Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-04 / 203. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 4. Kultúra 11 Beszélgetés Hajdú Eszterrel, az ítélet Magyarországon című tárgyalótermi dokudráma rendezőjével Nem lehet kicsit cigányozni Az ítélet Magyarországon az elmúlt hónapokban sorra aratta az elismeréseket: világpremierjét az egyik legfontosabb do- kumentumfílm-fesztivá- lon, az amszterdami IDFA-n tartották, ahol a három legjobb alkotás között végzett; Prágából, a One World filmfesztiválról elhozta a legjobb alkotás díját; a Szarajevói Filmfesztiválon különdí- jat kapott; a koszovói Do- kufest emberi jogi kategóriáját is megnyerte. BARTAL DÓRA Hajdú Eszter dokumentumfilmje a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok bírósági tárgyalásáról szól. A stáb a három éven át tartó per minden napját rögzítette, a film egyebek mellett ennek köszönhetően is egyedülálló kordokumentummá vált. A rendezővel beszélgettünk. Hogyan kerültél közel a témához, hogyan merült fel, hogy erről az ügyről készíts filmet? Sok éve szerettem volna csinálni egy filmet a romák diszkriminációjáról, arról a megkülönböztetésről, amit minden nap megélnek, nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban. Viszont filmesként nem elég, ha az embernek van egy témája. Kell egy olyan történet, amelyen keresztül el tudja mondani. Ez a tárgyalássorozat nagyon alkalmas volt erre: kiélezetten drámai volt a helyzet, mert egészen kis térben koncentrálódtak mindazok az indulatok, melyek a témában felmerülhetnek. A tárgyalás nyilvános volt. Akadtak nehézségek a felvételek során, illetve kellett bármilyen kompromisszumot kötni? Igen, a tárgyalás nyilvános volt, tehát bárki odamehetett és filmezhetett. Viszont, miután három éven keresztül tartottak a tárgyalási napok, a médiamunkások nagyon hamar elmaradtak. Egy-két alkalommal ott voltak, aztán már csak mi filmeztünk. Ami nehézség volt, hogy nem lehetett mozogni a tárgyalóteremben, így csak statikus felvételeket készíthettünk. De tulajdonképpen a lehetőségek hiánya adta meg a koncepciót. Igyekeztem kontrasztba állítani a feszültséget, a heves indulatokat a felvételek sta- tikusságával és nyugalmával. A film főszereplője a tárgyalást vezető bíró lett. Mikor vált világossá, hogy rá lehet építeni a történetet? A bíró nagyon különleges személyiség, szenvedélyes és karizmatikus ember. Sokan szeretik, sokan nem szeretik a stílusát, de az biztos, hogy nagyon erős a kisugárzása. Bent uralta a teret, ha akartam volna, akkor Hajdú Eszter az ítélet Magyarországon budapesti mozipremierén (Képarchívum) sem lehetett volna más a film moderátora. Azt gondolom, játékfilmes színészeket überel a teljesítménye, nagyon hiteles alakítást nyújt. A tárgyalótermi jeleneteket kevés felvétel szakítja meg a romák életéről. Miért? A dokumentumfilmekben általában hegedülő cigányokat és rózsás kendőket látunk, még rosszabb esetben kizárólag a sárban meztelenül játszó cigány gyerekeket. Ez a kép teljesen elrugaszkodik a valóságtól. A filmemben szereplő roma emberek életformája nem különbözik a magyarországi többségétől, ahogy az országban élő romák életformája sem különbözik. A média hamis képet mutat, az azonosság helyett sztereotípiákat, az előítéleteket erősíti. 1 DGMENT '"HUNGARY Tudatos döntés volt, hogy a filmben nem nyilatkoznak az áldozatok? Nagyon sok interjút készítettem a forgatás alatt, gyakorlatilag valamennyi szereplővel beszéltem a tárgyalótermen kívül. De amikor elkezdtük összerakni a filmet, azt éreztem, az interjúk ugyan nagyon érdekesek, de gyengébbek, mint ami egy természetes szituációban jön létre. Nagyon fontos volt számomra, hogy semmiképpen ne az én gondolataimat, ne az én előítéleteimet és véleményemet tükrözze a film, hanem azáltal hasson, hogy megmutatja, mi történt a tárgyalóteremben. Egy interjú mindig sokkal manipu- latívabb, esetlegesebb, sokkal inkább magyarázat jellegű, mint amikor azt látjuk, valójában mi történt. Fontosnak tartottad, hogy mozibemutatója legyen a filmnek, és ne csak a tévébe vagy néhány budapesti art- moziba jusson el? Tapasztaltam, hogy mondjuk az áldozatok családja, amióta megtörtént az eset, egy szót se beszélt erről a szomszédaival vagy a gyerek tanáraival. Tabu övezi az eseményeket. Ezért is fontosnak tartom, hogy kis helyekre is eljusson a film, hogy beszélgessünk a témáról. Úgy érzed, a magyar társadalom nem szívesen beszél erről? Nem beszélnek a romagyilkosságokról, mert annyira hétköznapi a szaloncigányozás, a szalonzsidózás, hogy mindenkiben van egy kis bűntudat. Mert akárhogy vesszük is, nem lehet kicsit cigányozni - annak az a vége, hogy etnikai alapon kiirtanak embereket. Erről nagyon elvágólagosán gondolkodom. Szerintem akkor van rendben egy társadalom, ha senki sem engedi meg magának, hogy kicsit rasszista legyen, mert tisztában van a következményekkel. A filmben nincs megnyugtató lezárás: nem fogták el az összes gyilkost, nem oldódtak meg a problémák. Hogy látod ma a romák helyzetét ennek fényében? Az áldozatokat képviselő roma származású ügyvéd, Csonka Árpád mondta, hogy neki ez az ügy nem a négy vádlottról szól, hanem arról a társadalomról, amelyik feljogosítja a gyűlölet-bűncselekményeket elkövető embereket, hogy erősnek érezzék magukat. Akik itt vádlottak, azok csak cselekvők, valójában a társadalmi indulat sokkal veszélyesebb. A roma társadalom egy gazdasági súly nélkül létező közösség, ami gyengévé, célponttá teszi őket. De azt gondolom, hogy a szélső- jobboldali csoportok erősödése, a romák ellen elkövetett bűn- cselekmények egy idő után ra- dikalizálni fogja a roma társadalmat, és valaminek egyszer csak történnie kell. Vagy a civilek mozdulnak meg. Nem tudom. Mifelénk, Európának ezen a részén úgy működnek a dolgok, hogy amíg az ember nem érzi saját magát ve-, szélyben, addig nem nagyon cselekszik. Milyenek voltak a reakciók a filmre külföldön? Kelet-Eu- rópában sokkal hangsúlyosabb a romaprobléma, mint Nyugaton. Az biztos, hogy Kelet-Euró- pában sokkal emocionálisabban és indulatosabban reagálnak a fűmre, de mindig nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ez a film nem a romaproblémá. ról, hanem a neonáci-problémáról szól. Az ügy kapcsán rendre a romakérdést emlegeti a média. Ezzel azt sugalljuk, hogy a romáknak kellene valamit csinálniuk, hogy ne gyilkolásszák őket. Ami nyilvánvalóan nem igaz. Azokkal a szélsőséges csoportokkal kell valamit kezdeni büntetőjogilag, melyek bűncselekményt követnek el. Érdekes az is, hogy a bíró beszédmódján és egyáltalán azon, ahogy a roma áldozatokhoz szólt a tárgyalóteremben, Kanadában teljesen fel volt dúlva a közönség. Míg mondjuk Kelet-Európábán sok helyen a bírót az igazságszolgáltatás szuperhőseként ünnepelték. Ez a példa is jelzi, nagyon más a két világ, nagyon más szint, miként lehet egy kisebbséggel beszélni. Jelzi, hogy mifelénk egy romát nem ületnek meg ugyanazok a jogok, az a stílus, ami a többségieket. Persze, valószínűleg úgy általában a civil állampolgárt nem tisztelik meg a megfelelő stílussal a hatóságok. Érdekes, hogy Magyarországon az emberi jog gyakran olyan, mintha szitokszó lenne, ami elég elképesztő. RÖVIDEN Fodor Tamást díjazták a kritikusok Budapest. Fodor Tamás rendező, színész kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A céh negyedik alkalommal ad át életműdíjat, a Színikritikusok Díja tizenöt kategóriájával szemben itt nincsenek jelöltek, a szakmai szervezet tagsága többfordulós szavazáson hoz döntést (2011-ben Törőcsik Mari, 2012-ben Senkálszky Endre kolozsvári színművész, 2013-ban Zsámbéki Gábor rendező vehette át). Fodor Tamás a Pannónia Filmstúdió szinkronrendezője volt, tanított a Zeneművészeti Egyetemen. 1986-tól a Szolnoki Szigligeti Színház tagja. Az elismerést szeptember 21-én adják át a SzínikritikusokDíjának gálaestjén. (MTI) A Gotham a Netflixre megy Los Angeles. A Netflix szerezte meg az ősz egyik legjobban várt tévésorozata, a Batman előtti időkben játszódó Gotham című produkció észak-amerikai és nemzetközi online műsorszórási jogát. A Batman-képregény ihlette Gotham a fiatal Gordon felügyelő (Benjamin McKenzie) történetét meséli el, és a szuperhőssztori számos más szereplőjéről árul el újabb részleteket. A megállapodás azért érdekes, mert először fordult elő, hogy egy internetes műsorszóró egy még nem sugárzott sorozat jogairól kötött szerződést. Az eredetileg tévécsatornákon vetített tartalmak internetes újraszórása virágzó üzlet lett az elmúlt két évben. Az internetes műsorszolgáltatók a programjukat gazdagítják ezzel, a stúdiók pedig ismét lelkesen dolgoznak egyórás hosszúságú epizódokból álló sorozatokon, amelyek korábban nehezen voltak értékesíthetők. A közönség ugyanis rákapott, hogy az online szolgáltatás lehetőségével élve egyszerre több epizódot nézzen meg, ami eladhatóvá teszi az olyan szériákat, mint a Gotham. (MTI) PENGE Polaroidok örvénye Egyszer csak azt látom, tizenévesek (korábban kezükben könyv csak elvétve) valami vékony kis kötettel, felettébb ábrándosán mászkálnak a világban. Ettől jót érzel, mondják nekem, s hogy ettől úgy érzed, élsz. Meg olyan, mintha rólam szólna, mintha én találtam volna ki, úgy érzem, én vagyok bent a sorokban és a so^ Szászi Zoltán kritikai rovata rokközött. Mondjáka srácok. Kíváncsivá tesznek, így belelapozok Simon Márton Pola- riodok című kötetébe. És elkap a gépszíj! Olvasod a hétköznapot, de bölcsen, az ünnepet kitaszítottan, a szerelmet, minden mocskával és fényességével. Olvasod a már-már veszélyesen közhelynek tűnő bemondásokat, melyek ebben a szöveg és történéskörnyezetben mégse válnak közhellyé, hanem pont ettől a borzalmas és rideg, de heves és túlcsorduló őszinteségtől te magadnak tűnnek, a te érzéseidnek, kimondott vagy kimondatlan gondolataidnak. Simon Márton Polaroidok című kötetében a poézis határvidékeiről csalogatja be az olvasóit a színtiszta, tömény lírába. Ha kellőképpen nyitottan olvassuk ezt a könyvet, epikus történet is kibogozható, egy igen zaklatott önvallomás az én kereséséről, csalódásokról és megaláztatásokról, beépülő szövegtestekről és foszlányokról, az irodalomnak, az írásnak mint létformának a megéléséről. Gyerekkori emlék íze, érzete keveredik éppen megélt pillanattal; olyan az egész könyv, mintha az élet minden eddigi pillanatát és még lehetséges jövőbeni pillanatait Polaroid fotókra lőtték volna, a hozzájuk kapcsolódó érzésekkel együtt rögzítve múltat és jövendőt, s abból most kedv szerint válogathatunk, belenyúlva a képhalomba, tudatosan és/vagy találomra kiválasztva egy képet. Látni és érezni. Nem is tudom... Mintha emlékörvénybe nézne az ember. Nem könnyed, nem simulós. És elmerenget ilyen sorokkal: „043 Száz éves fotón tavaszi erdő. 259Leázott a buszmenetrend az éjjel a tábláról. /Maradunk télre.”Szóval így. Simon Márton: Polaroidok. Libri Kiadó, Budapest, 2013. Értékelés:
