Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-20 / 216. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2014. SZEPTEMBER 20. Közélet-hirdetés 3 Nemzetközi fórumokhoz fordulnának az Alkotmánybíróság elutasító (nem)döntése után Állampolgárság: hatásai miatt támadnák az ellentörvényt JK&l ÜSTAVA SLOVENSKEJ REPUBLIKY Szerdán sem derült ki, alkotmányellenes-e az állampolgársági ellentörvény (TASR-felvétel) Pozsony. Ha az állampolgárság elvétele miatt nem is, viszont közvetlen hatásai miatt meg lehetne támadni a szlovák állampolgársági törvényt. Az érintetteknek ugyanis sérül a lakhatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való joga, így már Strasbourg is illetékesnek számít, vélik a jogászok. ÖSSZEFOGLALÓ Ismét a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak a szlovák állam- polgárságukat elvesztett magyarok, illetve az őket képviselő pártok vagy más szervezetek. A Híd és az MKP is elismeri azt a hivatkozási alapot, amely egyelőre még nem szerepelt a sértettek kereseteiben, viszont Strasbourg illetékessége itt már nem vitatható. Azokról a hatásokról van szó, amelyeket a szlovák állampolgárságukat elvesztett személyeknek el kell szenvedniük a 2010-es törvény miatt, magyarázta kérdésünkre Gál Gábor, aki a szerdán elutasított állampolgársági beadványban a panasztevő 30 honatyát képviselte. Emberi jogokra kell hivatkozni A legfőbb gond, hogy az állampolgársághoz való jog nem számít alapvető emberi jognak. Strasbourghoz pedig csak akkor lehet fordulni, ha olyan jogok sérülnek, amelyeket az európai emberi jogi charta tartalmazza, figyelmeztet Gál. Ennek viszont a 12. toldalékát, ami a diszkriminációval foglalkozik, Szlovákia még nem ratifikálta. „Meg kell találni, melyik konkrét emberi joghoz fogjuk fűzni az állampolgárság elvesztését, hogy milyen jog sérült ezzel” - magyarázta, hozzátéve, hogy Dolník Erzsébet és Fehér István keresetét Strasbourgban már elutasították, ezen a nyomvonalon tehát nem lehet elindulni. Tény viszont, hogy a 102 éves rimaszombati Tamás Ilonának, és lányának, a már elhunyt Tamás Anikónak korábban beadott beadványáról még semmi hír sincs. Igaz, náluk bonyolultabb a helyzet: ők sérelmezték azt is, hogy az állampolgárság megvonása miatt nem részesülhetett egészségügyi ellátásban. Lakhatáshoz való jog, személyi szabadság jöhet szóba, ezeknek az embereknek ugyanis nincs állandó lakhelyük sehol a világon, és az itt élő külföldi státuszát sem kívánják felvenni. Gál elmondása szerint megegyeztek Lomniczi Zoltánnal, a jogfosztottak ügyét képviselő magyarországi Emberi Méltóság Tanácsa elnökével, hogy egyeztetnek a kérdésben. Kibővült brüsszeli mozgástér A fenti érvelés jogosságát elismeri az MKP is. „Ha ilyen beadvány benyújtására esély adódik, az MKP szakmai és erkölcsi támogatást biztosít hozzá” - közölte kérdésünkre a párt sajtóosztálya. Ugyanakkor felhívják a figyelmet két másik lehetőségre is. Az állampolgárság kapcsán magánszemélyeknek lehetőségük van arra, hogy alkotmánybírósági panaszt nyújtsanak be arra hivatkozva, hogy közhatalmi szerv döntése, intézkedése sérti az alkotmányos rend által védett alapvető jogaikat. Amennyiben ilyen alkotmánybírósági panasz benyújtására esély kínálkozik, az MKP szakmai és erkölcsi támogatást biztosít ezen személyek számára. Az MKP szerint továbbá az Európai Parlamentben is kibővültek a lehetőségek, Csáky Pált ugyanis az Európai Parlament Petíciós Bizottságának alelnökévé választották. Ez a testület tavaly, a szlovák hivatalos szervek közrehatásával botrányos és jogilag megkérdőjelezhető eljárás során vette le napirendjéről a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos petíciót. Ez ügyben eljárás van folyamatban a luxemburgi uniós törvényszék előtt. A petíciós bizottságba azonban továbbra is lehetőség van a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványokat benyújtani. Az MKP szerint az ilyen beadványok Csáky alelnökségének köszönhetően tárgyilagos és korrekt elbírálásra számíthatnak majd, a párt pedig szeretné bizottságon kívül is napirenden tartani az ügyet, mind a plenáris ülésen, mind a folyosói háttérbeszélgetéseken. Az AB, mivel nem hozott ítéletet az ügyben, a jövőben még elvileg foglalkozhat a kérdéssel, figyelmeztet Fiala-Butora János, a Kerekasztal jogásza. ,A most elutasított parlamenti képviselők már nem fordulhatnak hozzá, de állampolgárságuktól megfosztott panaszosok is kezdeményezhetik a törvény alkotmányosságának vizsgálatát bírósági eljárás keretében” - magyarázta kérdésükre a Harvard Egyetem doktorandusza. Ebben az esetben viszont a panaszosnak először végig kell járnia az alacsonyabb szintű bíróságokat, és csak utána fordulhatna az Alkotmánybírósághoz. (vps, MSz) VILLÁMINTERJÚ Fiala-Butora János jogász, Kerekasztal Milyen eséllyel lehet az ügyben a nemzetközi fórumokhoz fordulni? Nem mindegy, hogy valójában mihez is keresünk jogorvoslatot. Afő kérdés az, hogymegfosztható-evalaki állampolgárságától azért, mert felvette egy másik állam állampolgárságát. Ebben a kérdésben nincs nemzetközi jogorvoslat. AstrasbourgiEm- beri Jogok Európai Bíróságának vagy aluxemburgiEU Bíróságnak nincs hatásköre ezt megítélni. Ugyanakkor a szlovák állampolgársági gyakorlathoz kapcsolódik több más járulékos probléma is: az állampolgárság elvételének folyamata nincs szabályozva, nincsenek eljárási garanciái, rendezetlen az állampolgárságuktól megfosztott személyek egészségügyi és nyugdíjellátása stb. Tehát ha valaki azzal fordulna Strasbourghoz, hogy az állampolgárság elvételének következményeként megszűnt az egészségügyi ellátása, ezzel akár sikeres is lehetne. Ez az ügy azonban az alapkérdést, magának az állampolgárság megfosztásának a kérdését nem érintené. Szerdán az Alkotmány- bíróság elutasította a beadványt, ám nem hozott döntést. Ezt meg lehet támadni? Érdekes módon az AB megoldása egy új nemzetközi jogorvoslati utat is megnyit. A strasbourgiBíróság gyakorlata szerint az indoklás elmaradása bizonyos esetekben az igazságos eljáráshoz való jog sérelmét jelenti. Ez alapján a mostani határozat is megtámadható. De hangsúlyozom, hogy egy esetleges ilyen elmarasztaló ítélet sem jelentene megoldást az alapkérdésre: nem magának az állampolgársági törvénynek az alkotmányosságáról döntene Strasbourg. Azt csak az AB vizsgálhatta volna, a döntését nemzetközi bíróságok sem tudják felülvizsgálni, mértebben nincs hatáskörük. Nemzetközi szervezetek részéről már csak politikai nyomás érkezhet a szlovák kormány irányába a módosítás érdekében, a jogorvoslatok a fő kérdést már nem érintik. Abban már csak a szlovák államnak van hatásköre. És persze lehet a rendezés akár egy szlovák-magyar államközi megállapodás része is. A szlovák Alkotmánybírósághoz lehet még fordulni az ügyben? Az AB, mivelnemhozottíté- letet az ügyben, a jövőben még elvileg foglalkozhat a kérdéssel. A most elutasított parlamenti képviselők már nem fordulhatnak hozzá, de állampolgárságuktól megfosztott panaszosok is kezdeményezhetik a törvény alkotmányosságának vizsgálatát bírósági eljárás keretében, ám ők nem fordulhatnak közvetlenül a testülethez, először a bíróságok előtt kell eljárniuk. Ha a parlament puhítaná a törvényt, ám az állam- polgárság megvonása továbbra is része lenne, ahogy azt Kaliňákék tervezik, akkor ismét megtámadható lenne az AB előtt? Csak az új módosítást támadhatják meg, formailag az is egy önálló törvény. Nem tudjuk, hogy pontosan hogyan lesz megszövegezve, de ha teljesen kicseréli az állampolgár- sági törvény vonatkozó rendelkezéseit, akkor ez elég lehet ahhoz, hogy önmagában ez a módosítás és az alkotmány szövegének összhangja vitatható legyen. Ha csak pár szót húz ki a módosítás a mostani törvényből, azt önmagában nehéz lenne alkotmányellenesnek találni. Úgyhogy a végső szövegtőlfügg, amit egyelőre nemmutattakbe. (MSz) Munkanélküli-segély Pontosítás A Szociális Biztosító szerint a munkanélküli-segélyért benyújtott kérvényhez nincs szükség jövedelemigazolásra az előző munkaadótól, mint ahogyan azt a csütörtöki Hasznos tanács rovatunkban írtuk. „Ilyen igazolást nem kérünk a biztosítottól. Az információkat a munkaadótól elektronikus formában megkapjuk” - állítja Peter Višváder, a biztosító szóvivője. Ezzel szemben több olvasónk is jelezte, hogy tőle kérte a biztosító a jövedelemigazolást. Pontosította a biztosító a munkanélküli-segélyre való jogosultságot is. Azt írtuk: nem jár segély a betegszabadságon, gyesen lévőknek. „Ők is jogosultak a segélyre, de az adott időszakban a segély kifizetését felfüggesztik” - írta lapunknak Višváder. (lpj) Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai. Énekek éneke 8,6 Galántai Esterházy Melinda hercegné, született Ottrubay Melinda Gyászoljuk szeretett testvérünket, nagynénénket, az ausztriai, liechtensteini és svájci Esterházy Magánalapítványok alapítóját. 1920-ban született Magyarországon, hazájában már fiatal korában ünnepelt színpadi sztár volt. A második világháború végét követően, a szovjet csapatok megszállása alatt összeházasodott nagy szerelmével, V. Pál utolsó Esterházy herceggel. Átélte a XX. század megrázó történelmi eseményeit, a férje letartóztatását, a deportációkat, az 56-os forradalmat, a menekülést és az újrakezdést külföldön, Svájcban. Minden élethelyzetben megőrizte erős emberi és pozitív kisugárzását. Különböző országokban számtalan, nehéz helyzetbe került embert támogatott. 20 évvel ezelőtt úgy határozott, hogy az Esterházy hercegi ág hatalmas történelmi örökségét és vagyonát felbonthatatlan magánalapítványokba helyezi. Ezzel a lépéssel biztosította, hogy a legfontosabb európai kincsek a jövő generációja számára Ausztriában és Magyarországon egyaránt fennmaradjanak az érdeklődő emberek számára. Életének 95. évében, 2014. augusztus 27-én hunyt el Kismartonban, szerető családja körében. 2014. szeptember 12-én gyászmise keretében helyezték végső nyugalomra a hercegi családi kriptában a ferences rend kolostorában. Szeretettel és elismeréssel őrizzük nagyszerű és emberséges személyiségének emlékét, a gyászoló család az Esterházy alapítványok és vállalatok Szeretett halottunk lelki üdvéért 2014. szeptember 22-én, este 18.15 órakor, a budapesti Szent István Bazilikában Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát engesztelő szentmisét tart. MP140675