Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-22 / 194. szám, péntek
www.ujszo.com UJSZO 2014. AUGUSZTUS 22. Sport 21 A Milan Jackson Martínezzel pótolná az olaszt Balotelli a Liverpoolé lehet MT1-JELENTES Liverpool, Az angol bajnokságban legutóbb ezüstérmes Liverpool csapatában folytathatja pályafutását Mario Balotelli, az olasz labdarúgó-válogatott csatára. A 24 éves támadó mostani klubja, az AC Milan közleményében azt írta, a futballista tegnap elhagyta az együttes központját, elköszönt csapattársaitól és a Milan sajtóirodájában dolgozóktól. Balotelli 2,5 évig a Manchester Citynél játszott, majd tavaly januárban szerződött a milánói klubhoz, amelynek színeiben az elmúlt szezonban 30 bajnoki meccsen 14 gólt szerzett. A 33-szoros válogatott csatár az FC Barcelonához igazolt uruguayi Luis Suárez helyére érkezhet a Liverpoolhoz, amelynek vezetőedzője, Brendan Rodgers már korábban kijelentette, szeptember 1-je előtt egy támadóval szeretné megerősíteni a keretet. A Milan állítólag az FC Porto kolumbiai csatárával, a nyári vüágbajnokságon is szerepelt Jackson Martínezzel pótolhatja majd Balotellit. A madridiak Sami Khedirát is el akarják adni Di María elhagyná a Reált MTl-JELENTÉS Madrid. A világbajnoki ezüstérmes argentin Angel Di Maria azt kérte klubcsapatának, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madridnak a vezetőitől, hogy engedjék átigazolni egy másik együttesbe - számolt be Carlo Ancelotti, a királyi gárda vezetőedzője. Di María és a németekkel világbajnok Sami Khedira egyformán attól tart, hogy a Real középpályáján annyi sztárfutballista - köztük a vb-gólkirály kolumbiai James Rodriguez, a vb-győztes Toni Kroos, valamint Luka Modrie és Xabi Alonso - szerepel, hogy nekik a mostani idényben csak a kispa- donjut hely. Di Mariát a Paris Saint-Ger- main szerette volna leigazolni, de a franciák sokallták a 26 éves játékos árát. Az angol Manchester United ellenben a hírek szerint 60 millió eurót kész fizetni érte. Khedira ugyanakkor nem kért távozási engedélyt a madridi vezetőktől. Sajtóértesülések szerint a 27 éves német futballista és a klubvezetés közötti viszony megromlott, a felek egy hónapja nem beszélnek egymással. A spanyol Szuperkupa első, szerdai meccsén a Real l:l-re végzett a vendég Atlético Madriddal, Khedira nem játszott, Di María pedig a 78. percben csereként lépett pályára. A visszavágót ma rendezik. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Mai sakkrovatunkban visz- szatekintünk a nemrég véget ért sakkolimpiára, amely hatalmas magyar sikerrel fejeződött be. Az ezüstérmes magyar együttes kulcsembere a második táblán remeklő Balogh Csaba volt. Csaba teljesítményével meghálálta a csapatkapitány bizalmát, és parádésan sakkozott. Nézzük az egyik sikeres küzdelmét a románok ellen: Szicíliai védelem Világos: Parligras- Sötét: Balogh l.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 e5 4.Hf3 exd4 5.Fxc4 Hc6 6.0-0 Fc5 7.Hg5 Hh6 8.Hxf7 Hxf7 9.Fxf7+ Kxf7 10.Vh5+ g6 11. Vxc5 Ve7 (Balogh Csaba nagyon jól ismerte ezt a változatot, és gond nélkül semlegesítette ellenfele aktivitását.) 12. Vxe7+ Fixe7 13.Ff4 c5 14.Ha3 b6 15.Hb5 Hc6 16.Hc7 Bb8 17.Bfdl Bb7 18.a3 g5 19.Fg3 Bd8 20.Bad a5 21.Hd5 Fe6 22.Fc7 Bc8 23.Fxb6?! (Pontatlanság a román nagymester részéről, amely után komplikált végjátékba kerül.) 23...Fxd5 24.exd5 Bxb6 25.dxc6 Bcxc6 26.f4 gxf4 27.Bfl Bxb2 28.Bxf4+ Ke7 29.Bxd4 cxd4 30.Bxc6 d3 (A sötét gyalog nagyon veszélyesen előre tart, és világos kritikus helyzetbe került.) 31.Bel Ba2 32.Bdl Bxa3 33.Kf2 Ba2+ 34.KÍ3 d2 35.Ke3 Ke6 (A gyalog tabu, és ezzel a parti sorsa eldőlt.) 36.Kd3 Kd5 37.Bfl a4 38.g4 a3 39.Kc3 Bb2 40.Bal Ke4 41.g5 Ke5 és világos feladta. 2915. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. ú & A É, Ellenőrző jelzés - világos: Kb4, Vg6, Bdl, Fd2, gy.: d4 (5 báb). Sötét: Kd5 (1 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2914., a 2916. és a 2917. fejtörőkkel együtt - 2014. szeptember 16. Olvasóink figyelmébe! Jövő heti sakkrovatunk - a pénteki ünnep miatt - kivételesen csütörtöki számunkban jelenik meg. Kapás Boglárka örült a bronzéremnek, az időeredményével viszont elégedetlen volt (SITA/AP-felv. Kapás Boglárka közel hét másodpercet javított az előfutamhoz képest Hosszú két elsősége Berlin. Hosszú Katinka 200 m vegyesen megszerezte második, majd fél órával később 100 méter háton harmadik aranyérmét is a berlini úszó- Európa-bajnökságon. Kapás Boglárka harmadik lett 800 m gyorson, Biczó Bence második 200 méter pillangón. ÖSSZEÁLLÍTÁS Kapás Boglárka a 800 m gyors elején a negyedik helyen haladt, majd 250 méternél.fel- jött a harmadik helyre, és egyedül ő tudta tartani a lépést a győzelemért csatázó Mireia Belmonte García, Jázmin Carlin kettőssel (akik különpár- harcát végül a brit nyerte). Kapás harmadik helyezése 500 méternél már biztos volt, 8:22,06 perccel csapott a célba, ami közel hét másodperccel jobb idő, mint amit a szerdai előfutamban úszott. „Nem gondoltam volna, hogy egy bronzéremnek így tudok örülni, de most nagyon boldog vagyok. Az idő az egyetlen, ami nem tetszik, jobbnak kellett volna lennie, talán az elején nem kezdtem annyira erősen. Viszont most tényleg remek érzés, hogy a sok rossz után valami jó is történt végre velem!” - nyilatkozta Kapás a magyar szövetség Facebook- oldalának. Hosszú Katinka a 400 méteren aratott fölényes győzelme után féltávon sem hagyott kétséget afelől, hogy nincs konkurenciája vegyes úszásban. Hosszú több, mint három másodperces előnnyel nyerte meg második berlini aranyérmét. „Szerettem volna 2:08 alá becsúszni, 12 századon múlt, így jár az, aki egyedül úszik... Azért nagyon örülök az aranynak, most már a száz hátra kellene koncentrálnom, csak még van az eredményhirdetés is. De hát magamnak kerestem a bajt” - mondta Hosszú. A szám másik magyar döntőse, Verrasztó Evelyn a verseny elején a második helyen haladt, végül be kellett érnie a negyedik pozícióval. „Rossz érzés negyediknek lenni, pláne úgy, hogy gyengébb idő is elég lett volna a bronzhoz... A mellen mentek el a riválisok, de már a hát sem volt annyira jó. Nem vagyok elégedett egyáltalán” - bosszankodott Verrasztó a célba érést követően. 100 méter háton Hosszú Katinka csak negyedikként fordult, de elképesztő hajrájának köszönhetően elsőként csapott célba - megosztva szerezve meg az első helyet a dán Mié Nielsennel. Férfi 200 méter pillangón Biczó Bence ért el újabb nagy magyar sikert. Végig az élmezőnyben haladva, a végére kissé elfáradva is bejött a második helyre. A szerda este 200 méteres vegyesen megszakítás nélkül ötödször Európa-bajnok Cseh László szerint a szerencsének is nagy szerepe volt pályafutása 12. nagymedencés aranyérme megszerzésében. „Na, ez baromi nagy mák volt! Ez volt életem legszorosabb győzelme Európa-bajnokságokon. Az állóképességemmel nincs baj, viszont kellenek az új módszerek, mert a sebességet muszáj növelni, azt pedig már csak technikával lehet. Viszont néha kell ennyi izgalom, nem?” - kommentálta versenyét a 28 éves Cseh. (MTI, nso, index) msm ■ Labdarúgás FORTUNA LIGA, 7. forduló -18.30: Senica-Trenčín (játékvezető: Vnuk). NB 1,5. forduló -19.00: Honvéd-Puskás Akadémia (Bognár). ■ Jégkorong BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS PAVOL DEMITRA EMLÉKÉRE, Trencsén -17.30: St. Louis Alumni-Slovak Stars. ■ Úszás EURÓPA-BAJNOKSAG, Berlin - 9.30: előfutamok; 18.00: középfutamok és döntők (férfi 800 m gyors, női 200 m mell, férfi 100 m gyors, női 100 m pillangó, 4x100 m gyors vegyesváltó). ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, playoff, 1. mérkőzések: Slovan Bratlslava-BATE Borlszov 1:1; NK Maribor-Celfic Glasgow 1:1, g.: Bohar (14.), III. McGregor (6.); Aalborg-APOEL Nicosia 1:1, g.: Thomsen (16.), ill. Vlnicius (54.); Standard Liége- Zenll Szentpétervár 0:1, g.: Satov (16.); Lille-FC Porto 0:1, g.:H. Herrera (61.). EUROPA LIGA-SELEJTEZŐ, palyoff, 1. mérkőzés: Dnyipro Dnyepropetrovszk-Hajduk Split 2:1, g.:Ka- linics (50.), Sahov (88.), ill. Susie (47.); Stjarnan (izlandi)-lnternazionale 0:3, g.: Icardi (4L), Dodo (48), D Ambrosio (89). A tegnapi mérkőzések - köztük a Young Boys-DVSC és a Trnava-FC Zürich találkozók- lapzárta után értek véget. SLOVNAFT CUP (Szlovák Kupa), 2. forduló (a továbbjutás 1 meccsen dőlt el): JUPIE Podlavice Badín-Javorník Makov 2:1, Veiké Kapušany-Mol- dava 0:3. ■ Vízilabda VILÁGKUPA, férfiak, Almati, B csoport, 3. forduló: Magyarország-Ausztrália 8:8 (2:2, 3:3,1:3,2:0), magyar gólszerzők: Madaras 3, Erdélyi, Bátori, Hos- nyánszky, Angyal, Varga Dénes 1-1 - a magyar válogatott csoportelsőként a Dél-afrikai Köztársasággal játszik ma a negyeddöntőbe kerülésért. ■ Kosárlabda FÉRFI EB-SELEJTEZÖ, 4. forduló, E csoport: Magyarország-Portugálla 65:52 (16:15, 14:17, 23:10,12:10), a legjobb magyar dobók: Wittmann 16, Keller 14, Thomas 12. Fcsoport: Románia-Szlovákia 90:86 (14:18,24:25, 23:24,29:19), legeredményesebbek: Gutoaia és Ni- coara 20-20, ill. Jašš 17. ■ Tenisz US OPEN-SELEJTEZŰ, 1. forduló: A. Krajicek (amerikai)-Gombos (szlovákiai, 13) 6:4,6:3. ■ Ifjúsági olimpia NANKING, triatlon, csapatverseny: 2. Európa3 (tagja volt a magyar Lehmann Bence is). ■ Úszás EB, Berlin - női 800 m gyors: t. Jázmin Carlin (brit) 8:15,54; 2. Mireia Belmonte García (spanyol) 8:21,22; 3. Kapás Boglárka (magyar) 8:22,06. Női 200 m vegyes: 1. Hosszú Katinka (magyar) 2:08,11; 2. Aimee Willmott (brit) 2:11,44; 3. Lisa Zai- ser (osztrák) 2:12.17; 4. Verrasztó Evelyn (magyar) 2:12,95. Férfi 200 m mell: 1. Marco Kock (német) 2:07,47; 2. Ross Murdoch (brit) 2:07,77; 3. Giedrius Titenis (litván) 2:08,93. Női 100 m hát: 1. Hosszú Katinka és Mié Nielsen (dán) 59,63-59,63; 3. Georgia Davies (brit) 59,74. Férfi 200 m pillangó: 1. Viktor Bremer (dán) 1:55,29; 2. Biczó Bence (magyar) 1:55,62; 3. Pawel Korzeniowski (lengyel) 1:55,74. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 34. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: X, X, X, 2,1,1, X, X, X, 2,2,1,2-2. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosokra 183 705, a 11 találato- sokra 22 965, a 10 találatosokra 4030 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos szelvény nem volt, az 5 talála- tosok 38 405, a 4 találatosok 2830 forintot érnek. KENŐ: 5,11,13,16,22,28,29,36,37,39,41,42,47, 50,60,61,67,71,76,77. KENŐ Plusz-szám: 67. Péntek, augusztus 22. Labdarúgó Spanyol Szuperkupa-visszavágó: 5638. Atlético-Real Madrid (az első meccsen: 1:1) 3,35- 3,25-2,2-1,66-1,31-1,33. Többek között Richard Lintner (balról az első), Zdeno Chára, Miroslav Satan, Peter Šťastný és Peter Boridra is részt vett azon a poprádi jótékonysági hokimeccsen, amelyet a tragikusan elhunyt Pavol Demitra emlékére játszott a Slovak Stars dlkalmi válogatott és Demitra NHL-es csapatának, a St. Louisnak korábbi játékosai. (A végeredmény 9:8 lett a hazaiak javára.) A gálameccset ma Trencsénben, holnap Pozsonyban „ismétlik meg." (TASR-felv.) Chilton helyett Rossi Amerikai pilóta a Forma-l-ben Spa-Francorchamps. Az amerikai Alexander Rossi ül be a brit Max Chilton helyére a Marussia istálló autójába a hétvégi Forma-l-es Belga Nagydíjon. Az orosz tulajdonban lévő csapat tegnap rövid közleményben hozta nyilvánosságra a pilótaváltást, hozzátéve, hogy a 22 esztendős Rossi addig lesz a francia Jules Bianchi csapattársa, amíg Chiltonnal nem sikerül tisztázni „a szerződésével kapcsolatosan felvetődött kérdéseket.” A Marussia 2012-ben debütált az F-l-ben, első vb-pontjait az idei Monacói Nagydíjon kilencedikként záró Bianchi szerezte meg. (MTI)