Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)

2014-09-27 / 222. szám, szombat

8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 27. www.ujszo.com A dunaszerdahelyi fesztivál sztárvendége Klaus Paier osztrák dzsesszharmonikás és komponista A harmonikaszó ünnepe (Képarchívum Huszonnegyedik alka­lommal rendezik meg Dunaszerdahelyen a Frank Marocco Nemzet­közi Harmonikafeszti­vált és a Coupe Jeunesse ifjúsági versenyt október 2. és 5. között. A részle­tekről Rácz Tibor harmonikaművészt, a rendezvény művészeti igazgatóját kérdeztük. VOJTEK KATALIN Van még egy olyan hosszú múlttal rendelkező nemzet­közi harmonikafesztivál Szlo­vákiában, mint a dunaszer­dahelyi? Nincs, de sok a verseny és ez nem tesz jót a színvonalnak. A rendezők, csak azért, hogy le­gyen verseny, gyakran enged­nek a követelményekből. De nemcsak versenyből van sok. Manapság szinte minden kis fa­luban működik zeneiskola. Az ott élőknek ez kényelmes, de így nem lehet színvonalat teremte­ni, követelményrendszert felál­lítani, kiszűrni a legjobbakat, mert a minőség eloszlik ebben a nagy tömegben. A világ legrangosabb har­monikaversenyein zsűrizel. Mi az, amit a versenyek leg­nagyobb hibájának tartasz? Azt, hogy harmonikások ját­szanak harmonikásoknak, és harmonikások mondják el har- monikásokról harmonikások­nak a véleményüket. Ne legyen harmonikás a zsűri elnöke, ha­nem egy más hangszeren játszó művész, aki nem harmonikás füllel hallgatja, mérlegeli a pro­dukciót. Ne csupa harmonikás legyen a zsűriben, hanem pél­dául zenekritikus, dirigens is. Rácz Tibor Dunaszerdahelyen így lesz? így. És nemcsak Dunaszerda­helyen, hanem a harmonikások Mekkájában, az olaszországi Castelfidardóban is ez a rend. Az ottani világhírű Victoria Accor­dions harmonikagyár vállalta a dunaszerdahelyi fesztivál véd­nökségét, amire nagyon büszke vagyok. Amikor két évvel ezelőtt a cég képviseletében eljött a fesztiválunkra Elke Ahrenholz- Breccia, hosszan beszélgettünk arról, mi jó és mi nem jó a nem­zetközi versenyeken. Tíz pont­ban foglaltam össze, minkellene változtatni. Amikor most nyáron hazaérkeztem a nyaralásból, már várt Elke levele, amelyből kiderült, hogy a castelfidardói versenyt teljesen megreformál­ták. Leváltották az addigi rende­zőbizottságot, új művészeti igazgatót neveztek ki és új ver­senyszabályzatot fogadtak el, amely tartalmazza azt a tíz pon­tot, amelyet annak idején meg­fogalmaztam. Szavaidból kiderült, hogy Castelfidardóban egy nagy apparátus készíti elő a verse­nyeket, a dunaszerdahelyi szervezésének viszont szinte minden gondja rád hárul. Szerencsére nem egészen. Segít a város: a városháza meg­bízott tisztviselői közül került ki a fesztivál művészeti titkára, Takács Tímea, ő végzi a szerve­zéssel járó munka nagy részét. Nélkülük semmi másból nem állna az életem, mint telefonál­gatásból, intézkedésből, pa­pírmunkából, utazgatásból. Hány versenyzőt vártok a Coupe Jeunesse-re? Húsz-huszonötöt, ennyi szo­kott lenni minden évben. Kiket hallhatunk a fesztivá­lon? A rendezvény sztárvendége Klaus Paier osztrák dzsesszhar­monikás és komponista. Fellép a tavalyi verseny győztese, a szer­biai születésű Palágyi Krisztián és az orosz Vlagyimir Sztupnyi- kov, az idei Klingenthali Nem­zetközi Harmonikaverseny ju­nior kategóriájának első helye­zettje. A nagy presztízsű klin­genthali verseny szólista kate­góriájának idei győztese a Spa­nyolországban élő Nikola Ta- naskovic volt, őt is hallhatjuk majd a Vermes-villában, ahol az összes koncert zajlik. A mesterkurzust ki vezeti? Egy kitűnő pedagógus, az orosz Alekszander Dmitrijev, a szentpétervári Rimszkij-Kor- szakov Konzervatórium tanára. Számtalan elfoglaltságod mellett a Harmonika Világ- szövetség alelnöke vagy. To­vábbra is vállalod ezt a posz­tot? Nem jellemző, hogy valakit harmadszorra is megválassza­nak, én pedig már letöltöttem két választási ciklust. Hatvankét éves vagyok, most egy olyan pe­riódus előtt állok, amikor át kell gondolnom, hogy a sok felkérés, meghívás és lehetőség közül mi az, ami valóban prioritást érde­mel, és mi lesz az, amit lassan ki­hagyok az életemből. A szívem odahúz, ahol meghallgatják a véleményemet. Ez Castelfidar­dóban valósult meg, ott vették komolyan azt, amit ajánlottam, és hajlandók voltak lépni, vál­toztatni, belátva, hogy a javasla­toknak értelmük van. Amennyi­ben a világszövetségben felkér­nének valamilyen munkára, meggondolom. Azt szeretném vállalni, ami nekem szakmailag a legjobban megfelel. A Színházi Nyitra előadásait azoknak ajánljuk, akiket érdekel a politika és a történelem Jelenet a Pintér Béla Társulat előadásából (Képarchívum) Ma: Kaisers TV, Ungarn AJÁNLÓ Nyitra. A Színházi Nyitra fesztiválon ma 18.30-tól látha­tó a Pintér Béla Társulat Kai­sers TV, Ungarn című előadása: Baráznay Ignácz a szabadság- harc mártírja. Tisztázatlan ha­lála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcen­dens utazás alkalmával vissza­kerül 1848-ba, és a császári te­levíziónál kap állást. Kiderül, hogy apja korántsem volt olyan eszményi, mint ahogy a nem­zet emlékezetében él. Aki már délután Nyitrára ér­kezik, 15.30-tól megnézheti a Turócszentmártoni Szlovák Ka­maraszínház Europeana című előadását, amely a 20. század legfontosabb történelmi esemé­nyeinek sajátos summája. Az előadást 21 órától megismétlik. Szintén 15.30-tól és 21 órától lép fel Nyitrán a belga Pieter De Buysser performer, aki Hans Op de Beeck táncművésszel közö­sen hozott létre egy produkciót a kapitalizmus válságáról, a nö­vekvő munkanélküliségről és az elégedetlen fiatalokról, (juk) Tőzsér is a nemzet művésze lesz Budapest. Nyilvánosságra hozták, hogy kik kapják első alka­lommal a Nemzet Művésze díjakat: a kezdő mezőnyben egy szlovákiai magyar alkotó, Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő is szerepel. A Nemzet Művésze díjat a Nemzet Színésze és a Nemzet Sportolója elismerés mintájára csúcsdíjként alapítot­ta a Magyar Országgyűlés 2013-ban. 65 év feletti, Kossuth-dí­jas alkotóművészek kaphatjákmeg, akik saját művészeti terü­letükön jelentős értéket hoztak létre. A díjat a Magyar Mű­vészeti Akadémia elnöke adományozza minden év november 5-én, az akadémia alapításának évfordulóján. A Nemzet Mű­vésze kitüntető címet egyidejűleg legfeljebb hetven művész viselheti, az alábbi bontásban: 11 színházművész, 12 irodal­már, 10-10 zenész és képzőművész, 6-6 filmművész és épí­tész, 3-3 tánc- és népművész, 7 iparművész és 2 fotós. A díja­zottak életük végéig életjáradékot kapnak, (ú) Számolni kell a fiatal filmes generációval Kiosztották az Igriceket összefoglaló Pozsony. Csütörtök este ad­ták át a pozsonyi Kis Színpadon az Igric díjakat. A Szlovák Film­szövetség, a Szlovák Televíziós Alkotók Uniója és az Irodalmi Alap díjaival az elmúlt év leg­jobb mozgóképeit jutalmazták, immár 25. alkalommal. A zsűri döntése szerint a tava­lyi felhozatal legjobb játékfilm­je Mira Fornay Kutyám, Killer című alkotása volt. A legjobb te­levíziós dokumentumfilmnek járó Igricet Robert Kirchhoff kapta A Cervanová-ügy című filmért. Három magyar művészt is dí­jaztak. Bandor Éva színészi kü- löndíjat kapott a Szeress, vagy menj el, valamint a Rendes em­ber című filmben nyújtott alakí­tásáért. Ez utóbbi alkotás rende­zője, Molnár Csaba a vizsgafil­mek kategóriájában kapott kü­löndíjas Kerekes Péter rendező pedig az egész estés dokumen­tumfilm kategóriában érdemel­te ki az Igric díjat a Pavol Pe- karčíkkal és Ivan Ostrochov- s kýval közösen rendezett Bár­sonyos terroristák című mozgó­képért. Újabb elismeréssel gaz­dagodott Prikler Mátyás rende­ző Köszönöm, jól című filmjének díjlistája is: a benne szereplő Zu­zana Mauréry a legjobb női ala­kítás díját vehette át. Ján Ďuriš, a zsűri elnöke sze­rint a hazai filmművészet hely­zete egyértelműen javuló ten­denciát mutat. „Produkciós szempontból 2013 volt Szlová­kia történetének legterméke­nyebb éve. Egy új nemzedék je­lent meg a filmszakmában, amely a legkorszerűb digitális technológiát használja gondo­latai kifejezésére” - konstatálta az operatőr, hozzátéve, hogy elmúltak azok az idők, amikor több volt a díj, mint a díjazandó film. ,A versenybe nevezett tíz nagyjátékfilm szinte mind­egyikét fiatalok rendezték, a rendszerváltás utáni második filmes generáció képviselői. Valami olysamit kellene mon­danom, hogy születőben a ha­zai új hullám. De szerintem in­kább több kisebb hullámról van szó, amelyek igyekeznek nem megtörni a környezet által elé­jük gördített akadályokon” - mondta Ďuriš. A zsűrielnök külön kitért az új hazai dokumentumfilmekre, amelyek alkotói gyakran égető, az egész társadalmat érintő szociális kérdésekkel foglal­koznak. Gyakran játékfilmes megoldásokat alkalmaznak, ezért a nézők elveszett bizalmát is sikerült visszanyerniük. A do­kumentumfilmek iránti érdek­lődés az utóbbi időben jelentő­sen nőtt Szlovákiában, (juk) A zsűri döntése szerint a tavalyi felhozatal legjobb játékfilmje Mira Fornay Kutyám, Killer című alkotása volt (Képarchívum)

Next

/
Thumbnails
Contents