Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-24 / 219. szám, szerda
16 DlGlTÁLlA-HIRDETÉS ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com A játékok minősége már jól megítélhető Két óráig ingyenes az app összefoglaló Nem tetszik a megvett játék? Ha két órán belül törli, visszajár a pénzaGoogle-tól. Mostanáig legfeljebb tizenöt percig lehetett visszakapni a pénzt a Google-tól abban az esetben, ha a Play áruházban megvett játék, alkalmazás mégsem tetszett. Ha negyedórán belül valaki törölt egy appot, a rendszer automatikusan visszatérítette az árát. (A kezdetekkor még egy napon belül visszatérítette a Google a fizetős appok árát). Mostantól a vásárlástól és telepítéstől számított két óra áll a felhasználók rendelkezésére: ha ezen belül törölnek egy applikációt, visszakapják az árát. Ez nagyon jó hír a felhasználóknak, mert így sokkal több lehetőségük lesz egy-egy alkalmazás tesztelésére. Két óra alatt a legtöbb app, legfőképpen pedig a játékok minősége márjól megítélhető. A Google-alkalmazásboltja is tele van hangzatos című, látványos képekkel kínált, de valójában gagyi appokkal. Az új visszatérítési rendszerrel ezekre többé nem szükséges feleslegesen pénzt pazarolni. Több lehetőség is van a vissza- térítésre: a Google Play webes felületén a jobb felső sarokban lévő fogaskerékre kell kattintani, ott pedig a „Saját rendelések” pontra. Ekkor a rendszer kilistázza az összes telepítést és vásárlást: ha rákattintunk a feleslegesen letöltött appra, ott a telepítéstől eltelt két óráig még elérhető a „Visszatérítés” gomb. Androidos eszközön a Play alkalmazást kell elindítani, ott a címlap bal alsó sarkából lehet elérni a főmenüt, amelynek „Saját alkalmazások” pontján lehet listázni a megvásárolt appokat. Ezek adatlapjain ugyancsak a „Visszatérítés” gombbal lehet törölni az alkalmazást, és visszakapni a pénzt. Ha az összeg visszatérítése megtörtént, arról a Google e-mail értesítést is küld. Hasonló, automatikus visszatérítésre az Apple iOS appboltjá- nál nincs mód, ott külön üzenetben lehet kérni a véletlen vásárlások összegének visszautalását a cégügyfélszolgálatától, (origo) Sokkal több lehetőségünk lesz egy-egy alkalmazás tesztelésére (Képarchívum) taUÄSS^«akO,BO€!‘ Sieptember 27-én újságárusoknál! *A rejtvényújság nem része az előfizetésnek és nem előfizethető, csak standon kapható az Új Szóval együtt! Cookie-kat, vagy a felhasználó által begépelt adatokat, neveket és jelszavakat is ellophatnak Súlyos hiba az Androidban Súlyos sebezhetőséget találtak az Android gyári böngészőjében - egy weboldal képes hozzáférni egy másik tartalmához. A legnagyobb gond, hogy a böngészőt a Google már nem fejleszti, frissíteni pedig csak az operációs rendszerrel együtt lehet. HWSW.HU-HÍR Súlyos sebezhetőséget talált az Android gyári böngészőjében Rafay Baloch biztonsági szakértő. Egy nemrégiben publikált cikke szerint az Android Browser hibásan kezeli az ún. Same Origin Policyt, ez pedig lehetővé teszi egy támadó számára, hogy a weboldal kódjában elhelyezett, speciális JavaScript segítségével a felhasználó által megnyitott más oldalak tartalmához férjenek hozzá. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy például eltulajdoníthatnak session cookie- kat, vagy akár a felhasználó által begépelt adatokat, neveket és jelszavakat lophatnak. A sérülékenységgel a legnagyobb probléma az, hogy az Android feletti kontroll megtartása és megerősítése érdekében a Google már jó ideje nem nyúlt a gyári (AOSP) Android Browserhez, az operációs rendszer beépített böngészőjéhez és helyette a Chrome-ot fejleszti csak - ez viszont kizárólag a Google Play hozzáféréssel rendelkező telefonokra kerülhet fel, és csak Android 4.0 vagy újabb verzión fut. A piacon viszont számos olyan androidos készülék van használatban, ameA sebezhető Android Browsert tartalmazó verziók felhasználói számára biztonsági szempontból a legokosabb a Chrome-ra való átállás, amennyiben pedig ez nem érhető el a készülékükre, akkor más, független böngésző (pl. Opera, Firefox) hozhat nagyobb biztonságot (Képarchívum) lyek vagy az operációs rendszer verziója, vagy a Play-hoz- záférés hiánya miatt nem a mobil Chrome-ot használják, hanem az Android Browsert. Az Androidban a 4.4-es verzió óta alapértelmezett böngésző a Chrome, a KitKatet azonban a Google friss információi szerint csak az installált bázis kevesebb mint negyede futtatja. Emellett még ma is 10 százalék felett van azon androidos eszközök száma, amelyek az operációs rendszer 4.0-nál korábbi változataira épülnek, amelyre egyáltalán nem is érhető el a Chrome. És ezek csak a Play- hozzáféréssel rendelkező eszközök, ezek mellett még a piacon lehetnek milliószám olyan modellek (például Kínában), amelyek nem érik el a Playt, így nem kerülhet rájuk Chrome sem. Baloch saját bevallása szerint jelentette a hibát a Goog- le-nek, a keresőcég azonban lezárta a párbeszédet azzal, hogy nem tudja a támadást reprodukálni. A biztonsági szakértő ezt követően egy blogbejegyzésben hozta nyilvánosságra a sebezhetőséget a kihasználó példakóddal együtt, amely azóta a Meta- sploit keretrendszernek is része lett. A Google eztán állítólag módosította az álláspontját és úgy tűnik, mégis tudja a hibát reprodukálni, emellett ígéretet tett a javításra is. Egyelőre nem tudni azonban, a javítás hogy jut el a felhasználókhoz. A Chrome-ot a Google rendszeresen frissíti a Play Store-on keresztül, az Android Browser azonban az operációs rendszer beépített böngészője és ezt az operációs rendszerrel együtt lehet csak frissíteni. Az androidos készülékgyártóknak viszont egyike sem arról híres, hogy az OS- frissítéseket rendszeresen és gyorsan kiadná, az elavult (4.0 előtti) Androidot futtató eszközökhöz pedig egyáltalán nem is érdemes frissítést remélni. A sebezhető Android Browsert tartalmazó verziók felhasználói számára biztonsági szempontból a legokosabb a Chrome-ra való átállás ebben az esetben, amennyiben pedig ez nem érhető el a készülékükre, akkor más, független böngésző (pl. Opera, Firefox) hozhat nagyobb biztonságot. A Google alkalmazásboltja az induláskor nem kért semmilyen jelszót a vásárlások megerősítéséhez Fizet a Google, ha a gyerek összevissza vásárolt INDEX-HÍR Az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet, az FTC bejelentette, hogy a Google ellen folytatott eljárása végén a cég beleegyezett, hogy 19 millió dollárt (15 millió euró) utaljon vissza androidos készülékek tulajdonosainak. Az összeg azoknak a Google Play-es vásárlásoknak az értéke, amiket gyerekek követtek el a szüleik telefonjait nyomkodva, főként androidos játékokon keresztül. Hogy a visszatérítés pontosan kinek, milyen formában, és mikor érkezik, arról egyelőre nem árult el részleteket a Google. A vizsgálat megállapította, hogy a Google éveken keresztül nem tett semmit az ellen, hogy a telefonon játszó gyerek pár mozdulattal a szülő beleegyezése és tudta nélkül tudjon vásárolni az alkalmazásboltban, vagy az appon belüli vásárlást kínáló alkalmazásokban. A pénz visszafizetésén felül a Google-t arra is kötelezte a hivatal, hogy a vásárlásokat kösse egyértelműen és tisztán az adott telefon tulajdonosának a beleegyezéséhez. Az FTC egy nagyon hasonló ügyben idén januárban az App- le-t kötelezte 32 millió dollár visszafizetésére, és éppen most is folyamatban van egy hasonló vizsgálat az Amazonnal szemben. Az EU pedig arra próbálja éppen rákényszeríteni az alkalmazásboltok üzemeltetőit, hogy az appon belüli vásárlás lehetőségét kínáló alkalmazásokat ne hirdethessék ingyenesként, annak ellenére, hogy alapban valóban ingyen tölthetők le. A Google alkalmazásboltja 2011-ben indult el, és először nem kért semmilyen jelszót a vásárlások megerősítéséhez. Ezt 2012-ben vezették be, de azzal a kiskapuval, hogy a jelszó beírása után a felhasználó kényelmére hivatkozva fél óráig a további vásárlások újra jelszómentesek lettek. Azóta már a felhasználó maga állíthatja be, hogy mennyire szeretné le- jelszavazni a vásárlásokat. Szeptember 26-án ismét Nők +7nap A hétköznapi apróságok a fontosak - beszélgetés Bolemant Évával, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás egyik életre hívójával A legszebb ószí divatszínek Kis helyen is lehet nagyszerűen - lakberendezési tanácsok kis lakásokba Plusz JÁTÉK! - három szerencsés olvasónk ezúttal Taft ajándékcsomagot nyerhet 1 7 oldalon az HJÍ SZÓ ban!