Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)

2014-09-22 / 217. szám, hétfő

» Valóban hasznos a fekete csokoládé? A fekete csokoládé tápanyagaival teli tabletta nagy léptékű tesztje kezdődött el az Egyesült Államokban. Azt vizsgálják, hogy a kakaó flavonoidjai segítenek-e megelőzni a szívrohamot és az agyvérzést, ahogy azt korábbi kisebb tanulmányok alapján vélik. A pirulákban olyan sok a tápanyag, hogy rengeteg szelet csokoládét kellene megennie annak, aki a kutatásban tesztelt mennyiséghez kívánna jutni. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) és a Mars élelmiszer-ipari konszern finanszírozta vizsgálatban mintegy 18 ezer férfi és nő vesz részt. .Azért esznek az emberek csokoládét, mert szeretik, nem azért, mert használ az egészségüknek. Most azt kutatjuk, valóban vannak-e kedvező hatásai a közkedvelt édességnek, ha nincs benne se cukor, se zsiradék" - magyarázta JoAnn Manson, a Harvard Egyetemmel együttműködő bostoni Bringham és Női Kórház munkatársa, a kutatás vezetője. Ez a kutatás lesz az első nagyszabású vizsgálat, amely a kakaó flavonoidjaival - a növényvilágban előforduló, gyógyhatású vegyületekkel - foglalkozik. Korábban ezekről az anyagokról kisebb tanulmányok kimutatták, hogy javítottak a vérnyomáson, a koleszterinszinten, a szervezet inzulin-felhasználásán és - egyebek mellett - az artériák állapotán is. A Mars konszern szabadalmaztatott egy eljárást, amellyel a kakaóból nagy koncentrációban lehet a flavonoidokat kivonni és kapszulába helyezni. A Mars és más gyártók is adnak el kakaókapszulát, azok azonban kevesebb aktív összetevőt tartalmaznak, mint amilyeneket a most folyó kutatásban tesztelnek. A bolti édességekben ennél is sokkal kevesebb fordul elő belőlük, mert a feldolgozás nagy részüket elpusztítja" - hangsúlyozta Manson. A résztvevők egy része placebót, másik csoportjuk napi két kakaótablettát fog kapni négy éven keresztül. Sem ők, sem a kutatók nem fogják tudni, ki mit szed. (informed) o N Józanul tovább érsz! 12. oldal .4 2014. szeptember 22., hétfő, 12. évfolyam, 34. szám » A hét titok Jó egészségre, hosszú életre számíthat, aki betartja a szív védelmének hét szabályát: semmi cigaretta vagy súlytöbblet, rendszeres testmozgás, egészséges étrend, megfelelő szinten tartott vérnyomás, vérzsír és vércukor. Az Amerikai Kardiológiai Társaság nemrég nyilvánosságra hozott állásfoglalása szerint ennek az életmódnak a terjesztésével az amerikaiak szív- és érrendszeri halálozását 2020-ig 20 százalékkal csökkenthetnék. A II. világháború befejezése utáni évtizedekben az iparilag fejlett országokban a halál leggyakoribb oka valamilyen szív- és érbetegség lett: elsősorban infarktus, hirtelen szívhalál vagy agyi érkatasztrófa. Arra is hamar rájöttek a kutatók, hogy egészen új betegségcsoport végez igen sok emberrel. Amikor még a tüdővész volt az első számú egészségügyi rém, mindenki tudta, hogy ezt egyetlen tényező, a Koch-bacillus okozza. A koszorúér-betegség megjelenésének esélye viszont attól függ, hogy a kockázati tényezők közül hány rizikófaktor jelenléte érvényesül: minél több rontja az életünket, annál nagyobb az infarktus vagy a szélütés valószínűsége. Az Amerikai Kardiológiai Társaság szerint annak a szíve és érrendszere a legegészségesebb, • aki soha nem dohányzott, vagy legalább egy éve abbahagyta a dohányzást; • aki karcsú, tehát a testtömeg-indexe 25 alatt van (a testmagasság és a testsúly alapján az adat kiolvasható a táblázatokból); • legalább heti 150 perc kényelmes vagy 75 perc lendületes mozgást végez; • legalább négyet betart a következő étrendi ajánlásokból: naponta négyszer fél csészényi zöldség- vagy gyümölcslé, heti 2-3 alkalommal hal, legfeljebb egy liter cukrozott üdítőital hetenként, teljes őrlésű lisztből készült kenyérfélékből napi egy­két dekagramm, naponta legfeljebb 1500 milligramm konyhasó; • vérnyomása nem magasabb, mint 120/80 Hgmm; • koleszterinszintje 5 alatt van (informed) dunk csak változtatni azon a helyzeten, amely jelenleg Szlovákiában van a szív- és ér­rendszeri betegségek terén. Melyik dohányos gondol arra, hogy évente több mint 11 ember hal meg a dohányzás következtében, hogy minden második dohá­nyos e káros szenvedély következtében hal meg, hogy a dohányos ember 8-10 évvel rö- videbb ideig él? Valószínűleg egyik sem. Szeretnénk bebizo­nyítani, hogy szívünk egészsége a mi kezünkben van” - mondta Dr. Gabriel Kamensky, az alap ügyvezetője. Nyilvánvaló, hogy a civilizációs hatások valamennyiünk élet­módját nagymértékben befolyá­solják. Túl sokat eszünk, do­hányzunk, keveset mozgunk, ezért a felvilágosító kampányok­ra, amilyen a MOST (Mesiac o srdcových témach - nagy szűk­Nem véletlen, hogy - különösen szeptemberben - a szokásosnál többet hallunk, olvasunk a szív és az érrendszer betegségeiről. A szív hónapjának 26. napja pedig - legalábbis Szlovákiában - a szív napja. Mint évek óta mindig, idén is jó ok ez arra, hogy az embe­rek figyelmét e szervünk egészségére irányítsuk. Életmódunkkal sokat javíthatunk állapotán, de rengeteget árthatunk is vele. E gyelőre úgy tűnik, Szlovákiában még mindig sokan nem tu­datosítják ezt kellő­képpen, hiszen min­den második ember a szív vagy az erek betegsége miatt hal meg, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utóbbi években kissé csökkent a halálesetek száma. A Szlovákiai Szív Alap immár nyolc éve próbál ezen a helyzeten változtatni, mégpedig úgy, hogy a lakosságot felvilágosítja: hogyan lehet megelőzni ezeket a betegsé­geket. Szeptember utolsó pénte­kén az ország több pontján ismét megmérethetik az érdeklődők a vérnyomásukat, a koleszterin­szintjüket és más kockázati ténye­zőket, s nem utolsósorban hasz­nos tanácsokat kaphatnak az egészséges életmódról. „Idén Szlovákia 67 városában 170 helyen várjuk azokat, akik szeret­nék tudni, milyen a vérnyomásuk, a koleszterinszintjük. Tudjuk, hogy következetes felvilágosítással és a helytelen életmód veszélyei­nek szüntelen emlegetésével tu­ség van. A Szlovákiai Szív Alap célja, hogy felkeltse a lakosság érdeklődését az egészséges élet­móddal kapcsolatos témák és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése iránt. Az elmúlt években azért történ­tek pozitív változások is. Örvendetes például, hogy egyre több futóversenyt rendeznek országszerte, s ezekbe egyre többen neveznek be. Persze az lenne az ideális, ha nemcsak al­kalomszerűen mozognánk, ha­nem a mozgás mindennapi éle­tünk részévé válna. Szép ered­ménynek számít az is, hogy az Európai Unióban a harmadik ország vagyunk, ahol a legkeve­sebbet dohányoznak. Viszont az OECD országai között Szlovákia az utolsó a kardio- vaszkuláris, harmadik pedig az onkológiai betegségek tekinte­tében, vagyis nálunk fordul elő leggyakrabban a rák. „Jó úton haladunk, csak kissé lassan” - hangzott el a szakemberek egy­behangzó véleménye. Az is so­kat elárul a lakosság egészségi állapotáról, hogy az ország né­pessége mindössze 22 százalé­kának nincs egyetlen kockázati • tényezője sem. (kovács) ... az lenne az ide­ális, ha nem csak alkalomszerűen mozognánk... A helyes és korai kezelés főleg a daganatos betegség esetében reményt ad a teljes gyógyulásra. 12. oldal HOGY NE FÁJJON A TOROK... ............ A hangszálaknak segíthetnek a pasztillák, de a valóban biztos megoldást a sós készítményekkel való inhalálás jelenti. 13. oldal „Aki állandóan az egészségével van elfoglalva, nem egészséges. Az egészség egyik előfeltétele ön­magunk bizonyos fokú, kalkulált elhanyagolása. ”(Sydney ]. Harris) c / •• 1 / / ózivunk egeszsege életmódunktól nigg

Next

/
Thumbnails
Contents