Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-06 / 205. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2014. SZEPTEMBER 6. PORTRÉ 17 H etek óta tervezgettük a találkozást. Voltaképpen a kilencvenedik születésnapja óta, amelyet a Nemzetiben annak rendje és módja szerint meg is ünnepelt. Színészkollégái körében szemmel láthatóan boldog volt, meghatotta a sok szép, elismerő szó, gratuláció, de neki is volt egy mondata, amelyet bizonyára sokan megjegyeztek. „Szeressétek a világot, amíg éltek!” És a nagy ünneplést követően este színpadra lépett az Össztáncban, aztán taxiba ült, majd hazatipegett. Fáradékonysága sajátos menetrendet szab számára. Előre sosem lehet tudni, hogyan alakul a napja, ezért lett hetek kérdése, míg sikerült összeszednie magát, hogy aztán megpróbálja összefüggő mondatokká formálni egy-egy röpke gondolatát. Amikor pedig ez nem sikerült, akkor Alenkát hallgattam, aki már rutinosan megválaszolja a férjének címzett legszemélyesebb kérdéseket is. így tudtam meg, hogy Chudík úr folyamatosan megfeledkezik róla, hogy már rég nyugdíjas. Még mindig az a kényszerképzete ugyanis, hogy lekésik valamiről. Továbbra is aktívnak hiszi magát, pedig már nem kell, hogy az legyen. Lacko, ahogy a párja nevezi őt, a reggeli után ugyanolyan mély álomba képes merülni, mint délután vagy este. Vannak, akiknek gyógyír az alvás, vélekedik Alenka, fáradtság ellen biztosan a legjobb, de ha Chudík úr a fél napot végigalussza, ő akkor azon izgul, mi lesz éjjel, és mi lesz hajnalban, amikor már nem tud visszaaludni, és csak járkál a szobában. Elfoglalni ugyanis már semmivel sem nagyon képes magát. Gyengült a látása, romlott a hallása. Egyre ritkábban lapozza az újságokat, a tévé sem köti már le annyira, mint régen. Maradnak a séták. A legtöbbször délután vagy kora este. Hol vannak már azok az évek, amikor reggel hatkor a Duna holtága mellett tempózott?! Ma már mindketten annak örülnek, ha szép lassan körbesétálják a ligetfalui kórház melletti tavat. Ha van hozzá kedve Chudík úrnak! Mert nem mindig van. Sokszor napokig nincs. Melegben végképp. Miközben menni kellene, mozogni, kimozdulni otthonról. „Vannak kellemes óráim, de vannak nagyon nehezek is - mondja. - Már nem vagyok harmincéves. Minden megváltozott. A szervezetem is, az egészségi állapotom is.” Azokban az időkben, amikor még estéről estére színpadra lépett, tizenegykor, éjfélkor mindennap ágyban volt. Fegyelmezett életet élt. Tavaly gyakran megesett, hogy este nyolckor már mélyen aludt. Hogy ne ébredjen fel hajnali háromkor, Alenkája azt találta ki: délután ötkor ad neki még egy presszó kávét, s akkor csak este tíz felé megy ágyba, és reggel hétig aludni tud. Elfoglaltságot találni nem köny- nyű számára. A napi mozgást akkor sem hagyhatja ki, ha úgy érzi, semmi kedve hozzá. Olyankor felül a szobabiciklire, és teker egy kicsit. Egészséges étrendjét a felesége állítja össze. A gyümölcsjoghurt, a piskóta, a banán, a körte, a vörös áfonya, az aszalt szilva, a mazsola minden reggel ott van az asztalán. Gyógyteát is kap többször, napközben paradicsomlevet, este egy kis sört vagy gyűszűnyi vodkát. Vagy ez utóbbi helyett mostanában egy pici ouzót, egy sok évvel ezelőtti krétai nyaralás emlékét megidézve. 90 felett a Nap Kilencven éve minden terhét magával cipelte Ladislav Chudík, nem hagyott belőle otthon semmit. Kínok, nyűgök, gyötrelmek kísérik aprócska napi örömeit. Tóparti ücsörgésünk két órája során, közel ligetfalui házához, sokszor úgy tűnt, ha eleganciájából nem is, erejéből egyre inkább veszít, mozdulatai megtörnek, beszéde lelassul. Aztán mintha súlyos béklyóit lerázta volna, hirtelen felpattant, tett pár kimért lépést az asztal körül, sebbel-lobbal haza is indult volna, de Alenka, a felesége újra és újra maradásra bírta. „Nehéz, minden napom nehéz - mondja. - Már nagyon zavar a korom...” Közben várja az őszt, az új évadot. „Amíg nem találnak helyettem valakit az Össztáncba, addig csinálom. Még elvállaltam pár előadást. De a lábam már sajnos nem engedi, hogy táncoljak. Pedig Milkával csodás érzés volt keringőzni. Ügy emlékszem, elégedett is volt velem.” Elvállalt egy filmszerepet is, az. Életjelben. Cseh rendező, cseh stáb, cseh partnerek „Egy papot játszom, akinek bűntudata van a régi rendszerben elkövetett dolgok miatt. A fordulat után történnek az események, amikor felszakadnak a múlt sebei.” Szövege is van a filmben, nem kevés. „Meg kell küzdenem vele rendesen. Már az agyam sem úgy fog, mint régen. Nagy kín ez nekem. Mindent elveszít az ember. A végén önmagát is. Elveszik az időben.” Ennyit mondott, egy szóval sem többet. Aztán felállt, nehézkesen, s mint egy türelmetlen gyerek, akit már nem lehet maradásra bírni, nagy lendületet véve elindult, de két lépés után megállt, bevárta a feleségét, belékarolt, és szépen párban elballagtak lassan. A Nap is akkor adta fel. Szemlátomást kifáradt. Szabó G. László Emília Vásáryová „Fiatal korom óta tisztelem és csodálom őt. Vonzó férfi, nagyon szép ember. Régi ismeretségünk címén engedtessék meg nekem egy csipetnyi humor is: Ladislav Chudík az én szememben a szlovák Gary Cooper, akinek olyan a járása, mint egy westernhősé. Fenséges tud lenni, egyenesen lenyűgöző, amihez egy kicsi kis pátoszra sincs szüksége. A magassága és a nagysága ellenére mégis észrevédenné tud válni, ha akar. Ehhez külön tehetség kell, és ő erre is képes. Ezért szoktam azt mondani, hogy nincs párja a hazai színészek között. Nem véleden, hogy az Össztánc végén állva tapsolnak neki a nézők. Minden elismerést megérdemel. Én Jiíí Krejčík filmjében, az Éjféli misében találkoztam vele először. Bara Margit férjét játszotta, én egy kórházi nővér voltam, kis szerepben. Ma is emlékszem a pillanatra, amikor Margit meglátta őt. Egyszerűen elállt a lélegzete. Remekül játszotta, hosszú évek után most láttam újra a filmet. Csodásak voltak mint férj és feleség. Ha az Össztánc van műsoron, minden estét ünnepként élek meg. Hálás vagyok a sorsnak, hogy még mindig láthatom, figyelhetem őt, és játszhatok vele. Minden előadás előtt kezet csókol, és megígérjük, hogy segítünk egymásnak, és érzem is végig, hogy követ a tekintetével. Ha királynője lenne Szlovákiának, már rég lovaggá ütötte volna Ladislav Chudíkot. Ezt is megérdemelné. Embersége, erkölcsi nagysága is lenyűgöző számomra. Ö vett fel a Nemze- tíbe annak idején. Ő volt az, aki megbízott bennem. Boldogít a tudat, hogy még itt van köztünk, és várom az estét, amikor újra együtt lehetünk a színházban. Az a keringő pedig, ami hozzá köt az Össztáncban, egyszerűen kiragad a valóságból.” Martin Huba Bozidara Turzonovová „Minden alkalommal, amikor együtt játszottunk, például a Cseresznyéskertben, ahol ő volt Firsz, az idős szolga, én Sarlotta Ivanovna, döbbenten néztem, mennyire hiányzik belőle a színészi exhibicionizmus. Mintha direkt a háttérben akarna maradni. Ha egy partnerén észrevette, hogy tör előre, ő finoman hátrálni kezdett, hagyta, hadd menjen, ha annyira szerepelni akar. Engedte, csörtessen csak, neki a szerző, a darab, a szerep volt fontosabb. Szemérmesség, tartás, művészi büszkeség van benne, ezért tudott az én szememben is olyan arisztokratikus színészi nagysággá válni.” Ivana Kuxová „Tizenkét éve játszunk ugyanabban az előadásban, az Össztáncban. Vannak napok, amikor panaszkodik a kora miatt, de a humora, az elhivatottsága, az elszántsága még mindig a régi. Van egy kedves játéka az előadás előtt. Kiszolgál minket a társulati büfében. Bemelegít a darabbeli szerepéhez, a Főpincérhez. Csodá- sabb, udvariasabb kiszolgálásban soha nem volt részem. A bemelegítéséhez egy cigi is hozzátartozik Rágyújt, beleszív párszor, nehogy a színpadon, az első slukk után köhögni kezdjen.” „Krleža darabját, a Glembay családot játszottuk, ez a legszebb emlékem vele kapcsolatosan. Ő volt az idős Glembay, én a legfiatalabb fia lehettem. Volt egy negyvenperces dialógunk a darabban. Minden este ezt vártam. Ügy éreztem, ezért a negyven percért kellett ezt a hivatást választanom. A színészt is gyakran gyötrik kétségek, olyankor a legszívesebben a hátsó kijáraton somfordálna ki a színházból, hogy senkivel se találkozzon. Ez a jelenetünk kivételes menet volt. A legteljesebb szakmai boldogságot élhettem meg, azt a fajta örömet, amelyet sem azelőtt, sem azóta nem éreztem színpadon.”
