vagy közvetlenül a bankfiókban vehet fel, vagy bankautomatából. Szlovákiában egyes bankok más lehetőséget kínálnak, az úgynevezett Cashback szolgáltatást, azaz vásárláskor közvetlenül az üzletben, a pénztárnál veheti ki pénzt. A Postabank ügyfeleinek teljesen ingyenes ez a szolgáltatás, amelynek révén országszerte több mint 5000 helyen vehetnek ki készpénzt. Ilyen üzleteket talál például TERNO, Moja Samoška és a COOP jednota üzlethálózatánál. Á készpénzfelvétel kényelmes, egyszerű és biztonságos. Elég, ha legalább 5 euróért vásárol a boltban, a bankkártyával való fizetésnél kérjen készpénzt. A pénztáros a vételárhoz hozzáadja az Ön által kért összeget. Egy vásárláskor akár 50 et/rót is kérhet. A Cashback előnyei - készpénz a pénztárnál:- minden olyan POS-terminálnál vehet ki pénzt, amely ezt a szolgáltatás kínálja.- Készpénzt az ügyfél vásárlás során vehet ki, amellyel időt takarít meg.-A Postabank ügyfelei számára a szolgáltatásteljesen ingyenes.- A kivétel gyors és biztonságos.- Az ügyfélnek nem kell bankautomatát keresnie.- A szolgáltatást szinte minden faluban és városban igénybe veheti, ahol található Angelika krkašová, a Postabank nagyszombati fiókjának regionális vezetője például TERNO, Moja Samoška vagy COOP jednota. Ha az Ön által látogatott boltban nem nyújtanak ilyen szolgáltatást, ne essen kétségbe. A Postabank ügyfelei o minden postán megtalálható több mint 1800 POSTOMAT-bél vehetnek ki készpénzt Ezenkívül, ha az ügyfélnek a Postabanknál van jó számlája (Dobrý účet), a kivét teljesen ingyenes. így Szlovákia-szerte több mint 6500 helyen díjtalanul vehet ki készpénzt Remélem, a tanácsom segít, és megkönnyíti életét. Angeiiko Farkašová, Postabank RE140242 „Engem? Elszámoltatni7 Ezek?" (Vladimír Šimíček felvétele