Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-22 / 217. szám, hétfő
4 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 22. www.ujszo.com KOMMENTÁR A száz nap LOVÁSZ ATTILA Sosem értettem ezt a száznaposdit, de a játék működik, állítólag minden új főnöknek jár az első száz nap, aztán neki lehet menni. Érdekes. Ha a főnök belépése másnapján törvényt sért, akkor nem vonható felelősségre? Ha mandátuma második hetében megköti a világbékét, az nem ér? No jó, persze, inkább afféle türelmi idő az első száz nap, annak leteltével illik először tisztességesen elemezni az adott mandátum, közhivatal, tisztség viselőjének munkáját. Hát akkor nézzük Andrej Kiska elmúlt 99 napját. Az új államfőt két dolog jellemezte megválasztása után. Egyrészt kezdő a politikában, tapasztalat és a politikacsinálás ismerete nélkül, másrészt pedig ő az a civil jelölt, akivel szemben hatalmasak voltak az elvárások. Az első jellemzés nem érvényes. Kiska nem kezdőként viselkedik, hogy mennyit készül, nem érdekes, az a dolga. Komolyabb bakit nem követett el, a protokolliroda remélhetően már szépen elmagyarázta neki, hogy ha Szliácson a fegyveres erők főparancsnokaként jelenik meg a repülőnapon, s ott felsorakozott katonák állnak mereven, parancsnokuk tiszteletére, akkor nem lehet trampli öltözékben, partihangulatban érkezni. Jövőre megnézzük. Továbbá bizonyára azt is elmagyarázzák neki, hogy bármennyire szeretheti Richard Müllert, az énekes CD-je kereskedelmi áru, annak reklámjához, keresztelőjéhez nem adhatja a nevét, arcát. Azt továbbra sem magyarázták el a tanácsadói, hogy ha továbbra is sajtóhírben közli, hogyan osztotta szét elnöki fizetését, rövid időn belül a dolog visszatetsző lesz (már most az, de még sok embernek tetszik). Ennél fontosabb, miként teljesíti a szerintem is túlzott elvárásokat. Komolyan vette az Alkotmánybíróság vonatkozó jogértelmezését, és nem nevezett ki néhány alkotmánybírót. A lépés kérdéses, okosabb lenne újfent rákérdezni az elnök mérlegelési jogköreire, mert nem világos, milyen alapon utasíthat vissza legitim módon megválasztott tisztségviselőt (ez ilyen formában még nem történt meg), mindenesetre volt egy közhangulat, amely azt várta, hogy Kiska ne engedje „elsmeresedni” az Alkotmánybíróságot. Az államfő raktárbázist ígért a NATO-nak, ebben a kérdésben konfliktusba került a kormányzati állásponttal, de megírtuk párszor, a szövetség tagjaiként Kiska, nem Fico módján kell reagálnunk. Ezen túl az első száz napról hű de sokat elmondani nem lehet. Ha megkérdeznénk tíz véletlenszerűen kiválasztott járókelőt, mire emlékszik az elnök első száz napjából, a bérének elosztásán túl kevesen tudnának mást mondani. Ha tehát száz nap után értékelni akarunk, akkor azt kell mondanunk, langyosra sikeredett kissé a közel három hónap, s a 99. napon, a tévében fogalmazott először élesen és határozottan az államfő. A türelmi időszak lejárt, és a vasárnapihoz hasonló, határozott, de érvekkel alátátmasz- tott véleménynyilvánításból feltehetően több lesz. Nos, akkor majd értékelni is lesz mit. Sem a francia polgári egyenlőség, sem a brit multikulturalizmus nem eredményezett megoldást Válaszok a bevándorlásra A tömeges bevándorlásra adott nyugat-európai válaszok egyike sem tűnik nyerőnek az eddigi tapasztalatok fényében. RAVASZ ÁBEL A bevándorlás, amelyet egyébként Nyugat-Európa nem elszenved, hanem maga kezdeményezett gyarmatosító stratégiáival, majd munkaerő-piaci lépéseivel, tömegessé válása miatt az érintett országok társadalmi szövetének szétfeszítésével fenyeget. Az egyik klasszikus válasz a francia: az ország alapfilozófiája a polgárok egyenlősége, amit úgy érvényesítenek, hogy hivatalosan nem foglalkoznak az etnikumok és vallási csoportok jelenlétével - sőt, még ezzel kapcsolatos statisztikai adatokat sem gyűjtenek. Mindenkire állampolgárként tekintenek. A Franciaországba érkező bevándorlók jelentős része észak-afrikai muszlim (főleg a volt gyarmatokról, a közelebbi, zömében arab Algériából és Tunéziából, de a Szaharától délre fekvő frankofon országokból is), ezért különösen fontos szerepet kap az ún. laikusság elve: az állam és az egyházak teljes szétválasztása. Ennek az elvnek a legmarkánsabb megnyilvánulása a muszlim nők arcát elfedő nikáb és burka betiltása volt 2011-ben. A modell azonban a jelek szerint így, önmagában nem működik, az állampolgár-centrikus hozzáállás ugyanis nem megoldja, hanem elfedi a problémákat. A külvárosi nyomornegyedekben élő sokadik generációs bevándorlók „polgárrá tétele” nem jelenti integrációjukat, csak a létező feszültségek letagadását. A másik klasszikus válasz a brit multikulturalizmus. NagyBritannia, az előzőekkel éles ellentétben, nem hogy el- és felismeri a nagyobb bevándorló csoportok jelenlétét, de azoknak csoportos jogokat ad, közösségi kultúrájukat megvédi. Az Egyesült Királyságban így sokkal inkább szem előtt vannak az integrációs problémák, mint a csatornától délre. Itt viszont másfajta problémák bukkantak felszínre: a csoportokként elismert, egyfajta autonómiát élvező bevándorlók izolálódó sejteket alkotnak a társadalmi szövetben. Ezen sejtek egy része befelé, saját tagjai irányában antidemok- ratikusan viselkedik, az állam azonban ezt a multikulturalizmus orvén csak lassan és esetlenül, vagy egyáltalán nem tudja kezelni. Mostanra pedig ezek a sejtek már terjeszkedő tendenciákat is mutatnak, nem pusztán önvédelmieket. Sem a laikusság, sem a multikulturalizmus nem hozott tehát megfelelő megoldást, kidobásuk azonban korai következtetés lenne. A két hozzáállás ötvözése kecsegtet sikerrel: a csoportok másságának brit elismerése a polgárok egyenlőségének francia filozófiájával. Egyfajta receptet erre az ún. interkultura- lizmus mutat, amely a csoportok tagjait individuumként kezelve próbál köztük kommunikációs csatornákat kiépíteni. A fenti példával élve: miközben a franciák betiltják a burkát, a britek pedig beletörődnek, egy inter- kulturális hozzáállás párbeszédet indítana az érintett felek - az azt viselők és a velük élők - között a fejkendő miértjéről, a vele szembeni averziókmiértjéről, és a lehetséges kompromisszumokról. A jövő valószínűleg ez, mivel hosszú távon sem a bevándorlók, sem az őslakosok igényeit nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy törvényekkel kordában tartani. A skót népszavazás nemzetközi visszhangja: a függetlenségpártiak nem veszítettek el mindent, elérték, hogy London megerősíti az autonómiát Ajánlatos meghallgatni a függetlenséggel rokonszenvező régiókat MT1-F1GYELŐ A skóciai népszavazás továbbra is vezető téma a nemzetközi sajtó hasábjain. Több lap is arra hívta fel a figyelmet, hogy az államok jól teszik, ha meghallgatják a függetlenséggel rokonszenvező régióikat. A Le Monde szerint a királyság intézményi berendezkedése változni fog, miután a pánikhangulatban mindhárom nagy brit párt nagyobb autonómiát ígért a skótoknak, s arra a walesiek és az írek is igényt fognak tartani. Hasonlóan vélekedett a Libé- ration is: David Cameron brit kormányfőnek be kell tartania a pánikhelyzetben tett ígéreteit, amelyeknek köszönhetően megmenekült attól a katasztrófától, amely politikai karrierje végét jelentette volna. Ám a függetlenségpártiak nem veszítettek el mindent: sikerült szélesíteni táborukat és mindenekelőtt elérték, hogy Londonból ígértet kapjanak arra, megerősítik az autonómiájukat - írta a Le Figaro. Kiterjeszthető az autonómia A német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FÁZ) szerint az eredmény nem veti vissza az önállóság kivívására törekvő többi európai mozgalom lendületét. Flandriától Dél-Tirolig az a skóciai választás üzenete, hogy akár még vereséggel is el lehet érni az autonómia jelentős kiterjesztését. A Die Welt szerint a skóciai folyamatok láncreakciót indíthatnak el, és előtérbe kerülhetnek a wales-i és az északír országrész autonómiájára vonatkozó követelések. A Berliner Zeitung hangsúlyozta, a függetlenségpártiak nem valami ellen, hanem valami mellett érveltek, a források igazságosabb elosztását akarták elérni szegény és gazdag között, az igazságos társadalom eszméjét állították szembe a londoni centralizmussal. Az EUobserver uniós ügyekkel foglalkozó hírportál szerint „a legkézenfekvőbb tanulság, hogy az államok jól teszik, ha meghallgatják a függetlenséggel rokonszenvező régióikat. Ezek figyelmen kívül hagyása vagy igényeik megtagadása csak haragot szül.” A hírportál szerint a következő nagy kérdés, hogy David Cameron ugyanolyan „Better together - Jobb együtt” kampányra készül-e az Egyesült Királyság EU-tagságáról megígért népszavazáson, amilyet az ország egyben tartásáért folytatott. A Le Soir című brüsszeli lap szerint a skóciai népszavazás három tanulsága az, hogy Európában a „nemzetállam” egyáltalán nem halt ki, és továbbra is a legnagyobb biztonságot és a legszélesebb garanciákat kínáló államforma. Európa nemzeti államok uniója és az is marad. Szardínia szigete és az északolasz Padania köztársaság függetlenségi törekvéseire is utalva a Corriere szerint a népszavazás megmutatta, hogy még nagyon erős nemzeti identitással is elképzelhető olyan területi autonómia, amely megfelelő garanciát nyújt a fennálló állam vitatása nélkül. A La Repubblica úgy látta, Skócia és Anglia demokrácialeckét adott Európának. Apüspökök és az autonómia A skót népszavazás eredményét a ľAwenire, az olasz püspöki kar napilapja szerint az iskolákban kellene tanítani főleg azoknak, akik Európában autonóm törekvéseket hangoztatnak. ,A skótok megmutatták, hogy amikor saját és gyermekeik jövőjéről van szó, nem bélmozgásuk szerint szavaznak, hanem azt követik, amit józan eszük és pénztárcájuk diktál nekik” - fogalmazott a l'Awenire. A britek toleranciáját követendő példának állítja Európa népei elé a Die Presse című konzervatív osztrák napilap. A szerző szerint a londoni kormány nyitottsága hozzájárult a szavazás végeredményéhez, hiszen ha a skótok teljes elnyomásban élnének, akkor a függetlenség mellett szavaztak volna. Ugyanakkor tévedés lenne azt gondolni, hogy a skót népszavazás eredménye megfékezi az önállósodási törekvéseket Európában. Jólét és önállóság A Kurier osztrák napilap figyelmeztet: Nagy-Britanniának az eddig szőnyeg alá söpört problémákat kezelnie kell, például azt, hogy a skótok ne érezzék másodrendűnek magukat a brit régiókhoz képest. A skótok most bizonyították, hogy a biztos munkahely és az életkörülmények feletti aggodalmaik egyelőre erősebbek, mint önállósági álmaik. Az európai politikának komolyan kell vennie a függetlenségi mozgalmakat - írja a Der Standard című osztrák napilap. Brüsszelnek újra kell gondolnia a nemzetállamokkal szembeni stratégiáját. A román Adevarul szerint a skótok bölcsen döntöttek: a függetlenség elutasítása stabilitási üzenet annak az Európai Uniónak, amely tele van autonómiát követelő térségekkel.- Az a nagy lesz a választási ígéretekre.
