Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-27 / 198. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 27. www.ujszo.com FULVIDEK La Roux: Trouble in Paradise JUHÁSZ KATALIN A brit La Roux Elly Jackson és Ben Langmaid duója, ám egyértelműen az énekesnő van előtérben. Ő írja a dalokat, és az ő jellegzetes, vörös sérójalett a La Roux védjegye. 2009-es, cím nélküli debütáló lemezük zajos sikert aratott. Jelölték Mercury-díjra, aztán kissé megkésve, 2011-ben megkapta a legjobb elektronikus albumnak járó Gram- myt. Most végre itt a folytatás Trouble in Paradise címmel. A duót augusztusban a pöstyéni Grape fesztiválon és a Szigeten is láthattuk, ahol sokak szerint a zárónap legjobb koncertjét adta, Calvin Har- ristől szippantva el a nézőket. Senkinek sem sikerült úgy átmenteni a 80-as évek szinti- pop-hangzását a jelenbe, mint nekik. Megőriztek mindent, ami jó (volt) benne, közben egyszerre tudtak alternatívák maradni és a tömegekre is hatni. Az új dalok aprólékosabban kidolgozottak, az egész sokkal érettebb produkciónak tűnik, mint azok a számok, amelyeket Elly állítólag 17 évesen írt. A Human League, a Yazoo és az Erasure világa mellett azt is érezni az új anyagon, hogy alkotója abszolút a mában él, azaz nem retrót hallunk, hanem egy zenei korszak újragondolását. A stúdió adta lehetőségeket is maximálisan kihasználták, márpedig ha a retróvolnalat követnék, akkor szándékosan lebutították volna a hangzást. A dallamok szinte bekúsznak az agyba, magával ragadóak, de nem ragacsosak. Több az electro- funk, amikor a basszusgitár kap főszerepet, szívesen használnak effekteket és játékos megoldásokat, például a hangszeres szólók gyakran ismétlik a refrén dallamát, a vokalisták pedig búgnak, mint a gerlék. A szövegek viszont gyengébbek, mint az első lemezen. De ez legyen a legnagyobb problémánk...! (Polydor,2014) Értékelés: RÖVIDEN Prince két új albuma Los Angeles. Szólóban és zenekarával is kiad egy-egy új lemezt az 56 éves fenomén. Szeptember végén jelenik meg a Joshua Welton közreműködésével készült szólólemeze Art Official Age címmel, majd a 3rd Eye Girl női zenekarral felvett Plectrumelectrum. „Prince egyike azon kevés látnok művészeknek, akik tényleg hatással voltak a modern zenére és a kultúrára” - jelentette ki Cameron Strang, Prince kiadója, a Warner Bros elnök-vezérigazgatója, aki szerint a „két rendkívüli album” ismét demonstrálja a zenész tehetségének széles spektrumát. (MTI, juk) Idén is ünnepük a magyar dalt Budapest. Hetedszer rendezik meg a Presser Gábor által kitalált magyar dal napját. Szeptember 14-én és a felvezető napokon kilenc magyarországi településen, valamint Budapesten mintegy kétezer előadó lép színpadra. „A magyar dal napja nem vállalkozás, hanem egy álom megvalósulása. Idén is sikerült összeszedni a szükséges pénzt a megrendezéséhez, de a tendencia kemény, a folyamatosan átalakuló kul- túrfinanszírozásba a magyar dal napja nehezen illeszthető bele” - mondta Presser Gábor. (MTI) Kezdődik a velencei filmfesztivál Velence. Alejandro González Inárritu mexikói rendező Birdman című első vígjátékával kezdődik ma a 71. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek fődíjáért, az Arany Oroszlánért ezúttal húsz - mások mellett A1 Pacino, Catherine Deneuve, Viggo Mortensen és Wülem Dafoe - főszereplésével készült film verseng. Nem kizárt, hogy Velencébe látogat a 80. születésnapját szeptemberben ünneplő Sophia Loren is, aki előtt dokumentumfilm és kiállítás tiszteleg a mustrán, valamint bemutatják az ő és Marcello Mastroianni főszereplésével készült híres film, az Egy tökéletes nap restaurált változatát. Tavaly meglepetésre olasz mű, Gianfranco Rosi a római körgyűrű mentén élő emberekről szóló dokumentumfilmje, a Sacro GRA kapta a fődíjat. Az olasz rendezők új generációja most abban bízik, hogy hasonló sikersorozatot írhatnak, mint nagy elődeik 1963 és 1966 között. Idén három olasz film van versenyben: Mario Mártoné II giovane favoloso című alkotása, Saverio Costanzo Hungry Hearts című drámája, valamint Francesco Muzi filmje, az Anime nere. (MTI) A legtöbb kategóriában bejött a papírforma, ám meglepetések is születtek az Emmy-gálán Díjazták a tévék legjeit Hatvanhatodik alkalommal osztott díjakat az amerikai Televízióművészeti és -tudományos Akadémia Los Angelesben. A tévés Oscamak is nevezett Emmy-díjak átadása hasonló pompával zajlott, mint az Oscar- gála, és a vörös szőnyeges bevonulást is ugyanolyan sikítozások és vakuvilla- nások kísérték, mint a mozifilmek díjátadóin. ÖSSZEFOGLALÓ A vígjátéksorozatok kategóriájának győztese zsinórban ötödször a Modem család lett, drámasorozatok közül pedig a Totál szívás nyerte el a tavalyi győzelem után másodszor a trófeát. Tarolt a Totál szívás Vince Gillian, a sorozat alkotója a díj átvételekor arról beszélt, hogy mostanában jó idők járnak a televíziózásra, szerencsésnek mondhatja magát, aki most dolgozik a szakmában. A drámai sorozatok legjobb férfi főszereplője Bryan Cranston, a Totál szívás kábítószert főző kémiatanára lett. Matthew McConaughey így nem tudott rekordot dönteni, azaz ugyanabban az évben megnyerni az Oscart, az Aranyglóbuszt és az Emmyt is. A döntésen maga Cranston is meglepődött, legalábbis a díj átvételekor azt mondta, nem tudja, mi történhetett, mert ő maga is McCo- naughey-re szavazott volna. Az immár befejeződött Totál szívás (Breaking Bad) sorozat sztárjának ez a negyedik Emmy- je, így sikerült utolérnie a kategória korábbi rekorderét, a szintén négyszeres díjazott Dennis Franzot. A drámai szériák legjobb férfi mellékszerep- lőjeként Aaron Paul, a legjobb női mellékszereplőjeként pedig Anna Gunn vehetett át díjat - mindketten a Totál szívásért. Mivel a legjobb sorozat is ez lett, a négy díjjal a Totál szívás tulajdonképpen letarolta a drámai kategóriát. A legjobb női főszereplő díját Julianna Margulies (A férjem védelmében) kapta. „Micsoda remek idők egy nő számára a televízióban” - jelentette ki Margulies is, aki másodszor vehette át az elismerést. Papírforma a vígjáték-kategóriában A vígjátéksorozatok mezőnyéből nem túl nagy meglepetésre Julia Louis-Dreyfus kapta a legjobb színésznőnek, Jim Parsons pedig a legjobb színésznek járó elismerést. Julia Louis-Dreyfus zsinórban harmadszor nyerte el a díjat az HBO politikai szatírájában, Az alelnökben játszott szerepéért. A CBS csatorna Agymenők című sorozatában játszó Parsons negyedik díját szerezte meg. A vígjátéksorozat-mellékszereplőknek járó Emmyt Ty Burrelnek (Modem család) és Allison Janneynek (Mom) ítélték oda. Meglepetés a minisorozatok csatájában Ezt a kategóriát minden évben az HBO csatorna szokta megnyerni, idén azonban nem így történt. Az FX kábelcsatorna első sorozat-Emmyjét szerezte meg a Fargo című produkcióval, amely a Coen fivérek Oscar-díjas mozifilmjének feldolgozása, új karakterekkel. A csatorna egyébként összesen nyolc díjat zsebelt be olyan műsoraiért, mint a Louie vagy az Amerikai Horror Story című beteg horrorsorozat, amelyből Katy Bates kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Meglepődöttsége - mindenki Julia Roberts győzelmét várta - teljesen őszinte volt, beszédében azt mondta, hogy a sminkben szánakozó tekintettel méregették őt, és amikor a terembe belépve meglátta, kik között ül, biztosra vette, hogy nem nyerhet. A legjobb férfi mellékszereplő díja szintén meglepetést okozott: Martin Freeman kapta a Sherlockért, nem pedig a The Normal Heart négy jelöltjének egyike. Arra sem sokan számítottak, hogy a Sherlock forgató- könyve megveri a The Normal Heart című HBO-drámát. Az HBO-t csak azért nem nullázták le ebben a kategóriában, mert a tévéfilmeket külön díjazták. Csatornák viadala így a The Normal Heart (Igaz szívvel) megkaphatta az Emmyt . A film egy HIV-pozitív drámaíró megrázó élettörténete, akit Mark Ruffalo alakított, ám hiába számított nagy esélyesnek, a legjobb férfi alakításért járó díjat a gálán meg sem jelenő Benedict Cumberbatch kapta a Sherlockért. A legjobb színésznő a nagy esélyesnek tartott Jessica Lange lett (American Horror Story). Idén ismét az HBO kábelcsatorna gyűjtötte be a legtöbb Emmyt: 15 Kreatív Emmy-díja mellé az este folyamán további négy trófeát szerzett. A CBS 11 Emmyjével a második lett a díjtáblázatban, az NBC tíz, az ABC nyolc, a Fox pedig hét kategória díjátszereztemeg. Robin Wiliiamsre emlékeztek A gálán Billy Crystal idézte fel a közelmúltban elhunyt Robin Williams emlékét. A 63 éves színészt, aki kezdődő Parkin- son-kórban és depresszióban szenvedett, két héttel ezelőtt holtan találták otthonában. Crystal remegő hangon beszélt barátjáról, akit a „vígjátékgalaxis legfényesebb csillagának” nevezett. „Nagyon nehéz róla múlt időben szólni, mert annyira jelen van az életűnkben” - fogalmazott a komikus. Robin Williams 1987-ben és 1988-ban kapott Emmy-díjat. (MTI, index.hu,juk) Aaron Paul, Anna Gunn és Bryan Cranston Julia Louis-Dreyfus és Julianna Margulies (Fotók: AP/SITA)