Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-05 / 179. szám, kedd

4 Régió ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 5. www.ujszo.com Fel kell újítani a frissen elkészült teret Tarolt a vihar a Csallóközben is ÚJ SZÓ-HÍR Vajka. A vasárnap délutáni özönvízszerű esőzés a Duna menti településeket is elárasz­totta. Vajkán több utca is víz alá került, mivel rövid idő alatt olyan mennyiségű víz zúdult le, amit a csatornahálózat nem bírt elvezetni. Álló Donát, Vajka polgármestere elmondta, rövid ideig zuhogott az eső, de így is sok pince telt meg vízzel. „Óriá­si szél volt. A templom melletti teret most újítottuk fel, a vihar tövestül kicsavart itt egy közel ötvenéves fűzfát. Sajnos, kény­telenek vagyunk a frissen elké­szült teret már most felújítani” - közölte Álló Donát, majd hoz­zátette, szerencsére több kárt nem okozott a vihar, (szcs) A vihar tövestül kicsavart itt egy közel ötvenéves fűzfát (Somogyi Tibor felvétele) AJANLO Augusztus 6. (szerda) Komárom - Gombaszögi Nyári Tábor Afterparty a Rév Magyar Kultúra Házá­ban. 21.00: Quasar zene­kar; 23.00: Magashegyi Underground; 1.00: DJ Véder. (vkm) Augusztus 7-9. (csütörtök-szombat) Galánta - 30. Galántai Vásár. Csütörtök - 16.30: kiállításmegnyitók a neogó­tikus kastélyban; 17.00: megnyitó a kastélyudvar­ban, Borok utcája; 18.00: A cimbalom arany húrjai; 18.30: capoeirashow; 19.30: koncertek a szabad­téri színpadon: The Parano­id, Galántai tehetségek, Majk Spirit és Tina. Péntek- 9.00: Gasztronómiai ver­seny a kastélyudvarban, a Vöröskereszt az emberekért - interaktív foglalkozások gyerekeknek; 10.30: gaszt­ronómiai bemutatók, folk­lórcsoportok fellépése; 17.00: színházi előadások a parkban; 18.00: Jazzfest Ga- lanta, a Jazz Petit zenekar fellépése; 19.30: aMaddogx és Magna Cum Laude kon­cértje a szabadtéri színpa­don; 23.00: tűzijáték. Szombat -15.00: a Zele Ba­rania bemutatója a parkban, színházi előadás és dob- show; 17.00: aratóünnepség a kastélyudvarban; 19.30: az Elán Tribute és az IMT Smile koncertje a szabadtéri színpadon. Közben: kiállítá­sok a reneszánsz kastélyban, a neogótikus kastélyban, a parkban, az Arii hotel előtt, a vmk-ban, a városi hivatal­ban, esténként utcabál, (va) Augusztus 8-10. (péntek-vasárnap) Dél-Komárom -13. Nem­zetközi Amerikai Autó Fesz­tivál a Monostori Erődben. 1500 autó Európából, ötmil­lió köbcenti, négyszázezer lóerő, Lowrider bemutató, Big Foot autótaposás, gumi­füstölő és szlalomverseny, bikarodeó, autós felvonulás, koncertek. Péntek - 19.30: Best of; 21.30: Mystery Gang; 23.30: Gesarol. Szom­bat - 21.00: Fenyő Miklós- koncert; 23.00: DJ Törnek Retro Video Disco, (vkm) Holnap késő délután az érdeklődők megnézhetik, hogy halad a felújítás Rövid időre megnyitják a krasznahorkai várat Öröm az ürömben - új, régészeti szempontból fontos dolgokat fedeztek fel a krasznahorkai várban (Somogyi Tibor felvétele) Kasznahorkaváralja. Hol­nap 17 órától a nyilvá­nosság is megtekintheti, hogy haladnak a krasz­nahorkai vár felújítási munkálatai. A Betléri Kastélymúzeum vezető­sége nyílt napot szervez. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Fontos számunkra, hogy tá­jékoztassuk a nyilvánosságot a krasznahorkai vár rekonstruk­ciójáról. Informáljuk a régió la­kosait és az érdeklődőket a fel­újítási munkálatok menetéről, a jelenlegi állapotról, valamint a rekonstruálás mostani szaka­szában tervezett munkálatok­ról” - közölte az InfoRožňava.sk hírportállal Judita Krajčiová, a Szlovák Nemzeti Múzeumhoz tartozó Betléri Kastélymúzeum kultu- rális-propagációs menedzsere. A találkozót a vár második ud­varán tartják, a jelenlevőket Jú­lius Barczi, a Szlovák Nemzeti Múzeum főigazgatóságának várakért és kastélyokért felelős igazgatóhelyettese tájékoztat­ja. Július Barczit júniusban bíz­ták meg a Betléri Kastélymúze­um - és a hozzá tartozó krasz­nahorkai vár - vezetésével. A krasznahorkai vár 2012 márciusában gyulladt ki, a fel­újítási munkálatok az elmúlt több mint két év során lassan haladtak. A rekonstrukció ho- zadéka, hogy a váron dolgozó régészek a régészeti-történeti kutatások során érdekes felfe­dezéseket tettek. Judita Krajčiová a SITA hírügynök­ségnek elmondta, a műemlékvédelem felfedezte egy középkori palota alapjait, amelyet az idők során beépítet­tek. A lakóvárban a vakolat alatt a reneszánsz korból szár­mazó rajzokat találtak. Krajčiová tájékoztatott ar­ról is, hogy jelenleg a vár felújításának második szaka­sza zajlik, ami közel másfél évig tart. A menedzser el­mondta, a tetőszerkezet bi­zonyos részeit műhelyekben készítik, amint elkészülnek vele, megkezdik az állandó tető felszerelését. „Brünni és magyarországi partnerszer­vezeteink saját költségükre restaurálják a tűzben megsé­rült tárgyakat. Még ezen a nyáron tervezzük helyreállí­tani a vár kápolnájában ta­lálható freskót is” - közölte Krajčiová. A krasznahorkai vár felújí­tására április végéig 1,2 millió eurót költöttek. A rekonstruk­ció teljes összegét egyelőre nem tudják pontosan kiszámí­tani. A vár felújítására nyilvá­nos gyűjtést is szerveztek, az akció 2014. március 14-ig tar­tott, összesen 180 521,39 eu­ró gyűlt össze. (iR, SITA, za) Befejeződött Komárom legrégibb köztéri alkotásának, a Szentháromság-szobornak a restaurálása Szent Rókus visszakapta a botját és a kutyáját V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Befejeződött a város legrégebbi köztéri szob­ra, a Klapka tér nyugati oldalán található Szentháromság-szo­bor restaurálása. A munkálatokra a város kö­zel 30 ezer eurót fordított a műemlékvédelmi osztály költ­ségvetéséből. Csütörtöki And­rás és Mézes Árpád restaurátor tájékoztatása szerint a két hó­napig tartó felújítás során vizes és vegyszeres tisztítást, konzer­válást, a hiányzó elemek pódá- sát, a fémrészek aranyozását, végezetül pedig az egész szobor hidrofobizálását végezték, azaz víztaszító réteggel vonták be. Érdekesség, hogy Szent Rókus lábához visszakerült a kutya alakja, amely az eredeti alkotá­son rajta volt ugyan, de az idők folyamán tönkrement, az utób­bi restaurálások során pedig nem pótolták. A kutya mellett Szent Rókus „visszakapta” bot­ját is. A szobrot az idők folya­mán ötször restaurálták, leg­utóbb 1992-ben. Mácza Mihály helytörténész Komárom - történelmi séták a városban című könyvében írja le a szobor történetét. Eredeti­leg az 1703-ban, a Rákóczi-féle szabadságharc idején tettek fo­gadalmat a komáromiak arra, hogy ha az osztrák és kuruc se­reg közé szorult város megme­ri szobor újjászentelését Elek László esperes végezte (A szerző felvétele) nekül a fegyverek pusztításától, a piactéren szobrot emelnek Szentháromságnak. Erre utal a szobor déli oldalán olvasható latin felirat. Súlyos anyagi ál­dozatok árán sikerült fegyver- szünetet kötni a kurucokkal, a fogadalmukról viszont megfe­ledkeztek a komáromiak. 1710 januárjában aztán pestisjár­vány zúdult a városra és a ré­mület légkörében Cserkó Ist­ván plébánosnak sikerült rá­vennie a város tanácsát a szo­bor felállítására. Először ideig­lenes, fából faragott szobrot emeltek, a ma is álló alkotás alapkövét 1714-ben tették le és 1715-ben, Szentháromság va­sárnapján avatták fel. Az 1763. június 28-i nagy komáromi földrengést követő engesztelő körmenetek is a Szenthárom­ság-szoborhoz vezettek. Ezt a hagyományt élesztette fel ta­valy a földrengés 250. évfordu­lóján Stubendek László városi Csemadok-elnök kezdeménye­zésére a Marianum Egyházi Is­kolaközpont és a helyi plébá­nia. A szobor talapzatán Páduai Szent Antal, Szent Sebestyén, Szent Rókus, Xavéri Szent Fe­renc és Szent Rozália alakja látható, előlapján, egy domborművön pedig Borromei Szent Károly. Az oszlop csúcsán a Szentháromságot ábrázoló szoborcsoport áll.

Next

/
Thumbnails
Contents