Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-22 / 217. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 22. Sport-hirdetés 19 A dobogó tetején Alexander Slafkovský (balról), Matej Beňuš és Michal Martikán (Fotó: Facebook) A szlovák egység 45 percen át várt a hivatalos eredmény kihirdetésére Martikán 11. aranya Nő a létszám 2020-tól 24 csapatos férfikézi-Eb Dublin. A 2020-as férfikézilabda Európa-bajnokságon 16 helyett már 24 csapat vehet részt, határozott a kontinentális szövetség (EHF) a dublini kongresszusán. A döntés értelmében a svéd, osztrák, norvég közös rendezésű Eb-n hat négycsapatos csoportban zajlanak majd a küzdelmek, s a csoportok első két helyezettje jut a kétszer hatcsapatos középdöntőbe. (MTI) Lábsérülés miatt Véget ért Azarenka idénye Vuhan. Viktorija Azarenka visszalépett a vuhani női tenisztornától, egyúttal jelezte, lábsérülése miatt idén már egyetlen versenyen sem indul. A korábbi világelső fehérorosz játékos egész évben sok sérüléssel bajlódott, saját bevallása szerint most arra összpontosít, hogy a jövő év elejére teljesen felépüljön. A 25 éves Azarenka eddig két Grand Slam-tornán diadalmaskodott: az Australian Openen 2012-ben és tavaly sem talált legyőzőre. (MTI) A Michal Martikán, Alexander Slafkovský, Matej Beňuš összeállítású szlovák egység megnyerte a Cl-es hajórajok versenyét a Deep Creek-i ví- ziszlalom-vb-n. S1TA-JELENTÉS A szlovák küldöttségnek ez volt eddig az egyetlen érme a világbajnokságon abban a sportágban, amely eddig az ország összes nyári olimpiai aranyát hozta. (A férfi C2 és a női Kl-es hajórajok döntője lapzárta után értvéget.) A 3xCl-es hajórajok mezőnyében aratott győzelem elégtétel volt mindhárom szlovák versenyzőnek, mivel egyéniben egyikük sem remekelt (Martikán be sem jutott a döntőbe, Slafkovský a 7., Beňuš a 9. lett). „Délelőtt nagyon mérges voltam magamra. Nagyon érdekes ez a pálya, de nem akarom azt mondani, hogy peches voltam, mivel az időveszteséget még be lehetett volna hozni. Volt néhány olyan rész a pályán, ahol a víz egy kicsit feltartott, és odalett a döntő” - mondta Martikán, aki aztán csapatban kárpótolta magát. A rajok eredményére 45 percig kellett várniuk, mivel a bírók először nyolc büntetőmásodpercet adtak a szlovák egységnek (ezzel csak másodikok lettek volna), azonban hosszas tanakodás után a 19-es kapunál visszavonták a büntetést, ezzel a szlovákok zsinórban ötödször is világbajnokok lettek ebben a számban. Martikánnak ez a 11. vb- aranya, 1995 óta mindig éremmel tér haza a vb-ről. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 5. forduló: Aston Villa-Arsenal 0:3. g.: Özil (32.), Welbeck (34.), A. Cissokho (36.): Burnley- Sunderland 0:0, Newcastle-Hull 2:2, P. Cissé (73., 87.), ill. Jelavic (48), Diámé (68.); Swansea- Southampton 0:1, g.: Wanyama (80.); QPR-Stoke 2:2, Crouch (43., öngól), Kranjcar (88.), ill. M. B. Diouf (11.), Crouch (51); West Ham-Liverpool 3:1, Reid (2.), D. Sakho (7.), Amalfitano (88.), ill. Sterling (26 ); Leicester-Man. United 5:3, Ulloa (17., 83, a másodikat 11-esből), Nugent (62,11-esből), Cam- hiasso (64.), Vardy (79.), ill. Van Persie (13.), Di Maria (16.), Herrera (57.); Tottenham-West Brom 0:1. Morrison (74.) Everton-Crystal Palace 2:3. Lukaku (9.), Baines (83,11-esből), ill. Jedinak (30,11-esből), Campbell (54.), Bolasie (69.); Manchester City-Chelsea 1:1, Lampard (85.), ill. Schiirrle (71.). SPANYOLORSZÁG, 4. forduló: Espanyol-Málaga 2:2, Caicedo (16.), Stuani (88.), ill. Camacho (53.), Duda (90.); La Coruna-Real Madrid 2:8, Medunja- nin (51., 11 -esből), Toche (84.), ill. C. Ronaldo (29, 41,78.), Bale (66,74.), J. Hernandez (88,90.), J. Rodriguez (36.); Bilbao-Granada 0:1, J. Córdoba (39.); Atlético Madrid-Cella Vigo 2:2, Miranda (31.), Godin (41.), ill. P. Hernandez (19.), Nolito (53., 11 -esből): Elche-Eibar 0:2, Dani García (3.), Alben- tosa (42.): Real Sociedad-Almeria 1:2, C. Vela (85.), ill. De La Bella (30, öngól), Dos Santos (51.); Villarreal-Vallecano4:2, Espinosa (33.) Musacchio (62.), Vietto (74,87.), ill. Kakuta (22.), Bueno (29.). NÉMETORSZÁG. 4. forduló: Augsburg-Werder 4:2. g.: Baier (14.), Verhaegh (45,11-esből), Werner (77.), Matavz (90.), ill. Selke (3.), Di Santo (56, tizenegyesből): Hamburg-Bayern München 0:0, Paderborn-Hannover 2:0, Kachunga (71.), Stoppelkamp (90): Schalke-Frankfurt 2:2, Choupo-Moting (40,11-esből), Draxler (50.), ill. A. Meier (15.), M. Russ (24.); Stuttgart-Hoffenheim 0:2, Modeste (15.), Elyounoussi (84.): Mainz-Dortmund 2:0, Okazaki (66.), Ginter (74, öngól); Freiburg-Hertha 2:2, Kempt (30.), F. Klaus (79.), ill. Ronny (36, 90.); Wolfsburg-Leverkusen 4:1, Rodriguez (8,11-esből, 63.), Vieirinha (45.), Hunt (81.), ill. Drmic (29.). OLASZORSZÁG. 3. forduló: Cesena-Empoli 2:2, g.: Marilungo (30.), Detrel (32.), ill. Tavano (55,11-esből), Rugani (72.); AC Milan-Juventus 0:1, g.: Tévéz (71.); Chievo-Parma 2:3, Izco (4.), Paloschi (82.), ill. Cassano (65,77.), Coda (75); Genoa- Lazio 1:0, g.: Pinilla (87.); AS Roma-Cagliari 2:0, Destro (10.), Florenzi (13.); Sassuolo-Sampdoria 0:0. CSEHORSZÁG, 8. forduló: Brno-Liberec 1:0, J. Sýkora (10.); Jablonec-Č. Budéjovice 0:0; Jihlava- Príbram 0:1. Rezníček (63.); Slovácko-Dukla Praha 5:1, Došek (2„ 5,54.), Kerbr (22.), Kalouda (71.), ill. Beauguel (31.); Bohemians 1905-Slavia Praha 2:0. Jindnšek (69, 11-esből), Lietava (77.); Mladá Boleslav-Teplice 3:0, T. Wágner (29,66,11-esből, 71.); Plzeň-Ostrava 2:0, Kolár (31, 11-esből), Vanék (75.); Sparta Praha-Hradec Králové 3:1, La- fata (20,49.), Hušbauer (55.) ill. Malinský (6.). FRANCIAORSZÁG, 6. forduló: Marseille-Rennes 3:0, Lorient-Reims 0:1, Metz-Bastia 3:1, Nantes- Nice 2:1, Toulouse-Caen 3:3, Bordeaux-Evian 2:1, Lille-Montpellier 0:0, Lens-St. Étienne 0:1, Mona- co-Guingamp 1:0. HOLLANDIA, 6. forduló: Excelsior Rotterdam- Dordrecht 1:1, Den Haag-GA Eagles 1:1, Arnhem- Heerenveen 1:1, Tilburg-Breda 2:1, Alkmaar-Zwolle 1:0, Feyenoord-Ajax 0:1, Almelo-Twente 1:4, Eindhoven-Cambuur 4:0, Utrecht-Groningen 1:0. BELGIUM, 8. forduló: Mouscron-Genk 1:2, Ander- lecht-Cercle Bruges 3:2, Oostende-Gent 1:3, Wes- terlo-Lierse 6:1, Charleroi-Waregem 2:1, Beveren- Standard Liége 0:2. AUSZTRIA, 9. forduló: Rapid Wien-Wolfsberger 3:0, Ried-Sturm 0:1, Admira-Grödig 0:0, Altach- Wiener Neustadt 2:0, Salzburg-Austria Wien 2:3. OROSZORSZÁG, 8. forduló: Ufa-Urál 0:1, Rcsztov- Zenit 0:5, Kubany Krasznodar-Kazany 2:1, Szpartak Moszkva-Groznij 1:1, Tula-Mordovia 0:1, CSZKA Moszkva-Lokomotiv Moszkva 1:0. ■ Jégkorong KHL: Slovan Bratlslava-CSZKA Moszkva 1:4 (0:1, 0:1,1:2), g.: Vondrka (48.), ill. Mursak (14.), Sztasz (29.), Radulov (50.), Grigorenko (52.). TIPSPORT EXTRALIGA, 4. forduló: Poprad-Trenčín 4:1 (1:1,3:0,0:0), g.: Strauch (14.), Paloőko (29.), Matis (38.), T. Sýkora (40.), ill. Radivojevič (16.); Nitra-Košice 5:4 (1:0,1:2,2:2 - 0:0,1:0), g.: Tömének (1.), H. Ručkay (40,, 60.), Lukáš Novák (52.), sorsdöntő rávezetés: Tömének, ill. Cérnák (32:), Jánošík (39.), Bartoš (48.), Kolena (56.); Skalica- Mountfield Martin 1:2 (0:1, 0:1,1:0), g.: B, Mráz (45.), ill. J. Markovié (9.), T. Varga (39.); Žilina- Zvolen 1:4 (0:1,1:0,0:3), g.: Milan Procházka (30.), ill. Michal Chovan (16.), Škvaridlo, (56.), L. Jurík (57), Brabenec (59.). 5. forduló: Zvolen-Nitra 3:4 (2:3,1:0,0:1), g: Sikela (4.), Chovan (17.), Puliš (33.), ill. Piačka (3.), M. Novák (12.), H. Ručkay (16.),Tománek (60.). ■ Kézilabda NŰI BAjnokok Ligája-SELEJTEZŰ, 1. csoport, elődöntő (Lipcse): FTC-Dalfsen (holland) 33:25 (20:14). FÉRFI SEHA LIGA, 3. forduló: Veszprém-Metalurg Szkopje 33:21; Prešov-Vojvodina 36:30. NŐK, WHIL, 1. forduló: Partizánske-Michalovce 18:29 (10:12),' legjobb góldobók: Radovanovics 5, ill. Holešová 7: Šaía-Olomouc 23:21 (10:8), Kerté- szová 11/3, Bízik Réka 4, ill, Dostálová és Chrenková 4^; Veselí-Prešov 28:23 (12:10), Vysloužílová és Gajdošíková 6-6, ill. Kutiová 7/4; Poruba-Slavia Praha 25:24 (14:13), S. Marčíková 7/5, ill. H. Kutlvašrová 7; Zlín-Písek 25:15 (12:7), Sobieská 6, ill. Vrabcová, Michková és Malá 3-3. FÉRFIEXTRALIGA. 5. forduló: Topoľčany-Modra 39:23 (21:12), legjobb góldobók: Briatka 11/1, ill. Bača 6: P. Bystrica-Saľa 25:24 (11:14), J. Kozák 8/5, ill. Melnik 7/2; Nová Zámky-ŠKP Bratislava 29:29 (14:18), g.: T. Straňovský 9/5, ill. Štepanovský 6; Košice-Martin 39:23 (20:13), Fuňak és Hríňák 9-9, ill. Malik és Buvala 6-6; Prešov-Hlohovec 38:23 (18:14), Hŕstka 9/7, ill. Majbík és Petrov 6-6. ■ Röplabda VB, férfiak, elődöntő: Bražília-Franciaország 3:2, Lengyelország-Németország 3:1. Az 5. helyéri: Irán-Oroszország 0:3. A 3. helyért: Franciaország- Németország 0:3. FÉRFIEXTRALIGA, 1. forduló: Košice-Prievldza 0:3 (-17, -17, -19); Spartak VKP Komárno-Humenné 3:1 (21,14, -14,21); Myjava-Nilra 3:1 (18,21,-20, 22); Prešov-Trenčín 3:1 (16, 20, -21, 21); Svidník-Stará Ľubovňa 3:2 (-21,20,-19,22,14). 2. forduló: Košice-Svidník 3:0 (24,15,22). ■ Tenisz KANTONI NŰI TORNA, döntő: Niculescu (román)- Cornet (francia, 2.) 6:4,6:0. SZÖULI NŰI TORNA, döntő: Plišková (cseh, 2.)- Lepcsenko (amerikai, 5.) 6:3,6:7,6:2. T0KIÚI NŰI TORNA, döntő: Ivanovics (szerb, 3.)- Wozniacki (dán, 2.) 6:2,7:6, VUHANI NŰI TORNA, 1. forduló: Záhlavová-Strý- cová (cseh)-Hantuchová (szlovák) 7:6,7:6. B0LI NŰI TORNA, páros, döntő: Juhász Vivien, Morgošová (szlovákiaiak, 1,)-Kleinsteuber, Vorih (németek) 4:6,6:2,10:2. NAGYSZOMBATI FÉRFIT0RNA, döntő: Haider-Maurer (osztrák, 5.)-Veic (horvát) 2:6,6:3,7:6. METZI FÉRFITORNA, döntő: Gotfin (belga, 8.)-J. Sousa (portugál, 6.) 6:4,6:3. ■ Forma-1 SZINGAPÚRI NAGYDÍJ: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2:00:04,795; 2. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +13,534; 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +14,273; 4. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +15,389; 5. Felipe Mássá (brazil, Williams) +42,161; 6. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso) +56,801; 7. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +59,038; 8. Kími Ráikkönen (finn, Ferrari) +1:00,641; 9. Nico Hülkenberg (német, Force India) +1:01,661; 10. Kevin Magnussen (dán, McLaren) +1:02,230. A vb állása - pilóták: 1. Hamilton 241 pont, 2. Rösberg 238,3. Ricciardo 181,4. Alonso 133,5, Vettel 124,6. Valtteri Bottas (finn, Williams) 122,7. Jenson Button (brit, McLaren) 72,8. Hülkenberg 72,9. Mássá 65,10. Pérez 45. Csapatok: 1. Mercedes 479 pont, 2. RedBull 305,3. Williams 187, 4. Ferrari 178,5. Force India 117,6. McLaren 111,7. Toro Rosso 27,8. Lotus 8,9. Ma- russia 2. ■ Kerékpár VB, férfi-csapatidőlutam (57,1 km): 1. BMC Racing (soraiban Peter Velitscsel) 1:03:29,85; 2. Orica GreenEdge +31,84; 3. Omega Pharma +35,22. ■ Vízi szlalom VB, Deep Creak, férfi 3xC1:1. Szlovákia (Mártikén, Slafkovský, Beňuš) J 25,10 (6 böntetőmásodperc); 2. Csehország 126,09 (4); 3-Szlovénia (6). ■ Sportfogadás KENŐ - szombat: 1,2,5,11,19,21,25,31,34,36, 38,44,47,56,57,64,68,71,75,80. KENŐ Pluszszám: 11. Vasárnap: 4,16,17,19,21,24,36,37,38, 42,47,48,49,54,56,59,64,67,75,79, KENŐ Pluszszám: 49. KENŐ JOKER - szombat: 298385. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes, 3. díj: 150,00 euró (2), 4. díj: 30 euró (19), 5. díj: 2,50 euró (142), 6. díj: 0,50 euró (1460). Vasárnap: 780353. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes, 2. díj: 1200,00 euró (1 nyertes); 3. díj; 150,00 euró (2), 4. díj: 30 euró (13), 5. díj: 2,50 euró (156),6. díj: 0,50 euró (1406). ÖTÖSLOTTÚ: 2,7,12,25,76. Telitalálatos szelvény nem volt, a négyesek 529 215, a hármasok 9750, a kettesek 935 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 1,4,11,12,30,31. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 305 115, a négyesekre 7410, a hármasokra pedig 1505 forintotfizetnek. L0T0 38. jálékhél (vasárnap) -1. HÚZÁS: 2,4,11, 13,16,37; pótszám: 49. NYEREMÉNYEK -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 758,10 euró (18 nyertes); 4. díj: 21 euró (937); 5. díj: 3,30 euró (18 229). II. HÚZÁS: 1,25,28,34,36,48; pótszám: 32. NYEREMÉNYEK - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1705,90 euró (8); 4. díj: 39,10 euró (504); 5. díj: 5,20 euró (11596). JOKER-szám: 588160. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (20); 4. díj: 33 euró (159); 5. díj: 3,30 euró (1646). L0T0 5 a 35-ből: 13,15,27,31,33. NYEREMÉNYEK: 1. díj:16 231,78 euró (1); 2. díj:72,10 euró (112); 3. díj: 3,30euró (2541). C. Ronaldóról és Drogbárói is lemaradt egykor Wenger bánja a tétovázást ÖSSZEÁLLÍTÁS London. Arséne Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője még ma is sajnálja, hogy évekkel ezelőtt lemaradt Cristiano Ronaldóról és Didier Drogbárói. „A legnagyobb bánatom, hogy nagyon közel voltam Ronaldo leigazolásához. És nemcsak nem szereztem meg őt, hanem a ManU-hoz ment, ez a mai napig fáj” - emlékezett vissza Wenger. - Nagyon szerettem volna megvenni Drog- bát is. Amikor még a Le Mans- ban játszott, már akkor tudtam, hogy jó játékos, mégsem igazoltam le. Ráadásul nagyon sok keserűséget okozott nekünk nagy meccseken, és ha nálunk van, sosem lett volna ekkora a fájdalom.” (index) Olvasóink figyelmébe! Témák: magyar válogatott, közép-európai foci, futballbunda, szurkolók Vendég: Gazdag József. Házigazda: Poór Tibor. * Holnap ismét Focitipp! Ujpest-Fradi Képriportok, AC Milan T érdekességek aíl~vUVentus a hétvége rangadóiról a keddi a Kenni ^ ManCity-Chelsea focmppben! Ne hagyd ki a ziccert! Skandináv, plus olasz és logikai Az Új Szó ára az 52 oldajas Q 80 €!* rejtvényújsággal együtt vfw ah / keresse az Szeptember 27’en <*<**«<*1* *A rejtvényújság nem része az előfizetésnek és nem előfizethető, csak standon kapható az Új Szóval együtt!