Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-19 / 215. szám, péntek
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. SZEPTEMBER 19. www.ujszo.com Bekerült a „láthatatlan szellemi múzeumba" Magyar Örökség díjat ér Kaszás Attila művészete MTl-HÍR Budapest. Hét kiemelkedő művész, tudós, kulturális, tudományos intézmény veheti át holnap a Magyar Örökség díjat, és lesz tagja a magyarság „láthaKaszás Attila (1960-2007) (Képarchívum) tatlan szellemi múzeumának”. A mostani díjazottak között van Kaszás Attila (1960-2007), a fiatalon elhunyt, szlovákiai származású színész művészete is. ,Az a teremtő szellem, amely ily erővel tud jelen lenni napjainkban, sok-sok új ünnepet teremtve, szép magyar örökség. Volt, van egy kollégánk, aki határokat átívelni jött Budapestre, verset mondani, hegedülni, énekelni. Büszkék voltunk a társaságára, barátságára, ahogyan ő is büszke volt a családjára, barátságot szövő gasztrote- hetségére, választékos borkultúránkat ajánló kedvére” - fogalmaz laudációjában Szarvas József színművész. A további díjazottak között van Gulyás Dénes operaénekes, Somogyi Győző festő- és grafikusművész, a Szent Efrém Férfikar és a Hajdú Táncegyüttes. A csehek a Fair playt nevezik Prága. Csehország a Fair play című sportdrámát jelöli a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára - döntött a Cseh Film- és Televíziós Akadémia. Andrea Sedláčková filmjét, melynek főszerepét az új évadban a Komáromi Jókai Színházhoz szerződött Bárdos Judit alakítja, 47 mozgókép közül választották ki. A Fair play egy 19 éves atlétalány történetét meséli el, akit a normalizáció éveiben beválogatnak az államilag támogatott doppingprogramba, (ú) Megújult a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása A honfoglalás kora - korszerű eszközökkel MTl-HÍR Budapest. Már látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum 9- 10. századi állandó kiállítása, amely a honfoglalás előtti és utáni időszakot mutatja be, és korszerű eszközökkel igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz a korabeli Kárpát-medence világát. A múzeumban utoljára több mint másfél évtizede volt látható a honfoglalás korát bemutató tárlat; a megújult összeállítás egyszerre illeszkedik a múzeum állandó régészeti kiállításához és ad új, naprakész élményt. A most megnyílt kiállításrész a legújabb kutatási eredményekre épül, hiteles, tudományosan megalapozott ismereteket tesz közkinccsé korszerű technikai megoldásokkal, így a fiatalok érdeklődését is felkelti. Az anyag a korabeli Kárpát-medence kettős, nyugati és keleti kötődését, etnikai sokszínűségét bizonyítja. Megfér ugyanabban a sírban avar lószerszám és Karoling fegyverzet. Maketteken, 3D-animáción és tárgyi emlékeken keresztül megelevenedik például az egykori Mosaburg Hadrianus-zarándoktemploma, amelyben a korabeli Európa legnagyobb harangja állt, de láthatók a Cirill és Metód által kidolgozott glagolita írás ott előkerült, legkorábbi emlékei is. A nagyszentmiklósi kincs a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán. A 25 aranyedényből álló leletegyüttest 1799-ben- találta meg egy szőlősgazda a Bánátban. Eredete ma is vitatott, valószínűleg a 8. század végéről származik, és az avar kaganátushoz köthető. Az edényeken számos rovásfelirat látható. (MTI-felvétel) A magány mosolya címmel megírta memoárjai első részét a Győri Balett egykori alapítója Köszönjük, Iván! M\Rkó Iván A magány mosolya Nem adja olcsón élete, pályája (önéletrajza?) első részét Markó Iván: tíz forint híján hatezret kér érte magányos mosollyal. Mellesleg ez a „kihagyá- sos memoár” címe: A magány mosolya. SZABÓ G. LÁSZLÓ Furcsa; és ennél már csak nagyobb furcsaságok várnak az olvasóra, ha áldoz a könyvre, és mitfárerként ül be Isten földi helytartója mellé, hogy szikrákat hányó kocsijában végiggázoljon vele városokon, országokon, táncosokon, alkotótársakon. , Az igazság és az ítélet a Jóistené - állapítja meg magánbibliája legelején Markó Iván -, nekünk, esendő embereknek egy lehetőségünk van: az őszinteség.” Kacagva lapozunk vissza e bátor kijelentéshez a könyv utolsó sorai után, hiszen épp ez a legnagyobb hiányossága ennek a Niagara-szerű vallomás- zuhatagnak: elhallgat, átugrik, figyelmen kívül hagy, félresöpör olyan tényeket, amelyek nem imponálnak a szerzőnek. Pedig itt volt a nagy lehetőség: elfogultság és önsajnálat, de főleg önimádat nélkül feltárni a múltat, elmondani azt, ami eddig elmondhatatlannak tűnt, leszállni a piedesztálról, tükör elé állni és szembenézni azzal a gyarló emberrel, aki bár elkövetett komoly hibákat, még képes (lehetne?) a megtisztulásra. Ehelyett mit kapunk? Szánalmas bizonygatását egy nagy ívű táncospályának, zavaró féligazságait egy kétségkívül gazdag koreográfusi munkásságnak, továbbra is kínosan leplezett momentumait egy legendás társulat vezetésének. Igazából most is csak a tényeknekhihetünk: a XX. Század Balettjénél eltáncolt béjart-i Tűzmadárnak-lásd borító! -, a Győri Balett világot megjárt sikeres előadásainak (a képeken szereplő, egykor általa is csodált táncosok neve egyetlenegyszer sincs feltüntetve!), a mindössze „társamként” feltüntetett Gombár Judit magas fokú tudásának, ami nélkül a Győri Balett Markó-produkciói komoly szakmai hiányosságokat jegyezhettek volna. És persze: hogy akkor, azon a napon, amikor társulatát cserbenhagyásos gázolóként elhagyta, örvénybe került. Az örvény pedig azóta sem ereszti el. Sőt! Szorítja. Két nagy időszaka volt a pályán Markó Ivánnak. Az első Bé- jart társulatához köti. Brüsszeli érdemei megkérdőjelezhetet- lenek. A második éra: Győr. Az ottani fényes évek után hirtelen jött a mocsár. Izrael mint menekülési útvonal. Egy tört szárnyú madár kényszerleszállása. A Magyar Fesztivál Balett előadásai - 2013 decemberétől „anyagi erőforrás hiányában” nincs folytatás - gyenge utánzatai sem tudtak lenni a nagy hírű győri produkcióknak. Még azok a művek sem, amelyekhez „aranykupából” dőlt a pénz. S ne felejtsük el azt sem: 2012- ben alkotó és cége 150 millió forint rendkívüli kormányzati támogatásban részesült. (70 millióról azóta sincs papír, hova tűnt). Ennyit egyetlen tánc- együttes sem kapott Magyarországon. A fesztiválhajó elsüllyedt, kapitánya megmenekült. Naplója csúnya vagdalko- zás, önajnározás és önsajnálat. Csupán az első oldalak keltenek őszinte reményt az olvasóban, hogy minden leírt szóval az igazat kapja. Később már kezd elbizonytalanodni, elvégre az éremnek is két oldala van, aztán egyre többször merül fel benne a gyanú: „ez valóban így történhetett?” De legyen úgy minden, ahogy Markó Iván állítja. Lelke rajta. Három idézet a könyvből: „Kiválasztottam egy megfelelő imahelyet, és lassan mind a két kezemmel megérintettem az ősi falat. Homlokomat hozzátapasztottam, majd egész testemmel beleolvadtam a megkövült mindenségbe.” Markó Iván és a Siratófal Jeruzsálemben. A másik idézet: „Elöntötte arcomat szemem gyengesége.” Tudniillik elárulták, megcsalták, becsapták, művészi munkájában gátolták, félrevezették, valótlanságok sorozatával vádolták. Nem kellett volna! A világ tíz legnagyobb táncosa között tartották számon - ezt többször is hangsúlyozza. U- gyanakkor szent meggyőződéssel állítja: szerepet játszott a szocialista tábor szétbomlasztásában is. Köszönjük, Iván! „Hosszú évek külhoni munkája folyamán sehol nem tapasztaltam azt a csonkítási vágyat, aminek itthon annyiszor tanúja voltam. Ha végiggondolom a történelem, a tudomány, az irodalom, a sport és a művészet nagyjait, kevés kivétellel mind áldozatul estek a megaláztatásoknak, méltatlanságoknak. Haláluk után 180 fokos fordulattal elkezdték dicsőíteni őket, és szobrot emeltek nekik, vagy utcát neveztek el róluk.” Tehát nincs nagy baj! Lehet reménykedni. De addig is: várjuk a pompás folytatást. Hiszen a szerző is „tiszta szívből” az életre szavaz, és nem az elmúlás utáni dicsőségre. Ha jól értel- mezzüka szavait... Belenéz címmel jelent meg Szászi Zoltán új verseskötete, amelyben a szerző összegez és lajstromoz A befelé fordulásról Szászi Zoltán (középen) az Irodalmi Szemle szerkesztőivel (A szerző felvétele) JUHÁSZ KATALIN A manókától a marmancsokig, a vámpíroktól Flaubert papagájáig valódi bestiák kelnek életre az Irodalmi Szemle szeptemberi számának lapjain. Különböző korok bestiáriumaiba pillanthatnak be és különböző irodalmi állatságoknak lehetnek tanúi az olvasók. A Pozsonyi Magyar Intézetben rendezett lapszámbemutató e havi vendége Szászi Zoltán költő, író, az Új Szó könyvkritikusa volt, aki a palóc vidék bányáinak manóiról, a marmancsokról írt a szeptemberi számban, Szerencse fel, szerencse le címmel. Ahogyan Száz Pál, az Irodalmi Szemle szerkesztője megjegyezte, Szászi jó szokása szerint ismét felélesztett a néphagyományból valamit, ami nem túl ismert, mégsem kelt idegen érzést az olvasóban. Az est további része a még nyomdaszagú új Szászi-kötetről szólt, amely Belenéz címmel jelent meg a Kalligram Kiadónál. A betegség miatt mozgás- korlátozottá vált szerző három év alatt ötkötetnyi verset és prózát „termelt”. Áz átélt szenvedés, a létbizonytalanság és a kételyekkel teli gyógyulási folyamat azt eredményezte, hogy fokozatosan átértékelte magában az irodalomhoz való viszonyulását. „Rájöttem, hogy a vá- teszszerep már nem érdekel. Nem akarok üzenni az utókornak, és nincs bennem semmiféle küldetéstudat. Egyszerűen csak jó verseket szeretnék írni. A prózaírást viszonylag későn kezdtem, sokáig úgy gondoltam, ahhoz még nem vagyok elég érett. Aztán sikerült megfejtenem a próza működési elvét. A prózához elsősorban türelem és pontosság kell. Egy verset húsz perc alatt meg lehet írni, a jó prózához azonban idő kell” - mondta Szászi. Az új verskötet az utóbbi két év testi és lelki tortúráiról szól. A szerző befelé fordul, összegez és lajstromoz, felteszi a „hogyan tovább?” kérdést, azaz „belenéz” saját leikébe. De belenéz mások műveibe is, például ismét felfedezte magának Petri György költészetét és Jancsó Miklós filmjeit. Az eddigieknél jóval merészebben nyúl vendégszövegekhez, a halált pedig fekete humorral seprőzi el magától. A bemutató népes közönsége ismét meggyőződhetett arról, hogy Szászi Zoltán lebilin- cselően tud mesélni, szinte bármiről. És azt is megtudhattuk tőle, hogy újabban „nem gügyögős, de nem is norvégos” gyermekversek írásával kísérletezik. Vagyis tartogat még nekünk néhány meglepetést.
