Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-20 / 216. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2014. SZEPTEMBER 20. Szalon 21 Voigt Vilmosnak a Világirodalmi lexikon 18 kötetében annyi szócikke jelent meg, hogy összegyűjtve egy több mint 500 oldalas könyvet megtölt Egy tudományszak és egy életpálya méltó tükre U1 O A folklorisztika trO O > Szócikkek „Vannak emberek, akik szeretnek lexikont olvasni. (Állítólag olyanok is vannak, akik nem.)” - ezzel a két, tőle egyáltalán nem meglepő szarkasztikus mondattal nyitja Voigt Vilmos, a budapesti ELTE Folklore Tanszékének professzor emeritusa A folklorisztika alapfogalmai című kötetét. A könyv a szerzőnek a Világirodalmi lexikonban 1970 és 1995 között megjelent folklorisztika tárgyú szócikkeit tartalmazza. L1SZKA JÓZSEF Azt eddig is lehetett tudni, hogy magyar nyelven a folklorisztika elméletéről a legátfo- góbban a Világirodalmi lexikonból tájékozódhatunk. Viszont azt, hogy csak Voigt Vilmosnak ebben a 18 kötetben annyi, témánkba vágó szócikke jelent meg, amely összegyűjtve egy több mint 500 oldalas könyvet megtölt, álmomban sem gondoltam volna. Voigt Vilmos persze nem csak a Világirodalmi lexikonba írt szócikkeket, hanem az Esztétikai kislexikonba, a Kulturális enciklopédiába, a Magyar néprajzi lexikonba, a Magyar művelődéstörténeti lexikonba és a mesekutatás legfontosabb nemzetközi kézikönyvébe, az Enzyklopädie des Märchensbe is. Az lett volna persze az igazi, ha mindezen lexikonszócikkek összesítve jelennek meg egy kötetben. Csak megbecsülni tudom, de ezáltal valóban szinte egy teljes (ráadásul egyazon szemléletmód szerint megírt és összeállított) folklorisztikai lexikonnal gazdagodhattunk volna. Ne legyünk azonban mohók, hiszen a most kézbe vehető kötet amellett, hogy visszatükrözi a folklór és a folklorisztika rendkívüli gazdagságát, az egyes kapcsolódó jelenségekről körültekintő tájékoztatást nyújt, képet ad egy európai hírű magyar folklorista munkásságáról, aki egész eddigi életét (kutatással, publikálással, tanítással) a választott tudomány- szak művelésének szentelte - szóval képet ad Voigt Vilmos folklórral kapcsolatos nézeteiről, fölfogásáról. S ez már önmagában feledteti azt, hogy például a maszk szócikkhez kapcsolódó egyéb fogalmakat (alakoskodás, farsangi játék, jelmez stb.), melyek a Világirodalmi lexikonban megtalálhatók, hiába keressük ebhen a kötetben. Egy olyan nagy vállalkozásnál, mint amilyen a Világ- irodalmi lexikon, egyéb, személyi jellegű szempontok érvényesítése mellett nyilván munka- megosztásra is szükség volt. Ezért van, hogy a farsanggal, alakoskodással, népi színjátékkal kapcsolatos szócikkek egy részét Dömötör Tekla jegyezte. Voigt mostani kötetében egyébként ezekre, a jelen kötetben nem megtalálható (tehát nem általa írott) szócikkekre is hivatkozik, ezzel is segítve a kíváncsi olvasót: akit igazán érdekel, utána tud olvasni. Maga a kötet így is szerves egészet alkot, a szócikkek a maguk alá- és fölérendeltségi ösz- szefüggéseikben, különböző szintjeikkel (az ebből adódó terjedelmi különbségeikkel is) a folklór és a rokonjelenségek teljes struktúráját tükrözik. Hogy egy esztétikaelméleti, fogalmi példán is illusztráljam ezt a szerkezetet: a kötetben megtaláljuk a műnem szócikket, amelyhez kapcsolódik, a műfaj, az alműfaj, a műfaj- csoport és a műfajhierarchia címszó. Tovább fűzve a sort olvashatunk például típus, altípus, típuscsalád, majd típuskatalógus, illetve típusszám címszavakat. Ezekhez, mintegy oldalról bejön még a tipológiai irodalomtudomány, a morfológia, a morfológiai irodalom- tudomány vagy a tipologikus egyezés szócikk. Nem folytatom, mert mindezekből további utalásokkal el lehet jutni az átadás, átvétel, elterjedés vagy az elemi gondolat címszavakhoz. Hogy konkrétabb példát is hozzak, megemlítem, hogy noha a kötetben epika címszó nincs, de az egyes epikus műfajok általában külön szócikket kaptak. Olvashatunk például a meséről mint műfajról, majd annak alműfajairól (állatmese - állatirodalom, hazugságmese, legendamese, tréfás mese, trufa, tündérmese stb.) és kapcsolódó fogalmakról (mesemondó, mesekönyv, finn iskola, mesekatalógus, mese- és mondalexikon, mesetípus- és motívummonográfiák, mesevándorlási elmélet, tárgytörténet stb.). Mivel (és minden bizonnyal nem csak azért) a szócikkek eredetileg a Világirodalmi lexikonban jelentek meg, a nemzetközi anyag visszatükröztetése a cél, a szak- irodalmi szlengben bevett idegen szakkifejezések is helyet kaptak az összeállításban (a mese műfajánál maradva: fairy tale, forme irréductible, Geschichte, Märchen stb.) Mindezeket rendkívül gondosan válogatott, továbbmutató, nagyjából 1990 tájékán záruló, gyakran a szócikket meghaladó terjedelmű irodalom- jegyzékek teszik teljessé. Noha a szerző a bevezetőben azt mondja, hogy az újabb szakirodalommal nem egészítette ki a most megjelent címszavakat, rá jellemző módon ezt nem (mindig) tudta megállni. Olykor szögletes zárójelben, máskor anélkül, mégiscsak hoz újabb irodalmat. Az olvasó nagyobb épülésére persze. Felvetődik a kérdés: ki és mire tudja a leginkább hasznosítani ezt az emberfeletti munka lenyomatait őrző vaskos kötetet? A folklórjelenségek, ezen belül is főleg (de nem kizárólag) a népköltészeti alkotások valós háttere, összefüggésrendszere, az esztétika, az irodalomtudomány, a szemiotika, de akár a színpadi folklór iránt érdeklődőknek valóban napi (és letehe- tetlen) olvasmánya lehet. Saját tapasztalatból mondom, az ember bármennyire tudatában van (volt) is annak, hogy a Világirodalmi lexikon egyszersmind a legjobb magyar folklorisztikai kézikönyv is, egyszerűen nem jut eszébe bizonyos kifejezéseket keresni benne. Holott benne van, ahogy az a mostani könyvet olvasva kiderült. Meggyőződésem, hogy aki egyszer a kezébe veszi Voigt Vilmos A folklorisztika alapfogalmai című munkáját, ha korábban az állítólag lexikonokat olvasni nem szeretők táborába tartozott is, ezt követően egészen bizonyosan lelkes lexikonolvasóvá válik. Voigt Vilmos: A folklorisztika alapfogalmai. Szócikkek. Argumentum Kiadó-Equinter Kiadó, Budapest, 2014. 519 oldal. VÁLOGATOTT MESEK SZÜLŐKNEK Alice egy másik Csodaországban POLGÁRAN1KÓ Nem átiratról vagy adaptációról van szó, hanem folytatásról: a felnőtt Alice visszatéréséről gyermekkorának Csodaországába (Képarchívum) „Nem szeretném, ha beképzeltségnek tűnne, de úgy gondolom, hogy a Kisvakond szorosan kötődik a személyemhez. Más szerző műveként biztosan egészen más figura lenne” - nyilatkozta szerényen Zdenék Mi- ler, amikor arról faggatták, elképzelhetőnek tartja-e, hogy halála után valaki továbbírja a Kisvakond-történeteket. Kisva- kondnak ilyen szempontból szerencséje van. Alakja nem sematizálódott, történetei nem váltak vontatottá és unalmassá, mint számos klasszikus mesefiguráé, Micimackótól kezdve Pán Péteren át a Kishercegig, akiket a filmipar az eredeti történetek bizonyos elemeit átvevő, ugyanakkor unalomig ismert kliséket működtető feldolgozások hőseivé tett. Nem járt jobban Lewis Car- roll meséinek hőse, Alice sem. A Walt Disney Pictures Tim Burton által rendezett filmjében - melynek már magyar DVD-változata is kapható - Alice egy kiszámítható kimenetelű fantasyfilm vagy kalandfilm főszereplőjévé lényegül át. A cím sajnos ezt az átlényegü- lést nem jelzi, még egy kettes sorszám mellérendelésével sem, mintha az új variánst éppen az eredeti cím, a klasszikus történet ismertsége tudná legjobban eladni. Holott nem is átiratról vagy adaptációról van szó, hanem a történet folytatásáról, a felnőtt Alice (Mia Wa- sikowska játssza) újabb visszatéréséről gyermekkorának Csodaországába, mely az idők folyamán a gyermeki fantázia sajátos báját is elveszítette. Ez a másik Csodaország nem az álom megmagyarázhatatlan logikátlanságából épül fel, noha Alice itt is folyamatosan azt reméli, csupán álmodik. Felbukkannak ugyan a rég ismert szereplők, a Fehér Nyúl, a Bolond Kalapos, Bölcselő (a hernyó), Vigyori (a macska), a Királynő és kártyalapjai, de világuk túlságosan kétpólusú. Lewis Carroll szürrealista, szédítő kavalkádja helyett ellentétek ütközéséről, a jó és a gonosz találkozásáról van szó, s Alice természetesen a jók pártján száll síkra: Jeanne d’Arcként győzi le a varázserejű karddal a hatalmas sárkánygyíkot. A jellemek romantikusan kiélezettek. A gonosz és csúf, nagyfejű Vörös Királynő megfosztja trónjától a szépséget és jóságot megtestesítő Fehér Királynőt, a szereplők pedig vagy az egyik, vagy a másik táborhoz csatlakoznak: egy részük a gyűlöletes hatalom csatlósa, más részük szánalomra méltó üldözött. A Vörös Királynő környezetében megzsarolt és megfélemlített, önálló cselekvésre képtelen alattvalók mozognak, s mivel úrnőjük aránytalan testalkata miatt nem tűr meg semmiféle harmóniát, hízelgői hatalmas műorrokat, műfüleket ragasztanak magukra, nehogy a féltékeny és kicsinyes királynőben gyanút keltsenek. A Bolond Kalapos (szerepét Johnny Depp játssza) és szűk környezete a titkos ellenállást képviseli. Alice, aki a jóslat szerint egyedül képes megmenteni a Fehér Királynő birodalmát, hol nagyon kisméretűre zsugorodva, hol óriásira nőve fokozatosan ismeri ki ezt az oppozíciókra épülő helyzetet, és találja meg saját szerepét benne. Ebbe a kliséket halmozó Csodaországba Alice a saját eljegyzése elől menekül, gyermekkorának mesevilágából merítve erőt ahhoz, hogy nemet merjen mondani a tudat alatt nem vágyott dolgokra, s hogy őszintén merje hangoztatni a véleményét. Alice igazi identitása állandóan kérdéses: a mesevilág lakói sem lehetnek biztosak abban, ő-e az igazi Alice, akit vártak, és sokáig maga a lány sem tudja eldönteni, melyik énjét szeretné vagy tudja felvállalni. A film technikai jellegzetességei - a valós tér és a számítógéppel animált tér keveredése, az élő színészek és a számítógéppel animált figurák együttes szerepeltetése - mintha az önazonosságnak ugyanezt a kettősségét lennének hivatottak jelezni. Alice Csodaországban. Rendezte: Tim Burton. Walt Disney Pictures, 2010. Játékidő: 101 perc. (12 éven aluliak számára nem ajánlott.) SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
