Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-18 / 214. szám, csütörtök
(kert és udvar 2014. szeptember • www.ujszo.com Állatfarm | ^ A FÜL JELZÉSEI A hátracsapott fül, a bizalmatlanság jele, védekezésre kész, vagy rossz a közérzete. Ezzel egyidejűleg az előre nyújtott nyak már a támadás jele, amit rendszerint harapás követ. Ha a ló füle felfelé áll, hegyezett, akkor fülel, éber, vagy éppen aggodalmaskodik. Ha a füle a repülőgép szárnyára hasonlít, akkor nagyon fáradt, szomorú, érdektelen. Ha lekonyulva tartja, akkor álmos, fáradt, elzárkózik az információk elől, esetleg fáj valamije. A ló előre hegyezett füle, nyitott, nagy szemekkel való nézése az érdeklődés jele. Ha közben nyugodtan szuszog, akkor félelem nélkül érdeklődik, ha idegesen horkant a ló, akkor az új dolog iránt bizalmatlan, bármelyik pillanatban félreugorhat vagy megiramodhat. mozdulatokat, a gyors közeledést, a hanyagságot, a közömbösséget, és a holtszögben való megközelítést, különben a lónak holttérfélelme lehet! Ellenkező esetben rossz szokások alakulhatnak ki nála. A helytelen bánásmód, a tétlenség vagy az unalom is ehhez vezethet. A rossz szokást könnyebb megelőzni, mint arról a lovat leszoktatni. A LEGGYAKORIBB ROSSZ SZOKÁSOK ■ Abrakkiszórás: Ha a ló az abrakot az etetőből kiszórja, azon segít a vaspálcás zaboló csésze vagy a jászolra hajtható vasrács alkalmazása. ■ Csökönyösség: Ha ezt a túlzott igénybevé- A tel, sáriás, be- jO tegség, hibás ■ Ijedősség és közellátás (szemhiba): Az indokolatlan fenyítés eredménye. Ajánlom, hogy az ismeretlen tárgyakhoz ne befogva, hanem hosszú szerszámozás váltja ki, akkor nem minősül rossz szokásnak. Javítható jó, határozott és következetes bánásmóddal. ■ Elragadás: Kiváltja az ijedősség, félelem, kemény- és puhaszájúság. Nyugodt bánásmóddal, jó szóval, éles zablával vagy gumizablával gyógyítható. ■ Fal vagy választórúd rugdosása: Rendszerint a félelem vagy az unalom jele. A jó bánásmód vezet eredményre. Néha bőrkiütés, belső férgek, élősködők is okozzák, ekkor a lovat kezelni kell. ■ Fejét féltés: Az erőszakos kantározás vagy rossz szaron vezetve szoktassuk a lovat. Jó, ha megszagoltatjuk vele az ismeretlen dolgokat. ■ Karórágás (fogcsiszolás), levegőnyelés (öklendezés): Az unatkozó lóra jellemző viselkedésforma. Egymástól el is tanulhatják az istállótársak. ■ Szitálás, ringatózás: Leszoktatáshoz a szabályos állásban az orrszíjtól a földig érő kötelet kötünk, amelyhez 12-14 kg- os tömegű fa- vagy vasgolyót erősítünk. A fej ingatása- kor fel kell emelni a golyót, és ez hosszú ideig megterhelő lesz számára. A ló előtti falat csíkosra is festhetjük - ettől elszédül, és abbahagyja a ringatózást. Gáspár Julianna állattenyésztő mérnök Milyen lovat válasszunk? A ló kiválasztásakor mindig a kívánt használati célt tartsuk szem előtt. Ezek az elvárások a használat különböző területein eltérnek egymástól, de az alapelvek, az alapkövetelmények azonosak. Elvárjuk a lótól, hogy legyen szelíd, jóindulatú, emberszerető, jól dolgozzon, a feladatot szívesen, készségesen teljesítse. A ló származása és az elődeinek teljesítménye sokat elárul azzal kapcsolatosan, hogy milyen célra lesz a legalkalmasabb. A hobbilovat a feltétlen megbízhatóság, munkakészség, szelídség jellemezze. A sportló nemzetközi szintű sportteljesítményre legyen képes. A militarylónak bátornak, a díjlónak kiegyensúlyozottnak és lovasára maximálisan koncentrálónak, a túralónak nyugodtnak kell lennie. Fon tos a küllem is, de az összbenyomás legyen döntő szempont a kiválasztáskor. Hasznos a szakember tanácsa és az állatorvosi vizsgálat eredménye is. emlékképek is kiválthatják. A gyakori ismételt, türelmes kantározás megszünteti a hibát. ■ Harapósság, rúgósság: Rendszerint a helytelen bánásmód, a takarmány miatti irigység, incselke- dés a lóval és néha a ló rosszindulata miatt alakul ki. Szeretetteljes, következetes bánásmóddal leküzdhető. A LÓ TESTBESZÉDE Ha a ló szeme nyugodt, jóindulatú és tiszta, akkor az állat kellemes természettel rendelkezik. Ha nyugtalan és ijedt, akkor fájdalma van vagy fél. Ha kicsi és rosszindulatú, akkor vérmérsékleti nehézségei vannak. Ha a lónak nyugodt a tekintete, és az ajkaival piszkálódik, az a nyugodt, bizalomteli érdeklődés jele. Örüljünk neki, és simogatással, veregetéssel viszonozzuk a közeledést. Holttérnek nevezzük azt a területet, ahol a ló nem lát. Ha a ló farka a mozgás ütemében leng, akkor a ló éber, elégedett. Ha feltartja, akkor jelzi, hogy éber. Ha lógatva tartja, akkor álmos, fáradt, esetleg fél. Ha magasra emeli, akkor kész egy jó kis játékra, vagy kiválthatja nemi izgalom is. Ha gyorsan, minden irányba suhintja, akkor a ló bosszús, csalódott vagy aggodalmaskodó. SZAGOK ÉS HANGOK A ló sok mindent a szagok alapján azonosít. Az idegen lovak orrukat ösz- szedugják, és egymástól szagmintát vesznek. Ezt az eseményt általában egy éles nyerítés kíséri valamelyik, vagy mindkét ló részéről, és gyakran az első lábbal azonnal vág is előre a ló. Ezzel a két idegen a dominancia sorrendjét tisztázza. Ha mindkettő magát tekinti dominánsnak a másikkal szemben, akkor komoly harcra is sor kerülhet (fenyegető sunyítás, jelzésértékű harapás, rúgás, egymással szembeni fel- ágaskodás, és a két mellső lábbal kapálás). Erre a A lovas és a ló az ápolás, istálló zás, takarmányozás és a lovaglás során kerül igazi bensőséges kapcsolatba egymással. viselkedésre az emberrel szemben is képesek egyes, rossz természetű lovak, mének. A legbiztonságosabb hely a ló válla mellett van, mert ide az első és a hátsó lábával, a fejével is igen nehezen, vagy sehogy nem ér el. Ha a ló nyerít, akkor éppen üdvözöl valakit, izgul. Ha vinnyog, akkor szintén üdvözöl valakit, izgul, vagy esetleg csiklandós. Ha prüszköl, akkor nagyon elégedett. Ha horkant, akkor izgul, vagy éppen egy erőset lélegzik vágtázás közben. Ha nyög, . akkor fájdalmai vannak. A lónál izzadást válthat ki az izgatottság, a munkavégzés, a fájdalom és a láz. A LÓ ÉS AZ EMBER A ló megérzi, hogy az ember fél-e, és ennek megfelelően viselkedik. Az idegességet is átveszi az embertől. Fontos, hogy a lóval való bánás során mindig legyünk nyugodtak, határozottak, egyértelműek, következetesek, de soha ne legyünk durvák. Minden alkalommal azonos módon kérjük vagy szelíden utasítsuk ugyanarra, hogy a megfelelő feltételes reflexek kialakulhassanak nála. A hirtelen durva hangoktól megijed. A lóval való munka közben kerülni kell az agresszív